Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

bikegearcalc00Ez alkalommal egy olyan, Android operációs rendszerre elérhető alkalmazás kerül bemutatásra melynek segítségével rengeteg meghajtással kapcsolatos értéket könnyedén kitudunk számolni.

Ez alkalommal egy olyan, Android operációs rendszerre elérhető alkalmazás kerül bemutatásra melynek segítségével szinte minden olyan értéket könnyedén kitudunk számolni ami a gumiköpeny-mérettel, a lánctányérok- és a fogaskerekek fogszámával, a pedálfordulattal valamint a hajtókar hosszával összefügg, mindehhez pedig még egy rendkívül igényes és felhasználóbarát felületet is kapunk.

Csapjunk is bele, először telepítsük az alkalmazást, majd indítsuk el, ekkor a következő képernyő fogad minket:

bikegearcalc01

Lássuk is mi mire való. A „cadence" csúszkával állíthatjuk be a pedál-fordulatszámot (percenkénti körbeforgások száma), a „speed" csúszkával a sebesség adható meg (km/h), bal oldalt alul a lánctányér fogszáma adható meg, túloldalt jobbra pedig hátsó fogaskeréké. Középen két fül segítségével válthatunk, itt megadható a gumiköpeny mérete („tire"), ez alapján automatikusan megjelnik a gumiköpeny kerülete („tire circumference"), megadhatjuk a hajtókar hosszt („crank length"), az időtartamot („time"), távolságot („distance"), vagy a hajtókar körbeforgásainak számát („crank rotations"), alul középen pedig egy fogaskerék arány is kiszámításra kerül („gear ratio"). Mint láthatjuk elég szép számú adat adható meg és számolható ki, és ez talán elsőre, így egy kicsit sok infó is volt, szóval nézzük most ezt az egészet egy konkrét példán keresztül.

Elképzelt tesztalanyunk egy országúti bringával rendelkezik, mely 700x23c (23-622) méretű gumiköpennyel van szerelve (ezt az adatot a gumiköpeny faláról könnyedén le tudjuk olvasni), állítsuk be ezt a „tires" alatt, hosszú a lista, a vége-felé megtaláljuk a méretet.

bikegearcalc02

Emberünk egy igazi, jó erőben lévő időfutammenő, 52-14-es áttételt hajt síkon, állítsuk be ezt is az alsó fogaskerekek elforgatásával.

bikegearcalc03

Ezt követően adjuk meg a hajtókar hosszát („crank length") ami ez esetben 172,5 mm (szintén leolvasható, általában a hajtókar belső felére van írva a pedálcsavar közelébe).

bikegearcalc04

Ezzel lényegében minden kerékpárfüggő tényezőt beállítottunk, következzen egy kis „játék a számokkal". Ha állítjuk a pedálfordulatot, változik a sebesség, a megtételhez szükséges idő, a megtenni kívánt távolság függvényében. Ha megadjuk, hogy emberünk 1 órát teker és ezt 47,2 km/h-ás átlagsebességgel abszolválja 101-es pedálfordulattal, akkor láthatjuk, hogy ez idő alatt 47,25 km-t fog megtenni és pontosan 6 060-szor fog körbefordulni a lába (illetve lábai).

bikegearcalc05

Ha ugyanezen sebesség- és pedálfordulat adatok mellett, megadjuk, hogy a megtenni kívánt út 1 km, akkor ehhez 1 percre és 16 másodpercre van szükség és ez alatt 128,3 fordulatot tesz meg a láb.

bikegearcalc06

Ennek mintájára ha megadjuk a körbeforgás adatot, ami legyen most 50 fordulat, akkor láthatjuk, hogy ehhez 29 másodperc szükséges a megtett út pedig 390 méter lesz.

bikegearcalc07

Ezzel lényegében ki is veséztük a főképernyőt, ami bőven elég a program használatához. Aki jobban szeretne elmerülni az alkalmazásban az a második képernyőn további adatokat olvashat le, a harmadik képernyőn pedig áttétel táblázat készíthető fogszámok, hajtókarhossz és gumiköpeny méret megadásával. A negyedik lapon a beállítások találhatóak, lényegében semmi érdekes, választhatunk sebesség mértékegységet, illetve az egyes beállítási listák megjelenését szerkeszthetjük, valamint értékeket adhatunk hozzájuk.

Ezzel cikkünk végére is értünk, jövőhét pénteken nem érkezik új cikk, helyette viszont már 24-én, egy kissé rendhagyó írással jelentkezem, egyfajta karácsonyi meglepetés gyanánt, természetesen az informatika világából kerékpáros szemmel.