Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Thermo kulacsok
  Hőtárolós kulacsok a kellemes folyadék bevitelért.
Cateye Kinetic hátsólámpák
  Három „majdnem féklámpa” a legendás japán gyártótól.
MTF villanybringák Magyarországon
  Új márka a láthatáron.
Cateye vezetékes kilométeróra teszt
  Az Enduro és a Velo 9 tesztje
prev
next

salzburgi tovidek 08 01

Az éjszaka nem telt komfortosan, mert a fekvőhely lejtése sokkal nagyobb volt a kényelmesnél

7. nap 2019.08.28 Szerda

Az éjszaka nem telt komfortosan, mert a fekvőhely lejtése sokkal nagyobb volt a kényelmesnél. A sátor alja műanyag, a derékalj borítása csúszós „nájlon”, hasonló tulajdonságokat mutatott a hálózsák és a ruha is, amit éjjelre felvettünk. Kicsit olyan volt a helyzet, mintha a strand csúszdát bekennénk vajjal, majd próbálnánk nem lecsúszni rajta. Persze nálunk a lejtés nem vetekedett a csúszdáéval, de minden mozdulatra sikerült 10-15 cm-t lejjebb haladni. Félő volt, hogy a sátor – lejtő felőli – végében kötünk ki magzat pózban és előbb utóbb le fogunk csúszni sátrastól.

salzburgi tovidek 08 01

Na, erre találtam ki azt a módszert- ami egészen jól bevált -, hogy a derékalj alá, középtájra betettem a cipőimet, ami egy „puklit” képezett, amiben – hanyatt fekvéskor - a nagy farizom akadt be, oldalfekvésben a csípő „forgója” és ez a gát megakadályozta a lecsúszást. Ennek ellenére egész éjjel a fejemben motoszkált a remény, hátha nem fogunk a nagyon meredek hegyoldalon legurulni sátrastól. Reggelre kiderült, nem is csúsztunk le, szerencsére.

Ja, talán még annyit, hogy az erdő vége vagy 100m-re volt, és ott pompás legelőn alhattunk volna, csak volt egy bökkenő, a magasles. A vadászok már este is puffogtattak a távolban, emiatt maradtunk a „síugró sáncnál”.

Talán a sátor-viszonyok is hozzájárultak ahhoz, hogy reggel már fél 7 felé felébredtünk a „pihentető” alvásból és szétnéztünk kívül is, mert ugye este már teljesen sötétben vackoltunk el. Meredek hegyoldalban vezető úton, fenyőerdőben voltunk, emiatt a sátor nem is lett vizes. Ez szerencsés állapot volt, hiszen terveink szerint összepakolunk, valamivel lejjebb toljuk a bringákat, újra lemálházunk és a bokrok alá elrejtjük a lomjainkat. Erre azért volt szükség, mert üres bringás etapot tervezett délelőttre, a tervező. Felmerült még, hogy a Loser Panoramastrasse jegykiadóját kérnénk meg, hogy fogadja be a csomagjainkat. De ha netán nemet mond, akkor újra vissza kell térni az erdőbe, ezért ezt a kört kihagyva rögtön az erdő mélyét választottuk.

Már este is látszott, hogy az az út, amin a sátrat felvertük, nagyon nem járt út. Emiatt reménykedtünk abban, hogy a csomagok háborítatlanul átvészelik azt a néhány órát, amíg távol leszünk. Mivel esőt is jeleztek a „tudjuk kik”, ezért az elrejtett csomagokra ráhúztuk a narancssárga, és piros, rejtő színű kotonokat és bíztunk benne, hogy a Google műholdja nem fogja kiszúrni.

salzburgi tovidek 08 02

Az időt sikerült a sok fel-le pakolással elhúzni, így 8:44 lett mire az aszfalton álltunk az üres bringákkal, majd elindultunk a délelőtti program teljesítésére. Először felkaptattunk a fizetős út kezdetéhez, majd indulás helyett Cobranco a homlokára csapott, mondván, nincs folyadék. Na, ekkor elmentünk 100 m-re fekvő Hagan Lodge – ez valamiféle apartman telep – recepciójára, ahol kértünk vizet, és olyan rendesek voltak, hogy adtak még 1-1 tasak izotóniás italport is.

Végül 8:50-kor vágtunk neki a hágóútnak (860 m magasságból indulva), ami rendesen oda is vágott 10 % meredekséggel, csak hogy ne fázzunk. Az égen nem volt jelentős felhő, de valahogy olyan homályosan, párásan indított a reggel. Bíztunk abban, hogy valami jobb idő kialakul, nehogy megint ködben kelljen tekernünk. Az út ahogy elindult, olyan meredekséggel folytatódott. Eleinte sűrű erdőben haladtunk, ami semmi kilátást nem engedett, de 1180 m-en egy balos visszafordítóból már jó kilátás nyílott az alattunk elterülő Altausseer See-re, illetve a környező hegyek körvonalára.

salzburgi tovidek 08 03

Azért írom, hogy körvonalára, mert a homály egyre erősödött, a fátyolfelhő vastagodott, a pára nőtt,. Azért a Gosau gleccsert ki tudtuk venni a távolban, a Dachstein északi oldalán. Ahogy haladtunk felfelé, úgy ritkult az erdő, és nőtt az alattunk elterülő völgyből látható terület. Többször megálltunk a kilátás megcsodálása, és fényképezés miatt, mondhatom megérte.

