Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Vadászat!
Mikor korlátozzák erdeink látogatását a vadászat miatt?
Keresztül az Északi-középhegységen
   Hungarian (half) Divide élménybeszámoló
Schwalbe Marathon Mondial
  Az igazi mindenes gumi.
Cateye Micro Wireless computer
  Avagy van-e hagyományos kerékpáros computerekre szükség az okostelefonok világában?
Cube Cargo Hybrid
  Egy igazi különlegességet sikerült a tavasszal kipróbálni, amelynek a tapasztalatait megosztom most veletek.
prev
next

 dolomitok kozt 2018 2 14

Egy hosszú alagút után értünk fel a Fedaia tó gátjához, ami a teljes völgyet elzárta a Marmolada gleccser vize elől.

2. nap 2018.08.28. Kedd

Mondanom sem kell, hogy az első napi megerőltető etap – és az utazás miatti kevés pihenés - után úgy aludtam, mint akit fejbe vertek. Ahogy este lefeküdtem, abban a pózban ébredtem fél nyolc felé. Ha a bicikliket ellopták volna, én azt sem vettem volna észre. Sőt talán, ha a sátrat elviszik a fejünk fölül, azt se.

Helyesbítek, a sátor ellopására biztosan felébredtem volna, mert én olyan vagyok, mint az inverz medve. A medve akkor alszik amikor hideg van. Én meg akkor kelek fel, igaz csak azért, hogy még egy réteget magamra ráncigáljak.

Az új sátor, mert - bizony, bizony – új sátrunk van, nagyon jól vizsgázott. Az előző már lassan középiskolába ment volna. A külső burkolatán már kisebb repedések jelentek meg, ami miatt az esőtől annyira féltünk, mint ördög a tömjén füsttől, ezért a túra előtt beruháztunk egy három személyes hagyományos sátorba, ami felépítését tekintve hasonlított a régire. A külső burkolata viszont vastagabb, reméljük az idő vasfoga kicsorbul rajta. Sajnos a fehér színe miatt csak sípályán lehetne vele észrevétlenül megbújni, viszont télen nem lehet bringázni. Emiatt nem teljesen optimális a zöld környezetben, de sebaj, majd beljebb megyünk az erdőbe.

dolomitok kozt 2018 2 01

A szokásos, hosszú reggeli tökölés után, 9:15 körül indultunk el, hogy a túra király etapját letekerjük. A jelző nem a szintnek, vagy a hossznak szól, hanem a várható látványnak, hiszen az első napi szintet nem fogjuk meghaladni a tervek szerint. Apropó, tervek: Villa után táboroztunk (1 446 m), innen csak néhány km Corvara (1 550 m), majd a Passo Gardena (2 121 m) hágó, utána egy kis gurulás, mászás Passo Sella (2 240 m) hágó, majd Canazei (1 450 m) település , és ismét egy hágó Passo Fedaia (2 061 m), a többit meglátjuk.

Az látszik a tervből, hogy nem a szokásos Sella kört terveztük, hanem annak csak a felét. A másik fele, majd a túra egy későbbi időpontjában következne. Az emlegetett szokásos Sella kör (Sella Roda), a Passo Sella-ról lefelé az SS242-es úton nem megy le Canasei-be, hanem 1.813 m magasságban balra elkanyarodik az SS48-as útra, ami a Pordoi (2 239 m) hágóra vezet, onnan pedig Arabba (1 593 m) a következő célpont, majd az SS244-es úton a Campolongo (1 843 m) hágó és innen lehet visszajutni Corvara-ba. Tehát mi ennek csak az első két hágóját terveztük a második napra.

Alig két km után beértünk Corvarába, ahol a fából kifaragott –, a település nevét formázó – látványosságnál megálltunk. Elkészültek a kötelező snittek és fényképek, majd hirtelen boltot kerestünk, amit a Gardena hágóra vezető út mellett meg is találtunk. Igaz néhány varga betű leírása után.

dolomitok kozt 2018 2 02

Itt már nagy forgatag kerekedett. Amíg vártam, hogy én is bemehessek a boltba, addig 10-15 autó jött a parkolóba és állt ki, ami előre vetítette, hogy itt sem lesz kisebb a tömeg, mint a csizmás ország általam bejárt északi részén.

