Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

 dolomitok kozt 2018 1 13

Fújtunk egy kicsit, közben Cobranco egy gumiból eszkábált helyi "szörnyet" kerülgetett,mely éppen a dolgát végezte.

  • Túra hossza: 75 km
  • Túra nehézsége: Közepes
  • Szint: +2317 m,-1541 m
  • Átlagos meredekség: 16.9 %

Előzmények

Még 2013-ban voltunk a Dolomitokban, de csak egy kis részét érintettük. Már akkor elhatároztuk, hogy ide vissza kell térnünk és a többi csodálatos részét is fel kell fedeznünk ennek a lebilincselő látványú területnek. Jelentem, 2018-ban eljött az idő ! A tervek szerint sok érdekes célpontot betárazva megszületett a Dolomitok túra terve, a’la Cobranco.

0. nap 2018.08.26. vasárnap (autós szakasz 1.000 km)

Az indulást 08.26.-án, este 6 körüli időre terveztük, és tartottuk is magunkat ehhez. Nekivágtunk – az eddigi Alpok túráinkhoz képest – nem túl hosszú autós szakasznak. A célváros – ahol az autó parkolását terveztük – Fortezza volt, az Isarco partján, a Brenner hágó túloldalán. Az olasz nevét fogom használni, mert a német (Franzensfeste) kimondásába a nyelv, a leírásába az ujjaim is kitörnének.

Az utazás első szakasza, Budapestig szörnyű forgalomban telt, mert estefelé rengetegen tartanak a fővárosba, és igen lendületes, erőszakos az autófolyam, főleg, hogy mi nem mentünk 150-nel. Végül élve eljutottunk az M31-esig, onnan már nem volt akkora öldöklés, viszont az eső rákezdett. A már szokásos helyeken álltunk meg pihenni, de ettől eltekintve folyamatosan mentünk.

Gond nélkül értük el Innsbruckot, ahol felcsatlakoztunk a Brenner autópályára, pedig ezt el akartuk kerülni. ,Éjszaka a nagy forgalomra figyelve, nem észleltük, hogy merre kellene letérni a régi hágóútra. Az első adandó alkalommal lejöttünk, - kb. 3 km után - mégis 3 Euro-t fizettünk a használatért, mivel ez nem része az autópálya matricával használható utaknak.

Ahogy mentünk felfelé a völgyön, ahol már 2011-ben gurultunk le bringával, egyre hidegebb lett és a hágón már csak 4 fok volt. Leérve Vipiteno-ba még tovább ment össze a virtuális higanyszál, de a minimumot éppen Fortezza-ban mértük, - 1 celsius, - mikor hét óra felé megérkeztünk. A kocsiból kiszállva, már éreztem, hogy nem csak a higany reagál érzékenyen az alacsony hőmérsékletre.

dolomitok kozt 2018 1 01

Az autónak előzetesen kinézett helyen, a pályaudvar mögötti parkolóban, szinte mindenhol privát feliratot láttunk, amitől elbizonytalanodtunk. Cobranco megkérdezett 4-5 arra csámborgót, hátha okosabbak a helyiek, mint mi. Ahány ember, annyi választ adott arra a kérdésre, vajon ott hagyhatjuk-e egy hétre az autót a büntetés, elszállítás veszélye nélkül? Aztán a sok választ mérlegelve, kicsit pingvineztünk, majd úgy döntöttük, maradunk egy régi raktárépület mellé felfestett parkolók egyikénél, és végre elindult a málházás.

Én pikk-pakk felcsattintottam a táskákat és csodálkozva néztem, vajon Cobranco mit kínlódik a hagyományos rögzítésű csomag, kerékpárra rögzítésével. A parkolóba nem sütött be a nap, mert oly’ nagy hegyek tornyosultak a szűk szurdokvölgy fölé, hogy ide csak árnyék jutott. Teljesen ledermedve, megfagyva vártam arra, hogy társam befejezze a táskákkal való bíbelődést, Közben tőlünk 100 m-re megjelent a Nap éles fénye, kimentem oda, és mint a gyík szívtam magamba az életet adó infravörös sugarakat.

1. nap 2018.08.27. hétfő (74,7 km 2 343 m) 

A pakolás befejezte után, 8:45-kor kezdetét vette a 2018. évi Alpok-túra. A vasútállomás mellől legurultunk a bringaútra és megindultunk Bressannone (Brixen) felé. A jó minőségű keskeny út le-fel, vezetett, ahogy éppen a tereptárgyak engedték, hol a lábakon álló autópálya viadukt alatt, hol közel az Isarco duzzasztott tavához.

dolomitok kozt 2018 1 02

Néhány km után elértük a lenyűgöző méretű erődöt, ami az Isarco gátján és felette a hegyoldalban trónolt. Abszolút uralta a völgyet. Nyilván az építőinek ez volt a célja, amit sikerült elérniük.

