Irorszag15Vámka sokat megjárt Caprine-jának a hátsó tengelye felmondta a szolgálatot. Eltörött. Ez sem történhetett volna rosszabbkor, vasárnap délután, az ország egyik legritkábban lakott szegletében. 

6. nap Az írek szent hegye
Westport - Murrisk (Croagh Patrick) - Doo Lough - Leenaun - Kylemore Lake
Táv: 68,84 km

Éjszaka még ír szemmel nézve is szokatlanul nagy eső és vihar tombolt. A mi sátrunk már nem bírta az erős széllel járó nagy mennyiségű csapadékot és beáztunk.

Reggel azonban szerencsére már nem esett. Összecuccoltunk és áttekertünk Murriskba. A falu mellett található az írek szent hegye, a Croagh Patrick magas csúcsa. Mivel egy nap előnyünk úgyis van, úgy gondoltuk megmásszuk a ködbe burkolózó csúcsot. Nem voltunk egyedül az ötlettel, a feljárat előtti parkolóban már sorakoztak az autók, s túracipős emberkék mászkáltak mindenhol.

Megreggeliztünk, majd lezártuk a bicajokat és nekiindultunk a magyar szemmel nézve sem olyan magas, viszont teljesen magashegyi jellegű hegynek. Rögtön az út elején Szent Patrik fehér mészkőszobra fogadott minket, majd a kiépített út véget ért és egy gyorsan lezúduló patak mellett haladtunk egy sziklás vad ösvényen. Az első szakasz a gerincig nem volt olyan meredek, eztán viszont „csúcs direkt"-be váltott át az út, s a sziklás terepen még az eddig oly gyér fű sem termett meg. Lassan belementünk a ködbe, s a hőmérséklet is jócskán lehűlt ezáltal.

 Irorszag12

Úton a Croagh Patrickra

Nagyon csodálkoztunk mikor még itt, a sziklás, ködös, meredek hegyoldalban is birkákat találtunk. „Ez biztos valami kőfaló fajta lehet" - gondoltuk. Kb. egy óra gyaloglás után elértük a csúcsot és a rajta található kápolnát. Kilátás semmi, látótávolság 0. Gyors fénykép aztán irány le, mielőtt megfagyunk.

Mire leértünk a bicajokhoz egész jóidő kerekedett. Vámka és Guido vett magának Croagh Patrick-os baseballsapkát, én csak pár fényképpel gazdagítottam a gyűjteményemet.

Dél körül aztán ismét két kerékre pattantunk és nekivágtunk a következő szakasznak: a nyugati partvidéknek.
Egy darabig az óceán egyik hatalmas öblének a Clew Bay-nak partján haladunk, majd Louisburgh város és egy ebéd után betekertünk az első félszigetünk - a Murrisk-félsziget - varázslatos világába. Ami rögtön feltűnt: a kerékpárosok száma ugrásszerűen megnőtt.

A dombos, mocsaras vidék után igazi „vad" szakaszok következtek, sziklás terméketlen dombokkal, szirtekkel és természetesen az óceánnal. Egyedülálló vidék ez, kevés lakossal. Connemara kopár táj, mégis egyedülállóan szép: kőkerítések szabdalják a vidéket, a meredek hegyoldalakból szilaj sárgás-feketés színű tőzeges patakok száguldanak lefelé, tulajdonképpen 3 elem uralja a tájat: a szikla, a víz és a csodálatosan zöld fű. Errefelé lassan halad az ipari fejlődés , itt a paraszti életforma még ma is eleven. Connemara a kevés gael (ír) nyelvű vidékek egyike.

Kb. félórás tekerés után elérjük a hegyvonulatokat, s betekerve közéjük egy élő természeti csodának lehetünk szemtanúi: a Doo Lough-tó fantasztikusan egyszerű szépségében gyönyörködünk olyannyira, hogy még a közben szemerkélő eső sem tud eltéríteni minket a látványtól. Kb. 6 km-t teszünk meg a hosszú, keskeny, kristálytiszta vizű, halakban bővelkedő tó partján, melybe több száz helyen ömlenek be a hegyekről leszáguldó patakok.

