000Tanácsok kezdő túrakerékpárosoknak.

Adva van egy 205-210 km hosszú út, a Balaton Kör. A feladat: a Balaton körbetekerése. Ez a cikk a kezdő bringásoknak szól, akiknek talán (remélem nem) ez lesz az egyetlen hosszabb távú kalandja kerékpáron. Ehhez szeretnénk egy kis útravalót adni.

A táv
Kb 210 km-t kell teljesíteni 3-4 nap alatt, ami napi 53, vagy 70 km-t jelent egy napra. 18 km-es átlaggal számolva az 3 – 4 ténylegesen nyeregben töltött órát jelent. Ezt ha így lebontjuk már nem is tűnik soknak. Mi most a sportosabb változattal számolunk. (3 nap, 70 km/nap napi 4 óra aktív bringázás.)

Az útvonal megtervezése
Honnan induljunk?
Ha figyelembe vesszük, a Balaton adottságait (déli part sík és unalmas, északi part dombosabb tele látnivalóval) én mindenképp délről indulnék Balatonboglár és Szántód között az egyik településről az óramutató járásával ellentétes irányban.

A miért
A déli sík, de inger szegény partot célszerű megbontani. Így az unalmas rész egy része az első nap kényelmesen le lesz tudva, amikor még nagyobb az újdonság varázsa. A harmadik napon, mikor a kezdő bringás már nem a legnagyobb lelkesedéssel ül bringára, jobban érzi majd magát, ha tudja, hogy útja szinte végig síkon vezet.

Balatonkerékpártúra

Szállás
Szezonban jellemzően nehéz egy éjszakára szállást foglalni. Ha valaki ezt márciusban meg akarja tenni, szembesülni fog azzal, hogy a szállásadók 1 éjszakára nem akarnak szállást adni. (Ez alól kivételt képezhetnek a 3-4 csillagos szállodák.) A tapasztalat az, hogy ha valaki vendégházakban akar megszállni jobb, ha a tervezett út előtt 1-2 héttel néz körbe, mivel akkorra realizálódnak több napra megszálló vendégek tényleges száma. Ilyenkor, ha van hely, akkor már adnak egy éjszakára is szobát. (Most a sátorozási opciót nem boncolgatjuk.)

Az útvonal
Ha meg van a kiindulási pont, akkor célszerű napi 70 km-rel számolva szétosztani a távokat. Így látjuk, hogy hol kell majd szállást keresni. Ezután elővehetjük a különböző könyveket, internetes keresőket, a megtekintendő látnivalók miatt. Arra azonban ügyeljünk, hogy a bringánk nagyon mobil. Őrizetlenül sokáig ne hagyjuk, mert egy lopás katasztrófába sodorja a nyaralásunkat. Telefonáljunk oda a meglátogatandó helyre, hogy megtudjuk a kerékpárunkra mekkora veszély leselkedhet.

A felszerelés
Miután megvan az útvonalunk érdemes a felszerelésre koncentrálnunk.

  • Túra kerékpár
  • Szerszámok
  • Túratáska
  • Ruházat

A kerékpár túrásítása
A bringánk, amennyiben tökéletes műszaki állapotban van nagy valószínűséggel alkalmas erre a néhánynapos túrára. Ha ebben nem vagy biztos kérd ki kedvenc bringás boltodban dolgozók véleményét.

Én most a feleségem kerékpárját készítem fel az útra. Ez egy női vázas elől teleszkópos Trek 3700-as kerékpár.

A mai időjárás előrejelzéssel nagyjából be lehet lőni, hogy a következő 2-3 nap milyen idő lesz. Így elvileg sárvédőt nem muszáj kerékpárunkra szerelni. Én mindenesetre rakok fel rá, mivel a sikeres teljesítés nem ennek a kiegészítőnek a súlyán fog múlni.

Műanyag sárvédőket 1400 – 2000 Ft körül lehet vásárolni. A fix rögzítésű alu plastic sárvédők 2600 4000 Ft közötti áron vásárolható meg.

Kulacstartó sem vészes árban van. 1000-2000 Ft körül lehet már kapni, amibe a kulacs 700 - 1000 Ft-ba kerül. Egy kerékpárra általában 2 kulacstartót lehet felszerelni, amit célszerű is kihasználni. Kulacsból a nagyobbat, a 0,75 l-est célszerű megvásárolni.

Csomagtartóból vehetünk acélt, vagy alumíniumot. Az acél olcsó és nehezebb, mint az alumíniumból készült társaik. Az alu általában tetszetősebb. Célszerű olyat választani, amelyik két pálcás, illetve az oldalán van egy extra pálca, ami kiszélesíti a csomagtartó oldalát, így jobban fekszik rá a kerékpáros oldaltáska. A csomagtartók ára 2500 és 10 000 Ft között mozog. Ki-ki válogasson közöttük saját ízlése szerint. Ennél olcsóbbat, egy pálcásat ne vegyünk, mert nem lesz elég stabil és teherbíró. A csomagtartó felfüggesztése a vázunkon csomagtartószemek kialakításának megfelelő legyen. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, kérjük szakemberek segítségét.

Célszerű lakatot is magunkkal vinni, mivel ami Magyarországon nincs lebetonozva, az sajnos eltűnik. (Még a betonból a vas is.) Itt is fontos, hogy ne a legolcsóbb lakatot vásároljuk. Én azt javaslom lakatra minimum 3-4 ezer forintot költsünk el. Ezért az összegért már 20-25 mm vastag sodrony lakatot kapunk. (Itt megjegyzem, hogy ma legbiztonságosabbnak a szakma az „U" lakatot tartja.

