Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

bikefelmeresEgy, az ausztriai Salzburgban 1992 és 2004 közötti időszakban készített tanulmány kimutatta, hogy míg a kerékpáros közlekedés részaránya 40 százalékkal nőtt, a kerékpárral megtett kilométerekre jutó sérült személyek száma kb. ugyanennyivel csökkent.

{reklam}

fjdalomskerkpr03A közlekedéssel összefüggő halálesetek csupán tíz százalékát teszi ki a közúti balesetekben elhunytak száma. Háromszor annyi ember hal meg a közlekedés által kibocsátott szennyező anyagok következtében. (Hazánkban sajnos nem ilyen jó a helyzet, ezt igazolta a rendőrség országos kerékpárellenőrző kampánya.)

A legtöbben, egészen pontosan 600 000-en halnak meg Európában a rendszeres testmozgás hiánya miatt. A nagyobb kerékpárforgalom hatékony eszköz a mozgásszegény életmód és a károsanyag kibocsátás miatt bekövetkező halálesetek csökkentéséért vívott harcban. Egy átfogó dán egészségügyi vizsgálat szerint a kerékpárosok esetében 30 százalékkal kisebb a halálozás kockázata.

Átlagos edzettségű kerékpáros városi környezetben, a szabályok betartása mellett, napszaktól, illetve forgalmi viszonyoktól függetlenül, 14-19 km/h átlagsebességet tud produkálni. Holland kutatási eredmények szerint azok, akik szerelőműhelyben kénytelenek hagyni autójukat, gyakran újra felfedezik a kerékpárt, mint mindennapos közlekedési eszközt. Az autóról kerékpárra váltó közlekedőknek a fele szerint a kerékpározás kevésbé megerőltető, és gyorsabb, mint amire számítottak. 45 százalékuk állította, hogy a kerékpáron történő szállítás könnyebb és legalább 30 százalékuk szerint a kerékpár kényelmesebb, mint korábban hitték.

Forrás: uh.ro