Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

BiviklivelIrodba01Rohamosan közeledik a tavasz, a hosszúra nyúló tél remélhetőleg végleg megadja magát. Nem úgy az egekbe szökő olajárak, melyek emelkedését nagyon úgy tűnik már semmi sem tudja megállítani.

 

Ismerve a budapesti és agglomerációs tömegközlekedés sanyarú állapotát, az alternatív közlekedés lehetőségei kötött előkelő helyen van a kerékpárral való munkába járás, amihez viszont nem csak bicikliutak kellenek, hanem – az irodaházak részéről is – kiépített infrastruktúra.



Cikkek, tanulmányok tucatjai foglalkoznak a budapesti bicikliutak állapotával, hiányzó szakaszaival, jóval kevesebb figyelmet kapnak azonban az irodaházak kerékpáros-barát kiszolgálása. A jelenség aktualitását az elszabaduló benzinárak mellett mi sem jelzi jobban, hogy egyre több cég támogatja, sőt javasolja munkatársainak a kerékpáros közlekedési módot, melynek számos előnye közül, talán a tervezhető menetidőt, a jobb munkamorált és a jobb kondíció révén a munkatársak javuló egészségi állapotát emelhetjük ki. Pontos statisztikát természetesen nagyon nehéz adni, a körkérdésünkre választ adó irodaházak alapján azonban egy becslést mindenképp megengedhetünk magunknak. A kerékpárral járó bérlők számaránya több tényezőtől függ.

{reklam}



I.    Az irodaház/bérlő cégprofilja
II.   Az irodaház elhelyezkedése, megközelíthetősége
III. A kerékpár elhelyezése/őrzése
IV. Tisztálkodási lehetőség



BiviklivelIrodba02Pozitív tényezők összejátszása esetén (klasszikus irodai munka, belváros, őrzött parkoló, zuhanyzók) az irodaház bérlőinek 10-20%-a jár biciklivel dolgozni, mely természetesen erőteljesen idényfüggő.

Parkolás

A kerékpár biztonságos elhelyezése és őrzése ugyanolyan fontos szempont egy biciklis számára, mint az autósnak az autó. Az „A” kategóriás, illetve a mélygarázzsal rendelkező irodaházak esetén a kerékpár tárolására a legtöbb esetben már az épület tervezése során megoldást találtak. Ebben az esetben a kerékpár tároló általában a mélygarázs egy jól látható, lehetőleg kamerával őrzött pontján található, központi helyen. Számos esetben azonban a bérlők maguk gondoskodnak munkatársaik biciklijeinek elhelyezéséről, különösen igaz ez a régebbi építésű irodaházakra. A felszíni elhelyezést természetesen jóval kevésbé szeretik a partnerek.  Körkérdésünkre válaszolók jelentős része a parkolást a mélygarázsban oldja meg.

Zuhanyzó – tiszálkodás

Korábban kevésbé volt szem előtt, az utóbbi években azonban jelentősen felértékelődtek a kerékpárosok tisztálkodási lehetőségei. A régebbi építésű irodaházak itt is hátránnyal indulnak, hiszen a megfelelő infrastruktúra kialakítása komolyabb átalakításokat – és így jelentősebb beruházást kíván. A pozitív választ adók így főleg az újépítésű irodaházak közül kerültek ki. Az esetek túlnyomó többségében a bérlők saját zuhanyzóval rendelkeznek, a központi, vagy bérelhető tisztálkodási lehetőségek ritkák, és igen kihasználatlanok. Ennek ellenére az igény és így az irodaház fejlesztés iránya egyértelmű. A vizes blokkok teljes felszereltsége ma már minden "A" kategóriás irodaház esetén alapkövetelmény.

Forrás: Irodahaz.info