Corvara tulajdonképpen három völgy találkozásánál fekszik, körben 2-3.000 m magas hegyek lábánál, vagy inkább a térdénél, mivel a település 1.550 m-rel a tengerszint felett található. Télen, a jó hóviszonyok miatt óriási a tömeg. Nyáron viszont óriási a tömeg a sok jó túraútvonal, és az egyre jobban felfutó kerékpáros turizmus miatt. Na, nem a csomagos bringások jelentik a felfutást, hanem az országútisok, és a rengeteg murvás hegyi út miatt a montisok, ja meg a motorosok is. (Sajnos.) Ennek megfelelően a városka roskadásig tele van szállodákkal, és szállásokkal.

dolomitok kozt 2018 2 03

A vásárlás után „már” 10:24-kor el is indultunk a napi első hágónk meghódítására, ami a Passo Gardena, vagy németül Grödner Joch. Itt mindennek van német neve, hiszen ez osztrák terület volt (dél Tirol) egészen az első világháborúig.

Az út – azon túl hogy 7-7,5 % meredekséggel tesztelte, vajon maradt-e erőnk az előző nap után – látvány elemeket is felvonultatott, hogy elvonja figyelmünket a dolog munka részéről. Ahogy egy kicsit feljebb jutottunk, már nem csak az előttünk balra, DNY-i irányban elterülő Sella tömböt láttunk, hanem mögöttünk K felé is egyre jobban kirajzolódott a Sciliar-Catinaccio 3 000 m-es gerince.

dolomitok kozt 2018 2 04

A Sella tömb függőleges szikláiról, tornyairól le sem vettem a tekintetemet, annyira jól néztek ki. Ráadásul az – erre a napra belőtt - időjárás is jól viselkedett, sehol nem látszott felhő, csak a lenvirág színű ég. Pazar látványok közepette értük el Colfosco-t, ami németül Calfosch-t. Én rögtön lefordítottam "hideg-szar"-ra, mert igaz, ami igaz, a levegő hőmérséklete még nem érte el a komfort zónám alsó határát.

Már kezdtem magam etióp éhezőnek érezni, - pedig reggel még a sátornál betoltam néhány „R” húst némi paradicsommal kenyérrel, de szerencsére egy út menti – fából készült 2 m magas - Calfosch feliratnál találtunk padokat és megálltunk, hogy 11 órakor végre elköltsük a hivatalos reggelit.

dolomitok kozt 2018 2 05

dolomitok kozt 2018 2 06

A padon nem tudtam sokáig ülve maradni, mert a betűk résein át jéghideg szél fújt a hátamra lentről, emiatt kénytelen voltam állva enni, de legalább így több fért. Itt megerősítve láttam az előbbi fordítás helyénvalóságát. Azért közben jól megnéztük a Sella tömb monumentális északi falát, amihez az út közelebb lopózott. Ahogy meresztettük a szemeinket, cikk-cakkban haladó túra-útvonalakat és túrázókat is sikerült felfedezni a szikla hasadékban.

Innentől az út vonalvezetése szerpentinesbe fordult, amit nem bántunk, mert így forgolódás nélkül, tekerés közben kaptunk kör-panorámát, ráadásul a monotónia is csökkent.

dolomitok kozt 2018 2 07

Az útnak volt még egy hamvába holt próbálkozása – 12 % - a bringások elriasztására, de nem kapituláltunk. Dél felől már a Puez Odle csupasz sziklái is befigyeltek, és további látvány elemeket jelenítettek meg az amúgy sem sivár tájon. Fél egyre értük el a Passo Gardena, vagy Gödner hágót, ahonnan már nyugati irányban nyílt egy kis kilátás. A látvány befogadása előtt még ki kellett várni a sorunkat a táblánál, ahol Cobranco matrica ragasztása volt a következő menüpont. A sor, a Penny market pénztárát idézte pénteken délután 5-kor, csak itt nincs több pénztár, illetve tábla.

