Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Kalandkör 400 élménybeszámoló
  Részünkről az útvonal elbukott
Felvidéken kétkeréken
   Többször bejárós útvonalat találtam.
 A hónap megyéje: Bács-Kiskun vármegye
  Bács-Kiskun megyei kerékpártúra ajánló.
Ki volt Lukanénye hőse?
  Családi kerékpártúra a Felvidéken.
prev
next

 kerekpartura norvegiaban 02 06

Geiranger és Strynefjell

A túra első szakszán az Atlanti-óceán partján fekvő Ålesund városból indulva bevetjük magunkat a fjordok közé. Útba ejtjük a Geirangerfjordot, melyet a világ egyik legszebb fjordjaként tartanak számon, majd felmegyünk a hegyek közé és a Strynefjell Nemzeti Turisztikai Útvonalt járjuk be.

Lyabygda kompkikötő, Norvégia 2022. július 2. – az esti órákban

A kicsiny mólóról tökéletes kilátás nyílik mindkét fjordra. Az egész nap gyötrő hűvös szél estére megnyugodott, így végre elérnek hozzánk a gyengélkedő napsugarak langyos hullámai. Szememmel bőszen kémlelem ezt a varázslatos díszletet, s ahogy Geiranger felől befut egy hatalmas szállodahajó, maga az előadás is elkezdődik. A meredek falú, a zöld ezernyi árnyalatában pompázó hegyvonulatok tökéletes kontrasztban vannak az előttük elterülő tükörsima vízfelülettel, melyet csak ennek a nagy hajónak a hullámai tudnak felkorbácsolni. A srácok a fagyos hullámok helyett inkább meleg vízben fürödtek a kompkikötő igényes mosdójában, s most vígan fogyasztják instant vacsorájukat, melyet az utóbbi negyed órában gázfőzőn készítettünk el nekik. Arcukon már alig látszik milyen kőkemény nap áll mögöttük. Hihetetlen gyorsan túltették magukat azon a sok nehézségen, amit a mai nap tartogatott számukra.

A reggeli kelés volt a leggyötrelmesebb. Éjjeli fél tizenkettőkor érkeztünk meg Ålesundba, egészen pontosan a várostól nagyjából 10 km-re, az Atlanti-óceánon található Vigra szigetére. Fantasztikus volt, ahogy gépünk a naplementében ereszkedett a többszáz kisebb-nagyobb sziget felett, mielőtt kerekei alá kapta ennek az apró szigetnek a kifutóját. Maga Vigra nagyjából olyan széles, mint maga a kifutópálya, s alig párszáz ember lakja.

Ez volt az utolsó járat Osló felől, így gyorsan eloszlott a kétszáz fős „tömeg”. A reptér viszont bezárt, így kitessékeltek minket is az épületből, s az éjszakai félhomályban hullafáradtan legóztuk össze a négy bringát Diával kettesben, miközben a fiúk a közeli padon szunyókáltak. Nem is erőltettük már a bringázást, az első alkalmas helyen (nagyjából 1 km-re a terminál épületétől) nyugovóra tértünk.

Ma reggel viszont időhöz voltunk kötve, ugyanis a szigetet közúton csak egy tenger alatti alagúton lehet elhagyni, ide nem tekerhettünk be bringával. Helyette a szomszédos Valderøya szigetéről induló személyhajót kellett elérnünk. Késve indultunk, de szerencsénkre a hajó is késett pár percet, így délelőtt 10 órára már Ålesund centrumában reggeliztünk. S – bár a nap nagyrésze még előttünk állt – úgy éreztük, nem hagyhatjuk ki az itteni látnivalókat sem. Maga a város a szerény 45 ezres lélekszámával itt, Norvégiában már igazi központnak számít. Közvetlenül az óváros felett található 418 lépcsőfokon megmászható Askla-hegy kínálja a legpompásabb kilátást a szecessziós stílusú házakra, s a körülöttük elterülő bámulatos szigetvilágra. Bár a tegnapi reggeli 30 fok feletti hőmérséklet után erős váltás ez a szeles, hideg 12 fok, s az utazás fáradalmai sem múltak el nyomtalanul, azért gyorsan beláttuk, hogy megéri ide felgyalogolni. Vettük még elegendő élelmiszert, valamint gázt mielőtt elhagytuk volna a civilizációt. Magerholmban ráfért már a pihenő a csapatra, de a húsz percenként közlekedő kompok nem adtak sok lehetőséget a lazításra. Viszont gyorsan megtanultuk, hogy a komp meleg, száraz hely, s ráadásul bringásoknak teljesen ingyen van itt, Norvégiában. Legalábbis a fjordokat átszelő ingajáratokon.

