Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Hogyan kerüljük meg a Balatont kezdőként?
Tanácsok kezdő túrakerékpárosoknak.
Vár Palócföld! 4/4
  Várnak a Mátra ösvényei.
Vár Palócföld! 4/3
  A Cserhátban jártunk.
Vár Palócföld! 4/1
 Szeretnél teljesen feltáratlan vidéket megismerni, itt a szomszédban?
Látni és látszani. Nappal is!
  Az hogy te látsz, nem jelenti azt, hogy téged is látnak.
prev
next

imga0804 resize resize

Állítólag valamelyik még Sissinek épült.

6. nap. 2018.06.23. Szombat (78 km)

Az éjszaka számomra eseménytelenül telt, nem hallottam a fenyők leveleinek zenéjét, a törzsek nyikorgását, a sátor lapjának csapkodását, hanem csak simán aludtam, ahogy szoktam. Az előbb emlegetett zajokról csak Cobranco szörnyülködő előadásában hallottam, hogy nem nagyon lehetett aludni, minden zajongott. Ezen kicsit csodálkoztam, minek éjszaka hallgatózni, azt megtehetjük nappal is, viszont nappal nem alszunk, hanem megyünk. Ennyi bevezetőből is látszik, hogy nem vagyunk egyformák, de jól kiegészítjük egymást: Ő figyel helyettem is, nagyon rendes tőle, innen is köszönöm.

Reggel élénk, hűvös szélre ébredtünk, de az égbolt Cobranco-kék színt öltött magára, mert tudta, ünnep van, megyünk felfedezni a sziget szépségeit és ehhez így tudott hozzájárulni. A szokásos snittek elkészítése és az elő reggeli elfogyasztása után 9:19-kor indultunk. Ez nem túl jó részidő, hiszen nem kellett összepakolni, szinte mindent a sátorban hagytunk, mert üres biciklis túra szerepelt a tervekben. Apropó tervek: Mali Losinj-t újra szerettük volna látni, de nem kutyafuttában, esős időben, hanem verőfényes jó időben és részleteiben, a strandokat, kis utakat felfedezve, az érdekes helyeket bejárva.

dscf5867 resize resize

Még egy pillanatra visszatérnék az üres biciklire, én azért csak felraktam a két oldalsó 25-25 literes táskát, az egyiket a saját cuccaimnak a másikat Cobranco lomjainak. Bár az utóbbiak nem foglaltak el sok helyet, szinte az ember markában elfértek (egy fürdőgatya). Bezzeg magamnak vittem sok mindent, meleg felsőt, törülközőt, lónyálat, puszedlit, naptejet, pénztárcát, telefont, és egyéb vackokat.

Tehát 9:19-kor elindultunk,igaz nem jutottunk sokáig, alig 50 métere ott volt a sziget északi része, illetve ez így nem igaz, erről majd később. Szóval egy percre megálltunk az Osor csatornánál, amit a rómaiak ástak még cirka x éve. Ez választja el szimbolikusan a két, ma már különálló szigetet, Losinjt és Crest egymástól. A forgóhíd természetesen funkcionál a megfelelő időpontokban. 

Miközben még egy utolsó,de nem végső pillantást vetettünk a túlparton Osor városára, elindultunk a brutális hátszélben déli irányba, az előző nap megismert útvonalon. Jobbról a Televrina csúcsa 588 m – a sziget legmagasabb pontja – figyelte minden lépésünket, illetve pedál hajtásunkat. Kellemesen haladtunk a csodálatosan tiszta időben, jól szemügyre tudtuk venni a nagy hegyet. Észak felé is lebilincselő látványt nyújtott a Cres szigethez tartozó, a fenyőfákkal teli Punta Kriza félsziget. Illetve a felette távolba tekintve kibontakozó Velebit, hosszan nyújtózkodó magas, csipkézett tömbje.  De ne feledkezzünk meg csodálatos kék tengerről sem, ami nem is hasonlított az előző napi ón szürke elődjére. (Annyi jelzőt ellőttem, - már itt az elején, - hogy el sem tudom képzelni, hova lehet majd fokozni a látvány leírására szolgáló szavakat.)

dscf5878 resize resize

Szinte észrevétlenül elértük a Nerezine-be vezető leágazást. Terveink szerint, ameddig tudunk a parton megyünk, nem a forgalmas főúton. Ha már bementünk a településre, akkor meglátogattam a 0-24 h-s boltot, miközben próbáltuk megtalálni a parton vezető utat, körbejártuk a városka főterét. Azt kell mondjam, megnyerte tetszésünket.

