Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Ki volt Lukanénye hőse?
  Családi kerékpártúra a Felvidéken.
 A hónap megyéje: Veszprém vármegye
  Veszprém megyei kerékpártúra ajánló.
A hónap megyéje: Nógrád vármegye
  Nógrád megyei kerékpártúra ajánló.
Teszt: Lazer Roller + Net bukósisak
  Figyi ez ár/értékben nagyon jó!
prev
next

 az en magyarorszag hegyei kihivasom 01

Végigtekertem hazánkon úgy, hogy közben az összes hétszáz méternél magasabb hegy csúcsát érintettem.

A 2024-es év ismét egy ultratávú kihívást hozott. A Magyarország Hegyei Kihívás lényege végigtekerni hazánkon úgy, hogy közben az összes hétszáz méternél magasabb hegy csúcsát érintsük. A túra hosszából és jellegéből adódóan csak a háromnapos pünkösdhétvége jöhetett szóba. Végül 68 óra és 40 perc alatt sikerült teljesíteni a 822 kilométeres és nagyjából 10 ezer méter pozitív szintemelkedést tartalmazó útvonalat, amely 11 hegycsúcsot érintett.

A túra részletes leírása

Még kétezertizenkilencet írtunk mikor megszületett fejemben egy őrült ötlet. Alig pár hét telt el, hogy hazaértem a Kerékpárral Keresztül Magyarországon elnevezésű bringás projektről, melynek keretében 42 óra és 38 perc alatt eljutottam bringám nyergében az ország legnyugatibb pontjáról a legkeletibbre. Pörgött az agyam, s azon járt az eszem, hogyan lehet ezt a nettó őrültséget még tovább „űberelni”. Gyermekkorom óta szeretek hegyvidékeken tekerni, így hamar kitaláltam, hogy a következő ultratávú bringatúrámba belecsempészek néhány csúcsot is. 2018-ban, első ötszáz kilométernél hosszabb ultrámon már eljutottam az Írott-kő csúcsáról az Országos Kéktúra másik végpontjáig, Hollóházáig (Kerékpárral a Kéktúra nyomában). Ekkor még próbáltam elkerülni a nagyobb hegyeket. Most nagyjából ugyanezen az útvonalon terveztem haladni, de úgy hogy közben fel is tekerek Magyarország hegyeire.

Na de ez már tényleg túlmegy minden észszerűség határán, s nem is lehetne egy lendülettel teljesíteni! Jó, akkor nézzünk valami konkrétabbat. Az általános iskolás földrajz tankönyv szerint azt a magaslatot nevezzük hegynek, amelynek csúcsa ötszáz méternél magasabb. Ugyanitt írják, hogy Magyarországnak két nagyobb hegységrendszere van: a Dunántúli- és az Északi-középhegység, valamint az ettől teljesen különálló Mecsek. Nem egy Alpok igaz, de távban rettentő sok lenne mindezt bejárni. Több mint ezer kilométer. Olyan kihívást szeretnék, mely maximum 3 nap alatt teljesíthető, hisz hétköznapokon nem tudok elszakadni. Így végül úgy döntöttem, hogy magasabbra teszem az alsó határt, s célba veszem Magyarország összes olyan különálló hegységét, melynek legmagasabb csúcsa hétszáz méteres magasság felett van. Na így, már sokkal könnyebb tervezni: rögön kiesett a Mecsek, mely távban elérhetetlen, a Gerecse, melyet nagyon szeretek, de bitang rossz út vezet fel rá. Célom minden hegyégben, hogy lehetőleg a legmagasabb csúcsra jussak fel, ettől csak akkor térek el, ha a főcsúcs országúti kerékpárral olyan plusz időráfordítást jelentene, mely nagyban megnövelné a túra idejét, ekkor alternatív megoldásként egy másik – hasonló magasságú – csúcsot választok. Ezzel az opcióval mindössze kétszer éltem: egyszer a Bükkben, ahol a Szilvási-követ, valamint a Börzsönyben, ahol a Csóványost ítéltem kifejezetten megközelíthetetlennek. Az előbbiben a fennsíkról két – aszfaltos úton megközelíthető – kilencszázas csúcsot, az utóbbiban pedig a méltán népszerű, s kavicsos szervizúttal rendelkező Nagy-Hideg-hegyet választottam. A legmagasabb hegységünkben, a Mátrában pedig a Kékestető mellett bevállaltam még a Galyatetőt is.