Valamikor 10:30 után értünk fel a Loser Alm-hoz 1600 m-re. Körbenéztünk, majd mivel jól álltunk időben, Cobranco elhatározta, hogy egy kis terepbringázás árán felmegyünk az 1650 m magasan fekvő kis tóhoz az Augstsee-hez. Vissza is gurultunk az autóparkoló alsó széléhez, ahol az utacska kezdetét véltük látni. Amikor odaértünk kiderült, hogy csak gyalogosan lehet igénybe venni. Nem estünk kétségbe, visszatekertünk az Alm-hoz, letettük a bringákat és gyalogosan – a lassan tömeggé formálódó turisták között – felsétáltunk a tóhoz.

salzburgi tovidek 08 04

Maga a víz, egy kb. 100 m átmérőjű mini tó volt, de a látvány körben igazi alpesi. Alattunk 900 m-rel az üde zöld mezőkkel tarkított völgy, a távolban 2500-3000 m-es sziklacsúcsok. Pazar volt, mivel közben az idő is gyógyulásnak indult.

Innen visszasétáltunk a bringákhoz. 11:15 felé bénán megreggeliztünk, mert Cobranco a Halvát, én a májkonzervet hagytam az elrejtett csomagban, emiatt Ő csak a kávézacc-lóhúgy keverék italát itta, én kenyeret ettem csokival, jó kis reggeli volt.

Mikor ezzel is végeztünk, akkor egy óriási gurulással visszagurultunk a panoráma út kezdetéhez, majd még visszább a csomagokat rejtő erdőbe vezető utacskához, és hirtelen feltoltuk a gépeket. Ezután felraktuk a csomagokat és uzsgyi, „már” 12:20-kor újra másztunk felfelé, immár negyedszer, hogy Blaa Alm felé vegyük az irányt. Ez tulajdonképpen egy vadász-ház, nem túl messze a hágótól. A mi célunk nem ennek a megtekintése volt, hanem Bad Ischl megközelítése. Igaz nem aszfalton, sokkal inkább sziklás, murvás úton.

A nevezett műintézményt, mintegy 1,5 km után értük el, ami Cobranco szerint a konyhájáról híres. Ezt a kerthelyiségben ülő tömegek meg is erősítették. A környék jól nézett ki, szép zöld fű, körben nagy hegyek, minden rendezett, olyan megszokott osztrákos képet mutatott. A Blaa Alm után pár száz méterrel értük el a hágót 904 m magasságban, majd hirtelen lejteni kezdett a murvás út, ami a Rettenbach kanyonba vezetett és mi hagytuk magunkat vezetni általa.

salzburgi tovidek 08 05

Volt azért egy kis para, mivel a lejtés mértéke 20% feletti. A murva laza köves jellegű lévén, belegondoltunk, mi lesz itt, egy esetleges esés után, távol a lakott területtől. Azt mondanom sem kell, hogy a gumik nem ilyen igénybevételre, környezetre készültek, nekem a hátsó majdnem slick, és az első sem az az igazi MTB bütykös. Emiatt nem is eresztettük meg a gépeket. A nagyon meredek rész nem volt túl hosszú, aztán 6-8%-ra szelídült a lejtés, és ekkor már elértük a szurdok névadóját a Rettenbach-ot. Aminek bal oldalán araszoltunk lefelé. Időközben az út inkább sziklássá, mint murvássá alakult, ráadásul a keskenysége is nagy lett (jól van na, nem volt széles, ha úgy jobban tetszik). Balról függőleges sziklafal, jobbról korlát mentes 8-10 m-es szakadék szegélyezte az utat, amin eléggé sűrű kerékpáros, gyalogos és kutyás forgalom nehezítette a körbetekintést.

Elsősorban az útra kellett figyelni, aztán a „jövevényekre” és ha maradt még agyi kapacitás, akkor lehetett a fantasztikus környezetet is csodálni. Több km-t gurultunk a nagyon szűk kanyonban. Egy vasúti karakterisztikájú alagút után még egy kicsit, majd a szűk sziklaszoros megszűnt a völgy kitárult és máris zöld mezőn találtuk magunkat.

Innen egy hosszú egyenes nem túl jelentős lejtő vitt le a Rettenbach Alm-hoz, illetve több Alm szerű épületet és sok turistát láttunk, természetes állapotukban. Mondhatjuk azt is ebédelés közben. Néhány km múlva újra szűk szorosban vezetett utunk, de ezúttal a folyó bal felől a mélyben morajlott, miközben jobbról emelkedett a sziklafal, és igen jó minőségű murvás úton gurultunk lefelé.

Bad Ischl-höz közeledve már aszfalt az is előkerült, de ez annyira megzavarta Cobrancot, hogy kitalálta, forduljunk inkább egy kicsit vissza és egy séta ösvénynek kinéző vacak köves utat követve, a folyó mellett haladva közelítsük meg a várost. Végül sikerült elérnünk a Rettenbach és a Traun találkozásához, ahol Cobranco elmondott egy történetet, miszerint Gagarin itt fulladt a vízbe a fiával. Na, mondom mi van? Hát ez nem az a Gagarin aki híres lett, mint első élve visszatérő szovjet űrhajós, hanem valamilyen felmenője az űrhajósnak (Leon Gagarin). Az eset 1868-ban történt, amikor a patak medrében éppen szép köveket gyűjtöttek, de feljebb – a leúsztatandó fáktól - felduzzadt patak hirtelen lezúdult és nem sikerült kimenekülniük. Talán 2002-ben egy emléktáblát is állítottak ide, orosz és német felirattal.

Innen már hirtelen leértünk a városba. Találtunk gyorsan egy Spar típusú boltot, és jól bevásároltunk. A bolt után nekiláttunk az utolsó napunk délutánjának eltöltéséhez, amihez szintén kerékpárt vettünk igénybe, mivel az autó még kb. 30 km-re volt a Spar-tól, mi pedig 17 km-re a Traunsee D-i csücskében ücsörgő Ebensee településtől.

Végig kellemesen lejtő kerékpárúton tettük meg a távot, sajnos az időjárás kicsit romlani kezdett, felhő fedte az eget, de hideg azért nem volt, viszont szembeszél igen. A romló időjárás nem nagyon tetszett nekünk, hiszen még egy délutáni fürdés is a tervek között szerepelt, hogy ne izzadt büdösen kelljen az autóba beülni, illetve az élvezeti faktort se felejtsük el.

salzburgi tovidek 08 06

Ebensee-be érve azt tapasztaltuk, hogy a városka bizony egy kis ékszerdoboz. Legalábbis a sétáló utcáján végig gurulva ez volt az érzésünk, de olyan kihalt volt, mintha ciánoztak volna. A tó déli partján megállva végig néztünk rajta hosszában, persze a nyugati és keleti oldalán őrt álló óriási hegyeket sem hagytuk figyelmen kívül.

A következő célpontunk Traunkirchen volt, ahol egy kis ebédet szerettem volna elkölteni és persze az előbb említett csobbanás is célkeresztbe került. A tónak csak a nyugati oldalán található út, így mi is azon haladtunk. Szerencsére nem kellett a büdös, zajos, fosszilis üzemanyaggal hajtott járművek között vergődnünk, mert végig bringaúton tekerhettünk. Ami a tó partján haladt, hol alagútban, hol nem, fantasztikus látvánnyal.

salzburgi tovidek 08 07

Közben az időjárás is javulni kezdett, a nap fénye is kezdett átszűrődni a vékonyodó felhőzeten és már reménykedni kezdtünk, hogy az időjósok talán tévedtek, amikor esőt emlegettek délutánra. A kisvárost 16:05-kor értük el, de szétnézés helyett rögtön a kis félszigeten elhelyezkedő strandot vettük célba A félsziget tetején egy jól megtermett templom trónolt.

salzburgi tovidek 08 08

Ahogy haladtunk a strand felé, találtunk kis öltöző bodegákat, ahol átvedlettünk strandképessé és már mentünk is a parton kiszemelt pad felé, hiszen én már nagyon ettem volna valamit. Azonban először a fürdés következett, mert félő volt, hogy a kaja elhúzódik és az idő elromlik, és akkor már nem lehet fürödni.

A víz elég csípős volt, de azért csak belemerészkedtünk, lubickoltunk egyet, majd egy nem messze, a vízen ringatózó stégen vertünk tanyát. Nem sokára ezt is meguntuk, visszaúsztunk a partra és végre jöhetett a várva-várt táplálkozás. Az átöltözés, pad foglalás, úszkálás, és az evés „alig” tartott 2 óra 15 percig és már indultunk tovább az autó irányába. Mondjuk már nem várt ránk kihívás, hiszen csak 10 km-t kellett megtennünk. Látnivaló azért akadt, a partmenti hegyláncon kívül, a Traunstein hatalmas sziklatömbje, mely jelenlétével igencsak uralta a horizontot.

salzburgi tovidek 08 09

Valamikor este 7 körül értük el az autót, még felvettünk néhány snittet, a bringák mentek a tetőre, a motyó a csomagtartóba, mi beültünk és fájó szívvel indultunk haza, a kis hegyek és hepe-hupás utak országába.

A 2019-es volt a 12. közös- többnapos – túránk és újfent azt kell mondanom, nagyon jól tervezett látványos 7 napot töltöttünk a Salzburg környéki tóvidéken. Ha javasolhatom, akkor a kedves olvasó is Cobrancoval menjen túrázni, ha profin kialakított túraútvonalra vágyik, szép tájakat szeretne látni. Azért annyira ne élje bele magát a dologba, hogy engem kiszorítson, mert akkor megharagszom.