Azon túl, hogy a KRESZ kötelezően előírja a lámpa használatát, hasznos ha van. (Itt megjegyzem, hogy fantasztikus élmény lehet akár egy szakasz éjszakai teljesítése is.) Lámpák közül két típus van. Létezik olyan, ami mellett csak látszunk (közvilágított területen jó), illetve olyan, ami mellett mi is látunk. Áruk 1000-1500 Ft körül kezdődik és határ a csillagos ég.

AmatorBalatonkerüles02

A túrázásra előkészített bringa

A kerékpár túrásítása tehát ha a felsorolt kiegészítők mind szükségesek minimum 12 000 Ft-ot kell elköltened. A jó hírem az, hogy ezek a dolgok a későbbiekben is hasznos kiegészítői lesznek a kerékpárodnak.

Szerszámok
Útközben nem szeretnénk szerelni, de lehet, hogy muszáj lesz, mivel a legjobban karbantartott kerékpárral is előfordulhat probléma pl. defekt.

A minimális szerszámkészlet a következő:

  • mini pumpa 1500 Ft -tól
  • láncbontós bicska szerszámkészlet (ügyeljünk rá, hogy minden a kerékpáron lévő csavarhoz legyen kulcsunk) 4-5000 Ft-tól
  • pót belső 800 Ft
  • gumijavító készlet 900 FT
  • gumileszedő 700 Ft-tól
  • rongy
  • esetleg kesztyű

AmatorBalatonkerüles01

A minimum!

Szerszámokra szintén el kell költenünk, ha nincs semmi a fenti listából minimum 8 000 Ft-ot. Ha többen megyünk ez a költség szétosztható.

Ha nem akarunk esélyt adni a defektnek, akkor célszerű defektgátló folyadékkal feltölteni a belsőnket. Ezt profibb kerékpár boltban elvégzik nekünk.

Túratáska
Túratáskákban nagy a szórás. Vannak teljesen vízhatlanak, nem vízhatlanak, de esővédővel kiegészítettek, illetve olyanok, amik még azzal sincsenek kiegészítve. Méretben a 10 l-estől a 80 -t elnyelő expedíciós táskák. Itt mindenki olyat válasszon, amit a pénztárcája elbír. Azt viszont célszerű átgondolni, hogy hányszor lesz ez a táska még használva. Ha 3-4 évig nem vesszük elő, akkor fölösleges a hightech minőségűt meg venni. Árban ezek kb. 6-7 000 Ft-tól indulnak és határ a csillagos ég.

Kormánytáska
Hasznos kiegészítője lehet a hátsó táskának. Ide lehet pakolni az iratokat, pénztárcát fényképezőgépet, szendvicseket stb. Figyeljünk rá, hogy sok esetben megnehezíti a lámpa felszerelését. (Bár ha csak nappal tekerünk...) Ezek a táskák kb. 3000 Ft- tól indulnak. Célszerű egy kicsivel többet rászánni és merevebb adaptereset venni, amit könnyen le tudunk akasztani a bringáról. Áruk 6000 Ft- tól indul.

AmatorBalatonkerüles03

A két oldaltáska és a kormánytáska

Mint látjátok, táskára minimum 9 000 Ft-ot kell elköltenünk, ha még nincs ilyenünk.

Kerékpáros ruházat
Itt csak a legszükségesebbet vegyük át felsorolás szintjén:

  • Bukósisak 4000 Ft
  • Kerékpáros nadrág 3000 Ft
  • Kerékpáros felső (Nem muszáj bringás felsőnek lenni, egy futó felső is tökéletesen megteszi. Kerüljük a pamutot, mivel az magában tartja a nedvességet ésviselése kényelmetlenné válik.) 3000 Ft
  • Kesztyű: hihetetlenül javítja a komfort érzetünket, apróbb esések esetén védi a tenyerünket. 2500 Ft.

Ruhára, ha nincs semmink minimum 12 500 Ft-ot kell szánnunk.

Ezzel megvettünk mindent, ami szükséges ez minimum 47 500 Ft-ba kerül. -Azért valljuk be, ennek kicsi a valószínűsége, hogy ezek közül mindent egyszerre kell megvenni.

A 3 napos ruházat (tetszés szerint bővíthető/szűkíthető)   Egyéb kellékek
  •  biciklis nadrág
  • 2 rövid nadrág
  • 1 térdig érő nadrág
  • 1 hosszú nadrág (rossz idő esetére)
  • 3 rövid ujjú felső biciklizéshez
  • 3 könnyed nyári ruha
  • 1 kardigán
  • vékony széldzseki
  • pizsama
  • fürdőruha
  • alsónemük (mindenből 6-6 darab, hogy külön legyen bicajozáshoz és délutánra)
  • strand papucs
  • sport cipő
  • balerina cipő / nyári papucs
  • esőkabát
  • 2 törölköző (zuhanyozáshoz és délutáni fürdőzéshez)
  • WC papír
  • papír zsebkendő
  • szalvéta
  • napszemüveg
  • tusfürdő
  • izzadásgátló dezodor
  • parfüm
  • arclemosó
  • frissítő kendő
  • mini smink készlet (szemceruza, szempilla spirál, szájfény)
  • sebtapasz
  • szúnyogriasztó
  • elemlámpa
  • kés, villa, kanál
  • pénz
  • iratok
  • telefon 

AmatorBalatonkerüles04

Menet kész

A ruhákat és egyéb dolgainkat célszerű típusonként külön szatyorba csomagolni. Ez nem csak az eső ellen véd, hanem megkönnyíti a táskákban a keresést is.

Ezek után akár indulhatunk is! Hátszelet minden kedves olvasónknak!