Tovább indulás után a kerékpárút felkaptatott a hegyoldalba, ahonnan egészen jó kilátás nyílott a tájra. Az időjárás nagyon tiszta éggel és szikrázó napsütéssel várt minket, de a hőmérséklet még mindig alacsony volt. Addig nézelődtünk a jó minőségű úton, amíg egyszer csak átváltozott köves sziklásra, és jó kis emelkedővel kedveskedett, pedig folyóvölgyön lefelé haladtunk.

A kitáblázott bringautat követve, a torkos borz nyomdokaiba léptünk, egy meredek lejtésű utcába irányított a tábla, mi jól legurultunk, mentünk még egy darabig, majd megszűnt az út is. Na, gyerünk vissza, jól megszenvedtünk az emelkedőn, pedig erre nem volt szükségünk, mert még jelentős szintemelkedés várt ránk. A bringaúton való keringést kihúztuk a programból és a normál utat választottuk, ahol élénk volt ugyan a forgalom, de legalább haladtunk.

10 órára elértük Brixen-t (Bressannone-t) és becserkésztük az óvárost, aminek látványa engem lenyűgözött, a tip-top állapotban lévő, ódon hangulatot sugárzó házaival, szűk sikátoraival. A főtérre keveredve valami óriási forgatagba cseppentünk, éppen bontották az aktuális Fest kellékeit, és járókelőből is akadt bőven.

dolomitok kozt 2018 1 03

dolomitok kozt 2018 1 04

A teret a Dóm uralta, nem csak méretei, de díszes kivitele miatt is. Cobranco bement, készített is egy rövid videót, amiből látható, hogy a 800 évig tartó püspöki székhelyi rang, bizony nyomot hagyott, amit főleg a díszes, - a vagyont szemérmetlenül hirdető – belső mutatott. A teret nem volt könnyű elhagyni, egyre több villanybringás „horda” lepte el a környéket. Lépésben, vagy tolva tudtunk előre haladni.

Nagy nehezen kikeveredtünk az Isarco folyó partjára, ahol a rajta átvezető híd még egy folyón átívelt át. Ez volt a Rienza. Az Isarco vize tisztán átlátszó, a Rienza-é pedig hömpölygő tejeskávéra hasonlított, pedig mindkettőt duzzasztómű zabolázza, ki érti miért a különbség?

Innen belecsaptunk a lecsóba, mert a hágó, amin át kellett jutnunk 2.000 m magasságban trónolt. Mi az autót 750 m magasságban hagytunk, onnan gurultunk le ide Brixenbe 565 m-re... A hágó furcsasága, hogy legmagasabb pontjának eléréséhez két kisebb hágót kell megmászni, lehet úgy is lehet fogalmazni, hogy kétszer kell visszagurulni 100-100 m-t.

Na, de ha már elértünk a hágóúthoz, le kellene írnom miért is jövünk erre, mi a napi terv. Azt terveztük, hogy a hágón átkelve legurulunk és a Badia völgyön feltekerünk, lehetőleg minél közelebb Corvara-hoz. Elég egyszerű, nem? A leírás végére remélem, kiderül, hogy egyszerű volt-e.

Az utunkról azt kell még tudni, hogy az előre elkészített diagram szerint az első 10 km –en az átlag meredekség 7,5%, ami előre vetítette a küzdelmet, de biztosak voltunk benne, hogy a győztesek mi leszünk, nem a hegy.

A hágóút rögtön szerpentin kanyarokkal nyitott, aminek megvan az az előnye, hogy tekerés közben a környezetünket minden irányban meg tudjuk figyelni. Az Isarco völgye nem csak folyószinten szép, de fentről is nagyon rendben van, olyan terepasztalszerű.

dolomitok kozt 2018 1 05

dolomitok kozt 2018 1 06

Néhány kanyar után megálltunk reggelizni, bár alig 200 m szintet küzdöttünk le, mentségünkre legyen mondva, találtunk egy padot, ahonnan nagyon jó kilátás nyílott észak és nyugat felé.

Az étkező hely azért nem volt tökéletes, mert kilátás és pad rendelkezésre állt, de itt véget is ért a szolgáltatások sora, se egy asztal, vagy szemetes, hogy mást nem mondjak, még víz sem volt. De a késői reggeli elköltésére számomra tökéletesnek bizonyult. Az itt töltött 25 percben sok látványos részletet felfedeztünk a közelben és a látóhatár szélén is, ahol egymás mellett sorakoztak a havas csúcsok, csak tippelni tudtunk mit is látunk éppen.

dolomitok kozt 2018 1 07

Majdnem délben indultunk tovább, a meredekségből nem engedő úton, és hamarosan el is értük Sant’ Andrea települést, ahol megálltunk megcsodálni a helyi templomot. Még a település előtt balra is vezetett út, amin szintén el lehetett volna jutni a Badia völgybe, de - itt nem részletezett okok miatt - nem arra mentünk. (A videóból kiderül miért.)

