Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

 giro logo 022

A budapesti időfutam áthalad a Lánchídon.

A Nemzeti Sportügynökség csütörtöki tájékoztatása szerint az olasz körversenyt szervező RCS Sport bejelentette, hogy a magyarországi Grande Partenza, vagyis a nagy rajt május 9-i szakaszának útvonalát módosították, ezzel a főváros lakossága is jól jár, mivel kevesebb lezárásra lesz szükség az etap során.

A közlemény kiemelte, a Giro d'Italia magyarországi szervezőbizottsága - Révész Máriusz kormánybiztos és Nagy Zsigmond, a Nemzeti Sportügynökség ügyvezetőjének irányításával -, az RCS Sport ügyvezető igazgatójával, Mauro Vegnivel együtt korábban tárgyalásokat folytatott Gy. Németh Erzsébettel, Budapest főpolgármester-helyettesével. A megbeszélésen felvetődött: a Lánchíd felújításának elmaradása miatt lehetőség nyílik arra, hogy a Giro d'Italia mezőnye a Grande Partenza első napján áthaladjon a Budapest egyik jelképének számító hídon. Ez az opció korábban már szóba került az útvonaltervezés során, azonban a hídfelújítás tervezett menete miatt tavaly nyáron Lánchíd nélküli szakaszt mutattak be.

A budapesti időfutam útvonala a változtatás után a Hősök teréről indulva érinti a magyar főváros legrégibb és szimbolikus hídját, valamint az Alagutat, és ezt követően kanyarodik fel a budai Várba. Ennek eredményeként a verseny ideje alatt nem kell lezárni az alsó rakpartot, a 2-es villamos zavartalanul közlekedhet, és a Margit híd forgalmát sem akadályozza majd a viadal.

"A Giro Nagy Rajt szervezőbizottságának útvonalért felelős szakemberei folyamatosan egyeztetnek a hatóságokkal: a rendőrséggel, a katasztrófavédelemmel, a Budapest Közúttal, a BKK-val és a KNEB-bel" - fogalmazott a szervezőbizottság projektvezetője, Sió Zoltán. Hozzátette, külön tárgyalások zajlanak az érintett kerületekkel, az engedélyeztetési eljárásokat pedig a főváros javaslatait követve végzik.

logo ungheria giro 2020 page 001

A világ második legrangosabb kerékpáros körversenye 66 magyar települést érint május 9. és 12. között.

A fővárosi időfutamot követően Budapest-Győr és Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszokra kerül sor. Magyarországot korábban még egyik háromhetes verseny sem érintette.