Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

P1040212 resize resizeA flakon olyan pompásan fogott aszfaltot a kupakjával, hogy az esés közben szerzett lendületet, és perdületet arra használta fel, hogy lecsavarodjon és a „drága" folyadékot az útra engedje.

0. nap 2013.07.29.
Indulás Miskolcról Klagenfurtba délután 8 óra körül. Az autós szakaszt kb. 700 km-re becsültük, emiatt elegendő volt este indulni. Útközben jött nyugat felől a hidegfront igen erős széllel, az autót majd visszafújta, a kerékpárokba jól beleakaszkodott és lóbálta. Eső szerencsére nem esett, így jól lehetett haladni olyannyira, hogy a hamar érkezést megelőzve még aludtunk is egyet az autóban. Ébredés után a hátsó ülésekre dobtuk a takarókat és folytattuk az utat a célállomás felé.

1. nap (2013.07.30. 100km, 1013m szint)
A terveknek megfelelően délelőtt megérkeztünk, Klagenfurtba, ahol nem találtunk olyan helyet, ahol az autót ott lehetett hagyni egy hétre. A Minimundus óriási parkolójából is eltanácsolt a helyi közmunkás, így a környező kisebb lakott helyeken próbáltunk szerencsét. Végül Viktring település lett a befutó, egy buszmegálló melletti nagy parkolóval, ami ingyenes volt és látszólag nem tartozott egyik környékbeli áruházhoz sem.

Cobranco a biztonság kedvéért még meg is interjúvolt egy „helyi erőt",aki konkrétan egy 80 éves néni volt, aki a közértbe sietett és tökéletes angolsággal/vajon, miért nem lepődök meg/ közölte, nyugodtan otthagyhatjuk, minden rendben lesz.

 P1040221 resize resize

A gyors lecuccolás, és felmálházás után dél felé elindultunk a Wörti tó irányába, aminek sötétkék felszínét kb. 5 km múlva meg is pillantottuk. A tó gyönyörű látványt nyújtott, bár a déli partjára nem nagyon lehetett lejutni az itt húzódó ingatlanok miatt. A látványba való belefeledkezésemet hirtelen villámlásszerű felismerés foszlatta szét, a túrára hozott teljes szalámi és kolbász mennyiségemet az autó hátsó ülésén hagytam, az alvás után hátradobott plédek alatt. Nem az, járt a fejemben, hogy mit fogok enni, mivel itt is vannak boltok, hanem az, mi lesz 6-7 nap alatt a napon álló 50 Co-os autóban a húsáruval (lehet, hogy az osztrák közegészségügyi hatóság megsemmisíti az autóval együtt? Szag után biztosan fel fog tűnni a pedáns népeknek).

Nem voltam nagyon nyugodt, de azért menni kellett tovább. A tó mellett haladva sikerült egy „free" mártózó helyet találni /nem sok ilyen van ezen a parton/ és ki is használtuk a lehetőséget, úsztunk egyet, miközben szárcsa csapat figyelte minden mozdulatunkat.

 P1040212 resize resize

A tó névadó települését (Mária Wörth) útba ejtve gyönyörködtünk a helyi templomban, és a kertjében. A tó hossza légvonalban 16 km (olyan banán alakú) és a mi Balatonunk szerepét tölti be itt, azzal a különbséggel, hogy kicsit fényűzőbb a körítés. Jó példája ennek a tó nyugati végében található Velden, az „osztrák Siófok", ahol egy szálloda előtt láttunk egy Rolls-Royce-t, egy kabriolet Ferrarit és két SLS Mercedes-t.

 P1040231 resize resize

Villachon a Dráva parti kerékpárúton keltünk át és a Dobrachot északról elkerülő kis forgalmú úton haladtunk a Gail völgye felé Bad Bleibergen át . Lett volna egyszerűbb, síkút is, - a Dráva és a Gail összefolyásánál rátérhettünk volna a völgyre,- de látvány szempontjából sokkal jobb döntésnek tűnt a 2.000 m-es Dobrach megkerülése, ráadásul becsúszott egy 900m-es hágó is plusz feladatként, ami kicsit átmozgatta a fáradságtól és a kialvatlanságtól összegémberedett izmainkat.

