DeliKarpatok2.1Van egy terve -igaz csak papiron-, illetve még úgy sem. A netről töltött le valamiféle rajzolt térképet, ami már akkor nagyon zavarosnak tűnt nekem.

4.nap
Aktívan töltjük Brezoi -ban az éjszakát, egy jó vacsora és a finom sör után a nem túl széles ágyon, (már mint két embernek nem!) úgy aludtunk, mint akit meglőttek, egészen éjjel egyig, amíg a buli el nem kezdődött a szemközti panzióban -ahol eredetileg meg akartunk szállni. Innentől aztán nem volt alvás, már csak az elképesztően irritáló román sramli-rock miatt sem.

Másnap Cobranco egy rövid kitérőt tervezett a Cózia szurdokban . Van egy terve, -igaz csak papiron-, illetve még úgy sem. A netről töltött le valamiféle rajzolt térképet, ami már akkor nagyon zavarosnak tűnt nekem. Üres bringával indultunk neki az útnak, átkelünk az Olt folyó hídján, majd próbáltuk betájolni merre lehetne menni. Helyiek nem ismernek oda vezető utat, -legalábbis ami járható lenne. Próbálnak lebeszélni, természetesen sikertelenül!

DeliKarpatok2.2

Ugye az megvan mindenkinek hogy Cobranco nem az a csávó, aki csak úgy feladna bármit? Hosszan a vasúton toljuk a bringát, zötyög a kerék, kétoldalt és a sínek alatt átfolyva mindenféle tüskés növényekbe akadunk. Nekem elég lett az élvezetből, megfordultam. Déli-Kárpátok "keresztül kasul" na ez a " kasul" része volt a túrának! Én visszamentem a csomagokhoz, és ott vártam be az érkezését egy hideg sör társaságában. Hamarosan Cobranco is megfordult, de persze fel nem adta. Úgy döntött a főúton felderíti a látnivalókat. Letekert a szurdokba, csinált egy-két felvételt, kb 1 óra múlva jött, és indultunk terv szerint, északi irányba.

Ismét úton voltunk, immár Talmács irányában a Vöröstoronyi-szorosba. A táj látványos, hatalmas hegyek magasodtak fölénk, jobbra az Olt hömpölygött. Sajnos a nagy forgalom miatt kevés lehetőségünk volt a nézelődésre. Nagyfokú koncentrációt igényelt a hatalmas kamionforgalom. A „híres-hirhedt" 7-es út, Románia második legforgalmasabb útja. Bringával tilos rajta közlekedni, én legszívesebben kihagytam volna, de Cobranco közölte, be kell vállalni, mert nincs más átkötés az Erdélyi szász régióba. Sajnos nem csak a folyóval mentünk szembe, hanem a széllel is, sorra jöttek a festői várak: Lator, Törttorony stb. Végül Talmács előtt elértük az utolsó szűkületet, itt is volt valami romos bástyaféle, Cobranco közli, ez a Vöröstorony. Alatta világháborús hősi temető terült el.

DeliKarpatok2.3

Lassan felsejlett a Fogaras tömbje, átértünk Erdélybe a hőfok is csúcsra van járatva az italok már szinte ihatatlanul melegek voltak. Elágazó! Letértünk a főútról egy jóval csendesebb, de silányabb útra. Hosszan haladtunk a felduzzasztott folyó mellett. Következett egy viszonylag nagyobb hely Avrig /Felek/, ahol azon kívül, hogy falunap volt, találunk boltot is, ráadásul nyitva is volt, vasárnap ide vagy oda.

Következő lépés ki az egyes útra. Meg is találtuk, Szeben és Brassó között megy, illetve nem megy, a járművek haladnak rajta ! Este 1/2 kilenc, még valamit találtunk, egy " színvonalas" étkezési lehetőséget ! Itt Cobranco hosszasan és jó étvággyal megvacsorázott és a körülmények nemhogy nem zavarták, hanem még élvezte is. /lásd: Videó!/ Még a főúton tovább haladva kb. 15-16 km-t mentünk a félhomályban, mire a hágóra vezető leágazást megtaláltuk.