 Irorszag13

Connemara

A tavat elhagyva elérjük az első szűk fjordszerű tengeröblünket a Killary Harbour partját, mely jókora, 12 km-es kerülőre kényszerít minket, ugyanis híd csak az Erriff-folyó torkolatánál épült, így - mint a hajósokon kívül mindenki - mi is kénytelenek vagyunk megkerülni a benyúló víznyelvet. Olyannyira megjavult közben az idő, hogy egy időre még a pólónktól is megszabadulunk, így élvezzük a napsütést. Régen voltunk már ilyen felszabadultak, mint a mai nap során! Innen már nem tekertünk sokat, a Kylemore Lake partján találtunk rövid keresés után szállást. Mivel falu és bolt nem volt a közelben, egy benzinkúton vettünk a vacsihoz kaját és italt.

Érdekesség, hogy Írország ezen tájékán, ahol szinte mindenhonnan víz folyik ivóvízzel nem tudtak szolgálni (már nem először a túra folyamán). A csapban lévő víz ugyanis csak mosásra, mosogatásra való.

Fél 8-kor már állnak a sátrak egy hulladéklerakó helyhez hasonló, de annál valamivel tisztább kis mélyedésben. Kinn ücsörögve örülünk a jó időnek, de ahogy leszáll az est enyhe csípéseket érzünk a bőrünkön. Vajon mi lehet ez? Szúnyog nincs, viszont van muslinca nagyságú „tífuszbogárból" ezer, vagy még annál is több. Sőt még a sátorba is beköltöztek. A szúnyog és kullancsriasztó spray-t nem ismerik, abszolút hatástalan. Komoly munkánkba telt kiírtani őket a sátrunkból! De a táborhelyet és az apró esti „vendégeinket" leszámítva ez volt a túra legszebb és legélménydúsabb napja.

7. nap Átszeljük Connemarát
Kylemore Lake - Recess - Maam Cross - Moycullen - Galway
Táv: 94,3 km

Connemara! Szinte benne van a levegőben a hely varázsa. A reggel kicsit ködös, de aztán kisüt a Nap, a hegyek közt úszó fehér fellegek mellett csodálatosan kék az ég. A táj a tegnapihoz hasonlóan egyedülálló. Egy kis vízválasztó vonulat után ismét egy kristálytiszta tó mellett vezet az utunk. Ma reggel tapasztaljuk igazán milyen ritkán lakott része ez az egyébként sem nagy népsűrűségű országnak. A következő 30 km-en csupán két kis falun hajtunk át, de mindkettő csupán néhány útmenti házból áll. Már eléggé korog a gyomrunk mire elérjük Maam Cross nevű falucskát. Itt egy észak-déli és egy kelet-nyugati út keresztezi egymást, s ennek köszönhetően kicsit nagyobb a civilizáció. Bolt itt sincs, de legalább egy benzinkúton meg tudjuk venni a szokásos reggeli kenyerünket és a 2 literes tejünket. Nagyon jó idő van! Szinte már kánikula.

A reggeli utáni szakasz már veszít egy kicsit eddigi látványosságából, s mivel hátszél is van nem nagyon lazsálunk, csupán egyszer állunk meg Galway városáig. Connemara kapuja, a róla elnevezett öböl partján fekvő festői város. Egy igazi nagyvárosba érkeztünk. Óvárosának kanyargós utcácskái magával ragadóak. Fő látnivalója a St. Nicholas Church, az ország legnagyobb középkori temploma. Építési évszáma 1320.

 Irorszag14

Galway kemping

A város előtt még bevásárlunk, majd egy rövid kör a belvárosban, s legurulunk a tengerpartra, az 5 km-re lévő kempingbe. Délután 3-ra már be is csekkolunk, itt 10 eurot kérnek meleg vizes fürdéssel együtt. Mivel napos-szeles az idő, ezt kihasználva mosunk, s egy kicsit napozunk, majd lemegyünk a nagy homokos öbölbe az óceán partjára. Egyedüliként fürdünk egyet a 15 fokos hullámzó vízben, majd átöltözünk, s 6 körül visszamegyünk a városba.