Néhány perc várakozás után elkészültek fényképek és megint ferdén ragasztottam a matricát, ami miatt meg is kaptam a letolást és Cobranco lefokozott matrica ragasztóból, matrica ragasztást nézővé. Nem sokat időztünk, - mert még több dolgunk volt, - és megkezdtük a lejtmenetet, ami mindössze 100 m lett első körben. A gurulás alatt jó kitekintés nyílt az előttünk elterülő terepasztalra, ahol balra, előre tőlünk a szemérmetlenül pucér Sella tömb terpeszkedett, kicsit távolabb a Langkofel tömbje éktelenkedett.

Az út, a Sella függőleges fala alatt szinte teljesen vízszintesen haladt, de ne haladjunk ennyire előre, mert a lejtmenet után megálltunk és visszatekintettünk az elhagyott hágó irányába. Valami fantasztikusan nézett ki az üde zöld mezőből kiemelkedő - a nap fénye által megvilágított - rücskös, bibircsókos Odle-tűk látványa.

dolomitok kozt 2018 2 08

Az utunk a fölénk 4-500 m-rel tornyosuló sziklafalak árnyékában haladt 2 km erejéig, majd egy erős lejtő után, 1 873 m magasságban becsatlakozott a Gardena hágóútba. Itt mi nem lefelé, hanem felfelé vettük az irányt a Passo di Sella felé. Előtte egy kis pihenőt tartottunk a két út találkozásában kialakított parkoló szerűségben. A következő cél a Sella, ami 370 m mászás után érhető el innen, mi valamivel 13:30 előtt lódultunk neki az eleinte 7 %, majd egy átmenetileg lankás szakasz után 8 % meredekségű, de nagyon látványos útnak. Eleinte továbbra is a Sella tömb fala mellett haladtunk, helyenként jó kis fenyvesekben, majd szemből a Sasso Lungo (németül: Langkofel) tömbje integetett hívogatóan.

Egy pihenő alkalmával utolért egy osztrák országútis család, anya, apa, és a 16-17 éves „lyánygyerek”. Néha megelőztek, majd megálltak pihenni, majd újra jöttek. Anyu egészen jól tempózott, a szűk keresztmetszet a kislány volt (még, ha áthallásos is ez a kijelentésem, természetesen a kerékpáros állóképességre gondoltam, nem vagyok türelmetlen fajta, külföldiül: pedofil)

dolomitok kozt 2018 2 09

Én próbáltam a tempójukat tartani, így valahogy Cobranco elveszett, utólag derült ki, hogy térképet mutatott be, illetve sok érdekes adatot sorolt fel. Amikor elértem 2 150 m magasságban a Sasso Lungo-ra felvezető liftek környékét, ahol szállodák, parkolók, és tömeg fogadott, úgy gondoltam, hogy én bizony itt meg nem állok, hiszen ki nem állhatom a tömeget. Ezért még egy kanyarral feljebb mentem, és egy út menti kis parkolóban álltam meg ahonnan pompás kilátás nyílott a hegy három csúcsára, a törzsére, a térdére és a lábára és a nyakára is, ahová a felvonók síliftek siettek.

Gondoltam itt bevárom Cobrancot, de nem számítottam arra – vajon miért -, hogy Ő viszont megáll a tömegben, mindent levideóz, mindenről előadást tart, bemegy a templomba, hintázik egy kicsit, majd jó sokára elindul felfelé. Én mindezt madártávlatból jól kifigyeltem és még kis táplálkozásra, öltözésre is futotta az időmből, persze a táj látványát is próbáltam elraktározni.

dolomitok kozt 2018 2 10

Mintegy 24 perc után befutott Cobranco, váltottunk néhány szót, majd elindultunk az alig 44 m-rel magasabban lévő Sella hágóra, amit - a feltámadó szél miatt - némi erőfeszítés után három óra előtt értünk el. Itt elkészültek a fényképek, Cobranco ragasztotta az óriások számára, 4 m magasra tett hágótábla tartó lábára a matricát, ami egészen egyenes lett az én ragasztásaimhoz képest. Igaz könnyű dolga volt nem oldalirányú gebeszkedés közben kellett a műveletet elvégeznie. A hágóról a Sasso Lungo-ra újra jó kilátás nyílott. A másik oldal érdekes,az eddigiekhez képest merőben más képet mutatott. Tőlünk DDK-re befigyelt a Marmolada tömbje,valamint a mélyben Canazei a későbbi program.

