Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

olimpia 5 karika

Vízer Barnabás helyzetértékelése

Három magyar kerékpáros kvótát vár a jövő évi párizsi olimpiára Vízer Barnabás, a magyar szövetség (MKSZ) sportigazgatója.

"A három kvóta a kitűzött cél, ami ezen felül van, az már az elvárások túlteljesítése" - emelte ki az MTI-nek adott interjúban.

paris 2024 bmx freestyle icon graphic

Országúton a nemzetek rangsorában elfoglalt jelenlegi pozíció alapján a férfiaknál és a nőknél is egy magyar lenne érdekelt Párizsban, utóbbiaknál ráadásul a mezőnyverseny mellett az időfutamban is.

A sportigazgató szerint a férfiaknál előrelépés, hogy az Epronex-Hungary szintet lépve immár a kontinentális csapatok közé tartozik a nemzetközi szövetség (UCI) besorolásában. Ezzel ugyanis a csapat bringásai még komolyabb versenyeken tudnak indulni, mint eddig. Hangsúlyozta, a legjobb olyan magyar kerékpárosok, akik nem külföldi csapatoknál vannak, szinte kivétel nélkül az Epronex keretét erősítik. Az pedig, hogy ők alacsonyabb kategóriájú versenyeken gyűjtik majd a pontokat, igencsak fontos lesz a kvalifikációban.

"Az olimpiai kvalifikációba számító UCI-pontok nem feltétlenül tükrözik azt a sportteljesítményt, szintet, amit egy adott kerékpáros nyújt és lead" - utalt arra, hogy a magasabb kategóriájú, prokontinentális vagy a világelitet jelentő World Tourban tekerők segítőként sokszor olyan pozícióban végeznek, amelyért nem jár pont a kvalifikációs rendszerben.

A cél a szakágban ezzel együtt is az, hogy mindkét nemben legyen egy kvóta, mint a sportigazgató kiemelte, ez a nőknél "gyakorlatilag egy személyben Vas Kata Blankán és az ő szereplésén múlik".

"Az eddigi teljesítményét és kvalitásait nézve meg kell legyen ez az egy kvóta" - hangsúlyozta az SD Worx hegyikerékpárban olimpiai, országúti mezőnyversenyben világbajnoki negyedik bringását illetően Vízer Barnabás, hozzáfűzve: mivel a kvótához szükséges pontok többségét ő fogja begyűjteni, így az olimpián is ő szerepelne majd.

paris 2024 mountain biking icon graphic

Hegyikerékpárban a férfiaknál nagyon nehéz a helyzet a négyszeres olimpikon Parti András visszavonulásával, már csak azért is, mert a többiek, akik jók voltak, más szakágakba kerültek.

"Palumby Zsombornak majdhogynem egyedül kellene eredményesnek lennie az országok kvalifikációs rangsorában, ifiben és fiatalabb korosztályokban ugyanakkor vannak ígéretes tehetségeink a következő ciklusra." - jelezte.

A kvalifikációs rendszer kapcsán kifejtette: a nemzetközi szövetségnél meglépték azt, ami több sportágnál inkább csak elmélet még, hogy mind a négy szakágban pontosan ugyanannyi női induló lesz, mint férfi. A férfiaknál kevesebben indulnak, mint a korábbi olimpiákon, így nehezebb kijutni, mint eddig.

"A nők felé viszont elvárás, hogy kvótát szerezzenek, úgy is, hogy Blanka az országútra és a cyclocrossra koncentrál, így egyelőre nincs benne a pontgyűjtésben. Az csak bónusz lesz, ha ő is fog tudni jönni montizni. Márpedig ez tervben van nála, az olimpiára szeretne menni és ott jól szerepelni" - mondta. Rámutatott ugyanakkor, hogy három szakágat egyszerre világszinten űzni nagyon összetett és kemény dolog. Reményei szerint ugyanakkor a válogatottnak, élén Buzsáki Virággal így is hoznia kellene a kvótát. Amennyiben pedig Vas Kata Blanka is belekapcsolódik, "akkor a kvóta megszerzése nem lesz kérdés", ebben az esetben válogatóval döntik el az induló személyét.

Arra a kérdésre, van-e esély rá, hogy Blanka hegyikerékpárban és országúton is induljon Párizsban, úgy felelt: "ha az élet úgy alakítja, elvi lehetősége van, az olimpia programjába belefér".

paris 2024 track cycling icon graphic

Pályakerékpárban legutóbb 2000-ben volt magyar résztvevő Szabolcsi Szilvia révén, Vízer Barnabás szerint ezúttal is óriási bravúr lenne, ha magyar bringás a közelébe kerülne a kijutásnak, mivel ebben a szakágban a legnehezebb a kvalifikációs rendszer. Erre Szalontay Sándornak van a legnagyobb esélye.

"Annyit fejlődött a pályasport akár még a kétezres évek elejéhez képest is, hogy azt már innen Magyarországról nehéz lekövetni" - fogalmazott, hozzáfűzve, a szűk világelitbe nehéz bekerülni, márpedig csak az szerepel az ötkarikás játékokon.

"Könnyebbség, hogy már van hazai fedett velodrom és már a télen tudtak itt edzeni, de máról holnapra nem lehet mérhető előrelépést felmutatni. A párizsi olimpiáig tartó kvalifikációs ciklusban így még nem feltétlenül fogjuk érezni a decemberben átadott Kőbányai BringAréna hatását, a következőben viszont mindenképp." - fogalmazott.

BMX-ben a tömegrajtos szakágban a sportigazgató szerint egyelőre nem kell beszélni az olimpiáról, annyira fiatalok a legjobb magyarok, hogy részt sem tudnak venni a kvalifikációban.

paris 2024 bmx freestyle icon graphic

"Freestyleban viszont komoly esélyünk van és bravúrra készülünk: az elmúlt szezon után kitűzött célunk a kvótaszerzés úgy is, hogy nemenként csupán 12 induló jut ki" - fogalmazott Vízer Barnabás. Elmondta: a fiatal csapatban hatalmas potenciál van, a következő olimpiai ciklusra már biztosan, de a jövő évire sem esélytelenek.

"Ami a pályában hátrány, az a BMX freestyle-ban előny: nagyon új sportág az egész világon, még a kvalifikáció kiírása is kezdetleges, többször is változtattak rajta. Nincsenek sokkal előrébb a nagy országok kerékpáros szövetségei sem, mint mi." - vélekedett.

Leszögezte: a BMX-et nem lehet összehasonlítani a többi szakággal. Legnagyobb értéknek azt nevezte, hogy egészen más réteget szólít meg, olyat, amit a többi sportággal nem is feltétlenül lehet.

"Nemcsak a magyar kerékpársportnak, az egész magyar sportnak példaértékű műhelyévé tud válni a magyar BMX freestyle azzal, hogy egy igazi utcasportot sikerül behozni a versenypályára az olimpiára és ebben eredményt elérni" - nyilatkozott a sportigazgató.

Forrás: MTI