 kerekpartura norvegiaban 02 01

Egy rövid városnézés azért belefért Ålesundban

Alig 20 perc hajókázás után megérkeztünk Sykkylvenbe. Jó lett volna még egy hosszabbat pihenni a kikötőben, de már bőven bent jártunk a délutánban, s előttünk magasodott még a Strandfjellet, egy 542 méter magas hágó így az első napra. Bemelegítésként. Neki is veselkedtünk, de hamar kiderült, hogy Csabi még nem találja az összhangot újonnan felpakolt csomagjával. Többször meg kellett állnia a meredek domboldalon, végül a könnyítés mellett döntöttünk a saját csomagjaink terhére. Peti persze bőszen tekerte az Amerikát megjárt fehér Caprine-omat, magabiztosan mászta meg a dombot. Gyorsan be kellett látnom, hogy a mára tervezett 80 km már túl sok lenne a csapatnak, így Strandát jelöltem meg végcélul, amitől már csak egy alig hét kilométeres lejtőzés választott el bennünket. Diadalmasan gurultuk be a kisvárosba, majd zárásként az esti komppal ide, a túlparton lévő Lyabygda kikötőjébe. Hetven kilométer nem tűnik soknak, de ott, azon a terepen, azok között a dombok között, azokon a fjordokon átkelve, abban a hűvös, szeles, néha szemerkélős időben nem volt könnyű történet. Nem kellett kimondani, hisz nekik is meg kell tapasztalniuk, hogy az ilyen vad és könyörtelennek tűnő vidék, mint Norvégia, először elvesz, s csak azután ad. Elveszi tőlünk az otthon kényelmét, a könnyen és olcsón beszerezhető finom étkeket, a tekerés otthon megszokott könnyedségét. Elvesz minden luxust, hogy aztán később az így fennmaradt helyet fel tudja tölteni azokkal a csodákkal, melyeket csak akkor tapasztalhatunk meg, ha nyitottak vagyunk rájuk. Ez az, amit egy autó fűtött utasteréből a szélvédőn át kikémlelő útitársaink talán soha nem élhetnek át, nem tapasztalhatnak meg. Norvégia varázsa a mai napon még csak apró jelekben érkezett meg hozzánk, de tudtuk, hogy minél nagyobb kihívások elé állít majd minket, annál bőkezűbben méri a jutalmait.

 kerekpartura norvegiaban 02 02

"Itt a hegyek kicsit magasabbak mint otthon" - az első nap küzelmei

Djupvashytta, a befagyott Djupvatnet (tó) partján 1030 méteres magasságban, Norvégia 2022. július 3. – a késő délutáni órákban

Dermesztő hideg lopózott be a nyirkos esőkabátom alá. A bővizű folyókkal, vízesésekkel tarkított, széles völgyet szürke felhőpamacsok lepték el, alig ötven méter a látótávolság. Bármerre nézek, nem látok mást csak havat. Nem aprócska hófoltokat, mint az Alpokban nyár elején, hanem igazi 20-30 centis vastag hótakarót. A tócsákkal teli, hepehupás, szűk út egyre csak kanyarog alattam. Nem látom még hol az emelkedő vége, de tudom, hogy hamarosan előkerül a ködfátyol mögül a Djupvas-menedékház többemeletes, szürke épülete. A falatnyi út komoly forgalmat bonyolít, percenként előznek meg minket a kocka alakú lakóautók, melyek közé több hatalmas, a hajtűkanyarokat teljesen elfoglaló turistabusz is társul, de ezen nem kell csodálkozni, végtére is Norvégia egyik leghíresebb nemzeti turisztikai útvonalán tekerünk: a „Geiranger-Trollstiegen turistveger”-en.

