Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

 csomor korbe 06

Ilyen a gyalogos kör bringával

Két éve mutattam be nektek a Csömör települést megkerülő kijelölt kerékpáros túra útvonalat. Most, sikerült a gyalogosat bringával bejárni. Futva rendszeresen megcsinálom, de bringával most először teljesítettem. Az itt szerzett benyomásaimról szól e cikk.

a csomor koruli bringakor 01

A túra térképe

A Csömört körül haladó túraútvonalat 2016-ban véglegesítették, a bringásat egy évvel később. Ahogy a múltkor, most is a Pólus parkolójából indulva közelítettem meg a Csömöri-patakot. Így csatlakoztam be az útvonal 7-es, pontjánál a körtúrába. Majd hamarosan elértem a patak gázlójánál elhelyezett 8-as pontot. Innen tovább tekerve a kerékpáros nyommal ellentétben nem kell balra fordulva bemenni a településre, hanem annak határán jutunk el az útvonal (Budapesttől számított) legtávolabbi pontjáig a Levendula utcához.

csomor korbe 01

A 7. pont. Itt csatlakoztam be a körbe

csomor korbe 02

Az útvonal kijelölése végig tökéletes volt

a csomor koruli bringakor 04

A Bócsi kastély hatalmas épülete uralta a tájat. Történetét ITT írtam meg

csomor korbe 03

Nézőpont kérdése: hangulatos település széli táj...

csomor korbe 04

Amit az előző képből kitakartam...

Itt egy útjelző oszlop hívja fel a figyelmet arra, hogy pár száz méterrel fentebb húzódott az Árpád vonal, amely a II. világháborúban a fővárost védte az orosz seregektől. Érdemes megtekinteni, elolvasni a tájékoztató táblát, amely azt is elmeséli miért kellett a lakosságnak 1944 telén elhagyni Csömört. (A bringás útvonalból ez kimarad.)

csomor korbe 05

Dicsőség a hősöknek!

csomor korbe 06

Kilátás az Attila vonalról

Csömör nagyközség Pest megyében, a budapesti agglomeráció egyik zsáktelepülése, vagyis nincs átmenő forgalma. A Gödöllői-dombság szélén helyezkedik, fekvése kellemes, dimbes-dombos. Lakóinak száma a sok kiköltöző következtében az utóbbi huszonöt évben megduplázódott.

A település országos ismertségét nem kis részben a közel két kilométer hosszú, nagy történelmi múltra visszatekintő úrnapi körmenet páratlan virágszőnyegének köszönheti. Csömör másik fő védjegye a pezsgő sportélet. A település nevét hallva még ma is sokaknak  a legendás régi férfi kézilabdacsapat jut eszébe, amely fél évszázada töretlenül a nemzeti bajnokságban szerepel.  Az utóbbi két évtizedben azonban  számos más sportág is meghonosodott. A legkiemelkedőbb eredményeket a helyi kerékpárosok érik el: mind a mountain bike, mind az országúti versenyzők a magyar élmezőnyhöz tartoznak,  és az olimpián is képviselik hazánkat.

A település adottságaira is alapozva gyalogos- és kerékpáros körtúra útvonal kialakításának is köszönhetően fellendült a túra élet, országos bringafesztivál zajlik minden évben.

Csömör országos viszonylatban kifejezetten jómódú településnek számít: nagy az iparűzési adóbevétel, alacsony a munkanélküliség és magas az egy főre jutó jövedelem.

csomor korbe 07

Szeretem ezeket a sokat megélt fákat fotózni

csomor korbe 08

Egy kis szemét gyűjtemény a sok közül

Utamat tovább folytatva a nagyközség legszélső útjain tekertem a következő látványosságig, amely a Vízművel szemben lévő kilátóhely. Innen szép időben csodálatos panoráma nyílik Budapestre. Most, kicsit párás volt az idő, így szabad szemmel sajnos a Parlament impozáns épületét nem sikerült megpillantani. Az itt elhelyezett tájékoztató tábla újabb érdekes részleteket árul el a második világháború sújtotta Csömörről.

Miután kinézelődtem magam elhagytam a település szélső útjait és egy hurkot vetve eljutottam a Csömör patak forrásvidékéhez, illetve az egyik forrásához.

csomor korbe 09

Már nagyon hiányzott

Innen tovább haladva ismét elértem a legszélső házakat, ahol is az egykori strand található. Ott jártamkor egy nyugdíjas csapat épp azt beszélte, hogy néhányan közülük még fürödtek annak idején ezen a patak táplálta helyen.

csomor korbe 09

Egy kis kitérő a Kálvária hegyről

Tovább hajtva a Kálvária-hegy emelkedőihez értem, amelyen egy kört téve belekóstolhattam az évenként itt rendezett XCO MTB versenyek hangulatába. Az út visszavezet a Csömöri-patakhoz, amelyet már el sem hagytam. Annak folyását követve eltekertem a horgásztó, az ősláp és kaszáló védett, hangulatos ligetei között. Így értem vissza a 7-es ponthoz, ahol zártam a körömet.

csomor korbe 11

A csömöri teknős

csomor korbe 12

Horgásztó

csomor korbe 13

Az ősláp ősi fája

Összességében egy nagyon jó hangulatú túrát lehet itt tenni, amely a Budapestről kiszabadulóknak nagyon közel van és már-már természetközeli élményt ad. Ezt sajnos beárnyékolja a település szélén folyamatosan fellelhető sitt, zöld hulladék és egyéb szemét halmok tömkelege, vagy ha az épp nincs, akkor a település széli telkeken felhalmozott ócska vas és egyéb kidobandó dolgok gyűjteménye. Emiatt nem is ajánlom, hogy messziről mások ide tervezzenek túrát, mivel van a környéken sokkal tisztább útvonal remek látnivalókkal.

csomor korbe 14

Egy utolsó kép, hogy a csömöri homok is meg legyen örökítve

Az előző utamat össztelós montival tettem meg. Ezt senkinek sem ajánlom, mivel a homokos talaj finom pora mindenhova beeszi magát. Jó félnapos takarítást okozva a bringa tulajnak. Trekking bringával, merev farú montival viszont jó móka. Az emelkedők leküzdését pótolja a homok, amely ad egy kis kihívást a bringásnak, de végig tekerhető az útvonal. A homok miatt viszont kisebb gyermekekkel nem javaslom, csak ha a bringázás megutáltatása a célunk. Összehasonlítva a bringás és a gyalogos nyomvonalat, én a gyalogosat szebbnek, izgalmasabbnak találtam. Az út kijelölése rengeteget változott pozitív irányba. Térkép nélkül a jelzéseket követve is könnyen teljesíthető.

  • A túra hossza: 20 km
  • Nehézsége: könnyű