pilisiparkerdlogoA Pilisi Parkerdő Zrt. közel két évtizede kezdte meg a folyamatos erdőborítást eredményező örökerdő-gazdálkodás alkalmazását.

A Dobogókő közelében található Mexikó-pusztán kísérleti jelleggel elindított szakmai munka igazolta a hozzá fűzött reményeket: ökológiai és ökonómiai szempontból egyaránt az örökerdő nyújt megoldást a fenntartható erdőgazdálkodás megvalósítására. A Pilisi Parkerdő területén fokozatosan állnak át az örökerdő-gazdálkodásra: 2017. január elsejétől a Pilismaróti Erdészet 3600 hektárnyi területe kerül sorra.

Az erdészeti szaknyelvben az erdőket különböző üzemmódokkal és – ennek eredményeképpen – kialakult erdőalakkal jellemzik. Az erdőgazdálkodás üzemmódja határozza meg azt az átfogó kezelési koncepciót, melyet az erdőgazdálkodó az erdőfelújítás, az erdőnevelés és a fakitermelés során alkalmaz. Ennek alapján megkülönböztetnek egykorú, homogén szerkezetű vágásos erdőt, és vegyeskorú, változatos szerkezetű örökerdőt. Az örökerdőben többféle fajú és korú fa él együtt, hiszen az örökerdő-gazdálkodás alapelve tiltja a tar- és végvágást. Ennek köszönhetően hatékonyan megőrizhető az erdők biodiverzitása, miközben az ilyen erdők ellenállóbbak a klímaváltozás negatív hatásaival szemben is. Hazánkban ezeket az erdőket korábban a szálalóerdő kifejezéssel jelölték, azonban ma már a nemzetközileg elfogadott elnevezést átvéve, a magyarul is igen kifejező és szépen hangzó örökerdő kifejezést használják.

DSC 1007

A fogalom gyökerei Alfred Möller német erdészeti kutatóhoz (1860–1922) köthetőek, ő alkotta meg a „Dauerwald", azaz az örökerdő eszméjét, amelynek fő célkitűzése az erdő tarvágás (végvágás) nélküli kezelése a talaj védelmének érdekében; hogy az erdőborítás a terület minden részén, állandóan fennmaradhasson. Az ilyen erdőgazdálkodás jellemzője: az erdőborítás folyamatossága, az állományklíma folyamatos fenntartása, a horizontális és vertikális erdőszerkezet változatossága, az őshonos fafajok (helyi származások) előnyben részesítése, a vegyeskorúság, az elegyesség, a válogató (szálankénti) erdőművelés, az öreg és holtfák védelme, a kíméletes fakitermelési módszerek alkalmazása és az ökológiai szempontokat is figyelembe vevő vadgazdálkodás.

A német erdészek a hagyományaiknak megfelelően élen járnak az örökerdő-gazdálkodás elveinek és módszereinek gyakorlati alkalmazásában.

Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt. sajtóközlemény