80 km-t tekertünk a Visegrádi-hegység aszfaltos útjain.
- Hova menjünk bringázni?
- Oda, ami nincs messze, alacsony a forgalom és olyan 50 km hosszú!
- Van egy kb. 70 km-es túra amin több helyen lehet rövidíteni. Jó lesz?
- Jó!
Röviden így kezdődött az a túránk, amely 80 km hosszú volt és 5 mászásból állt. Kedvesemnek 70-et mondtam, mert a nagyobb távra kiakadt volna, mint az óra rúgó. Az viszont igaz volt, hogy ha kell több helyen lehetett rövidíteni. A BringaLap adatbázisában Pilisi 8-as túraként szerepelt, de igazából a Visegrádi-hegységben kanyarog, (Javítottam is a nevét az adatbázisban Visegrádi 8-asra.) bár őszintén szólva nekem ez a két hegy teljesen egynek hat.
Az autót a Skanzen mögött a szokásos helyen raktam le, majd miután felszerelvényeztünk elindultunk. Az első emelkedőnk a Pap-rétig futó 7-8 km-es emelkedő volt. Utoljára a Hungarian Divide-ra való felkészülésemkor jártam erre. Örömmel tapasztaltam, hogy ugyanolyan könnyedén másztam, mint akkor, bár azóta elég keveset bicajoztam. A csúcsig csak egyszer álltunk meg a felújított esőbeállónál, hogy a feleségem kormányra szerelt izgő-mozgó kulacstartóját rögzítsem.
Minden kezdet nehéz
Szépen felújított menedék ház fa!!! bringa támasztékkal
A pap-réti rövid pihenő után egy vagány lejtőzéssel ereszkedtünk le Visegrádra, a Duna partjára. Visegrád szép hely, ha nem jártál még itt érdemes körülnézni, illetve valahova beülni, mivel több települést a túra nem érint. (Na jó, még egy éttermet igen.)
Visegrádra lejtőzve
Mi a Duna-parton ültünk le, kicsit nézve a vizet és a kompot. A Dunakanyar hegyeit nézve kicsit elmerengtünk azon, hogy ez az utolsó hegy jó ideig a Duna mellett. Felidéztük ausztriai bringázásaink emlékét, amit ez a kép most előhozott belőlünk.
Visegrád
Tovább haladva ismét egy 8 km-es mászás várt ránk, a Visegrádot Szentendrével összekötő hegyi úton. A forgalom nem volt túl nagy, inkább csak néhány autós volt zavaró, akik a kanyarokban a könyökünket centizgetve próbáltak előzni. Érdemes itt az út szélétől beljebb menni. Akkor ki tudtak kerülni szépen. Ha azonban a figyelmünk lankadt és a kanyar íve úgy jött ki, hogy az út szélén hajtottunk, akkor tuti jött egy könyök centizős, emlékeztetve arra, hogy húzódjunk beljebb.
Egy kezdetleges spárga a kútnál
Az emelkedő végén elhagytuk a közutat egy jobb kanyarral és megérkeztünk a Kis Rigó vendéglőhöz. Itt van egy közkút, ami utunk utolsó vízvételi lehetősége. Megtankoltuk kulacsainkat, majd benézve az étterem udvarára megállapítottuk, hogy rég jártunk már itt, sokat fejlődött azóta. Az étlapot nézegetve úgy döntöttünk, hogy legközelebb betervezzük a meglátogatását. Az étterem mellett meglepődve vettem észre, hogy egy bringa szervizpont található pumpával, szerszámokkal. Nagyapám mondása jutott róla eszembe: „Ritkán kell, de jó ha van!”
"Ritkán kell, de jó ha van"!
Tovább haladva egy rövid lejtőzéssel nyitottunk és utunk egyik legszebb részén suhantunk át. Majd egy rövidebb mászás következett, elhagyva ezt az erdészeti utat jobbra fordulva egy sorompóval kezdődő újabb aszfaltút fogadott, amely Pilismarótra vezetett. Ezen az úton épp felújítás zajlott, hol tükör aszfalton, hol töredezett régi útburkolaton tekertünk. Ez, míg felfelé vezetett utunk, nem is volt zavaró, de lefelé nem mertem úgy megengedni a bicajt mint szerettem volna. Sebaj, majd visszajövök akkor ha kész lesz. Lesz itt majd olyan száguldás…
A hegy szívében
A letört sorompónál balra!
