Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Kalandkör 400 élménybeszámoló
  Részünkről az útvonal elbukott
Felvidéken kétkeréken
   Többször bejárós útvonalat találtam.
 A hónap megyéje: Bács-Kiskun vármegye
  Bács-Kiskun megyei kerékpártúra ajánló.
Ki volt Lukanénye hőse?
  Családi kerékpártúra a Felvidéken.
prev
next

 kerekpartura norvegiaban 03 04

Fjordok mentén

A harmadik fejezetben Norvégia legnagyobb fjordjai mellett vezet utunk: a Nordfjord és a Sognefjord mentén haladunk, illetve a kettő között átkelünk a Gaularfjellet Turisztikai Útvonal magaslatain.

Myklebust, egy apró falucska a Jølstra-tó partján, Norvégia 2022. július 5. – délutánján, zuhogó esőben

Lassan melegszik a víz. Hiába vackoltuk be magunkat a partmenti faház szélárnyékos oldalának fedezékébe, egyre csak kifújja egy kósza szellő a gázfőző lángját. A két sátor már áll a nagyjából ötször öt méteres füves placcon. Lehet, hogy valakinek a kertje ez? Nem számít! A szomszédos házak mindegyike zárva, ki tudja, vannak-e lakói? Norvégiában nagyjából kétszer-háromszor annyi ház van, mint ahány ember él. Rengeteg a hétvégi nyaralóház fent, a hegyekben, valamint rengeteg az elhagyatott épület itt, az apró falvakban. Olyanokban, mint ez az isten háta mögötti Myklebust.

Kíméletlenül locsog az eső. Peti és Csabi már külön sátorban, hálózsákjukba burkolózva várják a meleg ételt és az esti teát. Mi, Diával még küzdünk kint az elemekkel. Talán egy kicsit bánjuk, hogy nem sikerült a környéken sehol sem fedett helyet találnunk a főzéshez, de nem csinálunk túl nagy problémát belőle. Ez van. Ez itt Norvégia! Mégis, mire számítottunk?

Előre tudtuk, hogy két esős nap következik. „Norvég barátaink” (yr.no) már jó előre szóltak. Eddig is minden nap esett egy kicsit, de az amolyan csöpörgés volt a mostanihoz képest. Esett már akkor, amikor reggel kimásztunk a sátrunkból, s elhagytuk a tegnapi első osztályú táborhelyünket. A Panoramaweg alagútjainak így a megszokottnál jobban örültünk. Bár azért mi is meglepődtünk, mikor az 1155 méteres Nostunnellen bejáratánál a fényeket felszerelve megérkezett szemből néhány kivilágítatlan bárány.

 kerekpartura norvegiaban 03 06

Miközben felkészülünk az alagútra szemből megérkezik néhány kivilágítatlan bárány

Mire elértük a Nordfjordon, Lote és Anda falvak között 20 percenként közlekedő kompot, már rendesen elegünk volt az égi áldásból. Legszívesebben mentünk volna még néhány kört a meleg, száraz komppal. Innen az út nagy részét a viszonylag forgalmas 5. számú főúton tettük meg. Ennek egyetlen előnye az volt, hogy három nagyobb települést is érintettünk, ahol meg tudtunk állni, és be tudtunk menni a boltokba egy kicsit pihenni. A ramaty időben szinte folyamatosan világítással haladtunk a forgalmas útpályán, de nem volt különösebb félnivalónk. A norvégok roppant figyelmesen vezetnek, senki sem kockáztatott egy veszélyes előzést, inkább percekig követtek minket az autósok-kamionosok egy-egy kanyargósabb útszakaszon, minthogy megkockáztattak volna egy beláthatatlan előzést.