 P1040235 resize resize

Az út minősége teljesen Magyarországot idézte, törések repedések, foltok váltották egymást. Nem tudtuk hova tenni az eddigi tapasztalatok fényében. Egy hosszú szakaszon jelentős lejtéssel bírt a nyomvonal. Igen jól haladtunk, emiatt volt zavaró az útminőség. A hosszú gurulás után elértük a Gail völgyét, ahol az volt a cél, hogy minél tovább jussunk.

A félhomályban elköltöttük szokásos vacsoránkat,majd a szálláskeresési projekt is elindult, de nem sok eredménnyel járt. Végül a Gailtól jó ötven méterre a homokos parton vertünk tanyát este 10 óra körül. Ekkor már szinte teljesen sötét volt nem válogathattunk a táborhelyek közül, bár egy 150 m-re lévő magasles látványa kicsit elbizonytalanított.

2. nap (2013. 07. 31 94km, 1566m szint)
A mai terv egyszerűen az volt, a legendás „111-es"-út, és hogy át kell jutni az olasz határon, vagy legalábbis meg kell próbálni.

Reggel kipihenten ébredtünk, és mint folyóparton szokás jó vizes volt minden, az erős harmat miatt. Korai indulásról szó sem lehetett, mert a sátrat meg kellett szárítani az összecsomagolás előtt. A folyó jó lehetőséget biztosított a reggeli tisztálkodásra, ami után frissen összepakoltunk, és az üres sátrat – a lebontás előtt - kivittük a napra/konkrétan a Gail közepén egy homokpadra/, ahol szinte pillanatok alatt megszáradt. Fél kilenc felé elindultuk, hogy a második nap szépségeit magunkba szívjuk.

 P1040256 resize resize

„Valószerűtlenül kék ég, csodálatos napsütésben", Cobranco megint betalált, mármint az időpontválasztásba. Véleménye szerint ugyanis mindig hidegfront utánra kell időzíteni az indulást, mert akkor nagy valószínűséggel kitart néhány napig a jó idő, még az Alpokban is.

Lassú ütemben ügettünk a Gaul partján futó kerékpárúton és reggeliző helyet kerestünk, amit kb. fél órával az indulás után találtunk meg egy kis parkban, ahol nyírott gyep, asztal, pad szeméttartó és szép kilátás is a szolgáltatás részét képezte. Volt még egy igen érdekes, hegyes gombára, vagy tetővel ellátott süvegcukorra emlékeztető fából készült valami, ami olyan 3 m magas lehetett és egy ajtóra hasonlító valami is a részét képezte. Ez az épületecske Cobranco felé valószínűleg hívogatva integethetett, mivel nem tudta megállni, hogy oda ne menjen, és ki ne nyissa az ajtaját. Én ezt nem is nagyon vettem észre, mivel a teafőzés előkészületeivel voltam elfoglalva, mikor szinte futva jött az ajtónyitás, és az azonnali zárás után és mondta, hogy ez bizony méh kaptár, tele lakókkal (ránézésre nem gondoltunk erre). Szerencsére támadás nélkül megúsztuk. Később megnéztük a feliratot rajta „imkerei", ami nem mondott semmit, de itthon kis keresés után kiderült, hogy ez méhészkedést jelent.

 P1040263 resize resize

A reggeli után „jóllakott óvodás"-ként folytattuk utunkat a Gail völgyében, a folyó két partján 2.000-es hegyek figyelték minden mozdulatunkat. Az idilli úton kb. 25 km megtétele után értük el az igazi emelkedők előtti utolsó várost, Kötschach-ot, ahol a helyi Sparban jól bevásároltunk, mivel útközben csak kisebb településeket érintünk.

Egy kis kitérő: a túrára való felkészülés kicsit kapkodósra sikeredett, aminek egy eleme már rögtön a kerékpárra pattanás után kiderült, ez nevezetesen a szalámik kolbászok autóban hagyása volt, de volt más bénázásom is. Most ezekről egy rövid hosszú listát tárok fel.

