P1000272Folytajuk izgalmas korzikai utunkat.

 

 

Negyediknap:Napóleonhajszárítója

 

Ajaccio előtt egy hágón kell átmenni: a Col de S. Bastiano csak 415 méter magas ugyan, de itt minden tengerszintről indul, és oda tér vissza. A kaptató emberséges, a lejtő élvezetes. A városban, szokás szerint nem sokat időzünk, Napóleon emlékhelyei éppúgy kevéssé érdekelnek, mint a szuvenírboltok és a turisták. Hideget eszünk egy parkban, aztán nyomás tovább.

 P1000378

Ez bizonyult a túra legnehezebb szakaszának. Sunyi emelkedő, erős déli ellenszéllel, amely mintha hajszárítóból jönne, olyan forró. Kiszívja az erőt, elbágyaszt, lefékez. Némán, konokul nyomjuk a pedált. Közben lehet szórakozni a kétnyelvű táblák francia részének következetes pusztításán. Vajon eljutunk-e valaha odáig, hogy a Felvidéken nemcsak, hogy lesznek mindenütt magyar-szlovák útjelzők, hanem azok szlovák részét rendre lefestik a magyarok? Franciaországot láthatóan nem rázza meg a korzikaiak ilyetén érzelemnyilvánítása.

 

Fel kell kaptatni 620 méterre, ott találunk rá Guitera Les Bains faluban a gite d'etape szállásra. Ez az intézmény megér egy szót. Franciaország-szerte sok ilyen gite d”etape van, afféle turistaszálló, nagyon olcsó, és hasonszőrű vagabundokkal lehet találkozni. Korábbi bringatúráimon is igénybe vettem, főnyeremény, ha utunkba akad egy. Fiúk-lányok külön, egy-egy nagyobb hálóban, közös vacsora, ahol nincsenek porciók, hanem nagy tálakban rakják ki az egyféle, egyszerű kaját. Aki éhesebb, többet szed, ha elfogy, adnak repetát. Egymásnak töltögetnek a vándorok a boros kancsóból is. Persze rajtunk kívül mindenki francia, de ilyen környezetben abszolút nem igaz, hogy utálatosak a külföldivel, sőt, egyből a szívükbe zárták a két magyar bringást.

 

102 km, 5:40, átlag 18,0 km/óra, maximum 67,2 km/óra.

 

Ötödiknap:röff,hamondom,rontom-bontom!

 

A hegyi utak forgalmatlanok, de azt azért ne higgyük, hogy nincs rajtuk élet, nincs közlekedés. Van bizony: sertések járják! Korzikában nagyon sok van e derék négylábúból, de nem háznál tartják őket, hanem kicsapják az erdőre. Gyakorlatilag vaddisznóként élnek, de mindnek van tulajdonosa, aki bizonyára tudja, hol és hogyan lehet becserkészni őket. Na mármost a disznó okos állat, tudja, hogy aszfalton kényelmes járni. Nem ám egyenként, hanem egész kondákban. A közlekedési szabályokra fittyet hánynak, előzékenységről fogalmuk sincs. Bringával ellavírozni köztük nem egyszerű. Mindenkinek ajánlhatom módszeremet, aki ilyen helyzetbe kerül: harsány „Röff ha mondom, rontom-bontom” kurjantásomra a magyarul nyilvánvalóan értő röfik szépen elhúztak a sűrűségbe.

 P1000392

Mi meg a magaslatra. A Col de la Verde (1280 m) és a Col de Sorba (1311 m) már csakugyan megérdemli a hágó nevet, van itt minden, ami kedves a hegyi bringás szívének: fenyőerdő, szerpentin, csobogó patak. Errefelé keresztezi az országutat a híres-neves GR20, látni is információs táblákat és nagy hátizsákkal ballagó turistákat. Vizzavona falu nagyjából az egésznek a közepe, ott lehet kissé megpihenni és feltölteni a készleteket. Még mindig hátra van egy hét, brutális szintkülönbségekkel, érdemleges beszerzési lehetőség nélkül.

