mali3

Milyen volt országútizni a „legvidámabb barakkban”?

Múltkori cikkemben azt meséltem el, hogy milyen volt montizni közvetlenül a rendszerváltás után. Na és országútizni a „legvidámabb barakkban”? Ennek is megvan a maga históriája…

Az, hogy Rákosi országlása alatt egyáltalán láttam versenybringát, és hallottam valamit Fausto Coppiról, Tour de France-ról, Zoli unokabátyámnak, barátomnak, példaképemnek köszönhettem. Ő már az ötvenes években pillekönnyű, filigrán bicikliket hajtott, fantasztikus túrákat tett meg velük – olyanokat, mint Piliscsaba - Szeged – Debrecen - Piliscsaba, egyetlen nyúlalvással valami szénakazalban, majd a hatvanas évek elején bejárta Olaszországot, a csizma orráig, aztán Franciaországon, Svájcon át jött haza. Hogyan tett szert első osztályú pergőire? Még megvolt néhány háború előtti mester, aki tudott „műhelyvázat” építeni, alkatrészeket pedig versenyzők hoztak (csempésztek) be az országba, egy-egy külföldi szereplésről, ezeket bicikliboltosoknak adták el – például az Almássy tér sarkán Velvártnak, vagy a Margit körúton a félkarú, mégis ügyes szerelő Plaszkónak – és ott apránként össze lehetett szedegetni a cuccot. Távolsági- és sportbringázás a klubokon kívül gyakorlatilag nem létezett hazánkban, úgyhogy korlátozó szabályok, tiltások sem voltak: az akkori, helyenként poros, másutt macskaköves utak bármelyikén lehetett kerekezni.

Favorit

Mivel szűkösen éltünk, nem telt Csepel „félverseny” típusra, ócska biciklijeim voltak, de később, leszerelésem után, 1968-ban rám mosolygott a szerencse: a Thököly úti kis KERAVILL üzletben Favorit versenybringa jelent meg! Persze csak egy-két darab, de szerencsésen lecsaptam rá. 2800 forint volt az ára, jóval több a havi fizetésemnél, talán kétszerese is. Milyen volt? Kék fényezésű váz, szingós (!) kerék (naná, hogy szingót sehol sem lehetett kapni állami boltokban), két lánctányér, ötös fogassor, a kormánybandázs egyszerű szövetszalag, a felsőcső és a hajtómű közé bepattintott hosszú pumpa – szakasztott úgy nézett ki, mint egy első osztályú olasz versenygép, mondjuk egy Legnano. Ám ezúttal is csalt a látszat: az anyaga nem olyan volt. Ha elkezdtem meghúzni egy küllőanyát, megrepedt mellette a gyönge felni. A Velvártnál kicseréltem Ambrosióra. Kiülődött a nyereg, jött helyette szegecselt Brooks. Eltört a váz alsócsöve (típushiba volt), Szalai Anti bácsi beleforrasztott egy újat, és egyúttal Porsche-sárgának adta át helyét a kék fényezés. A hamar elkopó fékbetétek helyett Plaszkónál volt saját gyártmányú, textilbetétes. Olyan volt az egész, mint Odüsszeusz hajója: minden deszkáját kicserélték már, mégis ugyanaz a hajó maradt…

favorit3

Ez a bringa nem az enyém, de valami hasonló volt. A képet a netről bányásztam.

Szépeket mentem vele, leugrottam Szegedre egy barátomhoz, meghallgatni a Those Were the Days számot, ami nála megvolt lemezen (képzeljétek, abban a kőkorszaki időben még nem lehetett bármikor lehívni az internetről), elszaladtam Paksra egy halászléért, és 24 órán belül megcsináltam a 400 kilométeres Budapest - Balaton-kör - Budapest pályát, egy kis alvással Badacsonynál, a kemping füvén, minden felszerelés nélkül. Ám ahogy megnyílt a nyugati utazások ideje, nem bringázni mentem az Alpokba, hanem hegyet mászni, motorral majd Trabanttal, az töltött be és kötött le teljesen, el is adtam a Favoritot, némi szünet következett bringás pályafutásomban. Csakhogy fel kellett hagynom az alpinizmussal (megrogytam lelkileg egy villámlós viharban a Mont Blanc-on, és félve nem lehet sziklafalakon kapaszkodni), visszatért a vágy régi szerelmem, a versenybringa iránt.

Dusika

Még mindig a rendszerváltás előtt vagyunk, az állami sportszer-kereskedelem már tudott adni például jó futócipőt, de bringát, azt nem. Akkortájt Algériában vállaltam munkát egy magyar cég kiküldetésében, fizetésünk egy részét dollárban adták, és kaptunk egy kedvezményt is: három évi külszolgálat után vámmentesen lehetett autót behozni. Rá is buktak az emberek: a munkások Opelre, a mérnökök Audira fenték a fogukat. Meg is szerezték – hogy aztán rámenjen a kocsi a válásra, mert kevés házasság bír ki háromévnyi különélést. Én viszont, okulva sorsukon, csak egy évet vállaltam, meg is maradt az oldalbordám, a kevesebb pénzemből nyugati verda helyett Ladát vettem a KONSUMEX-nél (ugyanolyat, mint a MERKUR-nál lehetett kapni, de öt év helyett csak öt hét várakozással) – és a maradékból szert tettem egy pazar bringára!

dusika01

Szalai Anti bácsi (Velvárt Nándor veje, maga is nagy versenyző a két világháború között) kiváló vázépítő volt. A legutolsó műve az osztrák Dusika cégnek készült, a támvilla felső végén ezt a nevet is ütötték bele, de valamiért nála maradt, épp passzolt a méretemre, megvettem tőle. Grafitszürke metálfényezés csillogott rajta. Az ő veje, Varga Dodi pedig fő eladó volt Bécsben, az Intersport sportüzlet-lánc Fasan utcai nagy kerékpárboltjában. Ott szereztem be (már a Gorenje, Commodore korszakban vagyunk, amikor úgy jártunk Ausztriába bevásárolni, mint most az itthoni plázákba) egy komplett Campagnolo Victory szettet és minden egyéb szükségeset (az akkoriban bejött „álszingóval”, azaz keskeny, nagy nyomású, peremes gumival, ami ma általános használatban van). A gépet, baráti kapcsolat segítségével, egy sportegyesület bringás szakosztályának szerelője rakta össze – 1986 végére készült el.

dusika02

Mintha a mennyországban bringáztam volna, úgy éreztem magam rajta! Ha akkor elindulok a Touron, és nem szerzem meg a sárga trikót, nem foghattam volna a Dusikára, mert volt olyan jó, mint a nagymenők gépe. Igyekeztem is felnőni hozzá, megismételtem a Budapestről indított Balaton kört, és ’88 nyarán jött az első nagy Alpok-túra, Budapest - Nizza - Budapest, végig a nagy hágókon, majd sorra-rendre a többi. Egymás után gyűjtöttem be trófeáimat, a 2000 méternél magasabb hágókat, volt, hogy egy nap hatot (dolomitok) vagy nyolcat (Sankt Moritz, Bormio környékén) is.

dusika03

Az igazat megvallva, csalódtam egy kissé a Campában. Egyszerűen lehetetlen volt a legkisebb fogaskerékről felváltani másodikba (váltókarok még az alsócsövön), mert tuti, hogy felugrott harmadikba, onnan kellett leváltani (a váltótest még paralelogrammás volt, nem pantográfos). Hát ez micsoda dolog? A fékkar fogantyújának gumiburkolata berepedt a bowdenkivezetésnél – ezért fizettem annyit? A fékpofák befogatása pedig nem volt valami elegánsan megoldva, elég kisiparinak tűnt. Ezért aztán áttértem fékváltókaros Shimano 105-ös szettre, bujtatott bowdenekkel a kormányon, az első kerekeket pedig radiálisra fűzettem át – egyszerűen csak, mert jobban tetszett. ’89 nyarán Svájcban dolgoztam egy hónapig, menedékházi serpaként, és a keresményemből lecseréltem a klipszes pedált Lookra. A Dusika együtt fejlődött, változott velem! Az elején vászonsapkában hajtottam, utóbb már sisakban, amit Münchenben vettem, mert idehaza még nemigen lehetett kapni.

Időközben nagyot változott a világ, Magyarország motorizálódott, és mivel az autók számának növekedésétől jócskán elmaradt a közutak fejlesztése, legegyszerűbb megoldásként a kerékpárosokat tiltották ki sok főútról. Ez nagyon kevés embert zavart, mert boldogan ült át a nép a gyerekesnek tartott bicikliről a jómód ismérvének tartott gépkocsira. Közel harminc évnek kell még eltelnie, míg hazánk is eljut a fejlettségnek arra a fokára, ahol önmagába fullad az autóközlekedés, egyre frusztrálóbb volán mögé ülni, és egyre többen fedezik fel az egészség megőrzésének, pozitív élmények szerzésének egyszerű, de nagyszerű eszközét a kerékpárt.

Mali

1989-ben nem is sejtettem, hogy egy másik országba jövök haza Svájcból, mint ahonnan elindultam. Kimúlt a gulyáskommunizmusként is emlegetett „szocializmus”, jött a fogyasztói társadalom. És jöttek újabb bringáim: ’92-ben egy csodás versenybringát épített nekem a Mali üzeme, Columbus csövekből, Long Sheng mikrofúziós muffokkal, a kos-kormány alsó ágában már egyenesített résszel, hogy biztosabb legyen a fogása. Később szert tettem egy Look karbonvázra, amely aztán átlényegült egy imádni való Vetta aluvázzá. Mindegyikhez csodás túrák fűződtek, az Alpokban, Olasz- és Spanyolországban, Korzikán, a Pireneusokban.

mali01

Ennek az időszaknak az elején már voltak nagyon jó bringaboltok, és hazai márkák, mintegy előfutáraiként annak az örvendetes állapotnak, hogy már világszínvonalú a választék, igazán csak a rút anyagiak szabhatnak korlátot a lehető legjobb felszerelés összeválogatásának. És éppen, amikor eljutottunk idáig, megint váltottam egyet.

mali02

Holtig tartott volna az oútis korszakom, ha be nem jön egy új szerelem, a fekvőbringával. Legközelebb azt mesélem el.