Néhány kilométer után Cobranco talált a sátrazásra alkalmas kaszálót. Rövid terepszemle /takarás, talajviszonyok, medveveszély elemzése.../, majd megszületett a döntés: Maradunk! Sátor állítás után még sokáig néztük a hegyről lefelé haladó autók fényeit, aztán lassan, de biztosan álomra szenderültünk.

5.nap TRANSFOGARAS
Reggel volt ismét, hétágra sütött a Nap, sátorbontás, majd indulás. Irányunk a Fogarasi-hágó. Északról támadjuk be az elhíresült hegytömböt. Az út alig emelkedett, és f@sza idő ígérkezett. Bár a bércek felett volt egy kis felhősödés, de nem vészes, főleg annak fényében, hogy errefelé igen ritkán osztanak jó időt.

DeliKarpatok2.4

Találnunk kellett egy boltot, mivel szükségünk volt üdítőre és néhány apróságra. Beérve egy kis faluba/Cartisoara/ két kisbolt is kínálta kevéske árúját. Szemben egy kis piac asztalai sorakoztak. Mivel farkas éhes voltam, -én ugyanis tegnap nem vacsiztam-, jelzem Cobranconak a szándékomat . De ő azt mondja menjünk tovább, majd találunk megfelelő igényesebb helyet a reggelizéshez. Az tény, hogy ez a Cartisoara, bár Románia egyik legfelkapottabb hegyvidéki turisztikai célpontjának az északi kapuja, nagyon lepusztult volt, mintha még a Ceaucescu-éra itt ragadt volna. Négy - öt kilcsivel feljebb tényleg volt az út mellett pad és lóca, ahol végre megálltunk. Elővettem a halkonzervet és elfogyasztottam. 8 körül aztán nekivágtunk a hágónak. Az út innen már jobban emelkedett. Erdős, kanyargós volt, semmi kilátással. Engem a Mátra Parád felőli oldalára emlékeztetett.

KeletiKarpatok2.9

1100 m környékén már itt-ott nyílott a kilátás a Bilea-völgyére, viszont nem éreztem magam megfelelően, de ekkor még nem tudom az okát . Felértem a vízesés aljába, ami olyan 1250 méteren volt. Itt egy balos visszafordító után még meredekebb az út, és persze kezdett látványosabb lenni . Sziklás oldalak és mély völgyek tűntek elő. A mászás viszont nem ment jól, éreztem hogy nincs meg a megfelelő erőm, csak szenvedek. Felértem az emléktábláig, ami az útépítés során áldozatul esett embereknek állít emléket. Egyre szebb a kilátás, mind előre, mind visszafelé az Erdélyi medencére. Hamarosan elmaradt az erdőhatár, és elém tárult a hatalmas völgy. Lenyűgözően szép volt a panoráma, de nem igazán tudtam élvezni, egyre jobban fogyott ez erőm! Az persze egyértelmű volt, hogy éhes vagyok és sürgősen ennem kell!

Az útkanyarulatban találtam egy sziklát, ami megfelelő, így meg is álltam a kajáláshoz . Közben az járt az eszemben, hogy a tavaszi túráim során a Dobsinai emelkedő az amit többször megmászok egymás után szintemelkedésben és meredekségben alig különbözik ettől ami még itt rám vár , akkor ezt miért érzem ilyen nehéznek? Az Eurosport kerékpár közvetítéseinél Sipi, Isten nyugosztalja, sokszor emlegette az eléhezés fogalmát. Azt, hogy nagy terheléseknél gyakran, akár 20 - 25 percenként be kell tolni valami könnyen emészthetőt, tehát többször, keveset, mert egyébként jön a "kalapácsos ember" ! Az eléhezést követő étkezés viszont nem jár azonnali energia érzettel, mivel a bevitt tápláléknak a feldolgozása és a sejtjeinkbe jutása idő igényes folyamat. Kényszerűen várnom kellett az indulással kb. másfél órát. Itt említeném meg Istvánpistit aki igen gyakran előveszi a kekszet vagy valami hasonlót és mihelyt megállnak rögtön eszik, amit persze Cobranco sosem hagy szó nélkül, persze tudjuk ő másképpen működik.