 

Nekünk viszont onnan már szinte csak gurulni kell a Korzika szívét és lelkét őrző szellemi fővárosig, Cortéig. Jó kis szálló fogad minket, bejáratát kőoroszlánok helyett két kutyus őrzi. Corte nagyon hangulatos hely, valahogy egyesíti magában Olaszország és Provence hangulatát. Szóval remek hely. Bizonyára érdekes beszélgetéseket lehetne folytatni a lokálpatriótákkal, de erre most nincs idő, hamar nyugovóra térünk, mert holnap vár a Restonica-völgy.

 

90 km, 5:08, átlag 17,5 km/óra, maximum 69,1 km/óra.

 

Hatodik nap: a Restonica-völgy

 

P1000393De szép lenne egyszer egy olyan magashegységi völgyben járni, amelyet cakkos gránitcsúcsok szegélyeznek, ahol sziklák között zubog a patak és tengerszemben tükröződnek az ormok, mint a Magas Tátrában vagy a svájci Bergellben, de ezek illúzióromboló és minduntalan akadályozó embersokadalma, autóforgalma nélkül! Nos, itt a vágyott hely, Korzikán. A Restonica-völgy Cortétől húzódik fel a főgerincig, keskeny aszfaltja zsákutca, csak egy-két járművel találkoztunk, azokban is vérbeli túrázók mentek fel a kiinduló ponthoz.

 

Friss csobogóból töltjük a kulacsot, óriás sziklatömb mellé ragasztott kicsinyke kunyhó csábít, a patakágy simára csiszolt kőlapjain tízóraizunk, hallgatjuk a csendet, bámuljuk az égbetörő meredélyeket. Megpezsdül bennem a régi hegymászó vére: de szép lenne felkötni a kötelet, és a gránittáblákon felkapaszkodni a legmagasabb csúcsra! Erre most nem kerül sor, de kellő kárpótlást nyújt a gyors lejtőzés vissza a völgybe.

 

Kis meglepetés: végig enyhén lejtős, könnyű utat vártunk a tengerpartig, de még közbe jön egy kaptató. Hamar megvan az is, aztán már csak húsz sík kilométer van hátra Bastiáig. Nincs kedvünk szállást keresgélni, sem a mai belső feltöltődés után egyből visszatérni a civilizáció közepébe. Kicsit kijjebb egy füves tengerparti helyen heveredünk le éjszakára. Hálózsákunk nincs ugyan, de minden göncünket felszedve nem fázunk.

 

103 km, 4:43, átlag 21,8 km/óra, maximum 63,5 km/óra.

 

Hazafelé

 

P1000341Másnap, némi városnézés után, majdnem pórul jártunk. Kimegyünk a kikötőbe, mondjuk, hogy Livornóba tartunk, le van foglalva a helyünk, beszállnánk. Odairányítanak a komphoz, de nekem valami gyanús lett. Rákérdezek: igen, mondják, ez a hajó Savonába megy. Savona pedig még Genovától is nyugatabbra esik, szóval abszolúte másfelé van, mint nekünk kéne. Ha oda tévedésből elvittek volna, 230 kilométert bringázhatunk az autóig, mikor már se pénz, se posztó, és várnak otthon. Menekülésszerűen távoztunk, és még sikerült elérni az igazi kompot is. Phű...

 

Igazuk volt a görögöknek: Korzika csakugyan kallisté. Igazuk volt az angoloknak: Korzika csakugyan scented. Igazunk volt nekünk, hogy jobb bringás terepet keresve sem találni, jó hogy oda mentünk. Ha behunyom a szemem, látom és érzem Korzikát.

 

További fotók: itt!

 Kapcsolódó cikkek:

Versenybringával Korzikán 1. rész 

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass.