04_Tatrhg

Benyomások és érzések zűrzavara a Toronyai-, a Tatár-, a Vereckei- és az Uzsoki-hágó bejárása kapcsán, 2011. kora októberében.

Tatárhágó, Bukovel

Rögtön a szállásfoglalás után előkaptuk a bringákat mobil garázsukból, és Kőrösmezőről (630 m) nekieredtünk a Tatárhágónak (921 m, ukránul перевал Яблуницький [pereval Jablunickij]). Enyhén emelkedik, és jó minőségű az út, gyér a forgalom, szép nagy ívűek a kanyarok, mesébe illő a fenyves, szóval egy örömbiciklizés! Remek rönkházak épülnek az út mentén, akárhol megütnék a mércét, és gyakori a vallásos témájú, de eléggé giccses szobor. Könnyen értünk fel a magaslatra, ahol bazársor fogad: a szokásos emléktárgyakon és enni-innivalón kívül fő attrakciójuk a tehénbőr és a helyi szőttes, cserge.

Nem sok utal arra, hogy történelmi érdekesség van a közelben: a Monarchia időtálló, téglaépítésű határőr-bódéi az akkori lengyel-magyar határról. Persze odamentünk egy főhajtásra. A határ azóta ugrált egy párszor, és ez rengeteg ember halálába, szenvedésébe került, mint a hágó fölötti emlékmű jelzi. Huszárezredes nagypapám is arrafelé harcolt az első világháborúban, míg orosz fogságba nem esett, több családtag pedig életével áldozott a nagyhatalmi őrület oltárán.

03_Tatrhg 

Most szerencsére béke van, célunk a Bukovel síközpont (966 m) a túloldalban. A hágóból egészen rövid lejtőzés, majd egy vadonatúj, sőt még épülő, pazar aszfaltút vezet, erősen fel-le liftezve odáig. Néhol még építették, csak tolva jutottunk át a gépek mellett, majd' bele ragadva a kátrányba. A síközpont elképesztő: őrült tempóban épül, nagy szállodák és pofás bungaló-sorok nőnek ki a földből, szuper-modern felvonók járnak, nagy pénzt tolnak bele. Budapesttől nincs messzebb néhány osztrák pályánál, na de az odaút, télen, autóval... Háromszor meggondolnám.

A visszaút Kőrösmezőig egy kéjmámor, megy a bringa, mint a szél, „harapni friss a levegő" (Babits Mihály). A mai napon 38,56 km, 2 óra 44 perc alatt, átlag 14,1 km/óra, csúcssebesség 72,0 km/óra. Vacsorára a hazaiból tarisznyáztunk.

 12_Krsmez

Toronyai-hágó és Vereckei-hágó

Másnap is hajnali kelés után vettünk irányt Vízköznek (496 m, ukránul: Сойми [Szojmi]), közben történt a malőr a kátyúval. Ragyogóan napos, de csípős hideg időben vettük kerekeink alá a Toronyai-hágót (941 m, ukránul Вышковский перевал). Eleinte könnyű, aztán kicsit nehezebb a kapaszkodó, az út minősége jó közepes, felfelé semmi gond, de lefelé fokozott figyelmet kíván, autó csak elvétve bukkan elő. Havasi legelők váltakoznak erdővel, hangulatos falvak maradnak el.

Odafönt az elmaradhatatlan hősi emlékművek – szegény katonák, dehogyis akartak ők hősök lenni! Bár talán azok jártak jobban, akik a kis kőkeresztek alatt nyugszanak, nem élték meg a történelem későbbi viharait.

 18_Toronyai_hg

A hágóban lengyel rendszámú kocsi mellett áll őszes szakállú gazdája. Lengyelül köszönök rá, ukránul válaszol, aztán kibogozzuk a dolgokat. Persze polyákul traccsolunk, mint mondja, ezt errefelé mindenki érti. Ő maga vagy ötször váltott állampolgárságot, noha el sem mozdult innen. Most a lengyelekhez jár át dolgozni, onnan az autója. A találkozás örömére még néhány magyar szót is elővarázsolt emlékezete mélyéről!

Miután kellő óvatossággal lezúgtunk, vissza a lejtőn, újabb autózás Volóc faluba (492 m, ukránul Воловець [Volovec], szlovákul Volovec), ahol pompás, új gerendaház-szállóban kaptunk hangulatos szobát, meleg vízzel, mindennel, ismét 2200 Ft/fő átszámított áron. Ausztriában meg nem úsztuk volna 30 euró alatt! Szemben volt egy kis vendéglő, ahol tüstént felhörpintettük a túra első sörét, majd estefelé vacsoráztunk is, szintén nevetségesen olcsón.

Ám előbb jöjjön túránk érzelmi fő célja, a Vereckei-hágó (841 m, ukránul перевал Середньоверецький [pereval Szerednyovereckij])! Nem olyan egyszerű ügy, előbb át kell kelni egy hegyhát szerpentinjén (nem nagy), hogy Alsó- és Felső-Vereckére érjünk. A falukban ovációval üdvözöltek a gyerekek, egy fiúcska be is nyújtotta a tenyerét egy pacsira. A barátságos fogadtatás ellenére nagyon kellett vigyázni, mert az éppen hazahajtott gulya gazdagon hintette síkos lepényeit, az aszfalt pedig általában kissé rázós, néhol kriminális. De ez még csak a kezdet!

 24_Vereckei_hg

A főútvonal már másfelé vezet, a hágóutat pedig nemes egyszerűséggel átengedték a pusztulásnak. Néhol még vívja reménytelen utóvéd-harcát az aszfalt, de sok helyen beszórja a hatalmas kátyúkból kikapart kőzúzalék. Üggyel-bajjal kerülgetjük az akadályokat, közben le kell küzdeni az amúgy nem vészes emelkedőt is, meg persze fotózni és bámulni a hegyvidéket. Forgalom nulla, egy dobozos UAZ előzött meg, lelkesen integettek belőle.

