A vadkempingezésről sokan, sokféleképp vélekednek. Legális-e egyáltalán? S ha igen, akkor is hogyan lehet kivitelezni? Biztonságos? Mi lesz ha ellopják éjjel a bringámat, vagy rám törnek a sátorban?

Bő húsz évvel ezelőtt elsősorban anyagi okokból kezdtem vadkempingezni. Egy 20-30 napos túrán jópárezer forintnyi szállásdíj össze tud jönni, ezt kívántam megspórolni ezzel a fapados megoldással. Most már könnyebben megtehetném, hogy egy olcsó kempingben vagy hostel falai között hajtsam álomra a fejem, de eszemben sincs. Maradtam a vadkempingezésnél. Hogy miért? Mindjárt elmesélem!

De először nézzük a jogi háttereket. A legtöbb ország elég semleges álláspontra helyezkedik a vadkempingezést illetően. Azaz, ahol nem tiltja tábla, nem köz- vagy magánterület, ott semmilyen szabály nem tiltja a vadkempingezést. A gyakorlatban vannak szigorúbb és megengedőbb országok: Horvátország és Hollandia például kifejezetten ellenséges a vadkempingesekkel szemben, míg a skandináv országokban törvénybe van iktatva a „szabad területfoglalás joga”, miszerint bárki bármilyen szabad, köztulajdonban álló területen sátrazhat, mitöbb, azt egy éjszaka erejéig a sajátjának is tekintheti.

Magyarország a két véglet között nagyjából félúton helyezkedik el, nálunk a törvény a folyók – vízparttól számított 50-50 méteres – engedélyezi a vadkempingezést, nyilván a köz- és magánterületek kivételével, ám a gyakorlatban valójában bárhol megszállhatunk, ahol ezt tábla, vagy rendelet nem tiltja.

Az elmúlt húsz évben már jópárszáz éjszakát töltöttem az „egymillió csillagos hotelemben”, s az évek folyamán kialakult egy jól bevált rutin, ami lehetővé teszi számomra, hogy játszi könnyedséggel kezeljem, a sokak számára elsőre ijesztőnek tűnő helyzeteket. De hogyan is működik ez a gyakorlatban? Amikor nyugodt éjszakai szálláshelyet keresünk nyilván el akarunk tűnni az emberek szeme elől. Ezért nem érdemes napnyugta előtt egy óránál korábban keresni, mert így nagy eséllyel ránk találnak. A legtöbb sportoló, kutyasétáltató, s erdőben tébláboló ember napnyugtára szeret otthon lenni, így – ha már megvan az általunk kiszemelt hely – akkor sem érdemes túl korán feldobni rá a sátrat. Reggel 7, legkésőbb fél 8-kor pedig illik odébb állni.

De hogyan válasszunk helyet? A legjobb kerékpárútról, vagy valami kis forgalmú mellékútról próbálkozni, általában ezekről nyílnak a legjobb helyek. Keressünk valami erdős, vagy legalább bokros területet, s vegyük sorra a leágazásokat. Olyat keressünk, mely járható, de nem túlságosan kijárt, mert ez utóbbi valószínűleg lakóépülethez vagy mezőgazdasági területre vezethet, ahol nem biztos, hogy szívesen látnak minket. Ha végképp nem találunk alkalmas helyet, a helyiektől nyugodtan meg lehet kérdezni, ők mit ajánlanak. Sok esetben a saját területüket fogják felajánlani. Ha a legkisebb gyanú merült fel bennünk, hogy magánterületre tévedtünk, próbáljuk megkeresni a terület tulajdonosát, s kérjünk engedélyt tőle. Amennyiben ez nem lehetséges, a sátrazás akkor is megoldható, de tüzet semmi esetre se rakjunk. Kerüljük a bármilyen módon jelzett illetve bekerített területeket. Roppant udvariatlanság valakinek a telkére, vagy fizetős kemping közvetlen közelébe állítani a sátrat.

A sátor felállítása döntő pillanat, hiszen akkor mozgási szabadságunk már korlátozott. Szerencsés, ha ezután már tényleg nem lát meg minket senki. De mit tegyünk, ha mégis arra jár valaki? Szerintem a legfontosabb, hogy ne próbáljunk meg úgy tenni, mintha ott sem lennénk. Ha észrevettek, viselkedjünk barátságosan a helyivel, kínáljuk meg valamivel, s kérdezzük meg tőle, hogy nem probléma, ha ott töltjük az éjszakát. A legtöbben erre nagyon barátságos módon reagálnak.

A tábortűz rakást minden esetben fontoljuk meg, hiszen ezzel felhívhatjuk magunkra a figyelmet. A legtöbb helyen azért utálják a vadkempingeseket, mert az hírlik róluk, hogy szemetelnek. Ezért nagyon ügyeljük, hogy a helyet reggel pontosan ugyanabban az állapotban hagyjuk ott, ahogy előző este rátaláltunk.

Oszlassunk el néhány tévhitet a vadkempingezéssel kapcsolatban:

• A vadkemping helyek egytől egyig kényelmetlen, göcsörtös, vagy bozótos talajúak.

Való igaz, ezeket a helyeket előre senki nem tisztítja meg és szintezi ki. Nekünk kell megtalálni a lehetőségekhez képest sima és vizszintes helyet és nekünk kell megtisztítani a nagyobb ágaktól, kövektől. De ettől függetlenül hasonlóan kényelmes helyeket lehet találni, mint amilyeneket egy átlagos kemping kínál.