A fjord partján fekvő Sandane volt az első nagyobb megálló. A fiúk gyorsan kiismerték az itteni szupermarketeket, s a következő napokban is sokat köszönhettünk nekik, hiszen itt Norvégiában minden üveg betétdíjas. A sörösüvegek és egy fél literes palackok 2, addig a másfél literes, nagyobb PET palackok 3 koronát érnek. A norvégoknak ez annyira aprópénz, hogy rendszeresen hajigálják bele ezeket az üvegeket akár még a bolt környéki szemetesekbe is, így nem nehéz egy-egy városban 20-30 koronányi palackot összegyűjteni. A srácok ezután nagy lelkesen dobálták be a zsákmányt a boltban lévő automatába, mely egy levásárolható bónnal jutalmazta meg őket. És igaz, hogy itt minden drágább, mint otthon, de ezentúl egyszer sem kellett nasira költenünk, ennek árát a fiúk mindig megkeresték maguknak.

A másik kedvencük az önkiszolgáló édességpult volt, mely Norvégiában minden szupermarketben alap felszereltség. Volt itt minden a bon-bontól a gumicukorig. Lehetett válogatni, s a végén súly alapján kellett utánuk fizetni. De nem tilos vásárlás előtt egy kis kóstolót venni, hogy előre meggyőződhessünk az áru minőségéről és ízéről. Nagy tételben soha nem vásároltunk, de a kóstolást soha nem hagytuk ki!

Így hát az esős idő ellenére a mai nap végig megvolt a motiváció: Sandane után 13 kilométer Breim, majd onnan még 25 km Skei. Ha elhagytunk egy biztonságot jelentő boltot, mindig csak előre néztünk, a következő irányába. Ezt is meg kell tanulni. A mai nap jó lecke volt. Így 80 hideg, esős kilométer után is jókedvűen érkeztünk meg Jølstravatnet partjára.

Jó volt bebújni a viszonylag száraz sátorba, hálózsákunk melegébe, de tudtunk, örömünk csak reggelig fog tartani. Holnap újabb esős nap kezdődik új terepen, új kihívásokkal.

 kerekpartura norvegiaban 03 05

Táborhelyünk a Jølstra-tó partján

Egy kis fűrésztelep a Sværafjord partján, Norvégia 2022. július 6. – délutánján, még mindig zuhogó esőben

- Csabi! Tedd már le azt a fűrészt és gyere végre enni!

Újra elemében van a kölyök, konkrétan már minden szerszámot kipróbált. Talán egy asztalos veszett el benne? Nem tudhatjuk. De biztos nem az apjára ütött! Egyelőre csak annyi derült ki, hogy az egész nap szakadó eső sem tudta kedvét szegni.

Ma tényleg odacsapott nekünk Norvégia! Tegnap is kóstolgatott rendesen, de ami ma volt, azt egyetlen bringás sem köszönte volna meg!

 kerekpartura norvegiaban 03 04

Esőben sincs megállás

Reggel ugyanarra az esőkopogásra ébredtünk, amelyre este sikerült álomba szenderülnünk. Vassendenben azon mérgelődtünk, hogy a bolt mellett nem sikerült rendes fedett helyet találnunk a reggelihez. Jócskán lehűlt a levegő, alig 10°C-ra süllyedt a hőmérséklet, mely a folyamatosan ömlő esővel karöltve nem volt jótékony hatással a hőérzetünkre. Még egy keveset tekertünk a forgalmas ötös út melletti kerékpárúton, majd letértünk a néptelen 613-mas mellékútra, mely a Gaularfjellet nevet viseli, s egyben a harmadik nemzeti turisztikai útvonalunk. Eleinte hatalmas fenyőfákkal övezve haladtunk a bővizű Gaular-folyó völgyében, majd egy 542 méter magas hágón melegítettük fel egyre fagyosabb lábainkat. A túloldal jókora lejtőt hozott, s a déli órákban már el is értük a betervezett hosszú pihenőnk helyszínét, a Viksdalen faluban található Joker nevű kis boltot. Jól tudtuk, hogy a mai napon – a reggelizőhelyet leszámítva – ez lesz az egyetlen civilizált hely az út mentén, így nem kapkodtuk a vásárlással. Maga az áruházlánc nem tartozik az ország legolcsóbbjai közé, viszont minden esetben tudott nyújtani valami kevés pluszt, mely kellemesebbé tette a látogatást. Egyik helyen például külön kis társalgó volt kiépítve a boltban fotelekkel, asztallal, s rajta ingyenesen fogyasztható finomságokkal. Itt, Vikdsdalenben nem volt ingyen kaja, de volt egy igényes kis sarok asztalokkal, székekkel a bolt fűtött előterében. Így a pihenőben átöltözhettünk száraz ruhába, s emberi módon fogyaszthattuk el szerény ebédünket.

