alpokkommando04 00

A völgy legnagyobb települését Albaredo-t 16 óra előtt értük el.

3.nap (2016.07.19. kedd 64km, 1817m szint)

Az előző napi beszámoló azzal ért véget, hogy a következő napon keménynek ígérkező etap jön. Mikor reggel felébredtünk, már tudtuk, a jövő elkezdődött, bár egy kicsit lassacskán, mert minden oly’ vizes lett, a bőséges harmattól, hogy meg kellett várni, míg a durván É-D fekvésű völgybe (Mera völgye) be tudnak hatolni a nap, szárító sugarai. Ez azért is volt nehéz, mert mi kb. 240 m magasan voltunk, míg a szemben lévő hegy csúcsa 2.600 m-es magasságot ért el és onnan vártuk a nap bepillantását. Már ekkor érezhető volt a fülledt párás levegő, ami ezen a környéken mindennapos.

alpokkommando04 01

A reggeli helyzet leírása után, visszakanyarodnék arra, vajon mi lesz nehéz ezen a napon. Tehát, legurulunk a Mera völgyén a Lago di Mezzola tó mellett, az Adda völgyéig, majd ezen felfelé egészen Morbegno-ig. Ez, eddig elég egyszerű, nincs szintemelkedés, nincs is messze, utána is egyszerű az útvonal, Morbegno-nál hirtelen felkanyarodunk a Passo San Marco (1.985 m) hágóra vezető útra és felmegyünk, majd a túloldalon legurulunk.

Ez így leírva egyszerű, de Morbegno 262 m magasan fekszik, a várható szint 1.723 m, na ez teszi nehézzé, legalábbis nekünk öregeknek. Ráadásul erről a hágóról nem nagyon találtunk túraleírást, csak a szokásos „cyclingcols” szint diagramot, ami eddig mindig megtréfált bennünket. A száraz adatokon kívül a nagy hőséget is bekalkuláltuk, hiszen nagyon alacsonyról indul a hágóút, július közepén ez a környék elég forró és nagy a pára.

Jut eszembe még egy „érdekesség”, eddig még nem sikerült fürödnünk, emiatt nagyon vártuk a Lago di Mezzola tavat, a csobbanást, ami nem csak a hűtésnek tett volna jót, de a szagunknak is.

A csobbanás irányába valamivel 9 óra előtt indultunk el és rögtön a már említett magas hegy árnyékába próbáltunk belopakodni a völgy keleti oldalán, azonban a nap nagy lendületet vett, hogy át tudjon sütni felette és olyan magasra hágott, hogy árnyékot nem találtunk.

A szokásos olaszos tömeg fogadott az úton és alig haladtunk pár km-t, már bejött egy zavaró tényező, egy útlezárást ígérő tábla formájában. Cobranco – a tőle megszokott módon – letolt, amikor komolyan szerettem volna venni a jelzést, mondván ez hülyeség, biztosan nincs annyira lezárva, hogy bringával ne lehetne átmenni rajta. Úgy tűnt, igaza lehet, mert mások sem tértek rá a jelzett kerülő útra, csak mentek tovább. Így mi is suhantunk a szinte sík széles völgyön, ami a kétoldali hegyek sorfala közé szorult.

Egy körforgalomnál úgy gondoltam, jobb lenne a terelőút felé venni az irányt, de Cobranco résen volt, nem tudtam megtéveszteni, így visszatértünk az eredeti utunkra. Aztán valahogy egyre kevesebb autó jött hátulról, az elöl lévőket már nem is láttuk, amikor egy fűkaszás ember borzasztóan gesztikulálva próbálta felhívni magára a figyelmünket, -sikerrel. Mikor megálltunk, elmagyarázta ékes olasz nyelven, hogy az út tényleg megszűnik és menjünk kicsit vissza, és ott kanyarodjunk balra, majd a völgy nyugati oldalán vezető úton tudunk tovább menni. Igazán rendes volt tőle a figyelmesség, mi megköszöntük és megfogadtuk a tanácsát és átmentünk a túloldalon vezető útra, ami ugyanolyan széles, jó minőségű, de nagy forgalmú volt, mint az előző.

