Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Bikepacking stílusról kezdőknek
  Soha nem volt még könnyebb "csak úgy elindulni", egy bringával és néhány táskával.
Thermo kulacsok
  Hőtárolós kulacsok a kellemes folyadék bevitelért.
Cateye Kinetic hátsólámpák
  Három „majdnem féklámpa” a legendás japán gyártótól.
MTF villanybringák Magyarországon
  Új márka a láthatáron.
prev
next

kerekpartura a foldkozi tengertol az atlanti oceanig 4 resz 03

Ködös, esős, de gyönyörű - a Pireneusok francia oldala.

A következő szakaszon áthágunk a hegység északi oldalára Franciaországba. Mintha egy nap alatt lett volna nyárból ősz, úgy változott meg az időjárás egyik pillanatról a másikra. Franciaország eleinte ijesztően szegényesnek tűnt a csodás spanyol városok után, de aztán mégis sikerült megtalálnunk egyedi báját.

10. nap 2021. július 25. (vasárnap)

Col de Fanlo – Sarvisé – Broto – Gavin – Portalet-hágó – Laruns – Bielle Táv: 117,4 km

A mai reggelen az eddigi spanyol reggelekhez képest kifejezetten csípős, hűvös időre ébredtünk. Bár a nap fent járt az égen, a melegsége valahogy nem jutott el hozzánk. Broto városában vettünk reggelit, amit egy parkban fogyasztottuk el. Sajnos a környező hegyek még nem engedték a napsugarakat a város ódon utcáira, így alig vártuk már, hogy újra úton lehessünk.

A városka után újra megérkezett alánk az eddig délebben futó N-260-as út a „pireneusi tengely”, ezen kaptattunk felfelé a következő ezres hágónk irányába. A következő szakaszon két, kikerülhetetlen alagúton is átkel ez a főút, a hosszabb majdnem másfél kilométeres volt, de szerencsére nem volt egetverő forgalom, s egyébként sem tiltották bennünk a kerékpáros forgalmat. Ebédet már Biescas városban vettünk a Gallego-folyóhoz legurulva, s innen kezdtük meg az utolsó nagy felkapaszkodást a Pireneusok főgerincén át Franciaországba.

kerekpartura a foldkozi tengertol az atlanti oceanig 4 resz 01

A Portalet-hágó északi oldalán, immár francia földön gurulnak a bringák - nagy volt a forgalom

Az 1794 méter magas Portalet-hágó hosszú idő után az első lehetőség, ahol keresztezni lehet a hegyvonulatot, ezért írtam az imént, hogy választásra kényszerültünk a két országot illetően. Ehhez mérten elég forgalmas út vezetett fel a határig, melyet a délutáni órákban sikerült elérnünk. Szokásosan hűvös idő fogadott fent, s a francia oldalon jelentősen megnőtt a gyalogos túrázók száma is, már-már tömeg volt az útmenti parkolókban. A francia lejtő – ahogy számítani lehetett rá – sokkal szűkebb, rosszabb minőségű és forgalmasabb utat hozott, ráadásul pár kilométer után belegurultunk a tejfehér ködbe, ezután hűvös, kellemetlen időjárás jellemezte a napunk további részeit. Úgy látszik, szép lassan érezteti az Atlanti-óceán a hatását, hisz innentől már nyoma sem volt a kánikulának a túránk további napjaiban.

kerekpartura a foldkozi tengertol az atlanti oceanig 4 resz 02

Csodás magashegyi tájon, de már kúsznak be a komor felhők a völgyekbe - hamarosan megázunk

Hosszan gurultunk lefelé, kicsit olyan érzés volt, mintha egyre csak mennénk bele a nagy semmibe. A párházas falvak lepusztultak voltak, a spanyolországi igényességnek már nyoma sem volt errefelé. Nagyjából olyan érzésünk volt, mint amikor a 90-es években először léptem be Romániába. Szitált az eső, mikor megérkeztünk Bielle nevű kis városkába. Ez volt az első valamire való hely a határ óta, pedig már lejöttünk egészen 200 méteres magasságig. Tervünk szerint innen újra felfelé vezetett volna az utunk a Marie Blanque hágóba, de ilyen mocsok időben nem sok kedvünk volt felfelé mászni, így úgy döntöttünk, hogy inkább megkerüljük a hágót. Végül egy kis horgásztó partját szemeltük ki estére, itt volt esőbeálló, ahol meg tudtuk főzni a vacsoránkat és itt is tértünk nyugovóra. Már most hiányzott Spanyolország, a napfény és a túrán eddig megtapasztalt kellemes időjárás.