Vissza a történetre! Az előbb említett okokból Cobranco elhúzott, már csak a hágón látjuk egymást újra, illetve ez így nem igaz,mert én szemmel tartottam a kanyargó szerpentineken felfelé, ő meg engem lefelé, -mint utólag a fotókból, videóból kiderült.

DeliKarpatok2.5

Ha már szerpentin, hát nem semmi,a Transfogaras, a híres-hírhed 7C-út. Legendás, szokták is mondani, aki a Déli-Kárpátokat látni akarja, ez az alap, itt kell kezdeni, ha másképp nem megy itt kell végezni, de semmiképpen sem szabad kihagyni.

Az egy dolog, hogy hogyan építették meg, erre most nem térek ki, Cobranco eleget beszél erről, de a látvánnyal nem lehet beérni. Sorban jönnek a hajtűkanyarok, szinte számolni se lehet. Az út minőségileg egész jó, igaz forgalom is van rajta bőven. Amúgy nem annyira nehéz, 8% fölé csak ritkán megy. De azt egy percig ne feledjük, ez egy kétezres hágó!

Három körül értem fel, Cobranco már feltérképezte a terepet, van fent élet az egyszer biztos.

A Bilea-tó fenomenális, az az igazi mesébe illő tengerszem. A vize kristálytiszta, a hegyek szépen visszaköszönnek a tükrében.

DeliKarpatok2.6

A tetőn, ami így nem is igaz, mert valójában ez csak egy mesterséges átjáró,ugyanis „Csau"-ék átfúrták a hegyet,szóval,van itt egy „falu"-szerűség, mindenfelé árusok,szállodák, kajáldák és még sorolhatnám.

A másik oldal, hááát, az se semmi. Rögtön körpanorámás fotóval kezdtünk, majd azzal is folytattuk. Igaz kicsit lejjebb, ugyanis ott figyel, illetve inkább úgy mondanám, ott zúg a Zerge-vízesés/Cascada Capra/, aminek bővizű utócsögedezésével még többször összefutottunk a lefelé kanyargó szerpentinhurkokban. A hőmérséklet meglepően magas volt, pedig ne feledjük ez a kétezresek birodalma. Nem is feledjük, már csak azért sem, mivel a hófoltok lépten-nyomon emlékeztetnek rá.

DeliKarpatok2.7

A továbbiakban a következő a menetrend: gurulás, majd fénykép, aztán újra gurulás, megint fénykép, ... és ez így ment egy jó darabig. Körben a Fogarasi-havasok főgerince tekintélyt parancsolóan várfalként magasodik. Lentről az Argyas-völgy csalogatóan hívogat, nem is tétováztunk, irány le. Jókora gurulás, eleinte galériákban, majd újra szerpentinek színesítik az élményt, de egyre inkább veszi át a főszerepet az erdő, konkrétan a fenyőerdő.

Hosszú, majdhogynem azt mondanám unalmas egyenes szakasz következett kilométereken keresztül, de gyorsan fogyott, az út még mindig intenzíven lejtett. Sok lakott terület nincs, egy-két panzió, oszt annyi. Kisvártatva vízfelület csillogását véltük felfedezni a lombok között. Ez Románia egyik legnagyobb mesterséges tava, a Vidraru.

Több tíz kilométert kanyarogtunk a partján, de sajnos nem engedélyezi a látványt, még egy pillantás erejéig se. A gáthoz érve, persze van némi kárpótlás, el is töltöttünk itt egy kis időt, bár ennek addigra már igencsak szűkében voltunk.

