Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

becs pozsony budapest kerekpartura 02 01 

Szlovákiában a Duna mellett.

Az osztrák - szlovák határt átlépve az előző részben említett zivatar is csendesült. Hamarosan kisütött a nap. Napsütéses késő délutáni órákban értük el Pozsonyt. Az „UFO” hídon (Szlovák Nemzeti felkelés hídja) átkelve érkeztünk meg gyakorlatilag a belvárosba. A vad szocializmusban a híd építése miatt a történelmi belváros egy része odaveszett, gyakorlatilag kettészelték azt egy autópályával. Egy negyedóra alatt megtaláltuk a szállásunkat. Bejelentkeztünk, lepakoltunk, lezuhanyoztunk és civil ruhát öltve készen is voltunk az esti városnézésre.

Az UFO-híd

Első utunk természetesen egy étterembe vezetett. Ez a Bratislava Flagship nevet viseli. Elég felkapott a hely, amit az is mutatott, hogy a bejutáshoz sorba kellett állni. Kicsit haboztunk, hogy maradjunk, vagy keressünk más helyet, de úgy tűnt jókor voltunk ott. A korai vacsorázók már végeztek és szállingóztak kifelé. Körülbelül egy fél óra alatt bejutottunk és helyet foglalva megrendeltük ételeinket -természetesen magyarul- és elköltöttük jól megérdemelt vacsoránkat.

Olyan szerencsénk volt, hogy egy kórus vacsorázott ott és spontán szórakoztatta a vendégeket néhány dallal. A hangulatot szerintem a fenti rövid videó jól visszaadja. Szemfüles ismerőseink minket is felfedezhetnek a vendégek között.

Esti fények

2. nap - Szia Uram! Hátszél 100 km-en át érdekel?

Másnap reggel a leghosszabb (110 km-es) szakasz teljesítésére indultunk. A lányok a villany bringájukon a legkisebb rásegítésre kapcsoltak, hogy a töltés biztosan végig kibírja. Mint utólag kiderült eme elővigyázatosságra nem volt szükség, cserébe viszont jól kifáradtak.

Indulunk!

A mai nap szeles nap volt, még pedig HÁTSZELES!! Megérdemli a csupa nagy betűt, mert igen kegyes volt hozzánk. Volt, hogy hajtás nélkül is 10 km-es sebességgel tolt a célunk, Komárno felé. Először az UFO-hídon átkeltünk a Duna jobb partjára és ott folytattuk a tegnapi utunkat Pozsony széléig, ahol változatosság gyanánt ismét átkeltünk egy hídon, hogy a Duna bal partján folytathassuk utunkat a mai nap célja Komárno felé.

A Duna már itt Pozsony alatt elkezdett szélesedni és hamarosan gyakorlatilag egy hatalmas tó képét mutatta, köszönhetően a lényegesen lentebb, Bősnél található vízlépcső duzzasztó hatásának. A forgalom gyakorlatilag csak kerékpárosokra korlátozódott.

becs pozsony budapest kerekpartura 02 05

Gutor temploma

Gutornál kicsit megálltunk pihenni. Én begurultam a közelben lévő faluba megnézni annak Árpád- kori templomát. Nevezetessége nem a kora és freskói voltak, hanem a torony ferdesége. Ugyanis az alapja a Duna áradásai miatt megsüllyedt. A falu magasságában a túlparton található az a műtárgy, amely az Ős-Duna medret és a Szigetközt leválasztja a szlovákok által épített új medertől, ami a duzzasztóműhöz visz.

becs pozsony budapest kerekpartura 02 06

Piknik hangulat

becs pozsony budapest kerekpartura 02 07

A vonalzóval rajzolt út. (A kerékpár út a belső keskenyebb aszfalt csíkon vezetett.)

Innen egy vonalzóval húzott nyílegyenes töltésen kerékpároztunk gyakorlatilag az erőműig. Eleinte az inger szegény tájat nagyon élveztük, de meguntuk és kezdtünk belefásulni a sivár környezetbe. Változatosságot csak néhány karnyújtásnyira lévő település adott. Azonban egyikbe sem mentünk be, mivel az csak az utunkat hosszabbította volna érdemi látnivaló nélkül. Ezt a szakaszt senki sem szerette. Bősnél megtekintettük az erőművet, amelynek gátja nyitott, bárki nyugodtan megnézheti, körbe sétálhatja. Több információs tábla mutatja be a működését.

becs pozsony budapest kerekpartura 02 08

A vízlépcső

Élményekkel feltöltve indultunk tovább. Szap magasságában az új meder egyesült a régivel. Medvén betekertünk a faluba és egy parkban kényelmesen meguzsonnáztunk. A gátra visszatérve hamarosan egy autó állított meg minket, amelyben gépfegyveres szlovák rendőrök ültek. Három fickót kerestek. Magyarul kérdezték láttuk-e őket. Láttuk bizony! Kicsit feljebb három alak rohant az ártér felé. Segítségünket megköszönve igyekeztek a jelzett irányba.