11. nap 2021. július 26. (hétfő)

Bielle – Oloron-Sante-Marie – Tardets-Sorholus – Alcay – Sant-Jean-le-Vieux – Sant-Jean-Pried-de-Port – St.Martin-d’Arossa – Bidarray Táv: 110,2 km

Az egész éjszakás eső után reggelre némiképp javult az idő. Egy kanyargós, néptelen úton, erdők és szántók között vezetett az utunk. Most, hogy eltűnt a szürke köd körülöttünk láthattuk, hogy mennyire megváltozott körülöttünk a táj képe. Amíg a hegység spanyol oldalán az alsóbb régiókban mindenhol mediterrán jegyek érvényesültek, itt újra zöldbe öltözött a táj, s sokkal jobban hasonlított az otthon megszokottra.

Oloron városában egy hatalmas bevásárlóközpontban pótoltuk a már fogytán lévő készleteinket. Ezen a téren viszont verhetetlenek a franciák, itt nem marad éhesen a túrázó, hiszen olyan árubőség van a boltjaikban, amit még itthon is nehéz elképzelni. A város forgalmát elhagyva újra délnyugati irányba indultunk, hogy minél hamarabb visszatérjünk a tervezett útvonalunkra. A vidéki Franciaország az apróbb mellékutakról tekintve már sokkal szebb arcát mutatta felénk legelőkkel, szarvasmarhákkal, s háttérben a Pireneusok magasabb vonulataival.

Tardetsnél kereszteztük a 2014-es Euro-Atlanti útvonalunkat, s mire Alcay-ba értünk újra kellemesen meleg idő kerekedett. Meg is álltunk a faluban egy falteniszre emlékeztető pálya udvarában. Már ekkor jól sejtettük, hogy az ilyen létesítmények valamilyen helyi baszk labdajáték pályái lehetnek, mert több faluban is visszaköszönt a jellegzetes vonalazású, falban végződő aszfaltos pálya. Itthon utána olvastuk, s tényleg igazunk lett ezek egytől-egyig baszk pelota pályák voltak. Mi viszont arra használtuk a hibátlan aszfaltot, hogy kiraktuk a vizes sátrunkat, cuccainkat és mindent szépen megszárítottunk ahogy kel, hiszen egyrészt így este nem kell a vizes sátorral szenvedni, másrészt pedig tudtuk, hogy délután jönnek a dombok, így jóval könnyebb súlyt kell majd felcipelnünk.

Okos döntés volt a szárítás, ugyanis a falut elhagyva minden eddiginél meredekebb, szakasz köszöntött ránk, mondhatni bemutatkozott a Francia-Pireneusok. Az alig egysávos út 4 kilométeren át végig 15% felett emelkedett, alig tudtuk mozgásra bírni a gépeinket. Volt egy szakasz, ahol Dia egy-egyben tekert én pedig nagyjából ugyanazzal a tempóval toltam mögötte a gépet. De a kaptatónak is megvolt a jutalma, az első nyergen átbukva igazi csodabirodalomba érkeztünk mélyzöld hegyekkel, marhacsordákkal, s forgalom nélküli apró utakkal. A kaptatónak itt azonban még nem volt vége. Rövid lejtő után újból felfelé kanyargott az apró út most már fák nélküli füves pusztaságon, majd egy hirtelen mozdulattal kikanyarodtunk egy korlát nélküli útra, mely a majdnem függőleges fűlejtő oldalába volt bevágva. Irdatlan mélység húzódott alattunk, nagyon látványos volt, mondjuk télen autóval nem szívesen jártam volna ugyanitt.