Messze, alattunk már több, mint egy „kékesnyi” távolságban elterülő Geirangerfjord partján még egy szál pulcsiban napoztunk alig két órája. Élveztük az apró, de igencsak mozgalmas turistafalu zsongását, valamint a fjord vizén keresztül-kasul cikázó, változatos méretű hajók látványát. Csabival természetesen végig kellett járni az összes ajándékboltot. Neki születésétől fogva a vásárlás a lételeme, habár – tanár szülei mellett – az érték-ár szemlélete folyamatos fejlesztés alatt áll – pláne itt, Norvégiában. De szerencsére azzal is megelégszik, ha végig nézheti, megfoghatja, felpróbálhatja az üzletek díszes kínálatát a trollfiguráktól, a plüssállatokon keresztül egészen a csúcsminőségű túracuccokig. Ez utóbbi az, amiben a világnak eme zord tájékán nem ismernek kompromisszumot. Itt mindenből csak a legjobb minőség kapható, de meg is kérik az árát!

Jól esett a déli pihenő, már csak azért is, mert délelőtt már a tervezett napi táv felét – negyven kilométert – magunk mögött hagytuk. És ez sem volt azért egy sima negyvenes!

A tegnapi fárasztó nap után jó kedvvel ébredtek a srácok a meredek domboldalba ékelődő kis füves gerincen felállított sátraikban. Nyugodt volt az éjszaka, csupán hajnalban érkezett néhány komp az alattunk lévő apró kikötőbe.

Aki Norvégiába szeretne jönni bringázni, az jó, ha tudja, hogy az ingyenes fjordátkelések mellett rengeteg alagúttal is kell számolnia. Vannak olyanok, melyek különösen veszélyesek, ide nem is engedik be a bringásokat, vannak megengedőbb, ám nagyforgalmú földalatti járatok, s vannak olyanok is, ahová szinte teljes biztonságban behajthatunk. Minderről egy nagyon pontos adatbázis található a neten egy részletes Google térképpel a cycletourer.co.uk oldalán. Fontos ezt tudni, hiszen ellenkező esetben könnyen belefuthatunk egy kikerülhetetlen, vagy nagy kitérőt, esetleg komoly hágómászást igénylő procedúrába. Ezért mi is pontosan tudtuk, hogy a következő 11 kilométeren 4 hosszabb alagúton is át kell majd tekernünk (600-1200 m). Mivel a mögöttünk található kompkikötő felől csak szakaszosan érkezett forgalom, így ezeken teljes biztonságban átkelhettünk. Linge után még várt ránk egy negyedórás kompozás, majd – bőséges reggeli után – a Storfjorden partjáról megkezdhettük a nap első felkapaszkodását Geiranger irányába.

A fiúknak jót tett a pihenés, örömmel tapasztaltam, hogy a kicsi Csabi is sokkal jobban „elkapta” a mai dombot. Természetesen nem mertem elmondani neki, hogy az igazi feketeleves majd délután következik, egyelőre tudtunk örülni annak is, ami van: az Eitsdal-tó mélykék vizének (ennek a partján táboroztam 2015-ben mikor egyedül jártam errefelé), majd egy sötét alagút után a 625 méteres hágó tetejéről már szinte függőlegesen leláthattuk a méltán híres Geirangerfjordra. Bár hajóval is körbe lehetett volna jönni a fjordokon keresztül (jó pénzért), nem bántuk meg, hogy innen érkeztünk, mert talán így fentről mutatja a legszebb arcát a világ egyik legszebb fjordjának kikiáltott tengernyúlvány. Partjai egy lendülettel, szinte függőlegesen emelkednek ki a kristálytiszta tengervízből egészen 1400 méteres magasságig az örök jég és hó birodalmáig, ahonnan bővizű patakok erednek, s robogva, zuhanva bukdácsolnak a meredek sziklákon. A Hét-nővér vízesés innen épphogy nem látszik, az csak hajóval közelíthető meg, de így is ámultunk és bámultunk a meredek szerpentinen lefelé ereszkedve.

 kerekpartura norvegiaban 02 03

Alattunk a Geirangerfjord

Geiranger után folytatódott a varázslat: a kisváros hoteljei közül pár kanyarral kiemelkedtünk, s hosszasan csodáltuk az út mellett dübörgő folyót. Pár napja Magyarországon, sőt a szomszédos Szlovákiában is komoly szárazság tombolt. A kisebb patakok, források egytől egyig kiszáradtak, a Szlovák Paradicsom vízesései alig csordogáltak. Így nem győztük csodálni a norvég zuhatagok mérhetetlen erejét, ahogy bömbölve, dühöngve, hatalmas párafelhő közepette törnek utat maguknak a tükörsima fjord irányába. Ez szerencsére sokáig le is foglalta a srácokat, nem volt idejük az emelkedő meredekségével foglalkozni. Tudtam, hogy fent nem lesz komfortos az éjszaka, alig 7-8 fokot írnak, ám azt is tudtam, ha ma nem vágunk neki ennek a magashegyi szakasznak, akkor olyan hátrányt szenvedünk, amit képtelenek leszünk behozni az elkövetkezendő napokban.

Már 700-800 méteren lehettünk, mikor nyugat felől, Geiranger irányából szürke felhők jelentek meg, s egyre csak úsztak felénk a szűk völgykatlanban. Egycsapásra eltűnt alólunk a fjord, s a nyirkos légtömegekből egyre jobban szitált az eső. Menni szerettem volna felfelé, a biztonságot nyújtó menedékház irányába, de Csabi egyre fáradt 60 km-rel a háta mögött és lassan 2000 méter szinttel a lábában, így érthető volt, hogy egyre jobban elkélt neki a bíztatás és az energia-utánpótlás.

Az utolsó kilométeren engem is elfogott a didergés, így előre mentem a házig, ott vártam őket, míg Dia Csabival és Petivel tekert a gleccserszínű tavak és hófalak között. Ázott ruhában, átfagyva érkeztek fel az 1030 méter magas hágó tetejére, de nem voltak kétségbe esve. Gyorsan összeszedtük a meleg holmikat, bemenekítettük őket a fűtött épületbe ahol mindannyian átöltözhettek és egy kicsit felmelegedhettek. Apró örömök az életben.

 kerekpartura norvegiaban 02 04

Jégbe zárt világ a Djupvashytta környékén

Fjelli, Panoramavegen, Stryn után 17 kilométerrel az 5742-es út mentén, Norvégia 2022. július 4. – a késő délutáni órákban

- Nézzétek, micsoda tó van ott!

A Vestfjorddal párhuzamosan kanyargó aprócska utunk nem annak partján, hanem fölötte, többszáz méteres magasságban követte a széles tengernyúlvány nyomvonalát. Harmadik napunk vége felé közeledve fáradtan, lassan teltek ezek a dombokkal tarkított kilométerek, így igencsak megörültünk Fjelli falucska közelében található kis horgásztónak.

- Lemegyek, megnézem közelebbről! – mondtam, s bár már szinte elérhető közelségben volt a mára tervezett szakaszhatár, beláttam, hogy jobb táborhely aligha akad majd a következő hegyekkel és hosszú alagutakkal tarkított szakaszon.

A tó partján a Norvégiában már megszokott, egyszerű igényesség vett körül. Apró faházak egyikének nyitott aljában egy hatalmas kemence, padok, szerszámok fogadtak minket. A vízen pedig egy négyzet alakú, nagyjából háromszor három méteres dokk, melyet egy kötél segítségével lehetett áthúzni a túlpartra.