alpokkommando04 02

Itt már a völgy keskenyedni kezdett, majd kb. 3 km múlva már láttuk is a Lago di Mezzolat, ami látványos kis tavacska, a körülötte álló égbe nyúló hegyekkel. Egy parti sétányon kerekeztünk, majd elértük a tó partján kialakított strand szerűséget, ahol egy padnál megálltunk és megpróbálkoztunk a fürdéssel. Nem tudom, miért írom a többes számban, mert csak Cobranco próbálta meg én inkább a reggelit választottam. A fürdés, vagy valami hasonló, egy kicsit rövidre sikeredet, na, nem csak időben, magasságra is. Csak fél lábszárig jutott be, ott álldogált egy keveset, majd kijött. Kérdeztem is tőle, hogy ilyen meleg a víz, de nem válaszolt, ekkor láttam meg a lábszőrzetén a deret és érteni véltem, miért nem válaszolt. Hát igen, a tavat a Mera táplálja, ami vagy 40 km-rel feljebb a Lagh da l’ Albigna tóból ered, 2.100 m magasságában és a tóba a gleccserek vizét gyűjtik. A folyó a nagy lejtés miatt lerohan a síkságra és nincs ideje felmelegedni, mire a tóba ér, de legalább a hattyúk jól érezték magukat.

Miközben a part közelében úszkálva próbálták felmérni, ki lehet az a kétlábú aki kenyeret dob nekik. Bennünk csalódniuk kellett, nekünk minden energiára szükségünk volt ezen a napon emiatt inkább megettük a madáreleséget. Annak ellenére, hogy még jócskán délelőtt volt, a meleg és a pára kezdett kellemetlen lenni, mivel a padot elkerülte az árnyék. A reggeli elfogyasztása után valamikor 11 óra körül indultunk tovább, a tó partján futó bringaúton, ami ugyan lassabb, mint a főút, de látvány világában sokkal jobb, és nézelődni is mertünk.Tulajdonképpen a Mezzola tó valamikor a Como-i tó része volt, de a két folyó (Mera, Adda) felgyülemlő hordaléka elzárta a Mezzola-t a Como-i tótól, csak egy kis csatorna köti össze a kettőt, amin a Mera belefolyik a nagyobb tóba.

Amikor elértük ezt a hordalék padot, már nagyon figyeltük, hogy hol kell balra kanyarodni az Adda völgyébe, nehogy a Como-i tó felé menjünk. Ez a figyelés többé-kevésbé sikerült, mert ugyan rossz felé vettük az irányt, de idejében visszafordultunk és élénk hátszélben megkezdtük az utolsó sík rész leküzdését Morbegno-ig. Érdekes volt az utunk, a K-NY-i völgy északi oldalán haladtunk és forgalom szinte nem is volt. A 2010-es túrán ezen a völgyön jöttünk le a Como-i tóhoz, akkor a völgy déli oldalán futó úton, de ott borzasztó öldöklő forgalommal küzdöttünk. Most is erre készültünk, de kellemes meglepetésre nyugodtan tudtunk haladni, az egyre nagyobb hőségben. Már előre látszott, hogy a hágó mászást a legnagyobb hőségben fogjuk elkezdeni, ahogy kell.

Persze az előzetes terv az volt, hogy az Adda völgyében kellett volna az éjszakai táborozást megejteni, de ez azt jelentette, hogy még 30 km-t kellett volna este megtennünk, ami nem volt reális. Menet közben pásztáztuk a szemben lévő gerincet, vajon hol fog ezen az utunk átvezetni, de szinte lehetetlennek látszott, hogy ezen ember átjuthat. A látvány lebilincselő volt, felettünk a kék ég, az izzó napkoronggal, az utunkat két oldalról éles szélű hegyek határolták melyek szinte az eget karcolták,középen a fantasztikus színű folyó.

alpokkommando04 03

Aztán ahogy haladtunk, és közeledtünk Morbegno felé, már körvonalazódott két völgy, mint repedés a falon, ahol talán mégis vezet út. Az Adda egyre közelebb jött hozzánk, sőt még egy kerékpárút is megjelent a lendületes, világoskék folyó mellett, de nem tudtunk lejutni rá. Később ez sikerült és fantasztikus látványban volt részünk, folyó szintről nézhettünk végig a felfelé egyre keskenyedő völgyön. Ahogy gurulgattunk, megláttunk egy középkori kőhidat, ami a folyón vezetett át, de olyan magas ívelt formában, hogy szinte nem is hittük el, hogy létezik ilyen.

alpokkommando04 04

Addig néztünk és hitetlenkedtünk a formáján, amíg egészen odaértünk, és akkor vált nyilvánvalóvá, nekünk ezen kell átmennünk ahhoz, hogy Morbegno-ba érjünk. A kerékpár-út igen erősen emelkedni kezdett, hogy a folyószintről a magasan vezetett hídra fel tudjunk hajtan, de ezzel még nem volt vége, a híd maga is bődületesen emelkedett.