A 10 km hosszú lejtő végén megálltunk ebédelni. Erre nem is lehetett volna romantikusabb helyet találni, mint az útépítés miatt felhalmozott beton átereszek teteje. Kései ebédünk után jólesik a mászás. Főleg, ha egy enyhe, szépen kanyargó útról van szó. A következő hegyünk így kezdődött. Közben csak egy helyen álltunk meg a Hoffman vadászháznál, amely hangulatosan illeszkedik bele a tájba. Van itt egy tanösvény is, amit egyszer érdemes lenne bejárni.
Hegyünk a vége felé kezdett kicsit bedurvulni, végre érezték a lábaim, hogy hegyet másznak. Míg a kis tányérra is le kellett rakni néhol a láncot. Így érkeztünk meg az erdei út végére, amely beletorkollott a Dobogókőre vezető közútba.
- Majd figyelj, mert a lejtőn egy bal kanyarral elhagyjuk a közutat!
- Jó, menj előttem és majd követlek! - mondta feleségem.
A lejtő azonban igen meredek volt és mikor hátranéztem már nem volt sehol. Megállni az út szélén nem tudtam így gurultam tovább a kereszteződésig. Itt a bringáról leszálltam és gyorsan az úttorkolatba álltam, hogy jelezhessem neki a fordulót. Kár volt sietni, elég sokat kellett rá várnom.
- Na, milyen volt? - kérdeztem mikor megérkezett.
- Jó, de mikor eltűntél kicsit elkezdtem parázni, hogy nem tudom hol kell lefordulni. - mondta.
Frissítek
Miután kicsit pihentünk nekiindultunk az utolsó mászásunknak. Nóri villanybringájának már csak kb. 1,5 élete volt, ahogy mi szoktuk hívni az aksi töltöttséget. Ez így a 60. km körül szerintem ennyi hegy megmászása után jónak számít egy öt éves akkumulátornál.
- Jön egy kicsi mászás és lejtünk a végéig! - mondtam és nekiindultunk az utolsó emelkedőnek. Majd még egynek. Sokat járok erre, de a másodikat mindig elfelejtem. Hamarosan túl voltunk rajta és egy jó hosszú lejtő fogadott minket. Feleségem elmaradt, így bevártam azon a helyen, ahol idefelé jövet elkanyarodtunk a Pilismaróti erdei útra.
Út-ON
- Na mi a helyzet, - kérdeztem tőle.
- Kicsit elfáradtam és már csak egy életem van. - mondta
- Jó, akkor most idd meg a vized felét! - mivel a kulacsára nézve láttam, hogy jó 3/4-ig van. Szóval nem túl sokat ivott aznap.
Innen az ő tempójában gurultunk tovább a már idefelé megismert úton. A delta kereszteződésben (balra felfelé a korábban említett étteremhez vezet az út) egyenesen tovább hajtva kérdőn nézett rám.
- Nyugi, - mondtam - erre vezet az utunk tovább lejtve. Arra mászni kellene és hosszabb is lenne.
A vízesés ...
... és a hippi pihenő szamárral a háttérben
Így értünk el a Dömör-kapu vízeséséhez. Ő kicsit pihent én fotóztam egyet. Tovább haladva a hippi turista pihenőnél megálltunk egy málnaszörpre és egy vajas croissant-ra. Nem mondom, aranyáron mérik itt a dolgokat, de ez a pihenő neki most életmentő volt.
Kicsit megpihenve az utolsó 8 km-t már megálló nélkül kényelmes tempóban tettük meg. Szép kis túra volt. Teljesen kikapcsolt mindkettőnket. A túra nyomvonalát még Karlovitz Kristóf barátomtól kaptam. Köszönöm Pupu!
