Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

kerekpartolvajA debreceni Tolvajkergetők lekapcsolták a megye valószínűleg legpechesebb kerékpártolvaját.

A kerékpárt szombat este helyezték ki, és már másnap kora reggel érkezett a riasztás, hogy a bringa mozog. Az ágyukból kipattanó srácok rekordidő alatt, 40 perccel a riasztás után érték utol az elkövetőt.

Sokat nem kellett bajlódniuk a megállításával, mert megtette azt egy arra járó rendőrjárőr, akiknek gyanús volt a drága kerékpáron világítás nélkül tekerő, szemmel láthatóan ittas fiatalember. Először csak közlekedési szabálysértésért akarták megbírságolni, ám a beérkező csapat jelezte, hogy bizony más is van itt.

A 20 éves, hajdúhadházi illetőségű Jónás Sándor próbálta tagadni a lopást, és "papírokat" követelt annak bizonyítására, hogy a kerékpár valóban a fiúké, ám sokadik pechjére volt náluk ilyen papír.

Jónás ekkor azt állította, hogy a kerékpárt az Arany Bika szálló előtt adta oda neki bizonyos Szilágyi Imre, aki a bátyja. Ezt a SpyBike által rajzolt térképpel azonnal meg tudták cáfolni.

Jónás Sándort a Debreceni Rendőrkapitányság 72 órára bűnügyi őrizetbe vette. A bűncselekmény ugyan csak kisebb értékre elkövetett lopás, de zártöréssel, így három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Eddigi tapasztalataink szerint a debreceni bírók előszeretettel osztanak letöltendőt a biciklitolvajoknak, reméljük, ezúttal is így lesz!

Az elfogásról készült videó sajnos elég rossz minőségű, mert a debreceni csapatnak nincs kamerája, csak egy mobiltelefon volt kéznél.