Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Vadászat!
Mikor korlátozzák erdeink látogatását a vadászat miatt?
Keresztül az Északi-középhegységen
   Hungarian (half) Divide élménybeszámoló
Schwalbe Marathon Mondial
  Az igazi mindenes gumi.
Cateye Micro Wireless computer
  Avagy van-e hagyományos kerékpáros computerekre szükség az okostelefonok világában?
Cube Cargo Hybrid
  Egy igazi különlegességet sikerült a tavasszal kipróbálni, amelynek a tapasztalatait megosztom most veletek.
prev
next

 korzika szardinia kerekpartura 03 01

 Fent álltunk Korzika legtetején

6. nap Gyalogtúra: Haut-Asco – Monte Cinto (és vissza). Táv: 27,33 km

Reggel a szokásosnál korábban, 6 óra előtt volt ébresztő, s rövid kaptató után már Haut-Asco-ban lakatoltuk gépjeinket, s pillanatok alatt átvedlettünk normál hátizsákos túrázóvá. Jól beleillettünk a GR20-as úton vándorlók garmadájába, bár többségük francia anyanyelvén beszélt csak. Ők már jóval kedvesebbek voltak velünk, így gyorsan oldódott bennünk az a sokk és ellenérzés, melyet a tegnapi eset váltott ki belőlünk. Nagyjából fél órát baktattunk a hatalmas fenyők között, s rövidesen feltárult előttünk Korzika vad sziklavilága. Az út is egyre kalandosabb lett, ahogy haladtunk felfelé, néhol mászni kellett, másutt láncok segítségével juthattunk fel egy-egy kitettebb részen. Alapvetően könnyű volt a mászás, de a hatalmas felületű, simára csiszolt sziklák esőben bizonyára sokkal veszélyesebb útvonalat tartogatnak.  Kétezer méter fölé érve sem bukott át még a nap, így felkerültek a pulcsik, s rövid reggeli után, enyhe didergéssel folytattuk utunkat a hófoltokkal tarkított hegyoldalon. Egy pillanatra teljesen elfelejtettem, hogy egy földközi-tengeri szigeten járunk, látszatra akár az Alpokban is lehettünk volna. 2300 méteren egy apró tengerszem mellett haladt el utunk, innen már nem volt messze a hegygerinc. A GR20-on túrázók közül sokan itt megszabadultak súlyos hátizsákjaiktól és könnyített felszereléssel indultak a sziget legmagasabb csúcsa irányába. Jól is tették, hiszen innen jócskán nehezebb lett az út, egyre többet kellett mászni és több sziklatornyot ki kellett kerülni, hogy elérhessük a csipkézett gerinc legmagasabb pontját a Monte Cinto 2706 méter magas csúcsát. Néhány lelkes túrázó, egy apró fakereszt és csodás körpanoráma fogadott minket. A tengerig csak északi irányban láttunk el, déli irányban folytatódott a sziklás hegyvonulat, mely több mint ötven kétezer feletti csúcsot foglal magában. Ez – a sziget méreteit ismervén – elképesztően magas szám. A nyugati oldal meredeken szakad bele a Földközi-tengerbe, ide nem láthattunk le, keletre pedig az egyre erősödő felhősödés miatt nem láthattunk messzire.

korzika szardinia kerekpartura 03 01
Fent álltunk Korzika legtetején

Könnyű zsákjainkkal jó tempót mentünk, Dia ügyesen jött lefelé is, bár neki annyira nem kenyere a mászás, ezt a mai napon ügyesen titkolta, így délután három órára sikerült visszatérni Haut-Ascoba. Lábainkban éreztük az 1300 méternyi szintet és a magasságot, de a bringára visszaülve visszatért minden a régi kerékvágásba. Pláne hogy csak gurulni kellett…

Asco alatt – immár kánikulai melegben – ma sem maradhatott ki a strandolás, majd a szurdokvölgyből kiérve egy árnyas erdőben találtunk nyugodt éjszakai szállást. Csupán néhány bagoly erőteljes eszmecseréje zavarta némiképp álmunkat.

7. nap. Capannace – Ponte Leccia – Col de San Colombano – Belgodére – Nessa – Muro – CALVI – L’Argentella. Táv: 112,77 km