  • Első nap este derült ki, hogy a fejlámpát bizony otthon hagytam, pedig sátorállításnál jó az ilyen főleg, hogy 22 óra körül szoktunk ilyennel foglalatoskodni.
  • A következő stáció az a derékaljjal függ össze, van belőle otthon kettő is, de az egyik lyukas, lehet találgatni, melyiket hoztam magammal, de ha valakinek nem tudja, akkor segítek, nem a lyuk nélkülit.
  • Előző nap este, amikor szerettünk volna egy kis erőlevest enni, és megpróbáltam begyújtani – az otthonról hozott, eddig megbízhatóan működő ön-gyufával – a gázfőzőt, ez a hálátlan tűzszerszám inkább atomjaira esett szét (a dörzskerék a tengelyére merőlegesen kettéhasadt és kirepült a helyéről), mintsem hőt adott volna.
  • A hibazuhatag folytatására itt derült fény, amikor megnéztük az általam nyomtatott hágók magasság profilját, és kiderült, hogy a többséget fordított irányban, vagy egyáltalán nem azt nyomtattam ki, amit kellett volna. (normális emberen kívül minden voltam)

Na, akkor tovább a túrán történtekre, a várost elhagyva durva emelkedőbe futottunk bele. A térkép szerint 720m-ről indultunk és 1.550m körül lesz a hágó, amihez kb. 42 km áll rendelkezésre, ami első blikkre nem egy borzalom. Tehát a leküzdendő magasság különbség 830 m 42 km alatt, ebből az jön ki, hogy átlag 5% körüli koca, emelkedőre kell számítanunk. Igen ám, de az osztrák „tezsvérek" errefelé nem túlzottan logikusan – lehet, hogy már félig olaszok ? – nem hágó utat, hanem hullámvasutat építettek a hegyoldalba, még szerencse, hogy óriáskerék nem volt. Így történt, hogy 10-12%-os emelkedők váltották egymást 10-12%-os lejtőkkel végeláthatatlan sorban, az elsőre kellemes pihentető hegymászás túlélő-túra lett, pedig Cobranco térde miatt jöttünk erre a kis emelkedőket ígérő útvonalra.

 P1040282 resize resize

13 óra körül egy pompás kilátású helyen ebédeltünk a tarisznyából, persze pad és asztal is a környezet részét képezte. Már ránk is fért egy kis pihenés, illetve árnyék, mivel őrült hőség volt, dacára az 1 000 m körüli tengerszint feletti magasságnak. Ekkor már a leküzdendő magasság felét megtettük de várt még ránk néhány meredek emelkedő.

Untertiliach után kiszélesedett a Gail völgye és olyan látvány tárult elénk, amit nehéz lenne elfelejteni, ha muszáj lenne, de szerencsére még van neki hely a memóriámban. Óriási kaszálók uralták a tájat – üde zöld színt varázsolva az út mellé - , az elengedhetetlen és védett szénatárolókkal (osztrarikum), kis utakkal, templommal, akárcsak egy terepasztalt néztünk volna. A méreteket csak a zoomos kamerával lehetett érzékelni, amikor a templom melletti kis pontokra zoomolva kiderült, hogy azok nem hangyák, hanem bizony teljes méretű emberek, lenyűgöző volt.

 P1040307 resize resize

Teljesen kitikkadva értük el Obertiliach-ot, és csak reméltük, hogy találunk valami bolt félét, ahol szomjunkat olthatjuk. Szerencsére csak kicsit kellet felfelé kapaszkodnunk és sikerült hideg Gösser citromos sörre szert tenni, aminek életmentő hatása volt, akárcsak ha vénásan kaptunk volna folyadékot valamelyik kórházban.

Tovább indulva konstatáltuk, hogy újabb lejtmenet következik, pedig a hágó még vagy 150m-rel feljebb van. Az út továbbra is fantasztikus,a déli hegyoldalban kanyargott,óriási kilátást biztosítva a mély völgyekre és az őket körülvevő 2-3 ezer méteres Karni-Alpok gerincvonulatára. További néhány le-felmenet leküzdése után elértük a hágót (Kartitscher sattel 1530m), ami egy jellegtelen nyeregszerű képződményben öltött alakot, és itt ered a Gail folyó, ami mellett 1,5 napot haladtunk. A hágón tábla/emlékmű hirdette a 1965-ös árvíz hatását, ami a 4 nap alatt leesett 380mm csapadék hatására alakult ki.

