Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

logo_gepidaAz Olimpia Kft. a Gepida kerékpárok gyártója, az idén immáron harmadik éve vett részt a kiállításon. A kiállítók rövid beszámolóját olvashatjátok itt.

Gepida2011A várakozásoknak megfelelően az idei Eurobike mind méretében, mind érdeklődésben felülmúlta a tavalyit. 100 ezer négyzetméteren 42 ország képviseltette magát, a szakmai napokon több mint 40 ezer kereskedő és üzletkötő, a nyitott napon pedig 22 ezer kerékpár rajongó térképezte fel a kínálatot.

Mi, a Gepida csapat immár harmadik éve veszünk részt a friedrichshafeni kiállításon, amely minden évben a következő évi újdonságokat, és várható piaci trendeket mutatja be. Idén magasra tettük a lécet: több, mint 30 kerékpárral érkeztünk, és emeletes standunk is a pavilon egyik legszebb és legkarakteresebb helyszíne volt.

Az érdeklődés felülmúlta előzetes elképzeléseinket, több ezer érdeklődő-látogató csodálta meg kerékpárjainkat, tudakozódott az értékesítési lehetőségekről. A fogadtatás nagyon pozitív volt, 2011-ben a Gepida továbbra is jelentős nemzetközi megrendelésekre építhet. Kerékpárjaink felvették a versenyt a legnagyobbakkal szemben is, ezt a Demo Day-en és a teszt pályán is bizonyították.

Az elmúlt évek trendjének megfelelően, Magyarországon elsőként álltunk elő elektromos rásegítésű rendszerrel, amelyet a Gepida saját fejlesztő csapata dolgozott ki. A GPDS (Gepida Pedelec Drive System) névre keresztelt elektromos rendszer jellegzetessége az elülső agymotor, a hátsó papucsban található szenzor és a két akkumulátoregység, amely igény szerint választható. Ennek megfelelően a kiállított kerékpárok között kiemelt szerep jutott a saját elektromos rendszerrel szerelt pedelec modelleknek, de a hagyományos és trekking kerékpárok is helyet kaptak. A már ismert German series és Dutch series a kiállításon a saját elektromos szettel szerelve volt megtekinthető. Ezek - Reptila 1100 néven futó modellek - továbbra is a piaci igényekhez igazodva készülnek (különböző láncvédővel és csomagtartóval).

{reklam}

Beváltották reményeinket, mivel kiemelkedő érdeklődés övezte a retro modelljeinket, amelyekből három debütált a kiállításon. A következő szezontól megvásárolható darabok gyönyörű külsővel büszkélkedhetnek, van közöttük egyszerű aluvázas fixie, flip-flop hátsó aggyal, de Cr-Mo muffos vázra épített 27 sebességes is. Sok látogatót vonzottak ezen "újdonságok", így joggal hisszük, hogy sikerük lesz.


Reméljük 2011-ben is sok Gepida fog futni az utcákon, utakon vagy terepen

Forrás: Gepida