Mivel a hegymenet jócskán lemerítette készleteinket, úgy gondoltuk, hogy – vállalva 6 kilométeres kitérőt – visszatérünk Ponte Lecciába bevásárolni, hiszen sejthető volt, hogy Calvi városáig – végig hegyi utakon haladva – nem sok ilyen lehetőség adódik majd. Kiadós reggeli után északnak vettük az irányt. Eleinte a forgalmas főúton, majd a teljesen néptelen régi országúton kapaszkodtunk a San Colombano hágó oldalán. Ismét változott a táj: elhagytuk a zöldellő folyóvölgyet, kopott, sárgás lett minden, erdők helyett csupán száraz bozótok terebélyesedtek az út mentén. A hágó után ismét visszakaptuk a tenger kékségét, s csodálatosan kirajzolódott előttünk a sziget északi partvidéke. Belgodére után nem szaladtunk le rögtön a partra, nem is lett volna értelme, hanem – Cseke Feri profi útvonaltervének ajánlása szerint – egy kis mellékutat választottunk, mely nagyjából 300 méteren végig szintben vezetett minket egészen a Calvi környékén elterülő síkságig. Full panorámás, szinte teljesen forgalmatlan 30 kilométer volt ez, csodás hegyi falvakkal.

korzika szardinia kerekpartura 03 02

Calvi - a citadellából nézve

Délután 2 óra környékén érkeztünk meg az északi part legnagyobb városába, s egy kiadós ebéd után a tengerpart melletti sziklákra telepedtünk le. Szuper kilátás nyílt innen az öbölre, a városra és a hegyekre, melyek irányából megérkeztünk erre a pompás helyre. Gyorsan elszaladtak a pihenésre szánt órák, feltornáztuk magunkat a Citadellára, majd a sziget nyugati partszakaszán futó D81B tengerparti úton haladtunk immár dél felé. Ez a rengeteg kanyarral tűzdelt apró kis utacska néhol 140 méteres magasságba kényszerül, másutt pedig egészen közel fut a mélykék víz mellett. Valahol azt olvastam, hogy a világ egyik legszebb tengerparti útvonalaként tartják nyilván, de nem tudom, nekem a Cap Corsé nyugti partvonala sokkal jobban tetszett. Viszont itt átélhettük a túra első tengeri naplementéjét. L’Argentella köves strandja mellett telepedtünk le, s most alibink is volt a vadkempingezésre, hiszen a közeli kempinget zárva találtuk.

8. nap L’Argentella – Geleria – Bocca di Palmarella – Partinello – Porto – Calanques de Piana – Piana – Capu Rossu. Táv: 88,86 km

Gyalogtúra a Thurgiu-toronyhoz. Capu Rossu – Piana – Calanques de Piana

Ma délelőtt folytattuk utunkat a sziget eszméletlenül tagolt nyugati partja mentén. Ezalatt a pár nap alatt, mióta a szigeten tekerünk, már rájöttünk, hogy a korzikaiak türelmes emberek. Hegyi útjaik (szinte mindenhol ilyen van) alaposan követik a domborzat nyújtotta lehetőségeket, így viszonylag könnyű rajtuk tekerni. Nincsenek 6-8%-nál nagyobb emelkedők és lejtők, viszont kanyarokból van jónéhány. Ráadásul útjaik olyan szűkek, hogy két autó csak bajosan fér el egymás mellett. Ennek ellenére mindenhol gondosan felfestik a felezővonalat, még ott is, ahol az út felén mi is csak egymást követve férünk el, egy autós semmiképp.

Ma szomorúan rá kellett ébrednünk, hogy egy kicsit alul kalkuláltuk a tegnapi bevásárlást, s elfelejtettük, hogy a néptelen partszakaszon nemhogy boltra, még házakra is elvétve számíthatunk. Ráadásul egy defekt is befigyelt (Dia hátsója eresztett le – mi lett veled, Schwalbe Marathon?). Lényeg, hogy már nem igazán esett jól egyikünknek sem a nagyjából hatvan kilométeres szakasz minimális kalóriabevitellel és egy négyszázas hágóval, de a látvány feledtette velünk szenvedéseinket. Az UNESCO Világörökség Scandola-félsziget ezerszínű és változatos sziklái ugyanis ott találkoztak a mélykék tengerrel közvetlenül a lábunk alatt.

Porto előtt persze volt még egy jó kis kaptató, de mikor végre befordultunk a meredek falakkal körülvett kis folyótorkolat irányába, már tudtuk, hogy biztosan megmenekültünk az egyre fenyegetőbb éhhaláltól.

A portugál nagyváros francia névrokona bájos kis városka, s igazi turistaparadicsom. Hosszú sorok kígyóztak, a szervezett hajókirándulásokat hirdető bódék irányába. Scandola-félsziget, Piana-i narancs sziklák, Capu Rossu félsziget – nehéz is választani merre induljon innen az ember. Mi egyelőre távolabb a zsongástól kerestünk egy árnyas parkot, majd rövid fürdés után inkább a sziget legolcsóbb közlekedési eszközével, saját bringáink nyergében vágtunk neki a várostól délre elterülő csodavilágnak.