- Gyertek le! – intettem a többieknek. A srácok nagy elánnal indultak meg a meredek szerpentinen, fellélegezve, hogy a nap bringás része véget ért. Az alig fél órája az utolsó emelkedőn küzdő Csabi fáradsága elillant, s szélsebesen járta be az apró létesítményeket. Természetesen az úszódokkot is ki kellett próbálni.

 kerekpartura norvegiaban 02 05

Csabi - mint révész

Egy napja még nem álmodhattunk hasonló esti körülményekről a Djupvas-tó 1033 méteren lévő, szinte teljesen befagyott víztükrét szemlélve. Nem volt könnyű elhagyni a menedékház fűtött épületét, de tudtuk, az emelkedő véget ért, most már csak táborhelyet kell találnunk a hófoltokkal borított ezer méter feletti tóvidék kopár partvonalán. Az eső elállt, de az igencsak kellemetlenül fújó szél nem könnyítette meg dolgunkat, így a tóparti panorámás autóspihenők nem jöhettek szóba, helyette egy göcsörtös, fenyőfákkal és nyírfákkal övezett apró tisztásra esett a választásunk. A fiúk legnagyobb örömére tüzet is gyújtottunk, s – ahogy „kedves barátaink, az yr.no meteorológusai – szinte tűpontosan megjósolták, még a Nap is kisütött.

Sokat is viccelődtem ezen napközben, ha elkapott minket egy kisebb eső: „ne aggódjatok, éjszakára úgyis kisüt majd a Nap”. S bármilyen vadul hangzott, eddig minden este működött!

A fagyos éjszakát egy hűvös, de napos reggel követte. Letértünk a „Gamle Strynefjellsvegen” útvonalra, mely a túra második nemzeti turisztikai útvonala. Népszerűségében jócskán alulmarad a tegnap megismert Geiranger mögött, ám minket így is lenyűgözött. A széles, aszfaltos út után egy alig másfélsávos földút fogadott, és hatalmas – talán soha el nem olvadó – hófoltokon keresztül talált utat magának a kopár völgyben, melynek alját szintén befagyott tavak öveztek. Néhány apró ház, s csupán pár szikla bontotta meg a völgy hófehér arculatát. Tegnap a nagy hegyet már megmásztuk, most 850 méterről kellett felküzdeni magunkat az 1139 méteres hágóra. Innen, alig észrevehetően elkezdett lejteni az út, mely egy kicsiny síkomplexumba futott be. Méreteiben jócskán alulmaradt ez a „sógoroknál” megismert hatalmas pályarendszerektől, ám itt – mint ahogy mi is a saját szemünkkel megtapasztaltuk – nyáron is lehet síelni. A norvégok nem voltak restek élni ezzel a páratlan lehetőséggel, így a közeli pályán sorra érkeztek le a síléces figurák.

 kerekpartura norvegiaban 02 06

A Strynefjell a maga havas valóságában

Mi egyre jobban vágytuk már a fjord partjának melegét, így igent mondtuk a lejtő hívó szavának, s immár aszfaltos úton megkezdtük túránk első komolyabb ereszkedését. A mellettünk eleinte szelíden csobogó patak pillanatok alatt zúgó, bömbölő folyóvá hízott, s több komoly vízesésrendszeren keresztül zubogott alá. Egyiket, az Øvstebrufossen-t egész közelről tanulmányoztunk, hála a jól kiépített, ám nem túl száraz kilátóinak. A hófoltok pillanatok alatt köddé váltak, s végre újra zöld színben pompázott alattunk a völgy.

A túra eleje óta nem igazán volt alkalmunk bevásárolni, így stratégiai jelentőséggel bírt számunkra Styn városa, mely alig hétezres lakosságával magyar viszonylatban inkább nagyközségnek számítana. Természetesen minden megtalálható egy ilyen helyen, ami kell nekünk, így újra étellel megrakodva indultunk neki a következő szakasznak, mely - letérve a forgalmas főútról - hamarosan felvitt minket erre a csodálatos panorámaútra. Jóval nehezebb szakasz volt, mintha a Vestfjord szélesebb, déli partján indultunk volna tovább, de az esti táborhelyről visszagondolva már mindannyian egyaránt konstatáltuk, hogy jó ötlet volt erre jönni.


  • Túra hossza: 254 km
  • Túra nehézsége: Nehéz
  • Túra terepe: Hegyvidék
  • Szint: +7144 m,-0 m