Korábban az összes hegyen jártam már, igaz a Karancson és a Nagy-Milicen még csak egyszer, s akkor is gyalog. A többi csúcsot már többször meghódítottam bringám nyergében is, így nagyjából ismertem az útviszonyokat, a meredekségeket, s nagyjából tudtam, hogy mi vár rám. De azt elképzelni sem tudtam, hogy milyen érzés lesz 750 kilométerrel a lábamban feltekerni a hőn szeretett „alma máterem”, Kőszegi-hegység legmagasabb csúcsára.

A túra útvonala

Sátoraljaújhely - Nagy-Milic, Zempléni-hegység (895 m) - Miskolc -  Felső-Borovnyák, Bükk (945 m) -  Kőrös-bérc, Bükk (956 m) – Eger - Kékestető, Mátra (1014 m) -  Péter-hegyese, Mátra (976 m) - Salgótarján -  Karancs, Cserhát (725 m) - Balassagyarmat -  Nagy-Hideg-hegy, Börzsöny (864 m) - Visegrád -  Dobogókő, Visegrádi-hegység (699 m) -  Pilis-tető, Pilis (756 m) - Piliscsaba - Bicske - Bodajk - Zirc -  Kőris-hegy, Bakony (709 m) - Pápa - Sárvár -  Írott-kő, Kőszegi-hegység (884 m) - Rohonc - Szombathely


  • Túra hossza: 815 km
  • Túra nehézsége: Nehéz
  • Túra terepe: Hegyvidék
  • Szint: +13169 m,-13055 m
  • Átlagos meredekség: 2.7 %

Ennyi bevezető után kezdjünk bele!

Nagy-Milic (895 m)

  • Zempléni-hegység
  • 2024. május 19. 22:30
  • Megtett táv: 34,2 km

Alig két és fél órája indultam az innen mindössze 34 kilométerre található Sátoraljaújhely városából. Régen jártam már itt, de mégis minden ismerősen köszöntött rám. Szeretem ezt a várost itt a hegyek és az Alföld találkozásánál. Kicsi, barátságos, de mégis minden megtalálható benne, ami kell. Sok régi élmény, érzés ébred újra bennem, ahogy áttekerek a főtéren, majd kitekerek a kalandpark mellett és végre farkasszemet nézhetek az első kihívással. A Milic már ott várt rám a lenyugvó Nap fényében.

Békés és nyugodt minden. Alig jön néha egy-egy autó, így a göröngyös bicikliút helyett inkább vele párhuzamosan futó főutat választom. Szép lassan leszáll az éj. Ej, de milyen hosszú lesz! Nagyon messze van még az a perc, amikor végre álomra hajthatom a fejem. Az út eleje mindig csupa bizonytalanság: hogy leszek egy nap, két nap múlva? Mennyire fog fájni? Hogy fogom viselni fejben ezt az egész megpróbáltatást? Egyáltalán képes vagyok rá? De válaszok nincsenek, ezek majd az út során érkeznek meg szép sorjában. Most még megvan az összhang, lágyan suhan a bringa a hűvös éjszakában. Minden pedálfordulattal közelebb a célhoz, most már csak erre szabad gondolnom, semmi másra. Pontosan tudom milyen törékeny ez a harmónia, s minden erőmmel, minden tudásommal, tapasztalatommal arra kell törekednem, hogy ezt minél tovább fenntartsam. A kis zempléni falvak fényei halványan pislákolnak, sehol egy ember. Most csak én vagyok és az út, mely vezet valahová. Még nem tudom, hogy meddig jutok el, de abban biztos vagyok, hogy ez az út vezet el önmagamhoz.