A táj innen már sokkal barátságosabb volt. Utunk a gáton már elkezdett kanyarogni. Élveztük az erős hátszelet, és a lányok is feljebb kapcsolták a rásegítést. Komárnot, már kényelmesen elérjük.

becs pozsony budapest kerekpartura 02 09

Monostori híd

Közben megbeszéltük milyen áldás volt ez a hátszél és milyen gondot okozott volna, ha ez szemből fúj. Sajnos a Pozsony és Komarno közötti szakaszt szállás hiánya miatt nem lehet megszakítani. Ezt az unalmasabb részt egyben kell lenyomni. Ilyen szempontból jobb és szebb lenne a magyar oldal, de sajnos ott nincs végig olyan útvonal (Rajka és Komárom között), amit kerékpárosoknak nyugodt szívvel tudnék ajánlani.

Komárnoba fáradtan, de boldogan érkeztünk meg. Ezen a hétvégén épp a város napját ünnepelték a helyiek. A belváros fel volt bolydulva. Mindenhol a Lacipecsenyés és sörpadok foglalták el az útszélét. Mi nyugalomra vágytunk, így a vendéglátónk által ajánlott Klapka étterembe ültünk be vacsorára.

becs pozsony budapest kerekpartura 02 10

Ez a vacsi nagyon-nagyon kellett!

A tipp jó volt. Kellemes közegben, magyarul rendelve, finom ételeket és söröket fogyasztottunk. Megérdemeltük eme fárasztó nap után. A szállásra visszasétálva kellemes meglepetésként ért, hogy a főtéren épp a Bikini ad koncertet.

3. nap Átlépjük a magyar határt.

Reggel hat előtt keltem. A többiek még aludtak, így szép csendben kiosontam és körbefotóztam a belvárost.

becs pozsony budapest kerekpartura 02 11

Reggeli séta

Legmegrázóbb alkotásra a református gimnázium udvarán találtam. Ez egy Trianon szobor, amely szerintem az egyik legkifejezőbb. Oldalain ez a vers áll:

Reményik Sándor: Gyűrűt készíttetek...

Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból, - dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem,
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget,
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!

Június 4. 1920.:
Én megállok e sírkő-dátumon.
Én nem megyek egy lépést se tovább.

Eszembe jutnak Nyugat népei,
A gőg, a hitszegés, a csalfaság!
A társtalanság komor bélyege
A megalázott, széttépett hazán,
Mohács, Majtény és Világos után:
Neuilly és Versailles és a Trianon!
becs pozsony budapest kerekpartura 02 12

Párist, e hitvány, dölyfös ember-bábelt
Csak gyűlölni és megvetni tudom.
A dalai, a csipkés-finomak,
Mikért egy költőnk vágyva könnyet ontott:
Nekem: káromló, rút rikácsolás,
S én visszavetem néki, mint a rongyot!
Remete-nemzet lesz a magyar nép,
Mintha magányos szirten állana,
Vezeklő-oszlop tornyos tetején;
S csak Istene lesz véle, s bánata.
Eszembe jut a kettétörött kard,
És lobogóink tépett erdeje,
És néma, fagyott öblű kürtjeink, -
A némaságuk mintha zengene!

Eszembe jutnak elnyomóink itt:
És árva testvéreink odakint;
Június 4. 1920:
E dátum lázít, fenyeget és int.

Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból, - dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem,
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!

Kifejező, nem?

Miután a csapatunk magához tért, megreggeliztünk és újra útra keltünk. A Duna medre csodálatosan kanyargott. A parton idős fák álltak, egész más képet mutatott a táj, mint tegnap. Komarno után hamarosan megálltunk egy a római időkből itt maradt rom a Kelemantia kedvéért. Ez egy kőfallal körülvett katonai tábor volt a Limes mentén. Jó érzés olyan köveket fogni, amit úgy 2000 éve tett oda valaki.

becs pozsony budapest kerekpartura 02 13

Római romok és egy tízórai pihenő

Az időjárás csodás volt. Végre rövidnadrágban és egy rövid mezben lehetett bringázni. Karva után a jó minőségű gátkorona eltűnik. Innen a hivatalos út továbbra is a Duna mellett vezet, azonban az murvás és betonkockákból álló, nem túl jó minőségű utacska. Ha újra erre bringáznék, ezt kihagynám és aszfaltúton Múzslán át folytatnám az utam Párkányig. Mi viszont az eredeti nyomon döcögtünk tovább. Nem mondom a táj csodás volt, és igen motiválólag hatott ránk a távolban feltűnő, majd egyre nagyobbá váló Esztergomi Bazilika hatalmas épülettömege.

Párkányhoz érve nem foglalkoztunk a kijelölt kerékpáros úttal, amely oldalról kerüli meg a várost, mi a központ felé tartó fő utcán nyílegyenest megcéloztuk azt. Közben jobbra – balra tekintgetve éttermet kerestünk, mivel itt volt az ebéd ideje.

becs pozsony budapest kerekpartura 02 14

Mi a furcsa a bazilikán?

Ebéd után lecsorogtunk és megnéztük a Mária Valéria hidat, majd elindultunk Helemba felé. A városból kivezető út nagyon forgalmas volt. Ez az út vezet a letkési határ átkelőhöz és így május elsején, a jó időben, rengeteg autós kiránduló volt a környéken. Szerencsére a Garamon átkelve mi egy jobb kanyarral elhagytuk ezt az utat és gyönyörű erdős úton értük el Helembát, ahol az új Ipoly hídon átkelve Magyarországra jutottunk.

becs pozsony budapest kerekpartura 02 15

Átkelés az Ipolyon

Az utolsó részben már Magyarországon kerekezünk.

Ajánlott cikkek: