Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Balaton kerülés 360 km-en keresztül
  Ez az igazi Balaton kör.
Hogyan kerüljük meg a Balatont kezdőként?
Tanácsok kezdő túrakerékpárosoknak.
Vár Palócföld! 4/4
  Várnak a Mátra ösvényei.
Vár Palócföld! 4/3
  A Cserhátban jártunk.
Vár Palócföld! 4/1
 Szeretnél teljesen feltáratlan vidéket megismerni, itt a szomszédban?
prev
next

 ejjel nappal korzika 07 03

 Megérkeztünk a Pianella hídhoz, ami a Genovai Köztársaság idejéből származik és elég jó állapotban volt.

6. nap 2019.06.08. Szombat ( 60 km, 1.656 m szint)

Az éjszaka nyugodtan telt. Reggel 8 felé ébredtünk, majd Cobranco eltűnt, miután a fürdőgatyáját a feje fölött forgatva kiugrott a sátorból. Gondoltam, legalább nyugodtan meg tudok reggelizni addig, amíg visszatér. Egy óra múlva került elő, borotválkozni és mosdani szerettünk volna, de fél tízkor még takarították a mosdókat így várnunk kellett a kő száradására. Miután bejutottunk és megtettük, amit meg kellett tenni egy gyors csomagolás következett, és irány Horány.

ejjel nappal korzika 07 01

Illetve Porto belvárosa volt soron, ugyanis azt még nem láttuk és addig nem lehetett továbbállni, amíg ott, tiszteletünket nem tettük. Amikor a kempingből kicsekkoltunk, összefutottunk Ferivel, - akiről már este kiderült, hogy Ő is szokott kerekezni a montijával - aki hümmögve nézegette a bringákat. Mondtuk neki emelje meg bátran, ha kíváncsi, nehéz-e. Megfogta a vázat a nyeregcső alatt, majd húzni kezdte felfelé, először egy, majd két kézzel, húzta-húzta, de csak nem akart elszakadni a talajtól. Ezzel egyidejűleg az arcán változást észleltünk, olyan csodálkozás féle grimaszt. Aztán elköszöntünk és 10 óra felé elindultunk. Nem kapkodva, mintha nem is lett volna erre a napra feladat, pedig a teljes túra legnehezebb napja várt ránk. Rövid gurulás után leértünk a nagy, négyszögletes alapú bástyát tartó, gránit sziklához a tengerpartra. Ennek a sziklának a túloldalán ömlött a Porto folyó a tengerbe.

Szemügyre vettük a sűrű párába burkolózó Capu Rossu félszigetet Dél felé, majd némi lépcsőzés árán átmásztunk a bástyát tartó sziklán, a folyó oldalára. Egy meredek íves hídon átkelve eljutottunk a „plázshoz”, amit még előző napra gondoltunk táborhelynek. Megállapítottuk, hogy alkalmas lett volna rá, engem viszont meglepett, hogy amit én magasról homoknak véltem, azok 5-10 cm-es gömbölyded kövek voltak, ezek alkották a partot.

A városnézés után, 10:45-kor indultunk vissza a kemping felé, de ott már nem lévén dolgunk, a bejáratnál nem álltunk meg. Tovább haladtunk és már meg is érkeztünk a SPAR nevű műintézményhez, ahova bevásárlási kényszer miatt be is rontottunk. Ma szombat volt, a következő nap pünkösd vasárnap, majd pünkösd hétfő következett, és a nap folyamán már nem számítottunk lakott településre.

A hosszúra sikeredett előjáték után pontban délben kezdtük meg a túrát, ami vonalvezetésileg nem volt bonyolult. Fel kellett jutni a Vergio (1.479 m) hágóra, majd a túloldalon gurulni kicsit és egy táborhelyet szerezni. Az előző napi érkezés irányába indultunk, majd kb. 500 m után jobbra egy visszafordító után, Ota település felé vettük az irányt, a 124-es úton. A legrövidebb út a D84-es lett volna, de a Cobranco által választott út kisebb forgalmú, érinti Ota települést, és érdekesség is esik útba. A tengertől a Porto völgye eleinte délkeleti irányban haladt, a D84 a jobb, mi a bal oldalán kapaszkodtunk felfelé.

ejjel nappal korzika 07 02

Ami igaz, az igaz, nem túl komfortos mediterrán régióban délben hágót mászni. A párás melegben izzadtunk mint a lovak, de a völgy peremén futó út pompás látvánnyal ajándékozott meg minket és inkább nézelődtünk, mint nyűglődtünk. Jól látszott, és hallatszott, a völgy túloldalán futó D84-esen zajongó motorosok. Mi pedig nagyon örültünk a stressz mentes kerekezésnek. Egy idő után, - amikor kb. 250 m magasan jártunk, - a völgy kereti irányba fordult és megláttuk Ota települést, amint a fölé tornyosuló, vörös, taréjos sziklaszirtek alatt a hegyhez lapult.

Némi kapaszkodás után értük el a lakott helyet, szerencsére a központban egy árnyas helyen találtunk egy forrást, ahol italokat hűtöttünk, és hűsöltünk.

ejjel nappal korzika 07 03

A tovább indulás után derült ki, hogy itt bizony erősen lejtő úton – nem tervezett – szinteket fogunk veszíteni, végül 120 m gurulás után érkeztünk a Pianella hídhoz, ami a Genovai Köztársaság idejéből származik és elég jó állapotban volt. Cobranco lement körbenézni, videózni, majd haladtunk tovább néhány 100 métert, ahol utunk jobbra visszafordulva kapaszkodni kezdett, miután két hídon is átkeltünk. Ahogy kapaszkodtunk egyre feljebb, a túloldalon újra feltűnt Ota település és a felette húzódó 800-1200 m magas gerinc.

ejjel nappal korzika 07 04

Itt az út kifejezetten gyenge minőségű lévén, kirázta a lelket belőlünk, még jó, hogy nem lefelé kellett erre haladni. A kilátás azonban mindenért kárpótolt, a mélyben csobogott a Porto folyó, ha a tenger felé – vagyis előre – néztünk, akkor csábítóan integetett Porto település, körben pedig csipkés hegyek csipkelődtek.

Mintegy 2 km kapaszkodás után – 330 m magasságban - értük el a D84-es utat. A felhajtónál a szokásos lefestett útjelző táblák emlékeztettek rá, - ha a napszúrástól elfeledtük volna, - hol is vagyunk. Innen kb. 4 km-t haladtunk 6 %-os emelkedőn, de nem volt megerőltető. Újfent a látványra kell hivatkoznom, ami elég jó fájdalomcsillapítónak bizonyult.

Nem haladtunk valami gyorsan. Lépten-nyomon megálltunk fényképezni és nézelődni. Szerencsére a forgalom engedélyezte ezt, egyáltalán nem volt zavaró, vagy sűrű. 550 m magasságban hirtelen beállt az 1%-os emelkedő, ami 6 km hosszan kitartott. Itt a környezet is változott a csupasz sziklás részek aránya lecsökkent, a csupaszság helyét sűrű fauna vette át. Meglepődve tapasztaltuk, hogy az út mellett hosszan, disznók bóklásztak, és erősen szimatolták az aszfaltot és környékét. Fogalmunk sem volt arról mit kereshettek, de mi semmi ehetőt nem láttunk arra.

ejjel nappal korzika 07 05

Persze ahol disznó van, ott büdös is, ahol meg még hőség is ott aztán hatványozottan. A túrák során már a tehénszar szagához hozzászoktam Svájcban, meg Ausztriában. Sőt itthon már kifejezetten hiányzik – főleg az alpesi legelők látványával együtt -, de a disznószar szag valahogy nem vonzott. Ezzel a tehén termék dologgal úgy vagyok, mint Pavlov kutyája a citrommal, megérzem a szagot, máris olyan érzésem van, azonnal menni kell a hegyre. Ezek a disznók állítólag félig vadak, vagy van a vadakhoz valami közük, de mi teljesen szelídnek láttuk őket.

A nagy disznó nézés közben, egyszer csak a távolban feltűnt Evisa városka, ami az egyetlen lakott település Porto és a Vergio hágó között, ha végig a D84-es úton haladunk. Evisa 850 m magasságban terült el és nagyon reméltem, hogy végre eszünk ott valamit, mert eddig erre nem volt lehetőség és már nagyon éhes voltam.

Nagy mászás után, 16:45-kor értük el a települést, ahol találtunk a szieszta ellenére nyitva tartó étkezdét, de Cobranconak nem volt szimpatikus az árképzésük. Tény, hogy nem volt jutányos a sajtburger 13,9-ért, de én már bármit megettem volna, de Cobranco továbbot intett és már mentünk is. Igaz nem túl messze, mert leltünk egy kis élelmiszer boltot, ahol „jól” bevásároltunk. Én leginkább folyadékot, mert azt nagyobb léptékben fogyasztottuk, mint gőzmozdony a vizet. Cobranco vett valami "izét", jó drágán, ami „nájlon” tasakba sűrített tengeri bisz-baszokat jelentett. Ez a zacskó nyomokban törpe tintahalat, kagylót, csigát, cserebogarat, meg ismeretlen zöldségeket tartalmazott valamilyen lében. Teljesen logikus választás 40 fokban főleg, ha visszaidézem horvátországi kalamári esetet.

Azért örültem, annak, hogy ilyen romlandót vett, mert kikövetkeztettem, 10-12 perc múlva ebédelni kell, különben megromlik az egész és kimásznak a fogságból. És így is lett, mármint nem másztak ki, hanem végre 17:07-kor megálltunk enni. Ez azért nem volt egyszerű, mert körkapcsolásban voltunk, hol Ő, hol én videóztam azt, hogy mit eszik. Nagyon jól esett a kaja, csak azt nehezményeztem, hogy teát nem tudtam főzni, mert annyi időnk azért nem maradt, hiszen még 600 m szint legyűrése volt hátra, amikor 17:50-kor elindultunk.

Evisa után eltűnt a látvány, mégpedig azért mert sűrű fenyvesben vitt az utunk, kilátás egyáltalán nem adódott, emiatt nem volt érdemes megállogatni, jobban is haladtunk. A disznókból egyre több lett, már hordákba verődve döglöttek, vagy mentek keresztben-kasban, át, hosszában az úton, meg ahányféle lehetőséget el lehet képzelni.

Megerősítést nyert a vaddisznó rokonság, amikor az egyik átvágó hordában kis csíkosokat figyeltünk meg. Csak azt nem értem minek hoztak ide vaddisznót a valakik, mikor szelídet is hozhattak volna. Lehet, hogy a vadak természete közelebb állt a helyiekhez, mint a házi sertésé?

ejjel nappal korzika 07 06

Egy helyen megálltunk és a kilátópontról megszemléztük az alattunk húzódó szurdokot, de lejjebb menni a csapáson sem időnk sem merszünk nem volt. Volt még egy-két érdekesség, pl. romos, valamikori posta-kocsi állomás, forrás, ahol megálltunk szétnézni, inni, de az idő rohamosan telt. A túloldalon még le kellett gurulnunk valameddig, mert a felső régiókban nem számítottunk táborhelyre. Végül ledaráltuk a felső unalmas részt és 20:15-re felértünk az 1.479 m magas Vergio hágóra, ahol erős szél és a hátunk mögül előlopakodó fekete felhő fogadott.

ejjel nappal korzika 07 07

A hágótábla a földön feküdt a tartó oszlopaival együtt, csak egy 10 méteres – Cobranco szerint – Jézust ábrázoló szobor maradt talpon, egy betonból készült eszkimó iglura hajazó valami tetején. Nem tudom mi lehetett a koncepció, de én még érleltem volna 59-88 évig a művész helyében. Végül matricát nem ragasztottunk és 20:40 körül szemerkélő esőben megkezdtük a gurulást. Az út eleinte egészen jó minőségű volt, a meredekség 4 %.

Gurulás közben már az elejétől figyeltük az út melletti terepet, de semmi esély nem látszott a fenti régióban. Kb. 1,5 km után még lankásabb lett az út, olyan 3 %-on gurulgattunk. Még hajtani is kellett, főleg amiatt, mert az eső rákezdett, próbáltunk meglépni előle. Persze ebben a romló útminőség nem volt partner és a rohanást már a szürkület is korlátozta. Amikor már kicsit ritkultak a fák, és utak is vezettek az erdőbe, akkor a tiltó táblákból kikövetkeztettük, hogy az idegenlégió kiképző területeit rejti a rengeteg. Oda bizony tilos bemenni, és minket hamar meggyőztek arról, jobb lesz tovább menni. Igen ám, de már lámpával is csak lassított felvételhez hasonlóan mertünk gurulni annyira besötétedett.

ejjel nappal korzika 07 08

Amikor elhagytuk a katonai terepet, többször megálltunk, ha látni véltünk valami kecsegtetőt, de semmi nem jött össze, hol a terep, hol a disznók, és ahogy haladtunk lefelé, már a marhák is konkurensnek számítottak. Az 1.000 m-t 21:22-kor léptük át, de még mindig sehol semmi. Ezen a részen már kezdett kinyílni a völgy és reméltük, hogy előbb utóbb lesz valami. 21:45-kor egy röpke pillanatig úgy tűnt, hogy egy ajtó és ablak nélküli ház talán jó lesz, de Cobranco sovány malac vágtában jött vissza a nézelődésből és közölte: tele a ház disznókkal ott fekszenek egymás mellett.

Itt már elég közel voltunk a Golo folyóhoz, ami mellett majd a következő nap elejét fogjuk tölteni, de ez nem vigasztalt, mert táborhely „nyista”. Aztán 22:06-kor, az úttól balra láttunk egy dimbes dombos, helyenként bozótos területet, ami le sem volt kerítéssel zárva, csak nagy sziklák szegélyezték, ami az autóval való behajtást akadályozta meg, de minket nem.

A területen állt egy nagy lánctalpas markoló, mi a másik irányba felkaptattunk egy kicsi dombra és két szúrós bokor közé, - a disznó szarokat szétrugdosva - felállítottuk a sátrat. Az út túloldalán a dombtetőn állt egy ház, valószínűleg oda tartozhatott ez a terület is, és teljes rálátásuk is volt. Ja, előtte még több aktív víz-éren átkeltünk, de úgy éreztük itt elfogadható a hely és nem megyünk tovább. Nem aggódtunk túlzottan, hiszen 2 óra múlva pünkösd vasárnap lesz és arra számítottunk, hogy ezek a népek nem nagyon fognak mozogni, hiszen munkanapon se tettek eddig ilyet. Felállítottuk a sátrat, ettünk még valamit, majd 23 óra után eldőltünk...