A Sella hágót fájó szívvel hagytuk el 14:45-kor, - mintegy 25 perc fenn tartózkodás után, - de haladnunk kellett, mert volt még feladat. Első körben le kellett gurulni Canasei-be (1 450 m, majd onnan fel a Fedaia hágóra (2 061 m), összekötve Marmolada nézéssel. Utána még vagy legurulni a túloldalon, vagy a környéken szállást kell keresni, a helyzettől függően.

Tehát, elkezdtünk gurulni, de mintegy 500 m után egy kanyarban piros lámpát kaptunk, mert az útfelújítás miatt félpályás lezárás volt. Szerencsére a lámpát olyan helyre tették, ahonnan premier plánban szemügyre vehettük a monumentális Sella tömb DNY-i falát.

Eszembe jutott egy közösségi oldalon olvasott idézet, ami szerint az élet egy szar videojáték, de a grafikája az pompás. A megállapítás első felével nem értek egyet, de a második nagyon igaz. Legalábbis ott, az éles fényben fürdő sziklaalakzatok tényleg pazar grafikával rajzolódtak ki.

dolomitok kozt 2018 2 11

Még a Pordoi hágóról a sziklatömb tetejére járó felvonót is sikerült kivennünk, de hirtelenül zöldre váltott a fény és már indulhattunk is a vadul kanyargó úton lefelé. Az út minősége innen egész jó lett. Sajnos az előttünk menő piros, valamilyen kis Hyundai vezetője töppedt szőlőre hasonlított – azaz mazsola volt. Állandóan figyelni kellett rá, mert az egyenesben egy kicsit gyorsabb volt tőlünk (nem tudtuk megelőzni, pedig jó lett volna), de a kanyarok előtt 20-ra lassított, kb. 300 m féktávval, majd a gyorsításai is elég vérszegényre sikeredtek. Ettől eltekintve nagyon látványos környezetben gurultunk lefelé.

Később kicsit megálltunk a Sella fal alatt, egy kis fék pihentetésre. Ekkor arra lettünk figyelmesek, hogy egy helikopter érkezik fentről meredeken és tőlünk nem messze – a fák takarásában – megállt a levegőben lebegve, majd valamilyen csomagot akasztottak rá – valószínűleg építőanyagot -, majd mint a rakéta eltűnt felfelé. Ja, hát persze, a tetőre nem lehet másképpen felvinni ezeket a lomokat.

Viszonylag hamar elértük az 1 813 m magasságban az elágazást, ahol mi egyenesen Canasei irányába mentünk, balra pedig a Prodoi hágóra vezetett az út. Ahogy haladtunk lefelé, egyre sűrűbb fenyőerdő vette körül az utat, aminek minősége nem érte el a fenti tökéletest, de azért semmi problémát nem okozott az a néhány repedés, amivel találkoztunk. Mielőtt beértünk Canaseibe, 7-8 élvezetes visszafordító kanyarral vesztettük el az utolsó métereket.

Én azt érzékeltem, hogy Cobranco lemaradt az utolsó előtti kanyarban. Levágtattam a 6-7 %-os lejtőn, az aljában – már bent a városban -, megálltam és vártam, vártam. Kénytelen kelletlen elkezdtem visszamászni. Azért, hogy a lassú tempómmal ne zavarjam a forgalmat, a járdán mentem. Mire felértem, Cobranco éppen akkor zúgott el mellettem lefelé az úton, ahova én nem tudtam követni, mert a járdának jó magas korlátja volt.

dolomitok kozt 2018 2 12

Mikor nagy nehezen megfordultam és utolértem, akkor derült ki, hogy az utolsó előtti kanyarban kiesett a nyitva felejtett táskájából a Chinotto, és az úton pattogva elkoptatta a tokját, és a nagy része kárba veszett. Eddig én voltam a nagy kóla elhagyó, most végre Cobranco is követni kezdte a rossz példámat. Ez az esemény megváltoztatta a terveket, mert így be kellett mennünk a városba boltot keresni.