Jót sétálunk a hangulatos utcácskákon. A színes házak, cégérek egyedi hangulatot kölcsönöznek a helynek. A sok ember, a nyüzsgés, az ír kocsmák és az utcára kiszoruló söröző fiatalság csak fokozza a hangulatot. A városban mindenfelé patakok, csatornák, kisebb-nagyobb vízesésekkel, bennük az elmúlt évek nagyobb buliinak emlékei: kerékpárok, bóják, bárszékek és szinte minden, amit az utcáról a vízbe lehetett szórni.

8. nap A Burren-félsziget
Galway - Kilcolgan - Burren - Ballyvaghan - Aillwee Cave - Poulnabrone - Lisdoonvarna - Cliffs of Moher - Lehinch - Quility
Táv: 118,10 km

Sűrű köd borította a Galway-öblöt, midőn a reggel 7 órai kelés után nekiindultunk a mai szakasznak. Körülbelül 15 km-t hajtottunk a mocsaras torkolatvidéken, majd egy kicsi falu elhagyott és bezárt boltja mellett reggeliztünk.

Megkerülve az öblöt ismét a tengerparton találtuk magunkat és a sűrű fehérség is lassan oszlott, így bontakozhatott ki előttünk a következő meseszép félsziget: a Burren. A Galway Bay-től délre elterülő - a Connemarához hasonlóan - vad, kopár, kietlen, de ugyanakkor gyönyörű tájék mészkősziklákkal, barlangokkal, föld alatti folyókkal, ősi kelta emlékművekkel és természetesen a Moher-sziklával.

Ahogy egyre távolabb értünk a tengertől, úgy egyre jobban a mészkő uralta a tájékot. A töredezett fehér kőzet csak elég csekély teret adott a növényvilág számára, de ezek a kis virágok - akár egy sziklakertben - sokszínűek és jellegzetesek voltak. Nem véletlenül: Burren Európában és az egész világon egyedülálló vidék. Közben a felhők már szinte teljesen eltűntek, s Írországra nem jellemzően ma is csodálatosan kék lett az égbolt. A Nap pedig úgy sütött, mintha csak a Francia Rivérán lennénk.

 Irorszag16

Polnabourne dolmen

Pár erős kanyar után megpillantottuk az a „pár követ" amiért ezt a kis kitérőt vállaltuk. Körülbelül 150 méterre az úttól feltűnt előttünk a világhírű Poulnabrone dolmen. Az ír történelem ősi korszakában a Burren vidék lakott terület volt, erre emlékeztetnek az ún. dolmenek, melyek közül a leghíresebb a Poulnabrone. Kelta korban épült síremlék, hatalmas tartókövekre keresztbe fektetett kőtömbök együttese. Bár a valóságban kisebbnek tűnt, mint a képeken, azért az „ír Stonehenge" mégis hatással volt mindhármunkra. A dolmen közelében találtunk egy-két cserjét melyeknek árnyékában meghúzódva megebédeltünk, s egy kicsit pihengettünk.

A szieszta végeztével - rövidítést remélve - ismét a térképünk „fehér útjaira" hajtottuk, amelyek ezen a tájékon nagyon kicsik voltak, az autók - melyekkel nagy ritkán találkoztunk - csupán egy sávban közlekedhettek rajta. Itt a nyugati parton a főutak minősége is sokkal rosszabb volt, rendszerint érdesítve voltak, gondolom a sok esőzés miatt, s ez néha nagyon tudott rázni.

Az idő vasfoga mellett valószínűleg ezek a rossz utak felelősek azért, ami a következő szakaszon történt: Vámka sokat megjárt Caprine-jának a hátsó tengelye felmondta a szolgálatot. Eltörött. A bicikli egyik pillanatról a másikra használhatatlanná vált. Sok mindenre fel voltunk készülve a túra során, de erre nem. Ez sem történhetett volna rosszabbkor, vasárnap délután, az ország egyik legritkábban lakott szegletében. Szerencsére már közel volt a következő falu - Lisdoonvarna, s ahogy elértük az első házakat rögtön megpróbáltunk valakivel kapcsolatba lépni. A második háznál az egyik fickó előhozott a fészerből egy régi Peugeot márkájú rozsdás női kerékpárt, s csak ennyit mondott: „Próbáljátok meg kiszedni, talán ez jó lesz!".

