Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Az északi Tisza-tó kör
  Egy kevesek által ismert részt mutatunk be.
Az erdőtörvény bringás szemmel
Nézzük a minket, bringásokat érintő részt.
Vadászat!
Mikor korlátozzák erdeink látogatását a vadászat miatt?
Keresztül az Északi-középhegységen
   Hungarian (half) Divide élménybeszámoló
Schwalbe Marathon Mondial
  Az igazi mindenes gumi.
prev
next

 kerekpartura a budapest balaton kerekparut 00

Leteszteltük a frissen elkészült szakaszt.

A Budapest-Balaton kerékpárút ugyan nincs még kész, sőt elkészülésének a végét sem látjuk, azonban a napokban sikerült bringáznunk rajta. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) szervezett egy bemutató utat a sajtó képviselőinek a Budapest közeli Törökbálint és Bicske között. A study tour célja, a kerékpáros útvonal népszerűsítése. A MAKETUSZ célja, hogy a bringautakhoz csatlakozó kerékpárosbarát hálózatot alakítson ki országos szinten, minél szélesebb körű szolgáltatói kört bevonva.

Utunkat Törökbálintról az ottani falumúzeumtól indítottuk. Ez a hely már nagyon közel van a budapesti Kamaraerdőhöz, amely a készülő kerékpáros útvonal kezdőpontja. Ezen a kezdeti szakaszon rendkívül fontos, hogy különálló kerékpárutak létesüljenek, vagy alacsony forgalmú utakon jelöljenek ki kerékpáros útvonalakat a fejlesztők, hiszen Budapest vonzáskörzetében rengeteg az alvó város, amelynek útjai időszakonként hatalmas forgalommal, és rengeteg türelmetlen sofőrrel bírnak. A biztonságon túl viszont jó lenne, ha az útvonal egyben látványos is lenne. Élményt adna az ott kerekezőnek, nem pedig a biztonságáért rettegne kilométereken át.

kerekpartura a budapest balaton kerekparut 02

Ezt a nehéz, sokszor lehetetlen feladatot a kerékpáros nyom tervezői - úgy gondolom ezen a szakaszon - sikeresen megoldották.

A falumúzeumtól kerékpárosbarát, alacsony forgalmú utakon jutottunk el a Budapest-Balaton kerékpárútra. Az utakon jelzőtáblák, információs táblák sajnos nincsenek, így az arra tévedt kerékpáros turistáknak esélyük sincs a város látnivalóit megcsodálni, csak át fognak rohanni rajta. (Törökbálinti város vezetők, ez önöknek szól!)

kerekpartura a budapest balaton kerekparut 01

Az első hely, ami megállásra ösztönzött az M7-es autópálya fölötti kerékpáros híd volt, amelyről látni lehetett a közelben magasodó budai hegyeket, valamit a lábánál található Budaörsöt. Ez autóval is látványos rész a balaton felől érkezve, de most meg lehetett állni és nyugodtan bámulni az előttünk feltáruló vidéket. Hamarosan áthaladtunk az M0-s autópálya felett is, majd a Balaton felé tartó vasút melletti frissen aszfaltozott közúton, majd kerékpárúton haladtunk tovább. Ez korábban fontosabb út lehetett, erről tanúskodtak az út mellett található vasbeton korlát maradványok. Nagyszerű élmény volt a nyüzsgő város hallani és tőle szinte karnyújtásnyira egy nyugalmas kerékpárúton kerekezni. Ez itt annyira biztonságosnak tűnt, hogy kisebb gyermekkel is használható.

Biatorbágy szívét a régi vasúti töltésen kialakított úton értük el és szinte azonnal megálltunk a Viadukton. Igen, jól olvasod, nem elírás a Viadukton. A híd előtt és után ugyan még útburkolási munkák folynak, de már áttekerhető az egykor vasúti híd, amelynek párján robbant be Matuska Szilveszter neve a köztudatba 1931 szeptemberében. A hídon egyébkén nem lehet csak úgy áttekerni, itt meg kell állni csodálni a tájat, elkészíteni a kötelező fényképeket. Nagy-nagy élmény lesz mindenkinek.

kerekpartura a budapest balaton kerekparut 03

A híd után tovább haladva van még egy kis gond. Sajnos mind a mai napig nem végleges a település határáig a kerékpáros nyom. Mivel a helyiek nem fogadták el a tervezett nyomot a fő út mellett. Így itt még nincs semmi, ami útba igazítaná a turistát. Így a vezetőnk helyismeretére hagyatkozva mellékutakon érjük el a város szélét, ahol nyugat-európai minőségű út vezet tovább Egyekig.

Mit is tud ez az út? Széles, nagyon széles. Itt nem lesz konfliktus, ha bringás találkozik futóval. Akkor is kényelmesen előzheti, ha szemből jönnek. Szép kanyargós a nyomvezetése amely egy dombra visz fel, így a kilátás is pazar. Ezen kívül sima, tükör sima.

kerekpartura a budapest balaton kerekparut 04

Etyekre már naplementekor érkeztünk és egy kis kitérőt tettünk a Körpincékhez, amit ajánlok mindenkinek. Innen egyelőre a Balaton felé nem lehet tovább tekerni, aki viszont érez a lábában erőt, annak ajánlom a túrát folytatni Tarján felé.

Etyek-Tarján kerékpáros útvonal

Tükörsima aszfalton gurulunk a Gerecse dombjai között, hangulatos pincesorok, csillogó tavak maradnak mögöttünk. Autót csak nagyritkán látni, mienk a táj és az út. Megállunk tízóraizni egy szépen kialakított pihenőnél, és egyetértünk abban, hogy ez a túra az év egyik fénypontja. Hasonlóan vélekedett a meglepően sok biciklista, akik máris birtokba vették az új, még alig meghirdetett útvonalat.

etyek tarjan0086

Az Etyek-Tarján kerékpáros túraútvonal nemcsak önmagában érdekes, hanem mint sikerrecept és sikertörténet is. Nem arról volt szó, hogy egy önkormányzat pályázati pénzt nyer kerékpárútra, amelyet letud a járdára festett sárga vonallal, majd másra költi a pénzt – itt több önkormányzat működött együtt, kormányzati ernyő alatt és segítséggel, valódi értéket hozva létre.

Tovább olvasom!

kerekpartura a budapest balaton kerekparut 05

Csapatunk az egyeki borvidéken egy itt található kisüzemi sörfőzdét az Etyeki Sörmanufaktúrát látogatta meg. Nyári időszakban az ott található Sörteraszon bárki végig kóstolhatja a sörfőzde különleges söreit.