 kerekpartura norvegiaban 03 03

Bolt és menedék egyben

Mivel a délelőttöt szinte egyben letekertük, nem kellett sietnünk. Háromórás szieszta után indultunk neki a délelőttinél is jóval keményebb etapnak, mely már a 750 méter magasan található Gaularfjellet hágót is magába foglalta. Ez nagyjából 300-400 méterrel alacsonyabb, mint a már megjárt Strynefjell. Így, ha összefüggő hótakaróval nem is, jó néhány hófolttal azért itt is találkoztunk. A hőmérséklet a hágóban +8°C volt, szűnni nem akaró égi áldással.

A nap végére már csak egy feladatunk maradt: le kellett gurulnunk Sognefjord mellé. Sajnos a kilátóból a felhőtakaró miatt semmit sem láthattunk Norvégia második és a világ második legnagyobb fjordjából, mely 203 kilométerre nyúlik be az Atlanti-óceán partjáról. De azt tudtuk, hogy ott van alattunk és reménykedtünk, hogy a holnapi napon már esőmentes időben haladhatunk a partvidékén.

A fagyos gurulást követően újból visszatért az élet. Bár az eső és a szürkeség megmaradt, de a hegyvidéki fagyos tundrákat újra művelt területek váltották fel, visszatértek a házak is itt-ott elszórtan az egyre szélesedő völgyben. A gurulás viszont megtette a hatását. Az eddig hősiesen védelmező esőruhák végleg megadták magukat, beázott esőkabátunk, beáztak cipőink, így pulóverünk, esőnadrág alatti rétegeink mind-mind vizesek lettek. Kellett egy száraz hely, ahol kicsit szétpakolhatunk, átöltözhetünk, melegedhetünk. Így esett a választás erre az út felől nyitott fűrészüzemre, ahová betolhattuk a bringákat, s megpróbálhattuk újra egy kicsit embernek érezni magunkat.

 kerekpartura norvegiaban 03 02

Lassan oszlank a felhők a fjord partján

Az Otta-alagút kerülőútján, Lustra falu után, még mindig a Sognefjord partján 2022. július 7. – délutánján, végre újra napsütésben

Csak a vízesés apró moraja és a tűz ropogása töri meg az est csöndjét. Sátraink a fél kilométer hosszú Ottatunnellen alagút mellett, a sziklafalba vájt régi úton állnak, a Sognefjord partján, melytől egy nagyjából 7-8 méter magas, teljesen függőleges sziklafal választ el minket.

- Fiúk, ha itt beleszédül valaki, jó sokat kell úsznia – figyelmeztettem a srácokat, még mielőtt letáboroztunk volna. Az út nagyrészét mára már betemették a kőomlások. Ezért is épültek meg ezek az alagutak, hogy biztonságosabbá, kiszámíthatóbbá tegyék ezeket a hajdanán veszélyes útszakaszokat. Gyakorlott vadkempingesként viszont gyorsan megtanultuk, hogy ezek az elfeledett utacskák a forgalom zajától mentes, nyugodt táborhelyet biztosítanak. A sátrak egy áthajló fal alatt állnak, mely megvéd minket a lezuhanó kövektől. Szükségét is éreztük ennek, hiszen kevéssel odébb teherautó méretű sziklák tették teljesen járhatatlanná a kis földutat.