A Piana-i sziklákról az a hír járta, hogy főként délutáni fényben jön elő narancsos színük. S elég jól is időzítettünk, ugyanis már öt óra után értünk fel a nagyjából négyszáz méterrel a tenger felett található csodavilághoz. Egy rövid gyalogtúrával kisétáltunk a Chateau Fort sziklaplatójához, ahonnan leírhatatlan panoráma nyílt a Portói-öböl és a Scandola-félsziget irányába. Hihetetlen, hogy már reggel óta ugyanazokat a sziklákat bámuljuk, de minden más látószög teljesen új élménnyel ajándékoz meg minket. Másrészt az is döbbentő, hogy bár kilométerben is szintben már 65 kilométert tekertünk, ha lenézünk a tengerre mindez a távolság semmibe vész.

Azonban nem időzhettünk sokat ezen a helyen sem, hiszen ma estére várt még ránk egy utolsó „challenge” a Capu Rossu-félsziget. Ezt amolyan naplementés túrának szántuk, s megint sikerült jól időzítenünk, hiszen alig 10-15 perccel naplemente előtt értünk fel a 312 méter magas, teljesen függőleges sziklafal fölé épült Thurgiu-toronyhoz. Csattogott a fényképezőgép, de valójában egy kép sem tudta hűen visszaadni azt az élményt, melyet Korzika talán legszebb félszigetén átélhettünk.

korzika szardinia kerekpartura 03 03
A lemenő nap sugarai vörösre festik a Capu Rossu szikláit

Lefelé már ránk telepedett a sötétség, így elemlámpáink fénye vezetett vissza minket egy apró büfé mellé lelakatolt bringáinkhoz. Éjszaka még izgalmasabbak voltak az apró út szorosan a meredek partvonal fölé simuló kanyarjai. Pianában egy közkútban mosakodtunk meg, ekkor már este 11 felé járt az idő. A falu után az este még narancssárga színben ragyogó sziklavilág egyik rejtett zugában találtunk szuper táborhelyet.

9. nap. Calanques de Piana – Porto – Évisa – Col de Vergio – Albertacce – Calacuccia – Ponte Castirla. Táv: 74,14 km

Az eseménydús tegnapi nap után kicsit nehezen sikerült felébredni, de a reggeli gurulás mindkettőnket visszalendített a korzikai valóságba. Bőséges étkezés után indultunk neki Portóból a sziget legmagasabbra vezető hágóútján. A kisváros zsongása rögtön megszűnt, ahogy kapaszkodtunk felfelé a meredek falú szurdok oldalán az egyre jobban ránk telepedő hőségben. Csupán egyetlen kisvárost érintve jutottunk fel ezer méteres magasság fölé, ahol – mint ezt már többször megtapasztaltuk – hatalmas fenyőerdő fogadott. Le is telepedtünk a hatalmas fák árnyékába, s élveztük a partinál sokkal jobban viselhető enyhe meleget. Pihenésünket csupán a helyi disznó kolónia zavarta, a testes állatok teljes nyugalommal jártak-keltek körülöttünk, röfögésük mindenfelé hallatszott.

Nagyjából egy órás pihenés után indultunk tovább, tudván, hogy már csak alig néhány kilométer választ el minket a sziget keleti lejtőitől. Az 1476 méteres Col de Vergio-n egy hatalmas kőszobor és néhány hátizsákos vándor fogadott. Itt keresztezte utunk másodszor a GR20-as magashegyi vándorutat. Míg a túrázók egy újabb emelkedővel északon Monte Cinto, vagy a délen további kétezres irányába folytathatták utukat, nekünk a nap nehéz része már megvolt, csak gurulni kellett. A felmenethez hasonlóan enyhe lejtővel eresztettük a gépeket a falatnyi úton, nem nagyon kellett szétkoptatnunk a fékpofákat. A sziget legnagyobb folyója, a Golo itt még patakként csordogált mellettünk.

korzika szardinia kerekpartura 03 04

Újra a hegyekben

Calaccucciánál két genovai kőhíd ívelt át szurdokvölgyén, s a simára gyalult kövek között első osztályú fürdő- és napozóhelyet alakított ki a természet. Ezt mi sem hagyhattuk ki! Jó döntés volt, hiszen az alig párszáz méteres szurdok bármilyen élményfürdővel simán fel tudta volna venni a versenyt.

A tágas Niolo-fennsík után aztán újra sziklás szurdokvölgybe kényszerült a folyó, az út – más lehetőség hiányában – végig ott kanyargott mellette. Eszméletlen szép szakasz volt, Diával rendre megálltunk megcsodálni. Érdekes, hogy míg az Asco-völgyéről ódákat zengenek az útikönyvek, erről nem ejtettek egy szót sem. Az este viszont nagyon közeledett, így az első lehetőségnél megálljt parancsoltunk a hátszéllel lefelé száguldó bringáinknak és a szurdok egy elhagyatott, az útról nem látható kis szegletében, egy kavicspadon rendeztük be szállásunkat.