kerekpartura a foldkozi tengertol az atlanti oceanig 4 resz 03

A francia oldal sokkal zöldebb, sokkal komorabb volt mint a spanyol

Még nagyjából két-három kilométert „repültünk” a táj felett mielőtt egy – a felmenethez hasonló – irdatlan lejtővel véget nem ért volna ez a hegyi szakasz. 1100 méterről nagyjából 10 kilométer alatt újra kétszázon voltunk. Van valamilyen romantikus bája ennek a vidéki Franciaországnak is, a közepes minőségű, eszméletlenül kanyargós, de gondosan kitáblázott és számozott kis utaknak ugyanúgy, mint a jellegzetes épületekből álló, de inkább lepusztultnak mondható kis falvaknak.

Leérve újra megugrott a forgalom, s ennek most csak azért tudtunk örülni, mert így szinte biztos, hogy pár kilométer után be tudjuk szerezni a vacsorát egy helyi „marché”-ban. Így is lett, ma sem kellett szűkölködnünk az ételben. Nemsokára elértük Saint-Jean-Pried-de-Port városát. Ez a hely azért híres, mert innen indul a világhírű El Camino zarándokút Santiago de Compostellába. Sok-sok ember lézengett a városban, de mégsem volt a helynek olyan „camino feelingje”, mint amit még 2014-ben Spanyolországban többhelyütt megtapasztaltunk, amikor bringán tekertünk végig a híres útvonalon nagyjából 500 kilométert.

kerekpartura a foldkozi tengertol az atlanti oceanig 4 resz 04

Egy hangulatos francia városka - de sokat elárul a franciák "nyitottságáról"

A város után megélénkült a forgalom, s a szűk folyóvölgyben hiába kerestük, nem leltünk nyugodt táborhelyre. Egyre csak pörögtek a pedálok, több partszakaszt is szemrevételeztünk, mire sikerült találni egy jó helyet az ártéri kavicsmederben. Jót fürödtünk a folyóban, s abban a tudatban tértünk nyugovóra, hogy holnap már megpillanthatjuk az Atlanti-óceánt.

12. nap 2021. július 27. (kedd)

Bidarray – Errobi – Espelette – Saint-Jean-de-Luz – Irun – Jaizkibel – Herrera – San Sebástián – Aginaga Táv: 120,24 km

Ahogy közeledtünk az óceánhoz, úgy lettek a nappalok egyre hűvösebbek. Szerencsére eső már nem érkezett, de a kánikulát sajnos ott kellett hagynunk Spanyolországban a Pireneusok túlsó oldalán. Egy forgalmas úton kanyarogtunk a Nive-folyóval, bár inkább úgy helyes, hogy erősen dombos terepen próbáltuk követni a víz útját. Térképünk alternatív utat jelöl, mely jól ki is van táblázva: Thomas Pass. Miért is ne? Próbáljuk ki!

kerekpartura a foldkozi tengertol az atlanti oceanig 4 resz 05

Thomas Pass - falatnyi út, s egy kőkemény dombokkal tűzdelt alternatív útvonal

Eleinte jó ötlet volt, hiszen – mint írtam a franciák minden, a legeslegutolsó falucskába futó utat is számozzák, s táblákkal végig jelölik, csak hát mégis milyen út ez? A főút hosszú, monoton lankái után újra arcunkba kapuk a tegnapról már ismerős 16-20%-os szakaszokat. Felfelé egy-egyben rúgjuk a gépeket, majd szinte füstölnek a fékek. Nem túl nagy élmény így bringázni! A Thomas Pass persze nem hágó, csupán egy sziklaszoros a Nive-folyón – később ezt is megtudtuk, de addig szinte az összes környező dombot meglátogattuk. Megváltás volt visszatérni a jó kis forgalmas, de legalább kiszámítható főútra, s le sem tértünk róla már egészen Sant-Jean-de-Luz kikötővárosáig. Nagy élet volt itt a belvárosban csak úgy nyüzsögtek a franciák, mindenfelé ódon utcák, éttermek, kiülős helyek, a hosszú homokos fövenyen pedig strandoló emberek ezrei, csak épp a strandidő hiányzik hozzá.