Kiderült, hogy nincs parton haladó út. Emiatt némi keringés után visszamásztunk a főútra, ami kis lejtés után hosszan húzott felfelé, mi pedig rövidtávon begyűjtöttünk 60-70 m szintet. Ahogy mentünk felfelé egyre jobb lett a kilátás, felhő továbbra sem árnyékolta le a nap éles sugarait, a hátszél pedig nem volt zavaró.

A lokális tetőtől kellemesen gurultunk lefelé, miközben a sziget elkeskenyedő részéhez értük, emiatt déli irányba is nagyszerű lett a kilátás, mert magunk mögött hagytuk a Televrina tömbjét. Nem sokára elértük a hosszú, lagúnaszerű öblöt, aminek csúcsán Mali Losinj ült. Jobbra mellettünk a Koludarc – lakatlan – sziget húzódott, amit tegnap a komp megkerült, ahogy az öbölbe behatolt. A parton végig kerékpárút haladt, azt virágzó leanderek szegélyezték. Az út másik oldalán közvetlenül a mélykék tenger hívogatott egy kis csobbanásra, de ennek még nem jött el az ideje. Hamarosan elértük a Privlaka Kanal-t, ami egy szűk átvágása a Mali Losinj szigetnek.

A csatorna szélessége úgy 8-10 m lehetett. Itt is forgóhíddal oldották meg a hajók áthaladását, mint a Mali Losinj-Cres közötti csatornán, a kempingünknél. A szűkületet elhagyva – átmenetileg - átmentünk a sziget északi oldalára, de előtte megpróbáltunk a helyi hajógyárba bekukkantani, mert egy nagy hajót javítottak éppen. Sajnos nem sikerült megközelíteni,ráadásul egy vakmólóra ráfutottunk,sebaj, egy fotót ez is megért.

 dscf5886 resize resize

Visszatértünk Mali Losinj lagúnájába, ahonnan már a takaros várost is sikerült szemügyre venni, ahogy az öböl csúcsán trónol. A színes házak szinte összeértek, előtte a mélykék tenger, felette a Cobranco-kék ég. Felemelő látvány volt, na. Ahogy közeledtünk, a pálmafás tengerparton egymás mellett sorakoztak a napernyős éttermek, tavernák. Megnéztük a város jelképének számító delfines szökőkutat, majd azzal a lendülettel jobbra kanyarodtunk az öböl végén és elindultunk a túlparton.

dscf5888 resize resize

Azt terveztük, illetve Cobranco tervezte azt, hogy a tenger mellett futó Cikat-ösvényen körbejárjuk félsziget öbleit, strandjait.Pár száz méter után elmaradtak a házak és ott álltunk valami murvás úton, pedig eredetileg aszfalt, vagy betonútról volt szó.  Némi hezitálás után mégis tovább haladtunk. Az úton az előző napi özönvíz mementójaként még óriási pocsolyák állták utunkat. Mi azonban nagyobb nehézségek leküzdésére is képesek vagyunk egy szép látvány ígéretéért, így áthajtottunk rajtuk. Egyszer csak előkerült az ígért, szilárd burkolatú út is, ami a fenyők közé a hegyoldalra is felhágott. Itt némi egyensúlyozást bemutattunk a szembe jövő bringások, és gyalogosok kerülése közben, de a helyzet nem volt problémás.

Viszonylag hosszan hajtottunk a félsziget csúcsáig, olyan 2,5 km-t tettünk meg. Onnan megtekintettük a Koludarc szigetet, és dél-nyugati irányban a nyílt tengert, észak-keletre pedig a nagy öblöt, amit már – amennyire lehetett – körbejártunk. Tovább haladva, igen kellemes környezetben róttuk a métereket, árnyas fenyőerdőben, közel a tengerhez.

Kezdett közeledni a fürdés ideje, 12:30 körül találtunk is egy megfelelő strandot. Már Cobrancon sem vett erőt a víziszony, így a bokrok között gyorsan „fürdőbugyit” rántottunk és elindultuk a jól kinéző, - nagy tömegeket nem felvonultató - strand felé. A víznél tört ránk a felismerés, itt bizony sünök vannak nagy számban, nálunk meg nincs fürdőcipő. Egy darabig pingvineztünk, majd a helyiek értetlen pillantásától kísérve otthagytuk a helyet. Alig mentünk 1 km-t, máris leltünk újabb strandot, ami már jónak bizonyult. Ismét bevetődtünk a vízbe, ahonnan néhány perc elteltével felfrissülve kerültünk elő.

imga0804 resize resize

Eddig nagyon kellemes bóklászós, fürdő napunk volt, s reméltük a folytatás is hasonlóan alakul majd. Alig haladtunk néhány 100 métert, változott az épített környezet. Szemmel láthatóan igényesebb épületek szállodák tűntek fel, saját parttal, stranddal. Szemügyre vettük az igényes benyomást keltő épületeket. Állítólag valamelyik még Sissinek épült, de nem tudtuk megállapítani melyik.

