Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

bringsAkár öt évvel is meghosszabbíthatjuk az életünket, ha kerékpárral járunk a munkahelyükre, de csak akkor, ha keményen pedálozunk -írja a napidoktor.

A dániai kerékpárosok körében végzett felmérésből az derült ki, hogy a nagy intenzitással pedálozó férfiak 5,3 évvel, míg a közepes intenzitással tekerők 2,9 évvel éltek tovább, mint azok, akik lassan kerékpároztak. A nők esetében az intenzíven pedálozók 3,9 évvel, a közepes intenzitással tekerők pedig 2,2 évvel éltek hosszabb életet, mint a lassú kerékpárosok.

A tanulmány Peter Schnor professzor, az Európai Kardiológiai Társaság munkatársa vezetésével készült.

Az Európai Kardiológiai Társaság párizsi konferenciáján bemutatott tanulmány olyan faktorokat is figyelembe vett a vizsgálatok során, mint a vizsgált személyek egyéb sporttevékenységei, a testtömeg index, az alkoholfogyasztási és dohányzási szokások, valamint a vérnyomás.


„Leginkább azoknak a kerékpárosoknak van esélyük a szívbetegségből bekövetkező korai halál elkerülésére, akik naponta nem több mint egy órát kerékpároznak, de azt intenzív tempóban teszik. Az ő esetükben akár 82%-kal is csökkenhet a korai halál valószínűsége”, mondta Schnor professzor.

A tanulmányban 21 és 90 év közötti koppenhágai lakosokat vizsgáltak a kutatók, ugyanis Dánia fővárosában a lakosság egyharmada rendszeresen, minden nap kerékpárral közlekedik a munkahelyére.

Schnor szerint természetesen nem várható el egy 80 éves embertől, hogy olyan gyorsan tekerjen, mint egy huszonéves, tehát mindenkinek a saját képességeihez mérten kell kezelni a pedálozás intenzitását.

Peter Schnor szerint tehát nem a testedzés időtartama, hanem sokkal inkább az intenzitása számít az egészség megőrzése szempontjából.

A cikk eredetiben ITT olvasható!

Forrás: MEDIPRESS