Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

tokaj 5

Egészség, sport, jó hangulat, szuper társaság. Idén is erről szól a Bringa Piknik!

A tömegsportok közül napjainkban a kerékpározás az egyik legkedveltebb sportág. Ezért hozták létre a Bringa Piknik nevet viselő rendezvényt, amely amellett, hogy népszerűsíti a sportot, bemutatja a 2017-ben átadott Nyíregyháza-Tokaj kerékpárutat is, mindezt a biztonságos közlekedés hangsúlyozásával. A névválasztással megalapozza a családias hangulatot is. 2018-ban szervezték meg először a Bringa Pikniket, amikor több mint 1000 kerékpáros tekerte végig a távot. Azt a több mint 30 km-es távot, amelyen 4 megállóból kettőben pihenő állomás, piknik pontok várták a megfáradt bringásokat. Nyírtelek és Rakamaz biztosította a helyszínt ezekhez a frissítő állomásokhoz.

A Bringa Piknik több megyét összekötő tömegsport és nagycsaládos rendezvény, hisz Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megye mellett Hajdú-Bihar megyéből, sőt Budapestről is érkeztek résztvevők az eseményre. A tervek szerint a tavalyi résztvevőszámot 2019-ben megduplázzák, vagyis idén közel 2000 kerékpárost várnak a szervezők.

Kattints a képre a galéria megnyitásához!

A Bringa Piknik nem egy megszokott kerékpáros sportesemény. Egyrészt mindenkinek szól, kórtól és nemtől függetlenül, ahol a résztvevő lehet profi versenyző, lelkes amatőr, vagy éppen csak hobbi kerékpáros és nem számít a kerékpár márkája sem. A célnál, ami idén Tokaj Fő tere, egy felállított színpadon különböző kulturális programok is várják majd a távot teljesítőket. Már az első érkezőket az a DJ Tilll fogadja majd, aki 17 éve kezdte pályafutását. Eleinte kisebb klubokban szórakoztatta a nagyérdeműt, majd az idő múlásával egyre nagyobb rendezvényeken mutathatta meg tudását. Napjainkban már a keleti régió minden meghatározó szórakozóhelyének és kiemelkedő eseményének a plakátján ott szerepel a neve. Stílusát tekintve a Club zene és az R’n’B műfaj áll hozzá a legközelebb.

Őt követően a népszerű nyíregyházi együttes, a Karmapirin koncertezik majd 14 órától. Az idén 7 éves formáció az elmúlt években számos átalakuláson ment keresztül. Korábban Mankó Éva és Oláh Ibolya is énekelt a zenekarban, 2014. nyarától Szakos Andrea tölti be a frontember szerepét. A tiszavasvári lány a Megasztár 6. szériájában Radics Gigivel párbajozott a győzelemért, végül előkelő második helyezést ért el. Az énekesnő dalszerzőként és szövegíróként is dolgozik. A banda első, Cirkusz című nagylemeze 2017. júniusában jelent meg. 2019. pedig egy újabb mérföldkő a csapat életében. Új felállással, új műsorral érkezik a MADÁRKA turné május 25-én Tokajba!

Idén is lesz Bringa Ovi Nyíregyházán, a Kossuth téren, hogy már a legkisebbek is elkezdhessenek ismerkedni a KRESZ szabályaival és a helyes, biztonságos kerékpározással. Bárkinek lehetősége lesz Bike Safe regisztrációra is. Nem hagyják ki a különböző bringás bemutatókat sem. Akik nem csak 2 keréken közlekednek, azoknak tesztvezetéssel egybekötött személygépkocsi bemutatót is tartanak a rendezvény hivatalos autós partnere jóvoltából.

A rendezvény alatt folyamatos a mozgó orvosi felügyelet, illetve Tokajban mentő jelenlétével biztosítják az esetleges (nem várt) balesetek szakszerű orvosi ellátását. Egy felmatricázott szerviz buszt is biztosítanak a szervezők az esetleges műszaki problémák kivédésére, megoldására. Tokajból vissza Nyíregyházára mindenki egyénileg érkezik, hisz a tokaji programokon való részvétel kötetlen. A MÁV a Tokaj-Nyíregyháza vonalon közlekedő vonatokhoz kerékpárszállításra alkalmas vagonokat is csatol.

És végül a legfontosabb információk:

  • A Bringa Piknik időpontja: 2019. május 25.
  • Start: Nyíregyháza, Kossuth tér, 10:00 (gyülekező 8:00)
  • Cél: Tokaj, Fő tér
  • Piknik pontok: Nyírteleknél és Rakamaznál.

bringa piknik 2019