 P1040323 resize resize

Egy kis emelkedő után, innen már lefelé vezetett az út, a Pustertal-on át. Itt újabb hiba következett be, a kerékpáromra hátra – gumipókkal – rögzített 2 l-es lónyálas flakon - mint Dugovics Titusz a vár fokáról – levette magát, bár az én esetemben szerencse, hogy magával nem rántott senkit és semmit. (Még csak, az hiányzott volna, hogy a zászlórúd is a küllők közé került volna.) Ezt a hibát nem vállalom magamra teljesen, úgy gondolom, hogy az osztrák útminőségre szégyent hozó burkolatnak is köze lehetett az esethez. (Konkrétan úgy rázott az út, hogy nem elment a vesekövem, hanem egyenesen felköhögtem.)

A flakon olyan pompásan fogott aszfaltot a kupakjával, hogy az esés közben szerzett lendületet, és perdületet arra használta fel, hogy lecsavarodjon és a „drága" folyadékot az útra engedje, nem mellesleg egy szembejövő osztrák motorost döntési kényszerbe hozva, mármint,hogy, most akar-e megtanulni repülni, vagy sem /végül nem ment rá!/.  Cobranco az egészet szépen meg is örökítette.

Miután gondosan eltüntettük a nyomokat, őrült vágtázás következett, a hosszú egyenes szakaszokon helyenként, 8-10%-os eséssel, a környék turisztikai központján/Kartitsch/ úgy száguldottunk át, hogy a házak kontúrjai szinte egybemosodtak.

Mielőtt elértük volna a Dráva völgyének bejáratát, még megálltunk és egy magaslatról jó néhány fényképet és videót készítettünk az eszméletlen kilátásról egyedülállóan izgalmas fényviszonyok közepette.

 P1040332 resize resize

Innen egy szerpentinen legurulva nyugat felé vettük az irányt és megindultunk a közelben húzódó olasz határ irányába. Várhatóan 2-3 nap múlva erre fogunk visszafelé jönni, de nem megyünk vissza a Gail-völgyébe, hanem a Drávát követve próbáljuk majd az autót elérni. Útközben Heinfels felett pompás vár állott – és nem kőhalom.

Lementünk a Dráva melletti kerékpár-útra. Itt újra látszott, hogy jó idő lesz még mindig, mivel a parasztok kaszáltak, a száradó füvet forgatták, ez a látvány mindig megnyugtató az Alpokban.

Néhány perc múlva a lemenőben lévő nap fényében hunyorogva elhagytuk Ausztriát és átléptünk Olaszországba (dél-Tirol). A főúton haladva a baloldalon egy kis híd mellett megállva Cobranco szemrevételezte a helyet, vajon a hídon túl alkalmas lenne-e éjszakai szállásra. Néhány perc, várakozás után jött a helyzetjelentés, hogy a hely nagyszerűen alkalmas sátrazásra, az útról nem látszik, de van egy bökkenő, már valakik /hozzánk hasonló bringás potyázók/ megelőztek minket és áll a sátruk, így rossz szájízzel ugyan, de tovább mentünk.

Napközben sikerült a rossz öngyújtó helyett rögtön kettőt venni, biztos, ami ziher, így vacsorára sikerült megenni a tegnap estére tervezett erőlevest, ami a hűvösödő estében kifejezetten jól esett, bár elkészítése megint majdnem kabaréjelenetbe fulladt.

Már kezdődő félhomályban indultunk tovább és kezdtük a szálláshelyet keresni. Mivel a kerékpárút mellett nem nagyon adódott táborhely, így kimentünk a főútra, hátha onnan jobb helyeket fogunk látni, de ehhez némi „A" vitaminra is szükségünk lett volna, mert a fény vészes gyorsasággal tűnt el, mi pedig farkas-vaksággal küzdöttünk. Kicsit hitehagyottan mentünk tovább, /ráadásul időközben beléptünk a Sesto Dolomiti Nemzeti Parkba/ hátha lesz valami hely, ahova a sátrat letehetjük.

Végül a keresést, siker koronázta. A főúttól balra, egy kaszáló közepén álló szénatároló mögé vetettük be magunkat, úgy, hogy az útról ne lehessen látni. A hőmérséklet már jelentősen csökkent, hiszen 1 100 m felett jártunk, San-Candido előtt kb. 5 km-rel. A töksötétben olyan lényegtelennek tűnő dolgokkal,hogy magánterület, gépek, szerszámok szanaszét, tulaj háza látótávolságban, egyikünk se foglalkozott, aludtunk, mint akit fejbe vágtak.

 

Írta: Istvánpisti

Videózta:Cobranco