Egyébként nagyon kis takaros városka Canasei - a ladinok központja – csak sajnos ezt sok turista is tudta és óriási koncentrációban voltak jelen. Nagy nehezen leltünk boltot, Cobranco bevásárolt és már indultunk is az eredeti terveknek megfelelően a Fedaia hágó irányába. A boltkeresési, és vásárlási manőver 27 percet vett igénybe, ezért féltünk, hogy az elvesztegetett idő hiányozni fog este.

Canasei a Fassa völgyben fekszik, és mint – Cobrancotól – megtudtam a völgy neve a bab latin nevéből származik, mert a környéken ezt termesztettek. Ezen kicsit elméláztunk, mert nem az 1 400-1 500 m magasságot gondoltuk a bab optimális élőhelyének. Hacsak nem égig érő paszulyt termesztettek, mert annak nagyon előnyös ez a magasság, hiszen közelebb van az éghez. Hamarabb eléri azt, hamarabb fordulhat termőre.

Az valószínűleg sosem fog kiderülni, vajon égig ért-e a bab, de a hegyek bizony az égig értek a környéken, leginkább is a Marmolada, ami felé tartottunk. A városkában nagyon sok, - szép állapotban lévő – szállodát, fogadót láttunk. Nyilván a téli és már a nyári turista forgalomra alapozva épültek és működnek ezek. Végre találtunk egy kutat is, amiből jeges vizet vettünk, és üdítőt hűtöttünk benne, amire szükségünk is volt.

Az út – a Fedaia hágóra – eleinte sűrű fenyvesben vezetett, és nem is engedett sok kilátást, de ahogy haladtunk egyre feljebb, az erdő ritkulni kezdett és láthatóvá vált a Marmolada tömb mind több részlete.

dolomitok kozt 2018 2 12

Aztán elérkeztünk oda, hogy az Avisio völgye már annyira szurdokossá vált, hogy az út kacskaringósan felmenekült a Marmolada-val szembeni hegy oldalába. A szerpentin kanyarokból fantasztikus kilátás nyílt a Marmolada fehér, gömbölyűre kopott szikláira – a tetején hóval, jéggel - és a távolban a sok műtárgyra – a mi oldalunkon – ami az utunk vonalvezetését mutatta. Ezen a részen 7-8 % meredek volt az út, de a környezet változatossága, látványossága feledtette a fáradtságot.

Több lábas alagút is útba esett, így próbálták a vándorokat az építők megóvni a kőhullástól, ami a helyi, porlós kőzet esetén sűrűn előforduló esemény ezen a vidéken. Helyenként megálltunk pihenni, nézelődni, nagyon jó élményeket hagyott bennem ez az út.

Egy hosszú alagút után értünk fel a Fedaia tó gátjához, ami a teljes völgyet elzárta a Marmolada gleccser vize elől. A gáton betekertünk, kb. a közepéig és onnan csodáltuk a tó és a hegyek látványát.

dolomitok kozt 2018 2 14

A Marmolada-val szembeni oldal, - a Padon gerinc - zölddel benőtt sziklás hegy, míg a Marmolada teljesen csupasz – az év milliók alatt gömbölyded alakúra kopott – sziklákból állt. A kettő között a zöldes-kék színű nyugodt felszínű Fedaia tó. Az idilli látvány nem sejteti, milyen véres harcok helyszíne volt ez a terület az első világháborúban, újabb bizonyítékként az emberi-hülyeségre.

A gátat elhagyva elindultuk a tó túloldala felé, de előtte ragasztottam egy ferdét a hágótáblára, majd a galériában végiggurultunk a tó mellett. A túloldalon találtunk még egy – kis – tavat, ami a tulajdonképpeni névadó tó. Ez természetes víz, a nagy tó pedig teljes egészében mesterséges. A lemenő nap vízszintes fényében fantasztikus lilás-rózsaszínes fényben játszottak a távoli sziklák, a tó vizén aranyhíd alakult ki, olyan volt, mint egy giccses festmény.

dolomitok kozt 2018 2 15

Persze, csak ha festmény lett volna, akkor lett volna giccses, élőben lenyűgöző látványban volt részünk. A kis tavat elhagyva megleltük a felvonót, a „berghaus”-t és innen DK felé teljesen kinyílt a táj, az út meredeken zuhant a semmibe, az őrt álló hegyek ölelésében.