• Vadkempingben nem lehet nyugodtan aludni, mert bárki az életemre törhet az éjszaka közepén, vagy ellophatja felszerelésemet.

Ha jól válaszottunk helyet, nagy valószínűséggel senki sem fog arra járni az éjszaka közepén. Ha igen, még akkor is valószínűbb, hogy elkerüli sátrunkat és nem fog szándékosan belénk kötni. A sátor fala nem hangszigetelt, így valószínűleg fel fogunk riadni arra, ha valaki megpróbálná a kerékpárjainkat ellopni. S kérdezem én, egy kempingben vajon nagyobb biztonságban vagyunk, ahol emberek százai járkálhatnak sátrunk körül?

• A vadkemping veszélyes a vadállatok miatt!

Való igaz vannak olyan helyek, ahol vadállatokkal kell számolnunk, de ez nem itt van Közép-Európában. Amikor Amerikában sátraztunk, figyelnünk kellett a medveveszélyre. Ám a kijelölt kempinghelyek sem voltak körbekerítve. A medve az ételünkre hajt, s ezt szerencsésebb ilyenkor a sátron kívül hagyni, így nem fog az éjszaka közepén meglátogatni minket. Tapasztalatból tudom, hogy a sátor tökéletesen véd kutyák ellen, volt olyan éjszakánk, hogy egy egész falka vett körül minket hangos csaholással. Szerencsére hamar megunták és odébb álltak.

• Ha vadkempingezünk, elfelejthetjük az alapvető higiéniát is!

A legtöbb országban a folyók, patakok, tavak, tengerek vize tökéletesen alkalmas fürdésre, sőt tisztálkodásra is. Higgyétek el ez sokszor messze higiénikusabb, mint egy lepusztult vizesblokk, aminek te vagy az ötszázhuszonharmadik használója az utolsó takarítás óta.

S lássunk még gyorsan néhány erős érvet, miért válasszuk a vadkemping „keleti kényelmét” egy négycsillagos kemping helyett. Európában, főleg a nagyobb forgalmú üdülőterületek kempingjeiben:

• Tömeg van! Rengeteg a nyaraló, akiknek teljesen más az időbeosztása, mint a kerékpártúrázóknak. Ők hajnali egy-kettőig hangoskodnak, így nem hagynak pihenni minket éjszaka.
• A világítástól nem látszanak a hullócsillagok.
• Oda kell felállítani a sátrat, ahová mondják.
• Macera becsekkolni, kitölteni a papírokat, aztán reggel kicsekkolni, fizetni sorba állni, várakozni. Temérdek idő megy pocsékba.
• és mindezért még fizetni is kell … van, ahol nem is keveset!

Részlet a 2014-ben megjelent Kerékpárral Keresztül Amerikán című könyvemből. Itt a Bryce Canyon Nemzeti Park egy kis sátorozóhelyéről írok:

Hideg reggelre ébredtünk. 2400 méteren már nem sivatagi körülmények uralkodnak. A tíz fokot alulról súrolta a hőmérő higanyszála, ahogy előkászálódtunk sátrainkból. Még szinte az egész tábor aludt. Csendben pihentek az amcsik a hatalmas lakóautóikban, vagy hasonlóan nagyméretű sátraikban. Szerencsére este sem volt zajos társaság a táborban. Közvilágítás nincsen a bekerítetlen, egyszerű kis táborhelyen, csak a tábortüzek és az elemlámpák fénye világította meg az éjszakát. Ez nem hasonlít azokra a kivilágított, hangos, részeg fiataloktól tomboló európai kempingekre, melyekből az utóbbi években már végképp kiábrándultunk. Amelyek helyett rendre a „vadkemping” nyugalmát és egyszerű, „keleti kényelmét” választjuk útjaink során. Amelyek miatt már megtanultuk, hogy a jég hátán is meg lehet élni, sőt, el is lehet aludni. Táboroztunk már többmilliós nagyvárosok, zsongó éjszakai életet élő üdülővárosok közvetlen környezetében úgy, hogy azok lakói mit sem tudtak a létezésünkről. A sötétség volt a jóbarátunk. Na, meg a sok éves rutin!



Nem gondoltam, hogy pont itt, Amerikában fogok újra beleszeretni a „kempingezésbe.” Mert ők valahogy ezt sokkal jobban érzik! Aki sátorral megy, annak nem selyempázsit kell és tökéletesen kicsempézett vizesblokk. Ők beérik a fenyőerdő göcsörtös, tobozos talajával és egy kis patakkal, vagy kúttal is. Nem véletlenül választották ezt az utazási formát az apartman, vagy szállodai szoba kényelme helyett! De a nyugati országokban ez már nem „trendi”. Helyette kicsiny alapterületű, magas kerítéssel körbekerített, sátrakkal zsúfolásig megtelt tömegszállások várják a kalandos lelkű utazókat, akik pontosan ellenkező irányba szeretnének haladni. Menekülni a világ zajától a nyugalomba, a csendbe. Vissza a „vad” anyatermészetbe! Erre bezárják, bekerítik őket. Mert így könnyebb lesarcolni, megadóztatni őket, könnyebben szemmel tarthatóak. Mert Nyugat–Európában már ez is sajnos csak erről szól! Az „ipari turizmusról.”

Fotók: flickr