Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

HPIM0062Még valamikor nyár elején vettem meg ezt a lepukkant és hiányos női bringát.

Hogy miért azt magam sem tudom, gondoltam valamikor majd jó lesz valamire. Már régen bennem volt a gondolat, hogy anyukám kissé megkopott, agyon rozsdásodott Cseke gyártmányú (Pannónia) biciklijét rendbe kellene rakni, de valahogy nem volt kedvem belekezdeni. Aztán ahogy egyre közeledett a születésnapja, kigondoltam neki ezt a hollandot.

A holland
Ami korántsem biztos hogy holland, csak a váz és a sárvédők formájából gondoltam hogy az. Mert írás, vagy bármi ami a bringa márkájára utalt volna nem volt. Még csak a nyomát sem találtam, sem matricának, sem csíkozásnak, annak ellenére hogy a váz festése eredeti volt.

A két felni nem egyezett meg, szerintem az agyváltóval fűzött hátsó kerék utólagos beépítés lehetett. Ez különösebben nem hatott meg, mivel két új alufelni is szerepelt a változtatások között.

Szétszerelés és karbantartás
A bicikli új élete a szokásos ceremóniával kezdődött, szét kellett bontani. Ez általában könnyen megy, most sem történt semmi, minden könnyedén kijött a helyéről, semmi nem volt összerohadva.

Azt már jó régen eldöntöttem, hogy pisztácia és barna szín összeállítású lesz majd a bringa. A váz még valamikor szeptemberben le lett festve, most legalább azzal már nem volt gondom. A nyereg is már korábban elkészült, egy gél betétes, elasztomer rugós Wittkop került "felújításra", szép sötétbarna bőrrel.

HPIM0552 HPIM0553 

Nem igazán megnyerő látvány. 

Volt viszont gondom az agyváltóval. Na nem szerkezetileg, hanem inkább a szerény ismereteim miatt. De kénytelen voltam darabokra szedni, mert iszonyatos trutyi volt a belsejében, amit alaposan ki kellett tisztítani.

 HPIM0079

Csillog-villog, mint ha új lenne

Végül is sikerült összerakni az agyváltót, és hamarosan be is fűztem a polírozott dupla falú alufelnibe. Izgatottan raktam össze a hajtást, hogy ki tudjam próbálni rendesen működik e. És csalódtam, mert a váltás ment, a kontra viszont eltűnt. Végül a robbantott ábra megoldotta a problémámat, rájöttem, hogy a kontrakar felőli oldalon a nyomórugós tányért (a rajzon 20-21) fordítva tettem be.

 shimano3CCkicsi

Mivel igyekeztem most pénztárca kímélően dolgozni, a befűzött küllők is használtak voltak. Ez némi kompromisszumra kényszerített, -így a hátsó kerék két keresztre, az első radiálba lett fűzve- ellentételezésként viszont nagyon mutatós lett.

A többi alkatrész is szokás szerint felfrissült, szinte az utolsó csavarig minden letisztítva, polírozva lett. Sajnos a kormány és a nyeregcső megadta magát az idő vasfogának, nem lehetett esztétikusra polírozni. Vagy új króm, vagy festés. Az utóbbi mellett döntöttem, kemény csiszolással eltöltött órák után mentek a festőhöz, hogy megkapják a váz színét. Megmondom őszintén, ettől féltem egy kicsit, nem tudtam hogy összerakva hogyan fog majd mutatni a sok pisztácia zöld. De majd ti megmondjátok, remélem.

 HPIM0653

Még az összeszerelés előtt...

A bicikli műszakilag már kezdett összeállni, amikor belekezdtem a kiegészítő elemek elkészítésébe. Szerencsére volt lehajtva sárvédő, így ez maradt a végére. Ezen kívül kellett még markolat, láncvédő, és egy kis kosár a csomagtartóra.

Fásítás
A láncvédővel kezdtem el a "fásítást", de egy kicsit megbonyolítottam a dolgomat azzal, hogy most oldalát is szerettem volna rá. Végül is nem túl bonyolult megcsinálni, a legnagyobb problémát a lánctányér és a hajtókar közötti szűk hely okozta. Ezzel egy kicsit szenvedtem, de legközelebb már fogom tudni a tutit.

 HPIM0728

Az alap.

HPIM0746

Itt már szerkezetileg kész állapotban. A szűkös hely a végleges beállításkor okozott kisebb fejtörést.

Kosárnak egy kis ládikát raktam össze, de hogy ne legyen nagyon szögletes, a felső lécet egy kicsit ívesre vágtam, így hátrafelé magasodjon. Sajnos erről sincs kép, az idő szorítása miatt gyakran kimaradt a fotózás. Többek között azért is, mert a lámpákat is fából terveztem, és a fa díszítését is egy számomra új megoldással akartam megoldani.

HPIM0753

HPIM0761 

 HPIM0754 HPIM0763 1 

Pár héttel ezelőtt a páromnak készítettem egy tárolódobozt, amit szalvétával díszítettem. Ekkor kezdett körvonalazódni a gondolat, hogy a fa kiegészítőkön sem mutatna rosszul, így most ki is próbáltam.

Közben a lámpák is készülőben voltak. Ezeket most kivételesen akácfából csináltam, úgy gondoltam, hogy ezek nem lesznek színezve, csak lakkozva.

 HPIM0735

Az első lámpatest alapjai

HPIM0739

Gyakorlatilag kész, már csak a rögzítőfül hiányzik és a belső részei

HPIM0750

 A hátsó lámpa is alakul

 

HPIM0774

A gőzölt cseresznyefából készült markolatok 

Végszerelés
Végre elértem odáig, hogy elkezdhettem készre szerelni a Hollandot. Gyakorlatilag csak a sárvédő pálcákat kellett átalakítani, hogy a tengelyekre felmenjenek, illetve a láncvédő tartóit kellett méretre szabni. De erre már csak azután volt időm, hogy Anyukám megkapta a biciklit.

Azért volt egy csavar a történetben. Ugye ő végig látta, hogy mi készül, sőt még a véleményét is kikértem, neki hogy tetszene, melyik minta kerüljön rá, kényelmes e a markolat fogása, fessem e a lámpákat, mekkora legyen a kosár, stb. Szóval szépen megbeszéltük mindent, hogy hogy legyen. Csak hát, ő végig abban a tudatban asszisztált, hogy valakik jönnek érte. és ezért kell rohamtempóban készen lenni. 

 HPIM0784

HPIM0790

HPIM0793

HPIM0837

HPIM0860

A képek minőségéért mindenkitől elnézést kérek. Többször is fotóztam, de ez nekem nem megy, képtelen vagyok előcsalogatni a színeket. Szóval ez a pisztácia nem az a pisztácia.

Üdv mindenkinek, és ne feledjétek:

"A szél az mindig szemből fúj!"