dolomitok kozt 2018 1 08

Fél egy felé már az 1 000 m magasságot is meghaladtuk, majd némi erőfeszítést követően, egy bal kanyarból kijőve (1 260 m magasságban), hirtelen szembe találtuk magunkat a hamisítatlan Dolomitok látvánnyal. Feltűntek az Odle hegycsoport csipkés, függőleges tűket formázó, csupasz sziklái. Hirtelen meg is álltam, hogy álló helyzetből is szemügyre vehessem, és persze meg is örökítettem a látványt. Tőlünk jobbra az Eóres mély szurdok völgye húzódott, melynek alja több, mint 400 m-rel utunk szintje alatt rejtőzött, sűrű erdőbe burkolózva. A túloldali falat sötétzöld fenyves tette izgalmassá, és egyben ellenpontozta a mi oldalunkat fedő, üde zöld legelőt.

Ahogy törtünk egyre feljebb, bennem kialakult az az érzés, hogy mintha már jártam volna itt, vagy ha nem is itt, akkor ehhez nagyon hasonló vonalvezetésű hágó úton. Majd eszembe villant a 2016-os San Marco hágó, ami kísérteties hasonlóságot mutatott jelen utunk ezen részével. Amikor aztán San Giorgo di Eóres-be (1 470 m) értünk, megdöbbentő lett az egyezés Albaredo per San Marco településsel. Mindkettőben meredek szerpentin kanyarokkal győztük le a magasságot, mindkét út jobb oldalán mély, meredek szurdokvölgy húzódott, tényleg hihetetlen volt az egyezés.

A kis települést elhagyva, észak felől beintegetett két havas csúcs, melyek a Plose és a szomszédja voltak, 2 500 m magasságból. És nem csak a teteje volt havas a hegyeknek, hanem lejjebb, legalább 200-300 m is, ami az előző napi hidegfrontnak volt köszönhető.

dolomitok kozt 2018 1 09

A nem túl intenzív meleg ellenére jól leizzadva értük el az első hágónkat, a Kreuztal-t 1 600 m körüli magasságban, ahol egy kicsit szusszantunk, és szemügyre vettük a lenyűgöző tájat. A száradás után némi ruhát húztunk fel a guruláshoz, amit szükségesnek éreztünk, nehogy első nap megfázás legyen a legénykedés vége.

A gurulás nem volt felhőtlen, mert az út minősége nem volt méltó német nyelvterülethez. Mintegy 110 m szintet vesztve értük el a következő emelkedőt, ahol levettük a széldzsekiket, és már kezdtük is a mászást. A következő 6-6,5 km-en keresztül újra felfelé vezetett az út, de nem bántuk, mert a szokásos Dolomitok látványt végig szemmel tudtuk tartani. Eleinte 7-8 %-on kaptattunk, majd az utolsó 3-4 km-en 4%-ra szelídült.

Mielőtt elértük a Kofel Joch-ot (a következő hágó), még megálltunk egy bringások, motorosok kiszolgálására szakosodott étterem után. Már vártuk, mikor jutunk fel a második hágónkra, mert az idő is haladt, nem csak mi és még nagy utat kellett megtennünk a terveink szerint.

A Kofel Joch(1 868 m) után az út kicsit összement, de legalább a minőség előkerült. Innen újra gurultunk egy keveset (66 m), majd egy völgyszoros után megkezdtük az emelkedés utolsó szakaszát. (Legalábbis ekkor még ebben a hitben ringattuk magunkat.)

A hágóig hátralévő kb. 200 m szint nem nagyon akart elmúlni,csak tekertünk-tekertünk, de a vége nem nagyon közeledett. A nap legmagasabb pontját (1 987 m) 16:30-kor értük el, a bringákat letámasztottuk és elindultunk szétnézni és hágó matricát ragasztani.

dolomitok kozt 2018 1 11

Na, de mi is hágó neve?  Németül: Würzjoch, vagy olaszul Passo delle Erbe, de ladinul meg : Ju de Börz, vagyis Borz-hágó. Itt nyert értelmet a délelőtti "torkos-borz hadművelet", bár itt sajnos nem ért véget. Csináltunk néhány fotót a környék látványosságáról, majd fél óra téblábolás után elindultunk lefelé, hogy mihamarabb elérjük a Badia völgyet, ahol még felfelé kell haladnunk, néhány 100 méter szintet.

