Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

szivAz intenzív gyaloglás és a kerékpározás hatékonyabb lehet a magas koleszterinszinttel élő embereknél a korai halálozás megelőzésében, mint a sztatinok szedése.

A kutatásban 10 ezer középkorú ember edzettségi szintjét mérték fel, akik egyik fele szedett sztatint koleszterinszintje csökkentésére, másik fele nem.

Kiderült, hogy a sztatint nem szedő emberek közül a legedzettebbek 50 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak meg a követés tíz éve alatt, mint a sztatint szedők csoportjának legkevésbé fitt tagjai. A legjobb kimenetelre azok számíthattak, akik edzettek voltak és sztatint is szedtek.

A tanulmányba bevont emberek edzettségi szintjét futópados teszttel állapították meg, ennek eredménye szerint sorolták edzettségi csoportokba a résztvevőket. A kutatók úgy vélik, hogy a legedzettebbnek számító szintet heti 150 perc intenzív gyaloglással vagy kerékpározással el lehet érni.

A mozgás, testgyakorlás olcsóbb, mint a gyógyszerszedés, és főként kevesebb káros mellékhatása van - vélekednek a szakértők.

Ugyanakkor a testmozgás és a sztatinok kombinációja bizonyult a leghatékonyabbnak a korai halálozás megelőzésében. A legedzettebb csoporton belül azok, akik sztatint is szedtek, 70 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak meg a követés tíz éve alatt, mint a legkevésbé fitt csoportban a sztatint szedők.

"Nem azt akarjuk üzenni, hogy eldobhatják (a páciensek) a sztatinjukat, ha futni kezdenek. A legjobb mindkettő egyszerre" - idézte Peter Kokkinos kutatásvezetőt, a washingtoni Veterans Affairs Medical Center munkatársát a The Daily Telegraph című brit napilap.

Az eredmény akkor is hasonlóan alakult, amikor az összehasonlításnál figyelembe vették a résztvevők korát, testsúlyát, etnikumát és meglévő betegségeit is.

(http://www.telegraph.co.uk/health/healthnews/9705992/Exercise-can-be-more-effective-at-cutting-deaths-than-statins-research.html)

Forrás: MTI