Nem is kellett nekünk több, elő a szerelőkészlet, majd nekiugrottunk a „donornak" és kiműtöttük a hátsó kerék lelkét. Aztán Vámka eltávolította a Caprinja törött tengelyét, s összemérve az „újjal" boldogan tapasztaltuk, hogy ha hosszban nem is, de átmérőben megegyezik. Összesen kb. 1 órát vett igénybe a szerelés, melyhez az írek - amellett, hogy felajánlották garázsukat - még szerszámmal és kenőolajjal is hozzájárultak. Nagyon közvetlen, segítőkész nép! Megköszöntünk a segítséget, majd végre újra nyeregbe pattanhattuk, s megkezdtük az emelkedést a következő kihagyhatatlan látványossághoz a Moher-sziklához.

 Irorszag17

Moher-sziklák

A sziklához vezető emelkedőn én értem fel először, s már annyira látni akartam a Mohert, hogy nem bírtam megvárni a többieket, elindultam a gyalogúton, mely már közvetlenül oda vezetett. Az út mentén árusok, egy fickó mély hangon ír népdalokat énekel, egy fiatal lány hárfán játszik, az úton pedig rengeteg pirosra sült turista, akik kedvéért mindez történik. Mindössze 200 métert kellett menni és ott voltam. Valami hatalmas szabadság érzés gyűlt össze bennem, ahogy a végtelen Atlanti-óceánra pillantottam. Hisz a kétszáz méter magas sziklafal alatt ez a nagy kékség uralta a horizontot. Persze nem bírom ki, hogy a korlát mögül bámuljak, kimegyek a szikla peremére, ahonnan látszik, ahogy a hatalmas hullámok nekicsapódnak a függőleges falnak. Eszméletlen látvány.

Ezután legurulunk a tengerparthoz. Lenrich városában is nagy a tömeg, s a strandon is sokan élvezik a kivételes jó időt. Bevásárlunk, majd továbbindulunk a parttal párhuzamosan futó N67-es főúton. A tengerpart errefelé is meglehetősen sziklás, melyet az út néhol csak komoly kapaszkodókkal tud kikerülni. Most már táborhelyet szeretnénk találni, lehetőleg a parton.. Kb. ¾ 8-kor Quility mellett próbálkozunk sikerrel.

A falu mellet hatalmas homokos part van. Itt állítjuk fel sátrainkat, majd irány az óceán. Fürdés után kövekből eszkábált tűzhelyeinken megcsináljuk a vacsorát, majd sátraink elől csodáljuk azt a fantasztikusan szép jelenséget, ahogy a Nap a nyugati égbolton szép lassan „elmerül" az óceánban. A csillagos eget azonban ma sem látjuk. Nem azért, mert nem tiszta az égbolt, hanem azért, mert fél 11-kor még mindig világos van.

9. nap Átkelés a Shannonon
Quility - Cooraclare - Kilrush - Killimer - Tarbert - Listowel - Tralee - Farranfore - Killarney
Táv: 134,46 km

A vad vidékek után nyugalmasabb partszakasz köszönt ránk. Elhagyjuk a tengerpartot és ismét a zöld szín uralja minden irányban a horizontot. Még reggeli előtt Vámka áthajt egy nagy adag folyós tehénszaron. Szerencsére nem mögötte megyek, mert fröcsög mindenfelé. Kb. 15 km-t megyünk, majd - mivel boltot nem találunk - benzinkutas reggelit eszünk. Kilrushnál elérjük a Shannon-folyó tölcsértorkolatát. Ezt kikerülni nagyon hosszú lenne, híd pedig nem vezet a túlpartra, így egyetlen megoldásként a kompot választjuk.

A túlparton is hátszelünk van, így jól haladunk a néptelen mellékutakon. Listowel városában találunk egy Lidl-t. Eljött az ebéd ideje. Finom sonkát veszünk, melyet a bolt háta mögötti árnyékban fogyasztunk el. A délidőt sziesztával töltötjük. Mára már eszméletlen méreteket öltött a hőség. A tiszta levegő miatt nagyon erős volt az UV-sugárzás is, így pirultunk rendesen.