Megvártuk amíg lemegy a nap, - én magamra húztam szinte minden meleg ruhámat, hiszen a hőmérséklet szabadesésben közelített az abszolút nulla fok felé, - majd 19:40-kor elindultunk lefelé. Az út borzasztó meredeken lejtett, elfagyott, zsibbadt ujjakkal húztam a fékkarokat és amennyire lehetett élveztem a környezetet.

dolomitok kozt 2018 2 16

Egy kis hiányérzetem azért maradt, na nem látvány terén, hanem a táborhelynek való lehetőségeket hiányoltam, mivel 10-15 perc múlva már elég sötét lesz, és eddig semmi érdemlegeset nem láttunk. Ugyan, le lehetett volna gurulni, mondjuk Rocca Pietore-ig (1 150 m), ahol már nem olyan szurdokos a völgy, ott talán nem lett volna ilyen hideg sem, de volt egy bökkenő. A következő napot a Sottoguda kanyon bejárásával akartuk kezdeni, az viszont kb. 1.250 m magasságban indul, de odáig várhatóan semmi táborhely lehetőség nem lenne.

Közben megálltunk fékeket, felniket hűteni, mert hő az keletkezett rendesen a 12-15%-os lejtőn haladáskor. A meredek szerpentin kanyarok miatt nem lehetett megengedni a gépeket. Éppen a táborhely hiányon lamentáltunk, amikor Cobranco észrevett egy nem túl jó állapotú szénatárolót olyan 1 780 m magasságban, az úttól balra.

Megálltunk, Ő fellopózott, mivel feljebb 3-400 m-rel, egy nagy ház – Ristorante - állt és nem akartuk, hogy kifigyeljék mit teszünk. Amíg Cobranco felderített én a felső ruházatom sorrendjét cseréltem meg, a felső, világító neon-zöld széldzseki fölé vettem fel a – sötétben – rejtő színű, fekete polárfelsőt, hátha ez segíti majd a sunnyogást. Pár perc múlva jött Cobranco és vigyorogva kérdezte, hogy milyen jegyet írok majd az ellenőrzőjébe, mert szerinte pont „fassa” lesz a szénatároló. Némi erőlködés után – egy pallón áttolva a bringákat, - fedett helyre jutottunk.

Mondjuk a hőmérséklet ugyan olyan volt mint kint, mert az épület egyik falának a fele hiányzott és az út felé néző oldalon is volt némi hiány a deszkázatban, de bánta az ördög.
A lényeg az volt, hogy 20:00 órára megvolt a táborhely, és már nyugodtság is költözött belénk.

dolomitok kozt 2018 2 17

A bent lévő száraz kecskeszart egy deszkával odébb sepertük, a földön lévő deszkákat oldalra tettük, ügyelve arra a sötétben, nehogy a kiálló nagy szögekbe belelépjünk. Végül a ház közepén kialakult egy üres rész, ahova betettünk két bakot, arra egy széles deszkát és már kész is volt az asztal, előszedtük a két db hokedli szerűséget amit ott találtunk és már kezdtem is a leves főzését.

Mire idáig jutottunk, a lakunkat teljes éjszakai sötétség vette körül, igaz bent mi óvatosan világítottunk. A forró májgaluska leves igen jól esett. Utána a ház közepéről oldalra elraktuk az „asztalt” és a székeket. Nem akartunk bivakolni a hideg miatt, ezért a sátrat gyorsan felrittyentettük, és már költöztünk is be. A fejemben kavargó élmények ellenére az álom hamar jött, nem hagyott időt a holnapon való gondolkodásra.

Ez a nap is szuper volt, semmire nem lehet panaszom, az időjárás, a hegyek, sziklák, mezők, városok látványa mind, mind nagyszerű volt, és persze a terv is, ezt ki ne felejtsem, és be is írom Cobranco ellenőrzőjébe a csillagos ötöst.