A parti sétányról megunhatatlan volt a látvány, nem tudtunk betelni vele, a tenger bámulását csak egy kis templom észlelése tudta időlegesen felváltani. Ebben a templomban tettek esküt a múltban a hajós kapitányok. Bekukkantva a fal színét - a hajókat, viharos tengert ábrázoló rengeteg kép miatt – nem is lehetett megállapítani.

dscf5909 resize resize

Tovagurulva újabb strandba botlottunk, de olyan tömeg volt, hogy elment a kedvem a fürdéstől, bár a levegő hőmérséklete, a tűző nap, nagyon indokolttá tette volna a hal élet – újabb - megtapasztalását. Már éppen arról beszéltünk, hogy vajon meddig lehet ezen az ösvényen haladni és hol kellene felkanyarodni a hegyre, hogy a terv következő részét megvalósíthassuk, amikor egy – az utat elzáró – kapuhoz és annak zord őréhez értünk. Ő közölte, ide nem mehetünk be, mert naturista telepet zár el a felöltözött emberektől, a kerítés. Én egy kicsit értetlenkedtem, hiszen csak egy-egy fürdőgatya volt rajtunk, miből gondolhatta az őr, hogy ezt nem vagyunk hajlandók ledobni. Lehet, észlelte az SPD cipőmet és sejtette, azt nem venném le, így nem lennék teljesen meztelen. Na, mindegy, biztosan láttam én már olyat, mint ami bent van, ezért visszafordultunk. Bánatunkban -, hogy nem mehettünk tovább – tengerbe vetettük magunkat és jót fürödtünk, ami jobban esett, mint a benti, lógó csecsek látványa.

Fürdés után hegymászás következett -10-12%-os emelkedő -, annak érdekében, hogy a Mali Losinj feletti hegyet bevehessük. A hőség, és a fürdés, nem túl jó ráhangolódás a fizikai munkára, ezt eddig is tudtuk, de itt újra megtapasztaltuk. Meredek úton kapaszkodtunk felfelé. Eleinte nyílt terepen, majd beértünk a fák közé, ahol egy kicsit kellemesebb lett a klíma, de az út meredeksége nem engedett. Időnként, pillanatokra jó kilátást nyílt a városra, míg aztán felértünk egy nagy jobb kanyarhoz, ahol egy étterem féle lehetett. A város felé lejtő, meredek hegyoldalban teraszosan kialakított padok és asztalok tűntek fel. Igen ám, de a rafkós üzemeltetők átlátszatlan kerítéssel zárták el a pompás kilátást a potyázók elől, csak azok részesülhettek benne, akik vettek valamit náluk, ők bemehettek. Na, de nem számoltak Cobranco leleményességével, aki megdumálta velük, és beengedtek minket. Igaz, csak 3 percre, ugyanis ennyi volt zárásig. A helyet a ”Két kőkorszaki szaki” rajzfilm ihlethette, legalábbis nagyon arra hajazott a sok szikla és a berendezés is. Érdemes volt bejönni, mert a kilátás innen volt a legjobb a városra és a sziget északi részére.

dscf5917 resize resize

Az utunk a déli hegy gerincén vezetett és a továbbra is emelkedett. Egyelőre nem vészesen, az aszfaltot mindkét oldalról nagyon vad szikla alakzatok szegélyezték, de az út minősége elfogadható volt. Hol a bal, hol a jobb oldalon lehetett látni a tengert, pedig az út nem is nagyon kanyargott, mire megszoktuk volna a szép látványt, a meredekség igazán odavágott. 15-19 %-os kaptatón küzdöttünk, az izzadtságban úszást nem, de a tolást megúsztuk. Így jutottunk fel egy magaslati pontra, ahol épített kilátószerűség volt. Erről később kiderült, hogy itt ebben az évben downhill világkupát rendeztek és ennek indítóállása ez az építmény. Fentről nagyon jó kilátás nyílott a távolból figyelő Velebit-re, és a közvetlenül alattunk elterülő Veli Losinj városra.

Kicsit meghűlt bennem a vér, amikor megláttam a pályát, na, nem azért, mintha a versenyzőket féltettem volna, hanem azért, mert Cobranco már előre mondta, hogy azt tervezi, hogy ezen fogunk lemenni Veli Losinj-ba, mert így megspórolhatnánk időt és utat is. Ugyanis, ha nem erre megyünk, akkor vissza kell mennünk Mali Losinj-ba, majd onnan Veli Losinj-ba, majd hazafelé menet megint Mali Losinj-ba. De még mielőtt kiderülne, hogy lementünk-e a pályán, vagy sem, részletezném a további történéseket.

dscf5923 resize resize

Az úton felfelé vettük az irányt és betámadtuk a sziget legmagasabb pontját a Sveti Ivan csúcsot, amin egy templomot és egy keresztet találtunk, amik a régmúltból maradtak itt. Ide kerékpárral nem lehetett feljönni, ezért azokat elrejtettük a vad növényzet közé. A kápolnához a feljutás még gyalog is nehézkes volt a sziklás, gazos úton, de megoldottuk és megérte, mert innen újabb perspektívából csodálhattuk meg a tájat és persze a nem ma épült műemlék templomot belülről is.