dolomitok kozt 2018 1 10

Előzetesen arra számítottunk, hogy egyhuzamban legurulunk 2 000 m-ről 1 100 m-re, „oszt jónapot”. Cobrancót idézve, „hát, nagyon nem”, eleinte brutális meredek lejtőn vágtattunk lefelé, a kanyarok előtt alig bírtunk lelassítani. Egy idő után ritkuló erdőben haladtunk, majd elfogytak a fák, és a szavak is, annak leírására, milyen fantasztikus látványban volt részünk. A tiszta, száraz időben, a hátulról, reflektorként világító nap sugarai hihetetlen terepasztalt rajzoltak elénk.

dolomitok kozt 2018 1 12

Aztán a lejtőnek – és az idillnek is - vége lett, valahol 1 420 m körül, és újra mászni kellett, ami ennyi gurulás után nem esett jól. Egy kis puklit kellett leküzdeni, (130 m), aztán újra gurulás (450 m), ami közben elmúlt a mászás okozta zsibbadtság, csak az őszinte csodálat maradt.

Fantasztikus településeken haladtunk át pl. San Martino in Badia, melyek lakosságának többsége ladin nyelvű, mint ahogy a Badia völgyben is jelentős számban fordulnak elő ladinok. Sajnos a hegyoldalban fekvő 12. századi templom mellett elzúgtunk, és mire észbe kaptunk, már nem volt jó hely, ahonnan jobban szemügyre vehettük volna. A Gader folyón (1 100 m) átkelve jobbra fordultunk és már el is indultunk a Badia völgyön felfelé. A tábla szerint „csak” 450 m a szint Corvara-ig. Persze nekünk nem kellett odáig menni, mert a sűrűn lakott helyen nincs vad-kemping hely, emiatt valahol Corvara előtt terveztük a szállást.

A probléma csak az volt, hogy 18:15-öt mutatott az óra, mikor belevetettük magunkat a szokásos óriási olasz fogalomba. A buszok és egyéb járművek nem nagyon voltak tekintettel ránk, minden helyzetből képesek voltak előzni, én meg meredten néztem a tükröt, vajon a következő vállalkozónak sikerül-e a manőver, vagy nem. Szerencsére ügyesek voltak, nem voltunk tényleges életveszélyben, de érzésre nem volt kellemes. A völgyön már jócskán haladtunk, de éjszakai pihenőnek alkalmas helyet sehol nem fedeztünk fel. Jobbra a folyó, balra meredek hegyoldal, miközben az idő haladt előre és már a szürkület megkaparintotta a völgytalpat és egyre feljebb kúszott.

Már hét óra is elmúlt, amikor egy nagy alagúthoz értünk, amit első felindulásból meg akartunk kerülni, ahogy szoktunk, de erre itt nem volt lehetőség, ezért át kellett rajta hajtanunk, majd a túloldalon hirtelen meredek szerpentin állta utunkat és pillanatok alatt 1 300 m-re jutottunk.

dolomitok kozt 2018 1 13

Innen nem messze kezdődött a völgy névadó települése Badia, ahol végre sikerült egy kis vizet vételeznünk, ami –, ha lesz szállásunk, akkor – a leveshez nélkülözhetetlen. Fújtunk egy kicsit, közben Cobranco egy gumiból eszkábált helyi "szörnyet" kerülgetett,mely éppen a dolgát végezte. A nap már csak a - tőlünk balra eső - nagyon magas hegyek tetejét világította meg, ami igazán ütős látványt biztosított a megfáradt vándoroknak.

Badia település után akadt egy kis lakatlan terület, de nem volt alkalmas hely ahol sátrat verhettünk volna, majd utána következett La Villa, ami egy viszonylag nagy területű település volt, melynek a túlsó végén a félhomályban feltűnt alattunk egy sportpálya, és annak túloldalán az erdő szélén egy kis murvás utacska, mellette egy elhagyatott épületnek látszó tárgy. Nem volt sok választásunk, legurultunk megszemlézni, a helyet. Mikor közel értünk a házhoz, akkor látszott, hogy nem lesz nekünk jó, de a kis túraúton tovább indulva, bíztunk a szerencsében.

És igen, Cobranco 20:20-kor – a jó szokásának megfelelően - talált is táborhelyet.  Ekkor már vaksötét volt, a jegesmedvék mind megfagytak a környéken, minden csupa víz lett a korai harmattól, de nekünk még vacogva sátrat kellett állítani és utána valami elemózsiát is el kellett fogyasztani, ha túl akartuk élni az éjszakát. Nem mondom meg, sikerült-e, ha lesz következő rész, akkor abból kiderül.

Röviden összefoglalva: ez egy igen kemény nap volt a sok szint miatt, de ezt tetézte a szokásos első napi kialvatlanság. Ami szépet, érdekeset láttunk nap közben, az beégett a retinámba és még sokáig magammal hordozom, és még mi minden van hátra…


  • Túra hossza: 75 km
  • Túra nehézsége: Közepes
  • Szint: +2317 m,-1541 m
  • Átlagos meredekség: 16.9 %