alpokkommando04 05

A GPS adatokból előkerestem, mert kíváncsi voltam a meredekségre, és azt láttam, hogy 45 m alatt 9 m szintemelkedés, ami „Barátok közt” is 20% (A mindenit, milyen filmcímek jutnak eszembe, rossz hatással van rám Cobranco). A híd ráadásul nem aszfaltos, hanem a folyóból származó lapos kövekkel volt kirakva, hogy még könnyebb legyen, viszont cserébe csak a bringa és a moped nem volt kitiltva róla. Az ív tetejéről sikerül megfigyelni a szemben lévő hegy testén éktelenkedő hasadékot, amit úgy azonosítottunk, hogy oda vezet a délutáni program, mert időközben átléptük a delet.

A hídról legurulva, már be is jutottunk a városba és első programként boltot szerettünk volna keresni, valami itóka beszerzés céljából, mert nem volt információnk a hágó vízellátásával kapcsolatban. A boltkeresés nem ment simán, mert az utcán szinte nem is láttunk embert, akitől megkérdezhettük volna valamit, így csak lődörögtünk, jöttünk-mentünk, mint valami jött-ment különítmény. Fél óra bóklászás után találtunk turista információt. Hurrá, illetve mégsem hurrá! Szieszta miatt zárva.

Cobranco bevetette magát és egy véletlenül arra járótól megszerezte a bolthoz vezető itinert és már mentünk is. A - kellemesen légkondicionált - áruház pazar kínálatából csak folyadékokra vettettünk pillantásokat és némi válogatás után jól felpakolva jöttünk ki.

A hágónak 13:30-kor kezdtünk neki 240 m magasságból startolva (az Adda hídnál 228 m-en voltunk), és ahogy a hegy lábához értünk és egy hirtelen bal kanyarral ráfordultunk a szerpentinre, azt konstatáltuk, hogy kellemes árnyas az út, bár a papírjainkon szereplő 3% meredekség helyett rögtön 9%-kal nyitott.

Az utunk először kelet, majd nyugat felé haladt, a völggyel párhuzamosan rajzoltuk a szerpentinek egyeneseit és emiatt egyre jobb és jobb kilátásban volt részünk, nemcsak a városra, hanem az Adda völgyére is. Három kanyar után már úgy izzadtunk, hogy nem győztünk inni, és amikor a legnagyobb a szükség, akkor rögtön ott termett egy jéghideg vizű forrás, ahol megállva próbáltuk magunkat frissíteni.

A pólót nem mertem bevizezni, nehogy betegség legyen a dologból, de a sapka bemártása nagyon jól működött agy felforrás ellen. Volt itt valamiféle vallási kegyhely, ami azon kívül,hogy lefotóztuk, még remek rálátást is biztosított az alattunk elterülő Morbegnora.

 alpokkommando04 06

Az út továbbra is igen hosszú km-eket írt le a visszafordítós kanyarok között, ami a 710 m magasan elhelyezkedő Arzo településig így is maradt. Onnan szép kilátást nyílt a Bitto völgyének szomszéd oldalára, hiszen az út itt már merőlegesen haladt az Adda völgyére, amit végérvényesen elhagytunk. A meredekség nem volt vészes 7-8 %, de a hőséggel, párával (itt már nem voltak árnyékot adó fák) együtt nehézzé tette a hágó mászást, nem győztük a folyadékot pótolni.

A GPS adatokat visszanézve ezen a szakaszon 38 C-t mutatott, de ez a magasság és az idő előrehaladtával sem csökkent számottevően, mert az út dél-keleti irányban haladt, a nap pedig dél-nyugati irányból tűzött. A völgy legnagyobb települését Albaredo-t 16 óra előtt értük el, ahol pompás ülőkádakban lehetett volna hűsölni, de olyan hideg volt a víz, hogy nem bírtuk ki. A faluban, vagy, - hogy meg ne sértsem az itt lakókat, - városban igen meredek nagyon látványos szerpentin kanyarokon keresztül jutottunk feljebb és feljebb, szinte el sem akartuk hinni, mikor felnéztünk, hogy hol vezet az út, egy hosszabb szakaszon 10 % feletti emelkedést regisztráltunk.A bal oldalunkon meredek emelkedő, jobb oldalunkon meredek leszakadás, a Bitto völgyébe, így kellett egyensúlyoznunk a látványos úton.

