Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

RobWil2

A versenyen mintegy 50 résztvevő esett el három kilométerrel a rajt után

A Magyar Kerékpáros Szövetség vizsgálatot (MKSZ) indít az I. Grand Gella Giro Kupán hétvégén történt tömegbaleset ügyében.

"A szövetség a klubok és a szakmai tagszervezetek bevonásával megvizsgálja, hogy milyen intézkedésekkel és szervezési irányelvekkel csökkenthető a hasonló balesetek előfordulásának kockázata" - olvasható a honlapjukon. A szövetség leszögezte: a vizsgálat lezárultáig „a felelősségi kérdésekben sem szakmailag, sem etikailag nem lehetséges állást foglalni.”

Az amatőr országúti versenyen -ahogy erről korábban mi is beszámoltunk- a nagyjából 200 tagú mezőnyben mintegy 50 résztvevő esett el három kilométerrel a rajt után a Tótvázsony és Balatonszőlős közötti lejtmenetben, mintegy 70 kilométer/órás sebességnél.