DeliKarpatok2.8

Monumentális szerkezet, -mármint a gát-, a hegyek, sziklák össze-vissza furkálva, Cobranco tesz is egy kirándulást az egyik „barlanglyuk"-ba, mielőtt tovább indultunk. Innen újra változik a táj, bevadult mondhatni. Sziklás kanyon következett, alagutak egymás hegyén-hátán. Ámultunk ahol lehetett, Cobranco filmezett, ahol lehet. Közben meg egyre csak sötétedett, táborhely sehol, a medvék meg már ott üvöltenek a vadonban. Kicsit aggódva előre is gurultam, terepszemlét tartani.

Hirtelen civilizáció! Igaz nem túl nagy, de ami kell, az pont itt volt: egy kemping. Faházak,illetve sátorozási lehetőség. Végül az első mellett döntöttünk. Egyrészt, mert rohadt olcsó volt, másrészt meg kinek van kedve sátrat verni a vaksötét hidegben. Kilenc körül átsétáltunk a közeli Gasthausba egy csorbaleves elfogyasztásának reményében. Aztán,hogy sikerült-e?


Javaslom,nézze meg mindenki a filmet!

6. nap
Szép jó reggelt mindenkinek, a Drakula kempingben töltöttük az éjszakát .

Innen indultunk neki a mai nap igazából látványokban szegénynek ígérkező szakaszának. A helyről annyit, hogy igen jó volt, jól felszerelt bungaló, csönd, sötét, szóval minden, ami az alváshoz kell. Még egy utolsó pillantást vetünk a fölöttünk magasodó Poinari-várra, ami egyébként Dracula bácsi egyik szálláshelye is volt. Elgurultunk a másik létesítmény a „Szálloda" mellett, konstatálva,az sem lett volna jobb,de minden bizonnyal sokkalta drágább, mint a „Vámpírkemping".

Arges nevű városka ami felé tartottunk enyhe hátszél segítette a kerekezést. Hosszú egyenes szakaszok váltogatták egymást, illetve ez így nem igaz, mert nem váltották egymást, hanem egybefüggtek. Mindegy, de legalább lejtett! Végig lakott a terület, itt a falvak egymásba érnek.

30 km után elértük a nagyvárost. Első dolgunk a bevásárlás volt, majd egy hűvös parkban megreggeliztünk. Van itt egy csodaforrás, Cobranco vizet vételezett a csodában bízva. Én is, bár én inkább a víztartalékok feltöltése céljából. Ez egyébként egy kolostorkertben ülünk, Cobranco tett egy sétát a Kolostordombra egy fotó erejéig.

 DeliKarpatok2.10

Elhagyjuk a várost a Kárpátok déli oldalán keleti irányban haladunk. Kis települések a feküdtek völgyekben, majd rendre kapaszkodók következtek. A 7-8%-ok csak úgy csattognak egymás után, hol föl, hol le. A levegő hőfoka nagyon gyorsan emelkedett, közel 40 fok. A vizünk meg vészesen fogyott.

Egy alkalmas helyen lemegyünk az egyik kis folyóhoz és lehűtjük magunkat. Én magam, Cobrancoval ellentétben nem annyira vagyok híve az ilyen kiszámíthatatlan állagú vadvizekben való lubickolásnak, de ez most jól esett. A vizespóló és sapka, kb. tíz percig tartott, azután már csontszáraz minden, ami hűtene. Valami folyadékot kell szerezni, mert itt pusztulunk. Bolt viszont nincs, de még ember sem az úton, csak a kutyák támadtak meg, azok is leginkább felfelé menetben. Egy egy árnyékos helyen meg álltam hűsölni, de ivás nélkül ez sem sokat segített. A főútról letértem balra. Néhány km -re volt egy kis falu, szerencsém volt, találtam boltot, és hideg üdítőt na és jégkrémet.

Aztán kezdődött minden előröl emelkedőre fel völgybe le, és a hőség az elengedhetetlen útitárs. Az egész látszólag dombvidéknek néz ki, de nagyon szivatós, szerintem még akkor is, amikor nincs ennyire meleg. Pontosan nem számoltam, talán hét hágó volt, ami,lehet nagyképűen hangzik, de csinálja csak utánunk ezt valaki 40 fokban.