alpokkommando04 07

Végre elérkezett az ebéd ideje, már nyaggattam Cobranco-t, de nem volt megfelelő étkezőhely, paddal, asztallal, vízzel, szemetessel, és szép kilátással. Ezek közül a feltételek közül csak a szép kilátásban nem volt hiány, a többiből egyet sem láttunk Morbegno-ból történő elindulás óta. Végül negyed 5-kor álltunk meg ebédelni, egy árnyékos kő lépcsőre ültünk le, ami egy lejjebb fekvő házhoz vezető úton volt. Itt már a szép kilátás sem volt alapjog, csak az árnyékot díjaztuk. Éppen jó ízűen falatoztunk, amikor lent mozgás támadt és egy „gumicsizmáskandúr” elindult felfelé, ahol éppen ettünk. Eddig Morbegno-tól összesen láttunk 3 embert, most meg pont akkor jön egy negyedik, amikor eszünk. Persze nem fért el tőlünk fel kellett állni odébb kellett pakolni, de végül szerencsésen pótoltuk a kalóriákat és 17 óra körül tovább álltunk.

Ebéd után megint szerpentines lett az út és a domboldalban sűrű erdőben kapaszkodtunk felfelé és már alig 900 m szint volt hátra a hágóig. Az előbb említett szerpentin kanyarok valahol 1.300 m magasságban értek véget, de az emelkedés nem lanyhult, csak a hegy vonalát követte az út. Sokszor megálltunk fényképezni, videózni, vagy csak inni, emiatt nem haladtunk nagyon jól, de nem is a minél hamarabbi feljutás volt a cél, hanem a látvány megélése, a kilátás élvezete és ezt sikerül végrehajtani. Sajnos még egy lejtő is befigyelt (1.540 m-nél), mondjuk nem volt jelentős, de mégis 20 m szintet vesztettünk, arra azonban jól jött, hogy átmenetileg megjavuljon a hűtésünk.

alpokkommando04 08

A következő 250 m szintet egyre kellemesebb időben tettük meg, a hőmérséklet már elviselhető szintre csökkent a nap sugarai sem égettek már, ahogy laposabb szögben sütött. Viszont emiatt nagyon jó látványt nyújtottak a hegyek, a csúcsok élesen kirajzolódtak, ezzel újabb lökést adva a fáradó vándoroknak. Este 8 körül járt az idő, amikor 1.800 m magasságban - egy jobbos kanyarnál – úgy látszott, hogy lejjebb van egy táborhelynek alkalmasnak tűnő placc, miközben a szél is igen élénkre váltott.

Gyorsan leszaladtam a kb. 40 m-rel lejjebb fekvő területre, egy murvás úton, ami egy legelő része lehetett, de sajnos a fentről jónak látszó rész, lejtős volt és a marhák is jól megtisztelték már. Pedig már beleéltük magunkat, hogy itt lesz az esti táborhely és majd másnap reggel meghódítjuk a hágót. A sikertelen területfoglalás után tovább haladtunk és úgy döntöttünk, hogy lesz, ami lesz, felmegyünk a hágóra.

Azért mielőtt felértünk, volt egy érdekes dolog, mégpedig egy közlekedési lámpa 1.950 m magasan és pirosat mutatott. Ekkor már vagy 1 órája se elölről, se hátulról nem jött jármű, de mi, mint szabálykövető nép szegény gyermekei szépen kivártuk a zöldet, nehogy egy bokorban lapuló zsandár megbüntessen (igaz bokor sem volt már sehol).

alpokkommando04 09

A hágót 20:45 körül értük el, és már előtte is erősen meresztettük a szemünket, vajon hol lehetne itt sátrat verni. A hágó túloldala már nemzeti park, tehát ez szóba sem jöhetett, emiatt a már látott oldalon kezdtünk nézelődni. A lemenő nap utolsó fényében szemügyre vettük, a matricákkal rongyosra ragasztott táblát, és megállapítottam, hogy ennyi tacepaót még nem is láttam egy hágón sem. Felmerül a kérdés, hogy kik ragasztották tele a táblát, sőt, még táblatartó csöveket is, főleg annak fényében érdekes ez, hogy felfelé jövet nagyon kevés bringással találkoztunk.