A szépen kivilágított füzéri vár már messziről szemez velem a hegytetőről. Utoljára a COVID éveiben jártam erre sokszor. Mikor bezártak minket kis hazánkba, s újra gyerekek lehettünk. Nem álmodhattunk nagyokat, kénytelenek voltunk a kevesebbel beérni. S hamar rájöttünk, hogy milyen igaz a mondás: „a kevesebb néha több”. Soha nem gondoltam volna előtte, hogy egyszer az életben végig fogom járni az Országos Kéktúrát. „Nincs erre időm” – szajkóztam. A lezárás éveiben olyan eldugott helyekre juthattam el, melyek különben biztosan kikerültek volna a látókörömből. Rengeteget túráztam, terepfutottam, s a korlátozások ellenére valahogy pont ekkor éreztem igazán szabadnak magam. Lazultak a kötöttségek, a kontroll, nem volt monoton munkába járás, minden nap ugyanaz az unalmas verkli, mely felőrli az álmokat, a kreativitást. Amíg fél világ azon sírt, hogy milyen rossz és milyen félelmetes ez a világjárvány, én ezekben az években egy kicsit újra élhettem fiatalkoromat.

Ezek a gondolatok jártak fejemben, míg el nem értem az első földutas szakaszt. Kétszer is jártam már itt, de mindkétszer világosban, s a másik irányból. Hamar beszippantott az erdő sötétje, a magány egy cseppnyi félelemmel fűszerezve. Néhányszor lekényszerültem a nyeregből a meredekség és az útviszonyok miatt, de így is a vártnál gyorsabban haladtam. Hamar átértem a Bodó-rétre, innen ismét hibátlan aszfalt fogadott. Hatszáz méter felett jártam már, s tudtam, hogy hamarosan meglesz az első csúcs az éjszaka sötétjében.

Fejlámpám fénykörét követve gyorsan haladok a szűk ösvényen. Bringámat a Lászlótanyáig tartó aszfaltos út végétől nagyjából 300 méterre hagytam az erdőben, innen gyalog már gyorsabb lesz oda és vissza. Olyan szabályt ugyanis nem szabtam magamnak, hogy bringával kell feljutnom az összes csúcs tetejére. Párás, sötét az erdő, a délutáni eső után, szinte harapni lehet a levegőt. Magyarország legészakibb tájain járok, talán az egyik legelszigeteltebb hegységben. „Vajon átjárnak ide a medvék Szlovákiából?” – fut át fejemen ez a rémisztő gondolat. Próbálok inkább a feladatra koncentrálni, gyorsan meglelni a csúcsot és húzni tovább nyugatnak. Hosszú út áll még előttem Magyarország nyugati határvidékéig.

az en magyarorszag hegyei kihivasom 02

Nagy-Milic - Magyarország legészakibb pontja - az éjszaka sötétjében

Felső-Borovnyák (945 m)

  • Bükk-hegység
  • 2024. május 20. 6:44
  • Megtett táv: 133,8 km

Százhuszonöt kilométert suhantam az éjszakában. Ez volt a túra talán legkönnyebb szakasza. Végig jó minőségű aszfalton tekerhetem forgalom nélkül. A Milicről lefelé egy rövid zápor megkínált, de Kékeden már megszabadulhattam esőkabátomtól. Emlékezetes szakasz volt ez, hiszen az első ultrám utolsó kilométereit tekertem itt. Akkor nagyon megkínzott ez a dimbes-dombos terep, most friss lábakkal könnyedén suhantam keresztül rajta az éjszakában. Autók nem nehezítették utamat, állatok viszont bőven akadtak. Egy vörös szemű nyulacska teljesen megzavarodva futott szembe velem az út szélén, csak az utolsó pillanatban sikerült elkerülnünk az ütközést. Gibárton álltam meg tíz percre egy kis energiapótlásra, ettől eltekintve folyamatosan tekertem Miskolcig.

A nagyváros utcáin hajnali négykor néhány rossz arcú ember kivételével nem nagyon volt mozgás. A Bükk koronája viszont felhőbe burkolózott és néhány villámlás is figyelmeztetett a közelgő viharra. Egy buszmegállóban vészeltem át az égi áldást. Pontosan hajnali ötkor értem fel Lillafüredre, s megkezdtem második kaptatómat. Két hete Ausztriában, a Wechsel-hegységben tekertem 230 kilométert 3800 méter szinttel felkészítés gyanánt, s ebből tudtam, hogy az első nap valószínű még nem lesz gondom az emelkedőkkel. Ezt a Bükk is igazolta, szép, egyenleges, kíméletes tempóban gurult fel rá a bringa. Csupán a napfelkelte utáni szokásos álmosság uralkodott el rajtam, ezt egy koffeines energiazselével próbáltam ellensúlyozni.

Ködös, szomorkás reggel köszöntött rám ezután a végtelennek tűnő éjszaka után. Az imént hagytam el Bánkutat, s megkezdtem a végső felkapaszkodást a Bükk-fennsík fölé magasodó Felső-Borovnyák 945 méteres csúcsára. Ez ugyan némileg alacsonyabb, mint a 961 méteres Szilvási-kő, mely nem is olyan régen, 2014-ben lett a Bükk legmagasabbja. Korábban majdnem egy évszázadig a 958 méteres Istállós-kő viselte ezt a címet, egy pontatlan mérési adat miatt. S, hogy mi okozta ezt a totális káoszt? Talán az, hogy hazánk legnagyobb átlagmagasságú hegysége számos kilencszázas csúccsal rendelkezik, melyek mindössze néhány méterrel térnek el egymástól. Többször részt vettünk az elmúlt években a Bükk 900 kihíváson, ami arról szól, hogy Bánkútról indulva 20 db ilyen kilencszázas csúcsot kell begyűjteni tetszőleges sorrendben és útvonalon. Néhányra nem is vezet fel rendes út. Most azonban nem volt időm kövezetlen turistautakon bolyongani, s a sár miatt valószínű nem is nagyon tudtam volna. Helyette két – aszfalton megközelíthető – kilencszázast néztem ki magamnak. A Bánkúthoz közeli Borovnyákra lokátorállomás épült, ezért kapott aszfaltos utat az oldalába.

az en magyarorszag hegyei kihivasom 01

A Bükk-fennsík csodálatos környezete és irgalmatlanul rossz útjai

Kőrös-Bérc (954 m)

  • Bükk-hegység
  • 2024. május 20. 7:35
  • Megtett táv: 172,6 km

A Bükk legmagasabb része egy 750-800 méteres átlagmagasságú fennsíkból áll, melynek peremén, akárcsak egy vulkán kalderáján körös-körül emelkednek a 900-as csúcsok. Ezt hívják a „Bükk koronájának”, s egy koronával jelzett turistaút is körbefut rajta. Persze karszthegység lévén köze sincs a vulkanikus tevékenységhez. A Borovnyák után rövid gurulással értem el a Nagyrétet, a fennsík szívét. Felsejlettek bennem a régi emlékek, első hátizsákos Bükk-túránktól kezdve a sok-sok téli gyalog- és tavaszi bringatúráig. Úgy érzem a Bükk lett a kedvencem az Északi-középhegység láncolatában. Egészen elképesztő, vadregényes fennsíkja egy tíztagú farkascsaládnak is otthont ad a hatalmas, zöld rétjeivel, sűrű, sötét fenyveseivel, mély víznyelőivel. Sajnos ma is szomorúan tapasztaltam, hogy ezt az értéket nem mindenki látja meg benne. A fennsíkon átvezető utak ugyanis hazánk legszebb kerékpáros túraútvonalai lehelnének, de – míg a Visegrádi-hegységben sikerült ezeket az erdészei utakat felújítani – addig ide már nem jut pénz. Így ahelyett, hogy a tájban gyönyörködhetnék, kénytelen vagyok szemem folyamatosan az úton tartani. A kátyúk, tócsák, saras részek ázsiai körülményeket teremtenek, a Bércre vezető úton pedig már csak tolni tudom a bringát. No de mindegy, innentől már úgyis csak gurulni kell egészen Egerig.

Folytatjuk...

Ajánlott cikk

Az én Magyarország Hegyei Kihívásom 3/2
Az én Magyarország Hegyei Kihívásom 3/3