Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Kalandkör 400 élménybeszámoló
  Részünkről az útvonal elbukott
Felvidéken kétkeréken
   Többször bejárós útvonalat találtam.
 A hónap megyéje: Bács-Kiskun vármegye
  Bács-Kiskun megyei kerékpártúra ajánló.
Ki volt Lukanénye hőse?
  Családi kerékpártúra a Felvidéken.
prev
next

Tartalomjegyzék

 kerekpartura izlandon 06 02

A forró vizű pataktól a működő vulkánig

Izlandi túránk utolsó napjai is bőven tartogatott még sok sok kihívást és gyönyörű látnivalókat. Bár az időjárás a fővároshoz közeledvén egyre kegyetlenebb lett, elszántan tapostuk a pedálokat. Igyekeztünk kihasználni a sziget utolsó ajándékait: kipróbáltunk egy igazi izlandi strandot, megfürödtünk egy geotermikus patakban, s végül megközelítettük a működő vulkán kráterét.

16. nap Hideg és forró víz minden mennyiségben 2021. július 12.

Reggel ismét a végtelen országúton találtuk magunkat. Így a túra végén kezdtük belátni, hogy Izland bármennyire is sokoldalú és szép ország, bringával néha igencsak unalmas tud lenni. A végtelen „sandurokat” azonban már szerencsésen sikerült magunk mögött hagyni, most már tudtuk, hogy minden nap utunkba akad majd egy kisebb város. Délelőtt meglepő módon hátára kapott minket a szél. Napok óta vonszoltuk magunkat a hosszú szembe szeles egyenesekben, jó érzés volt végre kicsit meglendíteni a bringákat. De örömünk nem tarthatott sokáig. Hamar megjelentek az esőfelhők is, s az eddig is felettébb hűvös idő, most már megkaphatta a hűvös-csapadékos jelzőt is. Az egyik legrosszabb kombó, amit bringán átélhet az ember.

Szokatlanul kellemes körülmények között telt a reggelink Hvolsvöllur kisváros Krónan szupermarketjében, ahol a pénztárak után egy pultot alakítottak ki bárszékekkel és telefontöltési lehetőséggel. Csodáltuk az izlandiak leleményességét, hiszen minden ország minden szupermarketjében adott lenne a lehetőség erre, de általában itt csak egy alacsony pult áll a vevők rendelkezésére. Németországban egyszer zuhogó esőben kajáltam már itt, nem szóltak érte, de nem éreztem magam jól közben. Tetszett, hogy itt Izlandon tényleg tisztában vannak ennek szükségességével, így nem fuvaros ló módjára, hanem tényleg teljesen emberi módon étkezhettünk, miközben komor arccal bámultuk ki a szürke valóságba.

A délelőtti órákban hatalmas füves pusztákon gurultak a bringák, a távolban havas hegyek zárták a panorámát. Ezek közül a legjellegzetesebb a Hekla vulkáni kúpja volt, mely jelenleg szunnyadó állapotban van, de bármikor kitörhet. Selfoss előtt aztán rákapcsolt az égi áldás, így gyorsan arra a döntésre jutottunk, hogy megfogadjuk magyar sorstársaink jótanácsát és keresünk magunknak egy hamisítatlan izlandi strandfürdőt. Ilyen létesítményt itt a szigeten nem túl nehéz találni, szinte minden városban akad egy, s ez alól Selfoss sem volt kivétel.

 kerekpartura izlandon 06 01

Így azért elég jól el lehet viselni a 12 fokos, esős időjárást

Nagyjából 1200 forintos belépődíjjal minden szolgáltatást igénybe lehetett venni, a gőzfürdőt, a szaunát, a csúszdát és az összes medencét a 4 fokostól a 42 fokosig egyaránt. Így a forró medencékből nézve, vagy a szaunából kijőve már teljesen más képet mutatott az alig 12 fokos vízszintes esős idő, s már nem tűnt őrültségnek az sem, hogy a helyi gyerekek milyen lelkesedéssel csúszdáztak, vagy játszottak a külső gyermekmedencében. A délután folyamán teljesen sikerült rendbe hoznunk az eddig eléggé rottyon lévő hőháztartásunkat, így elég nehezen szabadultunk a biztonságot adó létesítmény falai közül. A még mindig zuhogó eső elől a város menti Helliskógur park területén egy barlangban találtunk menedéket. Itt készítettük el vacsoránkat és itt a barlang fedezékében állítottuk fel sátrunkat is. Egy szárazabb nap reményében tértünk nyugovóra.

 kerekpartura izlandon 06 02

A rossz idő egyre kreatívabb megoldásokra késztetett minket a táborhelyeink kiválasztását illetően

17. nap A forró vizű pataktól a jéghideg óceánig 2021. július 13.

Bár reggel időlegesen javult egy kicsit az idő, az előrejelzések nem sok jót sejtettek. A főútra visszatérve a főváros közeledtét jelezte az egyre növekvő forgalom és a városok számának ugrásszerű növekedése is. Tegnap alig 80 kilométeren már két városka is utunkba akadt, ma sem kellett sokat tekernünk Hveragerði városáig, mely Selfosstól mindössze 13 kilométerre található. A település alatt egy kiterjedt geotermikus mező található, melyet előszeretettel hasznosítanak növénytermesztésre, de van geotermikus sörfőzdéje sőt étterme is. Minket viszont sokkal inkább érdekelt a Reykjadalur, mely nem más, mint egy forró vizű geotermikus patak, mely nem sokkal a falu fölött ered. Bringáinkat hátrahagytuk, s gyalog vállalkoztunk a 7 km hosszú, nagyjából 300 méter pozitív szintemelkedést tartogató túrára. Már az útvonal eleje is izgalmas volt, ugyanis egy aktív geotermikus területen át vezetett az útvonal, ahol mindenfelé bugyogó, köpködő, kénes sárpocsolyák voltak úton-útfélen, melyeket gyakran gyermekkorom egyik legmenőbb magyar együttesének nevével ellátott táblák díszítettek: 100 fo(l)k Celsius. A fürdés ideje még nem jött el.

Ahogy bandukoltunk befelé a völgybe ismét meglepett minket a tegnapihoz hasonló kellemetlen apró cseppes, szúrós záporeső. Akárcsak az első napokban, most is megtapasztalhattuk, hogy Izlandon általában nem sűrű cseppekben hull alá az eső, hanem sunyi módon szinte összefüggő vízfüggönyt képezve kúszik be a vízálló rétegek alá, átnedvesítve szinte teljes ruházatunkat. Így egyre jobban vártuk már a megváltást, s bíztunk benne, hogy ez most valamennyivel melegebb lesz, mint tegnapelőtt a Seljavellir medencéje.

Bő órás séta után végre megláttuk a fürdőzőket a gőzölgő patakban. A part igényes, fából készült stégekkel kiépítve a kis patakon kőgátak gyűjtötték apró medencékbe a vizet, s a fürdőzők nem úgy tűntek, mintha fáznának. Mivel az eső ekkor már rendesen rázendített, úgy döntöttünk, hogy biztosra megyünk, és meg sem álltunk a legfelső stégig. Innen már táblák tiltották a tovább haladást jelezvén, hogy akár 80 fokos is lehet a víz.

 kerekpartura izlandon 06 03

Bemenni könnyű, kijönni nagyon nehéz - ilyen a fürdés a geotermikus patakban

Gyors átöltözés után a patak felé vettük az irányt, s gyorsan beláttuk, a figyelmeztető táblák nem a véletlen folytán kerültek ki: mint egy forró fürdőbe, olyan volt belefeküdni a nagyjából 2-3 méter széles patakba. Nem is bírtuk sokáig, gyorsan túlhevültünk, így rákvörös testtel inkább egy alacsonyabban fekvő medencét kerestünk magunknak, ahol már kellemesen meleg volt a víz. Érdekes élmény volt itt feküdni a Reykjadalur kavicsos medrében. Rendszeres vadkempingezőként életem során számtalan alkalommal és helyzetben volt már módom hasonló körülmények között fürödni, ám ilyet még soha nem éltem át. Kint alig volt tíz fok, folyamatosan áztatta a kopár, füves északi tájat a már megszokott apró szemű eső, de egy gőzölgő, kellemes hőmérsékletű patakból szemlélve egészen másképp festett a vidék. Amíg az Alpokban, vagy más magashegységekben ahhoz kellett erőt gyűjtenünk, hogy megejtsünk egy alig pár másodperces esti fürdőzést, itt az erő inkább a kiszálláshoz kellett. Jó egy órai fürdőzés után sajnos eljött ez a pillanat is, visszabújtunk ázott cuccainkba, s megkezdtük a gyalogtúránk második hét kilométerét vissza a bringákhoz.

Délután is folyamatosan jöttek-mentek a záporok. Hveragerði után végre letérhettünk az egyes számú főútról. Nem volt célunk újból visszatérni az innen már alig ötven kilométerre lévő fővárosba, helyette a Reykjanes-félsziget déli partvidékén képzeltük el a befejezést. Közeledve az óceánhoz ismét megtalált minket az uralkodó délnyugati áramlás. Egy örökkévalóságnak tűnt mire sikerült megközelítenünk a parton fekvő Þorlákshöfn kikötővárosát. Térképünk a parton kerékpározható útvonalat jelölt, ám egy alig járható földutat találtunk a helyén, így üggyel-bajjal sikerült visszaverekedünk magunkat az aszfaltos főútra. Szürke táj vett minket körül mohával benőtt lávamezőkkel. Lépésben, alig 10-12 km/h-val tudtunk haladni a makacs szélben, szinte már egyesével számoltuk vissza a kilométereket az ekkor még elképzelhetetlenül messzinek, ám valójában csak 80 km távolságra lévő reptérig. Az idő napról-napra romlott, az eső mellett a hőmérséklet is csökkent. Tegnap Sellfossban még 12 fok volt, ma már csak 8. Úgy voltam vele, ilyen időben nincs mire várnunk, haladjuk csak ameddig tudunk. Hiszen azok a kilométerek, melyeket ma magunk mögött hagyunk, már a holnap távot rövidítik. Márpedig holnap estére mindenképp el kell érnünk a repülőteret.

 kerekpartura izlandon 06 04

Bár a fürdés délelőtti program volt, mégis egész nap víz vett körül minket

Időnk és erőnk lett volna még tekerni, de a város után alig 16 kilométerrel mégis a megállás mellett döntöttünk. „Free camping” – mutatott egy sárga, kopott tábla lefelé az óceánpart irányába. „Ezt meg kell nézni magunknak”. Gyorsan beláttuk, hogy ebben a szélben és esőben egy kietlen tájékon nagyon nehéz lenne megaludni, s különben is nagyjából egy kezemen meg tudom számolni életemben hány ingyenes kempingben aludtam. A kis kemping – a körülményekhez képest – nagyon igényes volt. A zuhanyzó nyilván fizetős, de volt saját szél és esőmentes konyhája, s a sátrat is puha legelőre állíthattuk fel. Megérte megállni!

18. nap Találkozás egy működő vulkánnal 2021. július 14.

Izland – mintha tudná már, hogy holnap itt hagyjuk – egyre inkább bekeményít. Már nyoma sincs a keleti partvidéken tapasztalt napsütéses, kellemes időjárásnak. Mintha egy távoli álom lett volna csupán, úgy hagytuk ott a sziget túlsó végén. Izland ismét elővette a legkomorabb nyári arcát, s minden erejét bevetette, hogy így emlékezzünk majd rá.


Alig tízzel rugdossuk előre a bringákat a metsző szembe szélben és esőben. Esőkabátjaink már belül is nyirkosak, kezeink-lábaink átfagytak, s az előttünk álló alig 70 kilométeres távolság elképesztően hosszúnak tűnik most. A Reykjanes-félsziget ugyanazzal a sötétszürke komorsággal fogadott minket, mint amilyennek a túránk első napjaiban láttuk. Emlékszem, június végén mielőtt megérkeztünk, végigrepültünk az egész sziget felett. Mindenhol sütött a Nap, csak itt, az ország nyugati csücskében nem. Most, hogy jobban belegondolok, nem is értem igazán, hogy miért pont ebben a csücsökben alakult ki az ország központja. Miért itt található a fővárosa és a négy legnagyobb népességszámú városa? Miért nem valahol az északi, vagy keleti területeken? De hiába keresnénk, nem találnák rá válaszokat. Talán még ők, a vikingek közvetlen leszármazottjai sem tudják igazán.

 kerekpartura izlandon 06 05

A lávafolyam vége - megérkeztünk a hónapok óta működő vulkán közelébe

Az utolsó napra már csak egyetlenegy látnivaló maradt, a Geldingadalsgos működő vulkánjának megtekintése. Az első napokban már elsuhantunk mellette, s távolról láttuk füstjét, de az igazi találkozást így a túra végére terveztük. Hónapok óta önti magából a lávát ez a kicsi, de annál aktívabb vulkán itt a sziget nyugati részén, s bár mostanra egy kicsit megcsappant a teljesítménye, úgy gondoltuk, nem mehetünk haza anélkül, hogy közelebbről is szemügyre vennénk. A déli parti út mellett hatalmas parkolót hoztak létre a látogatóknak, látszatra minden igaz volt, amit az interneten olvastunk róla: „ez egy tökéletes turistavulkán”. Nincs robbanás, földrengés, hamulövellés, kőzetröpködés. Csak láva van. Neki is vágtunk sok-sok emberrel egyetemben a kitaposott útnak, mely először a már félig kihűlt lávafolyam végéhez kalauzolt minket. Itt testközelből megérinthettük a megkövült folyamot, mely néhol még langyos, sőt gázok-gőzök is előtörnek belőle. Majd felkaptattunk a szemközti hegyoldalra abban a reményben, hogy a krátert is megpillanthatjuk.

 kerekpartura izlandon 06 06

Pocsék idő volt! Ez lett a legjobb kép, amit a főkráterről sikerült készítenünk

Jó 3-4 kilométert kaptattunk felfelé a szűnni nem akaró makacs esőben. A túloldalt már látszott egy-két lávafolyam a távolban, de az átvonuló felhők miatt nem igazán volt rálátásunk a vulkánra. Az emberek többsége autós turista volt, alul öltözött, kényelmes típus. Ők hamar feladták a küzdelmet, s visszafordultak a parkoló irányába. Mi úgy döntöttünk, hogy felkaptatunk a következő hegygerincre is. Jól tettük, ugyanis a következő csúcs már a forró lávamező fölé emelkedett. Lábunk alatt ott piroslott az állandóan ömlő láva, s most már felfedeztük magát a krátert is, melyből folyamatosan csordogált az utánpótlás. A kráter nagyjából olyan magasságban volt, mint a mi hegyünk, így nem láttunk bele, de a vulkán nagyjából 10-15 percenként „böffentett” egy nagyot, ilyenkor megmozdult a láva, mint amikor valaki elesik egy teli pohárral a kezében úgy fröccsent ki tetejéből egy adag, majd lassú csorgással végigfolyt a piros folyam egészen a hegy lábáig, ahol egy egyre növekvő piros tavat alkotott. Kőkemény volt itt fent a metsző szélben és állandóan szitáló esőben álldogálni, de így is hatalmas csodálattal bámultuk a természet műalkotását. Életem során néhány működő vulkánnál már megfordultam, eddig legaktívabbnak az Etna bizonyult, mely 2011-ben a látogatásunk után néhány nappal komoly kitörést is produkált, lávafolyamot ilyen közelről előtte még soha nem tapasztaltam.

 kerekpartura izlandon 06 07

Igen, az ott láva!

A hosszú gyaloglásnak és a sok-sok nézelődésnek hála már jócskán benne jártunk a délutánban, mire visszaértünk a bringákhoz. Elkezdődhetett a túra utolsó bringás felvonása, melynek stílusosan akár a „reptér túl messze van” címet is adhattuk volna. Mindössze 32 kilométer maradt a túrából, mégis egy örökkévalóságnak tűnt az út. Át kellett kelnünk egy kisebbfajta hágón, ahol olyan szelet kaptunk, hogy még tolva is alig tudtuk megtartani a bringák egyensúlyát. Grindavík után aztán némiképp javult a helyzet, ahogy az addig nyugati irányt északira cseréltük. Kereszteztük az egész félszigetet, s – ahogy elértük a reptérre vezető kétszer két sávos főutat – úgy egyszersmind be is zártuk az körtúrát. Innen már csak berugdostuk a gépeket Keflavík kicsiny városába. Ismerősen fogadott minket a Krónan áruház, ugyanazzal a fagyos fogadtatással, mint túránk első reggelén. De akkor még bizonytalan idegenekként indultunk a sziget meghódítására, most pedig fáradt, de sokat tapasztalt vándorokként tértünk vissza ugyanide. Szálláshelyül a reptér környékén található kis tó partját választottuk, itt aludtunk az első izlandi éjszakánkon is. S bár egész éjjel tombolt a szél, és szitált az eső, most már kezdtük elhinni – ezt a túrát megcsináltuk!

19. nap Az utolsó fagyos nap 2021. július 15.