Mikor túltettük magunkat a meglepődésen, ott helyben próbáltunk sátor helyet keresni. Én leszaladtam a túloldalon, egy kis gyalogösvényen, mert nem messze egy pad előtt síknak tetsző részt véltünk felfedezni, de sajnos nem volt alkalmas sátrazásra. Azért érdemes megjegyezni ezt a kis placcot, mert még érdekes szerepe lesz a későbbiekben. A hágón állt egy távközlési konténer, megnéztük a mögötte lévő helyet is, de akkora kövek voltak, hogy nem jöhetett szóba, így visszafelé haladtunk, mert kb. 200 m-re volt egy kis kőház és annak a murvás, kavicsos parkolóját elfogadhatónak éreztük, mivel nem bántanánk a nemzeti parkot, a parkolóban elfért 20-30 autó, de éppen egy sem volt jelen, így várhatóan nem lenne probléma.

A helyszínen Cobranco máris az út túl oldalán lévő enyhe emelkedővel induló, majd síkká váló dombocskát választotta, ami felé egy ismertető tábla mellett vitt el az utunk, A táblán arról voltak információk, hogy mit is tilos itt a nemzeti parkban, illetve milyen védett növény és állatvilágot védenek a pusztulástól. Nagy nehezen feltoltuk az IFA-kat, és egy nagy kövekkel körülvett tűzrakó-hely mellett találtuk meg az optimális helyet a sátornak. Amennyire lehetett próbáltunk a kirakatból kikerülni, de ez a próbálkozás csak arra volt elegendő, hogy azok szeme elől voltunk rejtve, akik Morbegno felől jöttek fel, mint mi, az ellenkező oldalról, illetve a hágóról tökéletes rálátás volt a sátorra. Nem lehetett mit tenni, hiszen fák bokrok egyáltalán nem voltak, azok jó 150 m-rel lejjebb fogytak el. Izgalmas volt a helyzet, mert nemcsak én,. De még Cobranco sem sátrazott hágón, ennyire szem előtt, de nem volt választásunk. A sátor felállítása után főztem egy illetve, „véletlenül„ két teát, hogy Cobranconak is jusson, mert nagyon leesett a hőmérséklet 21:30 után, mire elkészültünk.

alpokkommando04 10

Cobranconak nem volt étvágya, csak a teát itta meg és már ment is a sátorba, na, én nem. Vacsora nélkül nem akartam lefeküdni, mert mi van akkor, ha reggel valamilyen váratlan oknál fogva hirtelen kell mennünk és nem tudok enni. Ennek már gondolatától is úgy kétségbe estem, hogy normális méretű vacsorát készítettem, - szenyák, süti, tea - a tűzrakó helyre betett lámpa fényénél, hátha nem lát jól minket, az a néhány őrült aki még ekkor is a hágó volt.

Mire befejeztem és elpakoltam, már 22.20 lett, gyorsan beugrottam a sátorba és kezdődött a macskamosdás. Ide beszúrok egy illúzióromboló részletet: utoljára vizet, fürdésre, valamikor szombaton az indulás napjának délutánján használtam, ott meg már kedd este volt. Vissza a macskamosdásra, nem kell megijedni nem a nyelvemmel végezte, hanem a magammal hozott – drogériában vásárolt – alkoholos kendőket és csecsemőknek gyártott, lanolinos, popsi törlőkendőket használtam a fontosabb helyek tisztítására (arc, kéz, hónalj, egyéb hajlatok, láb).

Felmerülhet, vajon miért kerültem a vizet? Azért mert, egyrészt megittam teának, másrészt odakinn már 10 C körül járt a hőmérséklet és nem igazán szeretek meztelenül ilyenkor hideg vízben fürödni, felöltözve meg nem érdemes. A „fürdés” után jön a tiszta alsó, tiszta zokni, éjszakai póló, harisnya plusz egyéb, szükséges ruhadarabok felvétele, fagyhalál ellen. Most azonban, valahogy nagyon melegem volt, - még a fülem is izzott - és maradtam egy szál gatyában, amit Cobranco szóvá is tett, Ő ugyanis – a szokásokkal ellentétben – fázott, vacogott és minden ruhát magára húzott, és nem értette mi van velem és vele. Kis ideig még próbáltam léghűtéssel normális szinte vinni a hőmérsékletemet, közben a töltés minden változatát bekapcsoltuk, majd felöltöztem és lámpaoltás. Elalvás közben azon járt az eszem, vajon mennyire lesz hideg az éjszaka, esik-e az eső, - mert ronda ködszerű felhők érkeztek a déli oldal felől, - és mi vár ránk másnap....majd álomba merültem.