 kerekpartura norvegiaban 03 01

Idilli táborhely a kerülőúton

Ma könnyű szakaszunk volt, végig a Sognefjord partvidékén haladtunk, nagyjából sík vidéken, hátszélben. Igaz, már a kétnapos esős szakaszon behoztuk a lemaradásunkat, de ennek és a fiúk figyelemreméltó teljesítményének hála, holnap már húsz kilométer előnnyel kezdhetjük meg a következő hegyi szakaszunkat. Fel is kell kötni a gatyát, hiszen alig tíz kilométer múlva véget ér a fjord, s 1400 méter szintemelkedés vár ránk egyben a következő fagyos átkelés tetejéig.

De ne rohanjunk annyira előre, álljunk meg egy kicsit, s pillantsunk vissza az elmúlt hét történéseire. Hat napja vagyunk úton, s 514 kilométert tettünk meg bringával. Első látásra nem tűnik soknak, de aki kicsit is ismer engem, és bringázott velem, az tudja, hogy én nem szeretem a sztenderd útvonalakat. Számomra a biciklitúrának akkor van értelme, ha minden kilométer tud valami újat mutatni, akár kihívás, akár látnivaló tekintetében. Jobb esetben mindkettőében. Hisz a cél is valójában kettős: meg szeretnénk ismerni a körülöttünk elterülő világot (jelen esetben Norvégia bámulatos tájait), s a kihívások, tapasztalatok által meg szeretnénk ismerni önmagunkat. Ha mindkét cél teljesül, csupán akkor van értelme útnak indulni. Ezt a túrát valójában Peti fiamnak terveztem, eleinte úgy volt, hogy kettesben indulunk útnak. Jóval később döntött úgy Dia, hogy ő is csatlakozna a mindössze 11 éves Csabival. A kisebb fiam egy 26-os kerékméretű kis bringán vágott neki ennek a nem mindennapi kalandnak; a hat nap alatt 5336 méter pozitív szintemelkedést tartalmazó útvonalnak. Az első két nap nagyon kikészítette fizikailag, többször elsírta magát az úton, ahogy elkeseredetten taposta a pedált a nem egyszer 10%-os végeláthatatlan dombokon. De soha nem adta fel! S ahogy leszálltunk a bringáról, mintha elfelejtett volna minden addig szenvedést, gyötrelmet, újra gyerek volt. Kirohant a vízesések menti apró kilátóhelyekre olyan közel, hogy a pára teljesen belepte a ruháját, lemászott a meredek partokon, hogy köveket szórjon a fjord vagy hegyi tó kristálytiszta vizébe. Esténként tűzifát gyűjtött, megfürdött az alig tízfokos fjordban, s szívta magába az új élményeket. Peti már jócskán magabiztosabban indult neki a túrának, a nap nagyrészében előttünk tekert, még a komolyabb dombok sem tudták igazán meglassítani. Talán az első nap fáradt el komolyabban, bár ebben akkor a kialvatlanság is szerepet játszott. Nem voltak hullámvölgyei, s láthatóan bírta és élvezte a túrát.