Mintha semmi sem változott volna azalatt a majdnem 3 hét alatt, ami eltel azóta, hogy először itt táboroztunk. Ugyanaz a ködös, hideg reggel köszöntött ránk ma is, mint túránk első napján. Nem igazán akaródzott ma előbújnunk a sátorból. A reptér alig másfél kilométerre van tőlünk, járatunk pedig csak a délutáni órákban fog elrajtolni. Végül aztán mégis búcsút intünk hálózsákjaink melegének, s visszagurulunk még Keflavík városába. A kicsiny, de Izlandi mértékkel mérve mégis nagyobbacska város a megszokott nyugalommal fogad minket. Utolsó bevásárlás következik, s a reggelit már egy szélvédett buszmegállóban fogyasztjuk egy saját magunk által főzött meleg tea kíséretében. Majdnem delet ütött az óra mire visszatértünk a reptérre, pontosabban a parkolójában található Bike Pit bringaszerelő konténerbe. Az elmúlt 3 hétben rengeteg bringás érkezett a szigetre, erre utal az itt található bringás dobozok mennyisége. Mivel a saját dobozainkat már nem találtuk, kiválasztunk két méretes papírdobozt, s ezekbe raktuk össze a gépeket. Most már enyhe félmosollyal az arcunkon tanulmányoztuk azt a 12 piktogrammot, melyet helyi barátaink jótanácsként ragasztottak fel ennek a praktikus épületnek a belső falára. Nagy részüket magunk is volt módunk megtapasztalni. Például az oldalszelet, a rázós utakat a rossz időt, az élelmiszerboltok hiányát, az esőt, az éjszakai világosságot mind-mind átéltük azzal a különleges jelenséggel, hogy nem egyszer a madarak olyan közel merészkedtek hozzánk, mintha egy Hitchcock filmben lennénk. Egyszer egy sirály konkrétan el akarta lopni a fejemről a sapkám. De akadt szerintünk téves megállapítás is. Azt írják, az autóvezetők a vikingek leszármazottjai, s nem igazán előzékenyek a bringásokkal. Mi ennek pont az ellenkezőjét tapasztaltuk. Végül eljött az idő, beléptünk a fűtött terminál épületébe, s innentől Izland szürkesége, a 8 fokos hőmérséklet, az apró szemű eső és a szél már csak kirakatként és az emlékeinkben létezett tovább.

kerekpartura izlandon 06 08

Mióta útnak indultunk, sok-sok kalandvágyó bringás érkezett a szigetre - erről árulkodott a sok-sok kartondoboz a repülőtér bringaszerelő konténerjében


  • Túra hossza: 418 km
  • Túra nehézsége: Nehéz
  • Túra terepe: Hegyvidék
  • Szint: +2569 m,-2549 m
  • Átlagos meredekség: 1 %

Végszó

Sokak számára őrültségnek tűnhet egy ilyen kietlen helyre bringatúrát szervezni. Azt mondják, hogy ezáltal pont az az élvezet veszik el, ami a bringatúra lényegét alkotja. Aki ismer engem, az tudja, hogy mennyire utálok kora tavaszi bringatúrákról fagyott lábfejjel, ázottan hazatérni. De mégis, volt valami különleges, valami romlatlan szépség, ami erre a szigetre hozott. Több országról olvastam már azt a megállapítást, hogy először elvesz, hogy aztán adhasson. S gyorsan be kellett látnom, ez a megállapítás Izlandra is igaz. Gyorsan elvette tőlünk a kényelmet, a komfortot, a kellemes meleget és sokszor a napsütést is. Ám ahogy egyre beljebb hatoltunk az országba út tárta fel ezer csodáját. Izland – bár egy szélességi fokon fekszik Skandináviával – mégis teljesen más világ. Az óceáni jellege miatt sokkal vadabb, sokkal kitettebb élmény itt bringázni. S bár csodálatos természeti adottságokkal rendelkezik, néha hihetetlenül monoton tud lenni. Soha nem felejtem el azokat a hosszú órákat, ahogy küzdöttünk a szembe széllel a jellegtelen országutakon: sehol egy ház, egy tábla, egy kereszteződés. Megtapasztaltuk ezt a sziget északkeleti vidékén éppúgy, mint a déli part „sandur”-jain. Aztán egyszer csak a semmiből előbukkan egy vízesés, olyan nagy, olyan bő vízű, olyan szép, még soha nem láttunk ilyet. Szivárványként csillognak körülötte a páracseppek, s minden látószögből másnak mutatja magát. De ugyanígy hatalmas élmény egy természetesen meleg kültéri medencében, vagy patakban fürdeni. Vagy egy gejzír, vulkán, iszapfortyogó, vagy gázkitörés formájában megtapasztalni azt a hatalmas természeti erőt, amely egykor létrehozta ezt a szigetet itt az óceán közepén.

Lehet, hogy Izland nem az a hely, ahová rögtön visszavágyódik az ember, viszont megtanította nekünk azt az örök igazságot, hogy a változatosság gyönyörködtet. S a dolgok pont olyan szépek, amilyen szépnek akarjuk látni őket. S így Írországot, Skóciát, Skandináviát, s most már Izlandot bejárva végre elmondhatom, nem létezik olyan, hogy rossz idő. Csak rossz felszerelés.