Ekkor egyértelművé vált, hogy az ACHTUNG! tábla rám is vonatkozott, teljesen elfogyott előttem a bicikli út.
Sajnos tegnap megszegtem a sátrazók első számú szabályát, amely valahogy így szól: Fontos, hogy a sátrad olyan helyem állítsd fel, hogy másnap reggel árnyékban legyen! –ellenben már a felkelő Nap elkezdi sütni a sátort és eleget téve az üvegház effektusnak, a kedves sátrazó már reggel 6 után úgy érzi magát, amint aki elaludt délben a forró aszfalton. Így reggel lényegében kimenekültem a házamból, lebontottam a sátrat és el is indultam, már ekkor nagyon meleg volt.
A Duna mentén az előző naphoz hasonlóan elég jó lendületben haladtam, menet közben elhaladtam egy idősebb német házaspár mellett, akiket már Bécsben is láttam. Kicsit olyan érzés volt, mint amikor rendszeresen ugyan azzal a busszal mész, így egy idő után ismerősek lesznek az emberek.
Néha csak azt látod meg, amit látni akarsz
A lendület egészen Haibach-ig tartott, itt elsuhantam egy nagy zöld "ACHTUNG" (FIGYELEM!) feliratú tábla mellett. Érdekes, hogy az ember csak azt látja meg, amit meg akar. Mivel ekkor nagyon jó tempóban haladtam, én nem akartam meglátni ezt a táblát, nem akartam kiesni a lendületből, így automatikusan azt gondoltam, hogy ez rám bizonyára nem vonatkozik, és tempósan tekertem tovább... sajnos. Aztán hirtelen vége lett a kerékpárútnak.
Kerékpárút vége... itt már nincs tábla, mert egyértelmű :)
Csalódással vettem tudomásul, hogy itt bizony meg kell állni, de lényegében csak az aszfaltozott szakasz ért véget, egy földes, köves, sziklás ösvény még ment tovább. A „haladni kell" alapelvet követve, durr bele, itt sem álltam meg, és tovább mentem a sziklás terepen, egészen addig, amíg pár méter kínlódás után el nem értem egy 50-60 cm-es sziklalépcsőt. Utólag visszagondolva nehéz megmagyarázni, hogy miért nem álltam itt meg, vagy mentem tovább gyalog, csak hogy szétnézzek. Talán ismered az érzést, hogy ha valamiben nagyon hinni akarsz, akkor abban hiszel is, és én itt nagyon azt akartam hinni, hogy jó irányba haladok, és nem kell visszafordulnom. De sajnos ott, ekkor a helyzet közepén nem voltam ilyen objektív önmagammal, és felcibáltam a 25 kilós kerékpárt a fél méteres sziklalépcsőn –teljesen feleslegesen, mert pár méter után minden ösvény elfogyott. Bal oldalt a Duna, jobb oldalt pedig egy függőleges sziklafal volt előttem.
Ekkor egyértelművé vált, hogy az ACHTUNG! tábla rám is vonatkozott, teljesen elfogyott előttem a bicikli út. Kénytelen voltam visszafordulni és megnézni, mi is lehetett a táblára írva pár kilométerrel korábban. A táblán ez állt:
Egy tábla, ami rám biztos nem vonatkozik
"Figyelem! A kerékpárútnak vége! Hívják rádión a kompot, az ára 2.20 euro." Magyarul: ezen a szakaszon a sziklák miatt nem volt lehetőség megépíteni a Duna menti kerékpárutat, így ezen a rövid szakaszon komp viszi el a bringásokat, kikerülve ezzel a járhatatlan szakaszt.
Hegymenet és délibábok
A kompról leszállva az út meredeken felfelé ívelt. Forróság, délibábok. Fentről a nap égetett alulról pedig a forró aszfalt. Egy ideig tapostam a pedált, de ahogy fogyott az erőm, le kellett szállnom és tolva kellett felfelé haladnom. Legszívesebben leültem volna az árnyékban...
Egy jó óra aszfalttaposás után értem fel, üres kulacsokkal, mint aki eltévedt a sivatagban. Egy néni épp a füvet locsolta a kertjében, odagurultam hozzá hogy nem töltené-e fel a kulacsaimat. Készséges volt, örült, hogy segíthetett, imádtam ezt a mentalitást Ausztriában. Végezetül pedig csodálkozó tekintettel megkérdezte, hogy tényleg Angliából jövök-e biciklivel. De drága, gondoltam, hiába a zászló, hiába a HUNGARY felirat, aki angolul beszél, az biztosan angol is!
Úri, lekváros kenyér ebédem elköltése után próbáltam magam kalciummal és magnéziummal doppingolni, de már ez sem bizonyult elégnek, a forróság és az izomláz kezdett két vállra fektetni. Kettő körül érkeztem Niederkappel elé, ahol már várt a következő emelkedő, de ez már sajnos nem fért bele az erőmbe. Egyszerűen nem tudtam tovább menni.
Kész, vége, ennyi
A combizmom és a vádlijaim teljesen elsavasodtak, kimerültem, elfogyott az energiám és kiszáradtam a forróságban. Ott és akkor kénytelen voltam megállni és bizonytalan időre bedobni a törölközőt.
Törpe forrás és VÍZ!!! – végre
Sokan mondják, hogy szerencsés vagyok, és ez végeredményben ekkor is így volt. Tény, hogy lerobbantam, tény, hogy nem tudtam tovább menni, de nem akárhol kényszerültem megállni: éppen egy forrás mellett! Mivel ekkor már ismét elfogyott a vizem, ez a forrás olyan volt, mint egy oázis a sivatag közepén. Ekkor éreztem csak át igazán, hogy az élet alapja a VÍZ, ez mindennél fontosabb. Leültem az árnyékba és csak öntöttem magamba a hideg vizet. Fantasztikus volt... Regenerálódtam, főztem ettem és bár még csak kora délután volt, és aznap még csak 62 km-t haladtam, berendezkedtem az út menti forrás mellett éjszakára. A nap hátralévő részében váltakozott bennem a kétségbeesés, a düh és a csakazértis érzése, de valamiért éreztem, hogy lesz folytatás, és másnap tovább tudok menni.
Statisztika:
- Ottensheim-Niederkappel
- napi megtett táv: 62km
- teljes táv: 356 km
Előzetes: Másnap folytattam a regenerálódást és megterveztem a megoldást a hullámvölgy leküzdésére. Megtapasztaltam, hogy egy nagy alvás után, kipihenve, feltöltődve mennyivel fényesebben látjuk a jövőt.
Az élményeit leírja hétről-hétre: Süvöltős László
A cikk eredetiben a http://debrecenbar.com oldalon jelent meg
A cikk-sorozat egy három hetes utazás napjait fogja bemutatni, napról napra, egy nap-egy cikk. Kalandos, komikus és gyakran keserédes 21 nap volt ez, amit egy kerékpár nyergében ülve töltöttem –egyedül. Áttekertem 5 országon, összesen 2313 km-t magam mögött hagyva.
Kapcsolódó cikkek: