Holkerékpározzak.hu voltunk, BRINGALAP lettünk!
Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!
Nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsik közlekednek Zalaegerszegig ahonnan már csak egy ugrás az Őrség, vagy a Fertő-tó.
„Bringázz a suliba" címmel indított kampányt az Együtt Európáért Alapítvány
Másfél kilométer hosszú kerékpárutat építenek Várpalotán 130 millió forintért – közölte az önkormányzat.
Ingyenes szerviz és tanácsadás a bringaKúton, valamint új, kerékpárosoknak szóló mobilalkalmazás is szerepel a MOL bringaProgramban, amelyet csütörtökön mutattak be Budapesten.
Hatodik alkalommal hirdeti meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Kerékpárosbarát Település és a Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat.
Egert észak-déli irányban átszelő, több mint 10 kilométeres kerékpárút-hálózatot kíván megvalósítani a település önkormányzata - tájékoztatta szerdán az MTI-t a polgármesteri hivatal médiareferense.
2012. július 4-étől 40 kerékpáros rendőr egyszerre 10 biciklin járja reggel 9 és este 9 között Budapest bicikliútjait és turisztikailag frekventált területeit.
Mintegy 1,3 millió euró összköltségű pályázat keretében végeznek kerékpáros turisztikai fejlesztéseket Vas és Zala megyében, valamint a Muravidéken - írta szombati számában a Zalai Hírlap.
Megnyitották az olasz Alpok sípályáit a kerékpárosok előtt: a Dolomitoktól Valle d'Aostáig használhatják a biciklisek azokat az útvonalakat, amelyeket eddig csak a síelők élvezhettek.
Még nagy a titkolózás, de napokon belül hivatalosan is bejelentik, hogy a fővárosban is létrehoz a rendőrség egy kerékpáros alakulatot -tudósít a kerékagy.
Nyereménysorsoláson vesznek részt azok a Paksi Rendőrkapitányság illetékességi területén rendőri intézkedés alá vont biciklisek, akik szabályosan és józanul közlekednek.
Július 1-től indulhat a BKV hajójárata a Dunán. A hajók reggel 7 és este 7 között csúcsidőben 20 percenként, egyébként pedig óránként járnak majd.
79/94