Bár már 4 óra is elmúlt és enni is bírtam volna, mégis tovább mentünk az úton – ami már lejteni kezdett – hátha látunk még valami érdekeset. Cobranco talált is egy lejáratot Veli Losinj felé, ami a DH pálya konkurense lehetne, de szemrevételezés után elvetette és már indultunk is visszafelé az úton. Először jött velünk szembe a Sveti Ivan, majd a DH pálya.

A pálya eleje az indító állomás után persze tökéletes volt, mert murvával tüntették el az egyenetlenségeket, de ahogy jobbra bekanyarodott az erdőbe, hát az nem volt sima. És akkor még nagyon finom voltam, de hogy bizonyítsam, milyen konstruktív vagyok, gyalog lementem vagy 200 métert, és egyre inkább úgy éreztem, itt mi nem biztos, hogy le tudunk jutni, talán még a gépeket tolva sem. Felmerült bennem, mi történik, ha nem tudunk tovább menni lefelé, hogyan fogunk visszajönni? Végül Cobranco akceptálta a félelmeimet és a normál aszfalt úton való lejutásra szavaztunk.

Azon nyomban a tettek mezejére is léptünk, mert a következő menüpont, a menü volt. Megbeszéltük, ha már úgyis le kell mennünk Mali Losinj-ba, akkor meg kellene ejteni egy ebédet is, a délelőtt kifigyelt éttermek egyikében. Az elgondolást tettek követték és élvezetes gurulás után mindenféle szűk sikátorokon keresztül jutottunk le az öbölbe és ripsz-ropsz a tavernasoron találtuk magunkat.

dscf5895 resize resize 

Az éttermeknél lődörögve az egyik vendégfogó ember megkínálta Cobrancot 20% engedménnyel, így engedtünk a csábításnak és beültük a nagy napernyők alá. Mindketten makréla tálat rendeltünk, de az eredetileg főtt krumpli helyett sülttel, és plusz ajvárt, öblítésnek pedig csapolt sört. Nekem nagyon bejött a kaja, bár a hal húsa egy kicsit száraz volt. A végén a sörrel meglocsolva, még a hidratációnak is adtunk.

Kaja után elindultunk Veli Losinj meghódítására, ehhez a GPS-t hívtam segítségül és elég könnyen és hamar elértük a tengert, de sajnos innen nem vezetett út tovább abba az irányba ahova el szerettünk volna jutni. Cobranco le is tolt, hogy néztem el ennyire az utat. Szerintem teljesen szép helyre vezettem a kétfős különítményt, az meg csak apróság, hogy a célt nem értük el. A látványos tengeröblöt fájó szívvel elhagytuk és visszamásztunk a hegy közepéig, ami így ebéd, vagy vacsora után, valljuk be, nem esett jól. Itt egy körforgalom után megtaláltuk az utat Veli Losinj-ig.

Némi kérdezősködés után megtaláltuk a település központját, csak egy kevés sikátormenet volt még hátra. A városka főtere nagyon tetszett, kis - egymáshoz ragasztott – színes házak adták a tér keretét, ahova a tengerkékje is betüremkedett, a tér mellett a híres rózsaszín templom tömje magasodott.

dscf5928 resize resize

Hazafelé menet Cobranco még fürdött egyet azon a helyen, amit reggel már megnéztünk, de akkor még nem volt elég meleg, most este már nem volt vele ilyen probléma, én inkább száraz maradtam, mert nem akartam az esti hűvösben vizes „bugyiban” tekerni, hátha nekem is kell majd este énekelni, és ha elmegy a hangom, akkor mi lesz? Cobranco fürdés közben egy sirállyal bújócskázott egyet, majd tényleg elindultunk haza, de előbb bekanyarodtunk Nerezine-be, a délelőtti boltot meglátogatni, mert a következő nap vasárnap lesz és vadonban tekerés a terv, tehát kell a friss kaja, pia. A vásárlás megejtése után, már erős félhomályban értük el a kempinget, egy édesvízi fürdés után tértünk nyugovóra. Szükség is volt a pihenésre, mert a mai napi pihenő nap után, holnap hegyes vidék a terv, persze málhával.