Holkerékpározzak.hu voltunk, BRINGALAP lettünk!
Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!
Azok számára akik ismerik a márkát, sőt még inkább azok számára, akik nem ismerik, bemutatjuk azt a gyártót, aki az elmúlt közel 90 évben meghatározó volt a kerékpárpumpák történetében.
A Merida 2011-es újdonságait sokan várják az országban, hisz sokan hajtanak elégedetten Merida bringákat. Nézzük mivel rukkolt elő a gyártó.
Az őszi Bringázz a Munkába kampányhoz kb. 4000 új belépő csatlakozott, és ezek 6%-a autóról vagy motorról váltott kerékpárra, teljesítve a minimum célkitűzést, a hét tekerést.
SRAM- 2011-re áttervezte az X0 és X9 szetjét. Az újjászületés során a fokozatok száma 2X10 lesz mindkét családban.
A szezon végén már a neves gyártók elkezdték beharangozni a 2011-es újdonságokat. Mi a Sigma háztáján néztünk szét.
Alternatív kerékpárok között itt egy másik érdekesség az YikeBike után. Decemberben, a koppenhágai klímacsúcson mutatták be a, Koppenhágai Kerék névre keresztelt koncepciót.
Mindössze 10 kiló, lehet vele repeszteni akár 25 km/órával, össze lehet hajtogatni könnyen, picire. És elektromos motorral működik.
Az ötlet jó, de mi lesz a vége?
Egy film a kerékpárról, és a kerékpárosokról. Éljük át közösen a kerékpáros életérzést.November 3-án találkozunk a MOM Parkban.
Ebben a cikkben a házi szereléshez kapható kofferes szerszámkészleteket mutatom be.
283/288