Késő délután értünk Campulungba, patinás kis város, szép épületek, és úgy rendben van. Üdítő vásárlás, majd folytattuk tovább az utunkat. Piszkosul fáradtnak éreztem magam , de a levegő kezdett hűlni, már csak azért is mert ismét másztunk észak keleti irányba, tehát ismét kezdődött a Kárpátok keresztül. Az erőm a hűvösebb levegővel ismét visszatért, előttünk jókora hegy és egy cementgyár. Gondolkozunk a vadkempingezésen, Cobranco csinál egy terepfelmérést, de "Sok a kutya szemben" címszóval továbbálltunk.

DeliKarpatok2.11

Alpesiesedett a táj, kezdett tetszeni, Cobranco leállított egy helyi bringást, valamiről beszélgettek, mint utólag kiderült a „medve" volt a téma. A lényeg, a hegy túloldalán a vadkempingezés törölve, a szóban forgó szőrös állat jelenléte miatt. Fent a tetőn valami emlékmű fogadott, hatalmas építmény. Első világháborús mementó.

Átérve a hágón megváltozott a táj, erdő borította hegyek képe fogadott minket. Lent a völgyben egy település volt látható, jó gurulás ígérkezett. Igaz már kilenc körül járt az idő, de a levegő még éppen, hogy hüledezgetett. Szerencsére hamar találunk szálláshelyet, és még vacsora és inni való is került az asztalra. Vendéglátónk nagyon szívélyes volt. Bár egy kukkot nem értettünk abból amit mondott, de megvolt a közös nyelv az „áfonya pálinka". Ez egy nagyon átverős ital, mert olyan,mintha szörpöt innál, közben meg a 40% ott figyel ki a pohárból. Szóval a lényeg,nem kell altató, bedőlünk az ágyba, aztán szunya.

7. nap
Mindig úgy kezdem a következő nap elbeszélését,hogy jót aludtunk. Ez az én részemről stimmelt most is, de Cobranconál már nem annyira. Elmondása szerint éjjel egy környékén jöttek szomszédok mellénk,akik enyhén szólva is, nem nagyon voltak tekintettel ránk, igaz én ebből semmit sem hallottam, lefoglalt az alvás.

Szóval, reggel egy kis vásárlás és ismét a bringáé a főszerep. Szinte végig lakott területen haladtunk, apartmanok mindenfelé. Rucár a következő városka. A táj figyelemre méltó és az út is ami emelkedett 900 méterig. A hágón fotózás mert igen szép volt a látvány. Fent még azt is megbeszéltük, ( de már Rucár -ban is szó volt róla ) hogy Cobranco megnézi a kanyont, én pedig megyek tovább és majd valahol bevárom. A filmet később megnézve meglepődtem, hogy, hogy keresett és nem tudta hol vagyok. (Egyébként a videót látva már bánom amiért nem mentem én is vele.)

DeliKarpatok2.12

A továbbiakban van itt néhány fotó a kanyonról, akit részletesebben is érdekel,tekintse meg a filmet.

Én tehát nekivágtam a Törcsvári hágónak . A látvány pazar alpesi jellegű, nekem ez tetszett a legjobban az út során . Szép zöld legelők, elszórtan magas fenyőfák sorakoztak, balra pedig a Királykő hatalmas mészkő tömbje.

Remekül éreztem magam, az idő parádés volt, a látvány pedig feledtette az emelkedő nehézségeit. Az út úgy kanyargott, mintha az Alpokban lennénk és a minőséggel sem volt baj. Jó pár helyen remek kilátás nyilott.

DeliKarpatok2.13

Szerpentin, szerpentin hátán, a pásztorkutyák, pásztorostúl együtt nagyokat szalutáltak, mintha respektálták volna az erőfeszítéseimet. A második illetve harmadik hágó után az út fennsíkos területen haladt és jobbról előtűnt a Bucsecz lenyűgöző tömbje is. Végül aztán meglett a tényleges hágó is, ahol egy romos házon, meg egy kóbor kutyán kívül nem találtam semmi említésre méltót. A hágó után kezdődött az élvezetes gurulás. Ez az oldal már nem annyira szép. (Ez persze ez mindig szubjektív.)