Lehangoló odafönt látni a befejezetlen szállodaépületeket. Belekezdtek, aztán mikor odább került a főút, abbahagyták. Tervgazdálkodás... A hatalmas szovjet háborús emlékmű meg néhány kisebb, régebbi, azért rendben van tartva. A magyar honfoglalásé nem látszik innen, kicsit északabbra van, a hegygerincen. Keskeny köves út vezet oda.

Végül letámasztjuk a bringákat. Itt már 1896-ban állt egy obeliszk, mely a csehszlovák korszakot még átvészelte, de az ötvenes években lerombolták. 1996-ban kezdték el építeni az új emlékművet, 2008-ra készült el, hét óriási kőtömbje a hét magyar törzset szimbolizálja, alattuk a vérszerződés oltárköve. Ukrán nacionalisták többször megrongálták, mi éppen helyreállítva láttuk, koszorúkkal és nemzeti színű szalagokkal feldíszítve. Volt magyar zászló a bringámon is. Sokáig elüldögéltünk, kissé megindultan szorítottunk kezet. Szóval itt jöttek be eleink. Meg a tatároknak mondott mongolok. Meg az oroszok. Meg a galíciai zsidók. Meg a szovjetek. Meg, képzeletben Ady Endre: „Verecke híres útján jöttem én". Sok mindennek az elvesztésébe beletörődni muszáj. De mindenre emlékezni kötelező.

 26_Vereckei_hg

Lefelé egy tojástánc az út. Megúsztuk defekt nélkül. Már csak pár kilométer és a kis hágó van hátra. Ma 102,07 km-t mentünk, 5 óra 21 perc alatt, 19,0 km/órás átlaggal, a csúcssebesség 48,2 km/óra volt – ez is jellemző az útviszonyokra.

Uzsoki-hágó

Budapesten fogalom az „Uzsoki". Mármint a kórház. Vajon hányan tudják, honnan a neve? Hogy az egy hágó a Kárpátokban, az ezeréves határon, történelmünk része, súlyos harcok színhelye? Félek, hogy kevesen. Célt ért a kollektív emlékezet szándékos pusztítása. Nekünk, negyedikként, most ez a magaslat következik: az Uzsoki-hágó (889 m, ukránul перевал Ужоцький [pereval Uzsockij]).

Előbb persze meg kell közelíteni. Sötét van még, amikor a kiszemelt faluhoz érünk. Gyanús, hogy helyi mérce szerint is pocsék az út – egy kapitális kátyút úgy jelöltek meg, hogy jókora, magasan kiálló kősziklákat raktak belé... Na, itt még nem kéne keskeny kerekű bringára pattanni, autózzunk csak kicsit tovább, felderíteni az állapotokat! Bölcs döntésnek bizonyult. A hegyeken néhai makadámút vezet át, de a finom zúzottkő burkolat már rég elfogyott róla, csak a durva aljzat maradt, helyenként az sem, csak árkok, gödrök, hepehupák. Óvatosan lavíroztam a nem ilyesmire való Doblóval, amelynek már defektes volt a pótkereke. Hosszú küzdelem után jutottunk ki a főútra, Hajajd faluba (485 m, ukránul Volosyanka Zakarpatska), hogy onnan kezdjük a kényszerből lerövidített kerekezést.

34_Uzsoki_hg 

Barátságtalanul hűvös-borús idő fogadott, jól esett a mozgás, bár a kaptató nem túl nagy, inkább levezetőnek volt jó, az utolsó napra. Közben meg lehet csodálni a régi vasútvonal bravúros építését, nagy viadukttal, hegyfalba vágott szakaszokkal. Odafönt kitárul a kilátás, megyehatár és nemzeti-park határ is van ott, katonák őrzik a sorompót. Fényképezni őket és az épületüket nem szabad, de ők szívesen lefotóztak minket. Jó érzés volt látni, hogy az emlékműveken magyar nyelvű felirat is van – békében nyugszanak egymás mellett az egykori ellenségek. A párából megpróbálom kivenni a szomszédos Beszádok vonulatait, arra bringáztam éppen két hónapja. A szerencse fia vagyok, hogy ennyit ad nekem a sors, míg mások nyomorultul elpusztulni jöttek erre a vidékre.

Még benézünk a fából épült menedékkunyhóba, amelynek a közepén tűzrakó hely van, aztán beöltözünk az ereszkedéshez. 26,46 km volt csak ez a túra, ideje 1 óra 10 perc, az átlag 16,5 km/óra, a maximum 46,0 km/óra.

Záhony felé lett volna rövidebb a hazaút, de bizonytalan az átjutás időszükséglete, ezért maradtunk a bevált Beregsuránynál. Ötórai teára haza is értünk.

Szöveg: Karlovitz „Pupu" Kristóf
Képek és videó: Karlovitz „Pupu" Kristóf és Kreicsi Gábor

11_Bukovel

Résztvevők:
Kreicsi Gábor (42), Puch 1989-es országúti, Cr-Mo váz, 3x7 fokozat, elöl 32-42-52, hátul 14-32 fog.
Pupu (68), Carbonrecumbent Road Runner Low, karbonváz, elöl 20, hátul 26 colos kerék, 3x9 fokozat, elöl 44-32-22, hátul 11-34 fog.
Emelkedőn Gábor volt valamivel gyorsabb, lejtőn és vízszintesen én, de alapvetően jól tudtunk együtt menni a kétféle géppel.

A túra fényképei ITT megnézhetőek.

Kapcsolódó cikk:

Bringatúra a Keleti-Kárpátokba 1. rész