 Irorszag18

Délután fél 4-kor indulunk tovább. A következő nagyváros Tralee még , elég unalmas dimbes-dombos szakasz, de legalább hátszél van. A városba beérve, a napról napra egyre jobban elfáradó Guido végképp elkészül lelkileg. Bőre elégett, a bicaj - állítólag - nem akar menni, s minden szar. Kicsit rendbe kell raknunk lelkileg. Míg Vámka finomabban próbálkozik én inkább a hatásosabb megoldást választom. Jól lecseszem! „Szedd már össze magad, már csak 2 nap és megérkezünk". Lehet, hogy bunkó megoldás, de ezerszer hatásosabb, mint a „lelki beszéd". Ezt már tapasztalatból tudom. Voltam már sok hasonló helyzetben, s egyvalaki van, akit még ennél is jobban ki tudok osztani: saját magamat.

A módszer ismét hatásos volt, a város után Guido ismét száguld Killarney felé. Most már neki is hátszél van, nemcsak nekünk.

Újabb 27 átlagos kilométer, s ott vagyunk a nemzeti parkjáról híres városban. Teszünk egy kört a hangulatos belvárosban, s már csak annyi dolgunk van, hogy táborhelyet találjunk.

10. nap Killarney Nemzeti Park
Killarney - Ladies View - Moll's Gap - Kenmare - Kilgarvan - Ballyvourney - Machroom - Carrigadrohid
Táv: 111,83 km

Birkabégetésre ébredünk a kicsit szokatlan, erdős táborhelyünkön. Írország területének mindössze 2%-át borítja erdő. Ennek egy nagy része valószínűleg itt lehet Killarney környékén. Lombos fák alatt tekerünk a tópartig, a Ross Castle-ig. Itt reggelizünk. A tóparton már gyülekeznek a turisták, akik hajótúrára, vagy kastélynézőbe jöttek erre a szép helyre. Egyikük megkérdezte, hogy mi most érkeztünk, vagy indulunk a „Ring of Kerry"-re. Ez a híres körtúra nem más, mint az Iverah-félsziget meseszép partszakaszán körbevezető 120 km-es útvonal neve. Nekünk ez már sajnos nem fért be a túratervünkbe, de Vámka ötletesen válaszolt: „not Ring of Kerry, but Ring of Ireland". A fickó majdnem lement hídba.

A nemzeti park legnagyobb - szigetekkel borított - tava, a Lough Lane fényesen csillog a reggeli napfényben. Ma is jó időnk lesz. Még alig melegedtünk be, megpillantottam egy táblát „Torc waterfall" felirattal. Ez volt az első megállónk helyszíne. Lezártuk a gépeket és gyalog indultunk a természeti látványossághoz. Nemsokára vízcsobogást hallottunk, s a következő kanyarban megpillantottuk a Torc-vízesés magas vízfüggönyét.

A vízesés után aztán megkezdődtek az emelkedők. A Ring of Kerry útvonala ezen a szakaszon szeli át a félszigetet a magas Moll's Gap hágón.

 Irorszag20

Varázslatos tájakon

Szokás szerint a hágó legvége volt a legdurvább, s felérve a Moll's Gap nevű vendéglő egyértelművé tette a helyzetet. Itt is pihentünk egy kicsit, a táj eszméletlen szép volt, mintha csak magashegységek között tekernénk. Mindenfelé sziklák, s meredek hegyoldalak, a völgyekben tavak csillognak. Áttekertünk egy szűk sziklaszoroson, majd megkezdtük az ereszkedést a félsziget túloldalán, egészen Kenmare városáig, mely a Roughty-folyó tölcsértorkolatánál épült, mely lezárta a félszigetet.

Az idő és a gyomrunk már az ebéd közeledtét jelezte, így bevásároltunk és egy árnyas parkban telepedtünk le, ahol az étkezés mellett az ír szabadidős életformákat is megtapasztalhattuk. Egyik fa alatt például egy jól szituált ember aludt, kevéssel odébb gyermekek játszottak. Volt aki újságot olvasott, volt aki csak üldögélt a fűben. A legszebb az egészben az volt, hogy mindenki jól megfért egymás mellett.