Törcsvárnál bevárom Cobrancot, ő felmegy a várba, én a park hűvösében lazítok egy kicsit. Néhány fotó a várról:

DeliKarpatok2.14

...és persze a videó:

Várnézés után Rasovban, azaz Barcarozsnyóban találtunk szállást. Itt töltöttük az éjszakát. Egész jó a hely volt, sőt eddig a legjobb szállásunk. A megtalálása is megér egy misét. Mármint, hogy nem is kerestük, csak ott sziesztáztunk az árnyékban, mikor megállt egy autó és megkérdezték, kell-e szállás, Cobranco élesen felismerve a helyzetet, azonnal a felére lealkudta a fizettséget. Este még csaptunk egy közös nagy zabálást a „hazai"-ból,majd nyugovóra tértünk.

8. nap
Eljött az utolsó nap reggele, Brassó a végcélunk bringával. Előtte még egy kis városnézés, ami valójában kimerült a vár megkeresésével, amit ugyan megtaláltunk, nem volt nehéz, mindenhonnan lehetett látni, de az odatalálást némiképp nehezítette a sok egyforma egyen sváb ház. A főtér feltúrva,irány észak,azaz Brassó.

DeliKarpatok2.15

Bár még korán volt, óriási a hőség, fülled az idő, valószinűleg estére jön a hidegfront. Tudták is ezt a helyiek, mindenki a földeken serénykedik.

Forgalmas úton értük el a várost. Egy helyi bringás elnavigál minket a vasútállomásra, ahol Cobranco a jegyvásárlás rejtelmeivel ismerkedett, én meg üditő után néztem. Volt még egy kis időnk, adta magát a városnézés. Nem egyszerű, óriási metropoliszról volt szó. Az óvárost keressük, szerencsére megint akad egy bringás. Hatalmas parkokon vezet keresztül, míg végre megvan a történelmi óváros. Először levadásztuk a nagy Fekete-templomot, ami nemcsak a hatalmas mivolta miatt messziről látszik, hanem az korábbi tűzvésznek köszönhetően tényleg fekete, és a vakító napsütésben kirí az épületek közül. Aztán egy körbefordulás a szász-jellegű főtéren, majd a sétáló utca forgatagában,ismét valamiféle közparkban voltunk. Nagyon impozáns, tele műemlék épületekkel, és ami nekem nagyon meglepő volt, mind remekül fel volt újítva.

DeliKarpatok2.16

A tényleges kerékpártúra itt véget ért, de még hátra volt egy feladat, a vonatozás. Nagyjából 250 km Erdély déli lábánál nyugati irányba. A vonat elég lassan döcögött, de ez már nem a mi gondunk, tekerni nem kellett. Időközben nyugat felől megérkezett a hidegfront is, de ez se a mi gondunk, fedél van a fejünk felett és még haladunk is,igaz csigatempóban.

A Szászsebesi leszállást majdnem elpasszoltuk, Cobranco leugrott a vonatról integetve, míg én megpróbáltam lecűgölni a bringákat, a már majdnem induló vonatról. A városban még hátra volt néhány kilométer tekerés az autóig, ami ugyan nem túl sok, de arra mindenképpen elég volt, hogy egy futó zápor szétáztasson bónusz ajándékként. Az autónál semmi meglepetés ért, ami ilyen esetekben pozitívum, minden a helyén volt. Felraktuk a cuccainkat és indulás haza .

Összefoglalva,ismét egy remekül sikerült túrán vagyunk túl, a táj szépsége örök emlék marad, a feladat és annak teljesítése igazi kihívás volt. Erdély a legtöbb magyarnak többet jelent egy tájegységnél, élmény volt itt túrázni. Köszönet Cobranconak a remek útitervért, és a most is tökéletes időzítésért.

Mikor e sorokat írom, gondolataim már 2016.nyarán járnak, készülnek a tervek.... talán valóra is vállnak.

Szöveg és fotó:Thomas Endress

Video: Cobranco