kerekpartura a foldkozi tengertol az atlanti oceanig 4 resz 06

Saint-Jean-de-Luz - ééés elértük az óceánt. Strandidő nincs, de a strandolókat ez láthatóan nem zavarja

Nagyjából 24-25 fok lehet, de kifejezetten hűvös szél fúj a szürke párafelhőbe boruló óceán felől, nem jött meg a kedvünk a fürdéshez. Megyünk inkább tovább, az óceán parti mellékúton persze, de itt is eszméletlen nagy a forgalom. A homokos öböl gyorsan véget ér, helyette felkapaszkodik az út a partmenti sziklákra. Komor zöldbe öltözik a táj, de hamarosan ott csillog már a következő öböl Irun városával. Szinte észre sem vettük és újra Spanyolországban vagyunk. De ez mintha kicsit más lenne, mint amit eddig a spanyoloktól megszoktunk? Jártam már szinte az összes déli spanyol tartományban Katalóniától Andalúziáig, de megmondom őszintén ilyen lepusztultnak még soha nem láttam ezt az országot, mint itt Baszkföld első városában. Pedig itt is megvannak az országra jellemző széles utak, hatalmas terek, pompás épületek, ám mégis minden sokkal elhanyagoltabbnak tűnik.

De nincs idő ezen problémázni: a város után újabb domb van előttünk, kattognak a váltók – tudtuk, hogy ez lesz. Baszkföldön az óceán partja magas és meredek szinte mindenütt. Vagy mehetünk jóval beljebb a főúton a szárazföld belsejében, vagy pedig küzdhetünk az elemekkel itt az apró kis mellékutakon, de az óceán közelében. Nem volt kérdés számunkra. Itt legalább forgalom nincs, helyette vannak birkák, kecskék, lovak minden mennyiségben. 440 méteren van a Jaizkibel-hágó teteje, innen ismét a fékeké a főszerep egészen San Sebastianig, melynek baszk neve Donostia.

kerekpartura a foldkozi tengertol az atlanti oceanig 4 resz 07

Az óceán sziklás partvidékén sem volt könnyebb dolgunk, mint a Pireneusokban

Ez a hatalmas üdülő és kikötőváros keverék Gipuzkoa tartomány központja és 2016-ban elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet. Az útikönyv szerint spanyol Baszkföld legelragadóbb városa, bár nekünk eleinte nem igazán akarta megmutatni a szépségét. Kicsit, olyan érzésünk volt, mintha egy Nápoly, vagy Marseille szintű kikötővárosba közelednénk. Szegényes lakótelepeken keresztül kanyarogtunk át, a közlekedés elég kaotikusnak tűnt errefelé, közel sem éreztük magunkat annyira biztonságban, mint Katalónia útjain. Ott simán előfordul, hogy percekig jött utánunk egy autó, ha nem látta be a kanyart, nem kockázatott az előzéssel, itt simán ránk húzták a kormányt.
Késő délután lett, mire sikerült végre elérnünk a város központját. San Sebastian Európa egyik gasztronómiai központja, ahol 7 étterem 15 Michelin csillagon osztozik. Mi azonban megelégedtünk volna végre egy normális szupermarkettel is. Továbbra sem tudtunk egyetérteni az útikönyvünk szuperlatívusz jellemzésével, inkább azon tanakodtunk, hogy tudjuk leggyorsabban magunk mögött hagyni ezt a nyüzsgő hangyabolyt.

kerekpartura a foldkozi tengertol az atlanti oceanig 4 resz 08

San Sebastian, vagy másnéven Donostia - nekünk egy kicsit zsúfolt volt

Szerencsére a térkép megint segített, s a város szélén már be tudtunk vásárolni. Ez a végig dombos terep jócskán kiszívta belőlünk az energiát. Az Oria-folyó völgyében folytattuk utunkat és itt is találtunk táborhelyet éjszakára.