Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

tour de hungry 2019 logo1

Itt a 2019-es útvonal, Budapest nem szerepel benne!

A Tour de Hongrie 2019-es útvonalát március 12-én kedden egy gála keretében mutatták be.

Mint ismert, 2018-ban a Tour de France felhívásához csatlakozva a magyar körverseny is a másfél méteres oldaltávolság megtartásának fontosságát hirdette. A kampány logója az összetett győztesnek járó sárga mezen is szerepelt. Ebben az évben a kék szívecskével hirdetik a közlekedésbiztonság fontosságát. Sőt! Különféle rendezvényekkel, aktivitásokkal fogják felhívni erre a figyelmet.

kek szivecske tdh

A gála nyitó beszédei után köszöntötték a régi nagy bajnokokat. Az első, 1925-ben megrendezett Tour de Hongrie-győztes Jerzsabek Károly fia, Jerzsabek Tibor vehetett át egy sárga mezt Dr. Princzinger Pétertől, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnökétől és Eisenkrammer Károlytól a verseny főszervezőjétől. A legidősebb, még élő Tour de Hongrie-győztes, a 85 esztendős Stámusz Ferenc egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy személyesen is jelen legyen. Így az 1964-es Tour-győztest otthonában látogatták meg a szervezők. A helyszínen viszont ott volt ugyanezen verseny ezüstérmese, Juhász Béla, azaz Cérna, aki 1963-ban sportszerűségi díjat kapott a Magyar Körverseny után.

tour de hungry 2019 utvonal

Fent az idei útvonal látható talpig kékben. Összehasonlításként alább látható a 2018-as viadal nyomvonala.

tdh2018 rajt celvarosok 2018 06 27

Ezt követően a résztvevők megismerhették a 2019-es Tour de Hongrie útvonalát. Eisenkrammer Károly elmondta, hogy, igyekeztek az idén több emelkedőt az útvonalba iktatni. A verseny 2019. június 11-én Siófokon rajtol, a nemzetközi mezőny 6 versenynap alatt, 11 megyét érintve összesen 890 kilométert tesz meg a székesfehérvári befutóig. Az idén több helyszínen is futamokat indítanak majd az amatőr kerékpárosok számára, így a nagyközönség is átélheti majd, mi vár a profi kerékpárosokra.

A főszervező szólt a televíziós közvetítésekről is. Magyarországon ebben az évben is élő közvetítéssel jelentkezik minden nap az M4Sport. Az Eurosporton is jelen lesz a Tour de Hongrie: keddtől vasárnapig minden nap 48 perces esti összefoglalót láthatnak a nézők. Sőt, az utolsó két szakaszon másfél órás élő közvetítésre is sor kerül a nemzetközi sportcsatornán!

Merre járt a magyar Tour?

A verseny a több mint 90 éves történetében összesen 229 szakaszra került sor. A leghosszabb Tour az 1962-es volt a maga 1393 kilométerével, amíg a legtöbb szakaszt (10) 1994-ben írták ki. A legtöbbször, 76 alkalommal Budapest volt rajt vagy cél helyszíne, a fővárost Miskolc (31), Debrecen (24) és Szombathely (23) követi. A Magyar Kör négy évben lépett át jelenlegi határainkon, 1942-ben és 1943-ban a visszacsatolt erdélyi területeken járt, 2007-ben és 2008-ban pedig Szlovákiában vendégeskedett a Tour de Hongrie.