Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

NovkFerenc"Novák Ferenc élete példa értékű minden korosztály számára. Egy egyéniség, és 80 évesen is sugárzik"

- mondta a fél karral is számos kerékpáros csúcsot felállító sportemberről írt könyv szerzője, Kiss Erzsébet a kötet bemutatóján.

novakknyvA "Novák Ferenc, a biciklikirály" című életrajz csütörtöki sajtótájékoztatóján Kiss Erzsébet utalt arra, hogy a hétfőn 80 éves ünnepelt olyan életutat járt be, amely alapján a számítógép előtt ülő fiatalok vagy a különféle bajaikkal elfoglalt idősek is felnézhetnek rá.

"Feri bácsi azt vallja, hogy nem az időskori bajokkal kell törődni, hanem célokat kell kitűzni, és ezekért keményen kell dolgozni. És ráadásul ő mindezt fél karral tette, hiszen 13 éves korában, 1945-ben a vonat alá esett, és elveszítette a jobb karját" - mondta a szerző.

A jó egészségnek örvendő Novák Ferenc jelezte: nagy öröm számára, hogy könyv jelent meg életútjáról, és mindent, amit elért, a kerékpározásnak köszönhet.

"Azt is például, hogy nem ismerem személyesen a magánorvosomat. Hatvanöt éve ülök a nyeregben, sportolóként, illetve postai kézbesítőként, több mint másfél millió kilométert tekertem, és ezzel a teljesítménnyel háromszor is bekerültem a Guinness Rekordok Könyvébe. Ötven országban jártam, és futásban tíz korcsoport magyar bajnokságát nyertem meg" – mondta.

A 234 oldalas, 150 képpel illusztrált könyv a postai boltokban kapható 1500 forintért.

Forrás:MTI