Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Vár Palócföld! 4/1
 Szeretnél teljesen feltáratlan vidéket megismerni, itt a szomszédban?
Látni és látszani. Nappal is!
  Az hogy te látsz, nem jelenti azt, hogy téged is látnak.
Okostelefon a balszerencsés bringás védelmében
   Ha egyedül tekersz, ott az esély egy olyan balesetre, amikor senki nem tudja rólad, hol és milyen állapotban fekszel.
Nyugati Bástya kerékpártúra 3/1
   Korán keltünk, hogy az augusztusi forróságot és a budapesti forgalmat minél jobban elkerüljük.
Bringás filmek
Évek óta gyűjtögetjük a kerékpáros filmeket itt a legfrissebb 27-es lista.
prev
next

 ppp azaz pupu pilisi palyaja ha pedaloznal egy szepet 00

A szerénytelenül önmagamról elnevezett túra „hivatalos” kezdőpontja a szentendrei Skanzen fölötti buszforduló.

A Dunazug-hegység szépségeit nagyszerűen bemutató útvonal, egyik kedvenc edzőköröm. Jórészt motoros járműveknek tiltott erdészeti utakon vezet, kisebb hányada mérsékelt forgalmú közút. Távja 80 km, a szintemelkedés 1560 m, amely eloszlik négy nagyobb és néhány kisebb kaptató között. Sehol sem meredek, tolós szakaszok nincsenek benne. A lejtőkön vigyázat: murva, fűrészpor, sár lehet az úton, erdészeti járművek közlekednek. Bejárása edzett sportolónak kellemes délelőtti mozgás, másoknak egész napos komoly élménytúra lehet.

ppp azaz pupu pilisi palyaja ha pedaloznal egy szepet 01

A szerénytelenül önmagamról elnevezett PPP-túra „hivatalos” kezdőpontja a pilisszentlászlói országútról a szentendrei Skanzen fölött jobbra nyíló Forrás utca buszfordulója. Sokan ismerik e helyet, mint a Paprétre vezető aszfaltút kezdőpontját – mi is arra indulunk majd. Itt jól le lehet tenni a kocsit, ha azzal jöttél, de Budapestről sem nagy bravúr bejárni az útvonalat, én így szoktam.

Csak az erdészház melletti sorompó után, rövid szakaszon húzós a kaptató. Följebb esőház vár, ha elkapna egy égi áldás. Pap-réten ne számíts boltra, büfére, nyomós kútra, de nem is baj, mert hamar legurulsz Visegrád tejben-vajban fürösztő oázisába. Közben két megálló vár: az első egy jobbkanyar előtti nyitott rész, szép bepillantással a Szent László völgybe, a másik a sorompó Apátkút előtt – fel ne akadj rajta! Kulacsodat a Kahn forrásnál töltheted meg, vagy Visegrád temetőjénél (útba esik).

ppp azaz pupu pilisi palyaja ha pedaloznal egy szepet 04

Innen a 11-es országúton folytatod Lepencéig, vagy, ha idegenkedsz az autóforgalomtól, mellette, a nyomorúságos minőségű „kerékpárúton”, amely nemsokára megújul majd. Lepencétől beleállsz a balra elágazó útba, amely Szentendrére vezet. Rendes minőségű, szépen kanyarog, sehol sem meredek, de gépjárművekkel kell osztozni rajta. Miután jó sokat emelkedtél a Sárkány-oldalban, Pilisszentlászló elérése előtt jobbra térsz, a Kis Rigó vendéglőhöz. Ha elég későn indultál, vagy elég lassan mentél, ott megrakhatod a kazánt.

ppp azaz pupu pilisi palyaja ha pedaloznal egy szepet 16

Tovább, nyaralók között, a sorompó után remek downhill kezdődik, az Öreg-nyílás-völgyben. Út-deltánál fordulsz jobbra, balkézről elmarad a sikárosi vadászház, idővel felérsz a Király-kúti-nyeregbe, és annak végén a jobbra tartó aszfalt utat választod, amely még emelkedik egy kicsit. Utána nagyon sokáig lejt, de helyenként nem sok örömöd lesz benne, mert itt-ott kátyús, gödrös az út. Keskeny, nagy nyomású gumival, versenybringával is járható, de figyelmet kíván. Van mellette forrás, esőház. A végén Pilismarót fölé érsz – ha a híd után jobbra fordulsz, pillanatok alatt beérsz a községbe, boltok, kocsmák eldorádójába, és a 11-es úton elhúzhatsz haza, ha besokalltál, vagy elromlott az időjárás.
A túra folytatásához balra kell fordulni a híd után, itt jön a legnagyobb, 400 méter szintkülönbségű kaptató, a Hoffmann-kunyhót, a Pilisszentlélekre szép kilátást nyújtó Égett-hársat (esőház) érintve, majd a Szentendre-Esztergom országutat a Két Bükkfa-nyereg alatti hajtűkanyarnál elérve, és felpedálozva a nyeregbe.

ppp azaz pupu pilisi palyaja ha pedaloznal egy szepet 06

Innen rövid kitérő Dobogókő, ha ezzel a plusz teljesítménnyel és az onnan nyíló panorámával koronáznád meg túrádat (ajánlom!).

ppp azaz pupu pilisi palyaja ha pedaloznal egy szepet 12

Akár így, akár úgy, a túra folytatása lefelé vezet, megint csak gépjárművek lesznek társaid a pompás lejtőzésen, de annyi bringás járja az utat, hogy nagyon hozzájuk szoktak, és tapasztalat szerint előzékenyek velük az autósok. Az élvezetes száguldás azonban nem hosszú, balra kanyarodsz a kakashegyi erdészháznál egy újabb erdészeti útra.

ppp azaz pupu pilisi palyaja ha pedaloznal egy szepet 15

Közben van egy pici pihentető lejtő, majd felkapaszkodsz a Fagyos-katonához (milyen sok a halálesetekhez kapcsolódó helynév a Pilisben, mint Döme halála, Enyedi Halála, Cseh-halál, Német gyerek halála), és onnan nagyon hosszú gurulás vár a Királykúti-nyergen át Dömör-kapuig, majd tovább, de ott vigyázz, egy szakaszon nagyon lepusztult az út, csupa gödör. Balról elmarad az izbégi lőtér, és hamarosan kiérsz az országútra, ahol az utolsó kis emelkedő (63 magasságméter) vár balra, amelyet lehet, hogy már nem fogsz élvezni.

ppp azaz pupu pilisi palyaja ha pedaloznal egy szepet 11

A Pilisszentlászói úton jobbra fordulsz, és egyetlen pedáltekerés nélkül visszagurulsz a Forrás utcához, a kocsidhoz, vagy egyenesen tovább haza.

Egészségedre!