Csabi miatt az elején többször megfordult a fejemben, hogy rövidítenünk kell, hiszen a Geirangerfjord után Lom felé továbbhaladva akár egy egész szakaszt kivághattunk volna a túrából. A túra végén Oslo kihagyásával szintén egy napot tudnánk majd csalni. De ahogy teltek múltak a napok, egyre inkább beláttam, nincs szükség kibúvókra. Nem szeretem azt, hogy ha valaki kitűz maga elé valamilyen célt, majd beéri kevesebbel és a végén mindenkit, de legalább önmagát jól becsapva megmagyarázza, hogy az adott körülmények között ez volt a reális. Ebben a dologban két óriási buktató van: egyrészt a körülmények soha nem tökéletesek. A tervezőasztalnál lehet nézegetni csodálatos éjféli napban fürdő fjordokat, lehet látni fjordban pancsoló gyerekeket, de tudni kell, hogy Norvégiában nem jellemző, hogy nyáron kánikula van. Igen, néha ilyen is előfordul, de nem ez az általános. Egy bringatúra mindig elfogadásra és alkalmazkodásra tanít minket, s én is ezt szeretném tanítani gyermekeimnek. Másrészt pedig a könnyebb út lehetősége szinte mindig ott lebeg előttünk. Lehet hegyet kikerülni, vonatra szállni, kitérőt levágni, de ne feledjük, hogy minden cselekedetünkkel tanítunk valamit magunknak. A fenti kibúvókkal éppen azt, hogy „nem kell ragaszkodnunk az álmainkhoz, nyugodtan beérhetjük kevesebbel, akkor sem lesz semmi baj”. Így utólag visszagondolva talán az juttatott engem el idáig a bringatúrázásban, hogy ezt az opciót mindig zárva hagytam. Nem szerettem megalkudni senki fiával, magammal pedig végképp nem. Mert aki ezt egyszer megteszi, az notórius megalkuvóvá válik, legközelebb már egyre könnyebben magyarázza meg magának, hogy most épp miért nem csinálja azt, amit korábban eltervezett. A végén már kifogás sem kell hozzá. Egy jól megtervezett, s végig ezek alapján teljesített bringatúra a céljaink, álmaink elérésére tanít meg minket, s én is ezt szeretném tanítani a gyermekeimnek.

S igen, ma este, talán most érzem először, hogy igen. Ez meglesz. A fiúk felnőttek a feladathoz. Két kegyetlen esős nap, s a mai Sognefjord-menti hátszeles lazázás után most már nincs az a fjell, nincs az az eső, ami őket megállítsa!

Ma reggel szokatlanul hűvös, de végre esőmentes idő köszöntött ránk az apró fűrésztelep előtt felállított sátrainkból kibújva. Egy rövid tekerés után Draksvikban átkeltünk a fjord egyik ágán, ez volt az utolsó alkalom a kompozásra. Innen végig a fjord északi partvidékén haladtunk. Songdal városában gyönyörű napsütés fogadott, melyet a város közepén egy szál pólóra vetkőzve élveztünk. Minden újra csodás zöld színben fürdött körülöttünk, a fjord partján végig barnára és pirosra festett faházak díszelegtek. Norvégia a kétnapos szürkeség után újra megtelt élettel.

A délutáni órákban értük el Gaupne városát, ahol bevásároltunk a következő néptelen hegyi szakaszra. Nem maradt más dolgunk, mint táborhelyet keresni a sűrűn lakott partvidéken. Nem is ment egykönnyen, hiszen a takaros kis kempingek mellett nyilván nem sok lehetőséget hagytak a vadkempingezésre. Végül az Otta-alagút megoldotta a problémánkat.

S most itt ülünk magasan a fjord fölött, s szemléljük a túlsó part szikláiról lezúduló hatalmas vízesést, melynek halk moraját átvezeti a négy kilométer széles víztükör. Bográcsunk alatt lobog a tábortűz, mindenkinek jól esik az esti meleg tea. A fiúk kellemesen elfáradva nyújtóznak végig polifoamjukon, miután Csabi megint mindenkit cipóvá vert UNO-ban, s élvezik a semmittevést. Lehet, hogy most azt gondolják, hogy „ez csak egy újabb nap volt, melyen túl kellett lenni” – de valójában talán legbelül már ők is érzik, hogy nem. Ez annál sokkal többről szólt.


  • Túra hossza: 253 km
  • Túra nehézsége: Nehéz
  • Túra terepe: Hegyvidék
  • Szint: +6934 m,-7358 m
  • Átlagos meredekség: 4.6 %