Délután 2-kor indultunk útnak, a szárazföld belseje felé, majd egy „fehér úton" rövidítettünk. Bár a térkép nem jelezte, itt is egy jó kis hegyvonulat került az utunkba, a Derrynasaggart Mountains.

Szép lassan felkaptattunk rá, szerencsére a forgalom szinte minimális volt. Ez az, amit nagyon szerettünk ezekben az amúgy szűk és kanyargós kis utacskákban. Útközben - egy kiírás szerint - elhaladtunk Írország legmagasabban fekvő pub-ja mellett, majd egy meredek lejtőn gurultunk le, melynek aljában rácsatlakoztunk a Killarney - Cork között húzódó főútvonalra. Ballyvourney-nél pihentünk egy keveset, majd a következő nagyobb településig Machroom-ig tekertünk, ahol megvettük a túra legdrágább üdítőjét pontosan 2,2 euróért. Hát igen! A vizek országában mind az üdítő, mind pedig az ásványvíz igencsak drága. Pláne egy kisboltban.

 Irorszag19

A város után letérve a főútról a 618-as mellékúton próbálkozunk szállással, Az egyik faluban sikerül lejutnunk a Lee-folyó partjára. Egy csodálatos régi kőhíd ível át a folyón, a közepén egy ódon kastéllyal pazar látványt nyújt. Először a romos épületben próbálunk valami jó helyet találni, de miután nem sikerül, a duzzasztott folyóparton próbálkozunk. Itt már több sikerrel.

11. nap Vissza a „jó öreg" Gatwickra
Carrigadrohid - Cork
Táv: 42,40 km

Ma már nem kell sehová sem sietnünk. A 8-as kelés után nyugodtan összepakolunk, tekerünk egy laza 10-est, majd a következő falu Centra nevezetű marketjéből bevásárolunk, s a reggelit egy kultúrált parkban fogyasztjuk el.

Egy laza órán belül már feltűnnek Írország második legnagyobb városának épületei. Betekerünk a belvárosba, s mivel első nap nem igazán volt időnk körülnézni, teszünk egy kört a hangulatos óvárosban.

A csapat másik felével déli 12-re beszéltük meg a találkát, de midőn még mindig van egy csomó időnk, egy pláza felé vesszük az irányt. Ismerve barátainkat nem lep meg annyira, hogy kerékpárjukat az egyik bejárat előtt találjuk. Kölcsönösen örülünk egymásnak, majd az érkezést megünnepelvén keresünk a belvárosban egy igazi „Irish Pub"-ot. Így az asztalnál egy jó korsó Guinness mellett jól esik a beszélgetés. Az már rögtön látszik rajtuk, hogy ők is lepirultak rendesen az út során, valamint Karcsi szakálla eléggé megnőtt.

 Irorszag21

Sörözés Corkban, újra együtt a banda

Tövirül hegyire elmesélnek mindent Killkenny, az elválásunk pillanata óta egészen mostanáig. Ők egy nappal később érkeztek Dublinba, viszont ítéletidőben megjárták a Wicklow Mountain vonulatait, s közte a híres Powerscourt vízesést, mely 65 méterével Írország legnagyobb vízesése, bár elmondásuk szerint „nem nagy szám, pláne, hogy négy eurót kérnek érte!".

Ami igazán felcsigázta őket, az a Guinness Múzeum volt Dublinban. Innen aztán vonattal keltek át az országon, egészen Galwayig. Az öböl partján aztán 3 defektet kaptak egymás után, tehát nekik is kijutott a „jóból".

A Moher sziklát legnagyobb sajnálatukra hatalmas ködben látták, szinte a tengerig sem lehetett lelátni. Innen nagyrészt a mi útvonalunkon haladtak 2 nappal előttünk járva.

Eltöltöttek egy csodálatos estét a Killarney Nemzeti Parkban, majd beértek Cork városába. A maradék egy napon a midleton-i whiskey múzeumot nézték meg, ahol Lacit az ír whiskey főkostolójává léptették elő.

A sörözés után ebédeltünk egyet az egyik hűs mellékutcában, majd még ajándékot és emléktárgyakat vettünk. 4-kor aztán dolgunk végeztével irány a reptér.

Írországi kalandunk itt véget ért.

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass.