norvegia 02 01

Már a túraterv készítésénél is egyértelműen megfogalmazódott bennem, hogy ha árnyalt képet szeretnénk kapni Norvégia tájairól, akkor nem lesz elég csupán biciklizni.

Ausfjordgård 2015. július 1. esti órákban

Kellemesen telt az este. Nem volt túlságosan fárasztó napunk, de mégis jó volt elnyújtózni egyet a selymes pázsitszőnyegen. Körülöttünk sokszínű virágok, néhány csenevész nyírfa, s végtelen nyugalom. A fjordot övező hatalmas hegyek esti színekbe öltöztek, egyikőjük mögött éppen most tért nyugovóra a Nap. No, nem ment le teljesen, csak elrejtőzött egy kicsit az északi égbolton, hogy korahajnalban újra fényárba borítsa a tájat. A szél nem jár, csak a közeli patak robajló vízesése csap zajt, ahogy elemi erővel ontja kristálytiszta vizét a fjordba. Nálunk nevet adnának ezeknek a magasról hulló csodáknak ám itt – ahogy viccesen mondani szoktuk – mindenkinek saját vízesése van. Ez is egy a sok közül.

norvegia 02 02

Esti idill a fjord partján

Egy biciklitúra első napja mindig tartogat meglepetéseket. Ez az állítás ma sem dőlt meg. Először a repüléssel kapcsolatos problémákat kellett orvosolni. Nem elég, hogy Oslóban – a tranzit címke ellenére – felvetették, majd újra feladatták velünk csomagjainkat, elég cudar állapotban érkeztek meg. Boldi gyorszárja eltörött, bringája harcképtelenné vált, szegény Krisztián pedig elvesztette a hálózsákját, így a napot a reptér közvetlen szomszédságában lévő sportáruházban kezdtük. Álmosan indult a mai nap, mely javarészt a tegnapi éjszaka számlájára írható. Az éjszaka ugyanis – érdeklődés hiányában – elmaradt. Este tíz óra után, amikor magunkra aggattuk vastag pulóverünket, polárkabátunkat, s elhagytuk a légikikötő melegre légkondicionált épületét, pontosan úgy sütött a Nap, mint nálunk késődélután. Az élet nem állt meg, mindenfelé autók, futó, bringázó emberek járták az utakat. Helyiek, akik tudomást sem vettek arról, hogy – ha a valóságban nem is – de „papíron” éjszaka van. Fel is merült bennünk a kérdés, hogy – ha az éjszakák, így tömbösítve vannak – ezen a vidéken, akkor vajon az emberek is átcsoportosítják alvásszükségletüket a hideg és sötét téli hónapokra? Nekünk viszont már hálózsákban lett volna a helyünk, ha másnap reggel bringázni szerettünk volna. Tudtuk ezt mindnyájan, de … Egyszerűen túl nagy volt a csábítás. Az első napsütötte éjszakánkon alvás helyett Tromsø-t választottuk.

A reptér és a belváros a hosszúkás sziget két ellentétes oldalán kapott helyet, melyet egy – a környező hegyek méretéhez képest – kicsi, ám bringával húzósnak mondható domb választ el. A norvégok persze nem lacafacáztak, keresztül-kasul átfúrták a buckát, ám mindezt az autósok kedvéért tették, mi kaptathattunk fel a tetőre. Tizenegy óra múlt mire elértük a belvárost. Meglepően nagy volt az élet. A boltok alig pár perce zártak be, az éttermek, vendéglők viszont még mindig teljes gőzzel üzemeltek. Emberek százai korzóztak a napsütötte éjszakában. Átkeltük a nagyobb fjordhídon, s megcsodáltuk a város legjellegzetesebb épületét, a Jeges-tenger dómot, melynek külső burkolata úgy csillog, mint egy kagyló belseje. Tettünk még egy rövid kört a kikötőben, de éjfél körül úrrá lett rajtunk az álmosság, így visszakapaszkodtunk a reptérhez és eltettük magunkat másnapra.

norvegia 02 03

Itt aztán semmi sem olyan, mint otthon – éjszakai városnézés Tromsøben

Csípős, hűvös reggelre ébredtünk. Tíz óráig kellett várnunk mire kinyitott a sportbolt. Csak a napon lehetett megmaradni, árnyékban rettenetesen hideg volt. Az időjárásnál már csak az első boltban tett látogatásunk volt dermesztőbb. A norvég árak minden előzetes várakozásomat felülmúlták. Később kiderült, hogy elég szerencsétlen időpontban vásároltunk, mikor még nem jött meg az olcsó kenyér, így több mint ezer forintunkba került az első 750 grammos vekni. Azt is felmértem, hogy sört sem fogok inni az elkövetkezendő hetekben. Egy doboz szintén ezer forintba kerül. A kólával hasonló a helyzet. A tej volt még viszonylag közel az otthoni árakhoz, ebből 3-400 forintba kerül egy liter. Elsőre ijesztő volt a helyzet, hisz ekkor még nem tudhattuk, később milyen jól fogunk boldogulni.

– Hát nekem is volt egy arcom, amikor megvettem az első 190 forintos zsemlémet – nevetett Zsiga, látván, milyen savanyú ábrázattal vágtam fel az aranyat érő kenyerünket. Ám mindannyiunk közül Krisztián tekintete volt a legkomorabb, ahogy megjelent vadiúj, 1000 koronás (36 000 Ft) hálózsákjával.

– Inkább bicajozzuk srácok – vetettem fel – az legalább itt is ingyen van!

Sajnos már az első kilométerekben kiderült, hogy nem sokat fogunk hatan együtt tekerni. Krisztián és Zsiga, akik három nappal előttünk érkeztek, csúnya esős időt fogtak ki erre az időszakra. Ez Krisztiánt viselte meg jobban. Achilles ina úgy bedurrant, hogy az egyik lábával alig tudta taposni a pedált. Ahogy átkeltünk nyugati fjordhídon és megkezdtük túránkat dél felé rögtön egy népes rénszarvascsorda akadt utunkba. Nem törődve a forgalommal berohant az útra a 7-8 testes vadállat, s percekre blokkolták a közlekedést. Az autósok kevésbé, mi annál inkább örültünk neki.

norvegia 02 04

Forgalmi akadály

A nagyvárost elhagyván megszűnt a kerékpárút, s elnéptelenedett az út is. Tromsø a sarkkörön túli Norvégia legnépesebb és legnagyobb területű városa. De senki se képzeljen egy nyüzsgő metropoliszt maga elé: mindössze 63 ezer ember lakja. Kevesebben élnek itt, mint Szombathelyen. A négymilliós Norvégiában ez viszont már komoly tényező, főként, hogy Troms megye központja a világ legnépesebb sarkkörön túli városa. Kanadában és Oroszországban ezen a magasságon csupán néhány rénszarvaspásztor és eszkimó tengődik, a Golf-áramlat viszont gondoskodik arról, hogy itt meglegyenek a normális élet feltételei. Persze, ha normálisnak mondható az, hogy télen több mint két hónapig teljes sötétség borul a tájra. Itt található a világ legészakiabb egyeteme, s – ahogy említettem – sörfőzdéje is. Talán annyira nem bánják a helyiek, hogy a világ legészakiabb városa címet elorozta előlük a szintén norvég Hammerfest, hiszen itt, Tromsøben a legmagasabb az egy főre jutó vendéglátóhelyek száma egész Norvégiában, s – a statisztikai adatok szerint – a napsütötte órák száma éves átlagban éppen akkora, mint Mallorcán.

Autóval senki nem indul innen nagyobb távolságra. Helyette ott van a reptér napi 8-10 járattal a fővárosba. Itt szinte minden valamire való kis városkának légikikötője van. Autóval eljutni bárhová reménytelen feladatnak látszik. Kanyargós, szűk utak, rengeteg kompösszeköttetés, alagút. Aki teheti itt, az repülőre száll. Márpedig a norvégok a havi 900 ezer forintos átlagkeresetükből miért ne tehetnék?

Ennek köszönhető, hogy a város határán túl szinte teljesen elenyészett a forgalom. Az itteniek szeretik magányt és a nyugalmat, így akit nem vonz a nagyváros zsongása, az épít magának egy pofás kis faházat valamelyik fjord partján, netán egy kis szigeten. Falvak helyett csupán ezekkel találkoztunk utunk során.

norvegia 02 05

Nem a forgalom okozta a legnagyobb problémát

Az első harminc kilométer elég volt ahhoz, hogy egy kicsit bemelegedjünk, ráhangolódjuk az útra. Szoktuk a néptelen utat, a viszonylag nagy távolságokat, s legfőképp azt, hogy látszólag szinte nem is haladunk, a kanyargós, dimbes-dombos, a fjord partvonalát követő aszfaltcsíkon. Hiszen alig két órát repültünk Oslo óta, ez „normál” körülmények között legfeljebb két hét tekerést jelentene. Ám itt a fjordok és szorosok útvesztőjében majdnem egy hónapig bolyonghatunk, mire újra elérjük a délen fekvő fővárost.

A Rya alagút előtt összevártuk a csapatot. Norvégiában egyre gyakrabban alkalmazzák ezt a megoldást a drága és környezetszennyező kompközlekedés helyett, hogy egyszerűen fúrnak a tenger alatt egy folyosót. A bringa nem éppen egy alagútra kitalált jármű, mifelénk a legtöbb alagútból egyszerűen kitiltják, ám itt egészen más a helyzet. Egy kis dobozból fényvisszaverő mellényeket kölcsönözhettünk volna (természetesen fel voltunk készülve), s egy gombbal jelezhettük – a roppant gyér autóforgalom számára – hogy „Vigyázat, bringások vannak az alagútban”. Ennek ellenére izgalmas utazás volt ötven-hatvan kilométeres sebességgel beszáguldani a tenger alá, s ennek meg is volt a böjtje a túloldalon.

norvegia 02 06

Első alagutunk rögtön egy tengerszoros alá vitt be minket

Ebéd után úgy tűnt, hogy rendeztük sorainkat, a bringák egyben vannak, Krisztián és Zsiga is utolértek minket, s szélárnyékban az idő is egyre kellemesebbnek tűnt (a 8 fok ellenére). Végleg búcsút inthettünk Tromsønek, melynek szigete még ekkora távolságból is látszott a széles Balsfjorden túlsó végén, s egy laza kaptatóval áthágtunk egy kopár félszigetet. Éppen megkezdődött a lejtő, mikor egy iszonyatos csattanást hallottam a hátam mögül. Rögtön tudtam, hogy valaki a bringája alá került. Hátranézvén látom, hogy újoncunk, Boldi fekszik az út közepén. Rémületes volt hallani is az esést, s ezt az ijedtséget láttam Dia és Tomi arcán is, akik az első sorból nézhették végig a kaszkadőröket is megszégyenítő mutatványt.
A csattanást hallva hihetetlen volt, hogy mind a bringa, mind pedig gazdája felszíni sérülésekkel megúszta a zuhanást. Boldiban még keményen dolgozott az adrenalin, így leültettük az út szélére, s Dia bekötözte sebeit. Váratlan és hihetetlen esés volt, melyet valószínűleg egy apró, rossz mozdulat okozhatott. Ám, hogy mitől fordult keresztbe első kereke a teljesen sima, egyenes úton, azt később sem tudta felidézni.

norvegia 02 07

A varázslatos Észak-Norvégia

 
Fornes, Andorya sziget 2015. július 2. késődélután

Mintha dézsából öntötték volna, úgy szakadt az eső. Esőkabátom csuklyájának fedezékében, homályos, vízcseppes szemüvegemen keresztül csak elnagyolt részleteit érzékelem a körülöttem elterülő barátságtalan világnak. Az utóbbi pár órában lehullott csapadékmennyiség még – az amúgy márkás – esőcuccomnak is sok volt: cipőm kellemetlenül hideg úszómedencévé vált, lábaim kihűltek, s esőkabátom alá is belopózott a nyirkosság. Egyre keservesebben haladtunk előre a metsző, hideg szélben, s ahogy közeledett az este, beláttuk, hogy ma este kevés lesz a sátor. Valami száraz menedék kell. Ám mindez a norvég valóságban reménytelen feladatnak látszott.

Már a reggeli órákban az égbolton megjelenő fátyolosság sejtette az időjárás-változást, s tudtuk, hogy a tegnapi napsütésnek egy időre búcsút kell mondanunk. Az ebédet még fedett, meleg helyen fogyasztottuk el Skøelva falucska általános iskolájának tanári szobájában. Teljesen véletlenül ért minket a vendéglátás, hisz csupán a suli előtti padokra szerettünk volna letelepedni. Az iskola gondnoka azonban volt olyan kedves, s meghívott minket egy meleg teára. Mire útnak indultunk, már megeredt az égi áldás, s – bár ekkor még nem tudtuk – ha Norvégiában esni kezd, akkor biza nem áll el egyhamar.

A tegnapi képeslap-minőségű norvég tájnak lőttek! A máskor ragyogó hegyoldalnak méregzöld színük lett, a fenyvesek között ködfelhők kavarogtak. A havas hegyek helyén szürke felhőpamacsok éktelenkedtek, s a fjordok ragyogó kék vize is haragossá vált. Néptelen vidékre tévedtünk. Több mint ötven kilométer lakott település nélkül! Felkaptattunk egy zubogó folyóvölgyben, a másik oldalon kellemetlen szembeszéllel kaptuk az esőt az arcunkba, ahogy nyugatnak fordultunk Andorya és Rolla felé. Kihalt vidék ez, a 15x15 kilométeres kis szigeteken alig ezer ember él. Nem volt más lehetőségünk, csak nyomtuk a kilométereket a keskeny országúton. Kerekeink méterekre szórták fel a vizet, a sziklafalak mellettünk összefüggő vízeséssé változtak. Este 6-kor fáradtan és éhesen érkeztünk meg Fornesbe. Itt már tudtuk, hogy nem sátorban fogunk éjszakázni, ha addig élünk is, ám arra a szerencsés véletlenről, ami itt várt ránk, még álmodni sem mertünk.

norvegia 02 08

Esőben minden megváltozik

Egy ilyen cudar helyzet kell ahhoz, hogy rájöjjünk arra, milyen erősen dolgozik bennünk a túlélési ösztön. Mentünk be a házak közé, s próbáltunk nyitni mindent, ami nyitható. Mindegy, hogy hol, csak száraz legyen benn. Amíg én végignéztem néhány pajtát, Tomi a házaknál próbálkozott. Az első helyen elküldtek minket, a másodiknál már nyílott is a garázskapu és a száraz éjszaka reménye. Megmentőnk egy hatvanas éveiben járó, egyedül élő norvég öregúr vidáman és segítőkészen fogadott minket. Mint később kiderült, az egyik lánya is nagy bringás, ő is végigtekerte Norvégiát, s az út során ő is rengeteg nagylelkű emberrel találkozott. Igyekezett ő is viszonozni valamit a kedvességükből. A norvégokat – eddigi tapasztalataim szerint – elég zárkózott, nehezen barátkozó embereknek ismertem. Újdonsült jótevőnknél is kellett egy kis idő, egypár kedves mondat, mosoly, s sorra nyíltak meg az ajtók. Először a fürdőszobáé (meleg víz, padlófűtés), majd a konyháé (meleg vacsora és tea) és végül – túlszárnyalva minden előzetes várakozásunkat – a hálószobáé is. Ott üldögéltünk egy egyszerű, de takaros, fából készült kétszintes norvég házacska konyhájában, a kandallóból áradt a meleg, vendéglátónkat a vörösbor már megszabadította minden kezdeti gátlásától. Alig egy órája az esőfüggöny alatt dideregve remélni sem mertünk hasonlót.

Svolvær, Lofoten 2015. július 4. délelőtt

A sarkkörön túli Norvégia mesébe illő tájaira tévedtünk. A Lofot-szigetcsoport már a róla készült fényképeken keresztül is lenyűgözött, ám – mint minden – így élőben fedte fel igazi szépségét. A norvég szárazföldtől több, mint száz kilométerre benyúló, hidakkal, alagutakkal összekötött, 60 kisebb-nagyobb szigetből álló szigetcsoportra nagyon nehéz lenne jelzőket találni. Csúcsai, mint fekete cukorsüvegek, meredeken emelkednek ki a tengerből, némelyük eléri az ezer méteres magasságot is. Lábuknál apró, vörösre festett rorbu halászkunyhók állnak a kristálytiszta tengeröblök fölött cölöpjeikre támaszkodva. Az álomszerű vidéken csak az északról befújó hideg légáramlatok tartanak ébren minket, hiszen – bár visszatért a várva várt napsütés – újból hűs levegőt hozott magával. De mi sokkal jobban örültünk neki, mint a két napon át tartó komor fellegeknek!

Reggelre végre elállt az eső, ám a sziget ezer méter fölé nyúló hegyvonulatai még nem rázták le magukról a makacs felhőket. Rollára 112 méterrel a tenger szintje alatt bújtunk át. Sietnünk kellett, mert a szigetről csak kétóránként indulnak kompok, ha lekéssük, ott fagyoskodhatunk a kikötőben. A forgalomtól mentes falatnyi út viszont rendesen próbára tett minket meredek hullámaival és veszélyes kanyarjaival. Legnagyobb igyekezetünk ellenére sem tudtuk tartani a betervezett 20 km/h-s átlagot, de valami csoda folytán mégis épp időben futottunk be kikötőbe.

Harstadban ismét szokatlanul nagy volt a forgalom. A hűvös, esőre álló idő folyamatos haladásra késztetett minket, így nem volt maradásunk, gyűrtük a hullámos utat magunk alatt. Haladtunk az áhított dél felé. Tomi még indulás előtt Budapest, Oslo és Tromsø aktuális hőmérsékletéből és egyenlítőtől való távolságából kiszámította, hogy szélességi fokonként nagyjából 1°C-ot fog emelkedni a hőmérséklet. Ez a remény vitt minket előre, még akkor is, ha – mint később bebizonyosodott – igencsak téves volt az elmélet.

Még egy nyálkás, szürke délutánt kellett magunk mögött, hagynunk, míg a kecses Raftsund-hídon áttekerve megérkeztünk Austvågøyre, az első Lofot-szigetünkre. A híd közelében egy épülő ház mellett éjszakáztunk. A sűrű pázsit az utóbbi napok esőzése folytán szivacs módjára megszívta magát, de a kölcsönvett szigetelőfóliának köszönhetően nagyon jól aludtunk, s reggel újra csodás napsütésre ébredtünk.

norvegia 02 09

Lofoten már az első kilométereken lenyűgözött

A Lofotenről azt tartják, hogy itt van a legnagyobb pozitív hőmérsékleti anomália az egész Földgolyón. Magyarul – a szélességi körhöz, fekvéshez képest – itt térnek el a hőmérsékleti értékek legjobban a várhatótól. Míg Finnországban, Oroszországban ugyanezen a körön mínusz 40-50 fokot is mérhetünk, itt alig süllyed fagypont alá a hőmérséklet. És nyáron is jóval több a napsütés a környékbeli átlagoknál! Az a három nap, melyet itt tölthettünk, hűen alátámasztotta ezt az állítást. Ha nem is mindig volt meleg, végig napsütötte időben volt részünk, így a szigetek legszebb arca tárult elénk. Kapkodtunk a fejünket rendesen már az első szakaszon is. Egyszerűen nem tudtunk betelni a sok száz apró sziget, a méltóságteljes, havas hegycsúcsok és az azúrkék tenger látványával.

Fløya-csúcs (590 m) 2015. július 4. délután

A kopár hegygerinc éles volt akár a borotva. Pár méterre tőlünk egy függőleges szakadék éktelenkedett, mögötte plakátként feszült a tenger síkja, a több száz hegycsúccsal, mely kiemelkedett belőle. Szuszogva kaptattunk felfelé a mohával benőtt kis ösvényen, nem egyszer kezeinkre is nagy szükség volt. Még pár méter és felbukkant előttünk a csúcs, a maga méltóságteljes körpanorámájával. A déli oldal csiszolt gránitfala egyetlen lendülettel szakadt bele a tengerbe, mögötte ott csillogtak a Lofot-szigetek fővárosának, Svolværnek apró kicsi házai. Amikor koradélután bevásároltunk a városszéli szupermarketben, rögtön a hegy felé fordítottam a csapatot.

– És a városnézéssel mi lesz? – kérdezte szemrehányóan Tomi.

Azt hiszem éppen most jött el a városnézés ideje. A több kisebb-nagyobb szigetre épült városka élő makettként bújt meg alattunk hídjaival, kikötőjével, gyárépületeivel és apró, ám annál hangulatosabb lakóházaival. Mögöttük a mélykék tenger egy-két hajóval, s a háttérben több mint ötven kilométerre tőlünk a norvég szárazföld, a Skandináv-hegység vonulata zárta a panorámát.

Percekig álltunk némán, s próbáltuk befogadni a látványt. A hatalmas távlatokat éppúgy, mint a beszédes részleteket.

norvegia 02 01

Városnézés - másképp

Már a túraterv készítésénél is egyértelműen megfogalmazódott bennem, hogy ha árnyalt képet szeretnénk kapni Norvégia tájairól, akkor nem lesz elég csupán biciklizni. Gyalogtúrázni kell! Így nem sajnáltam az időt s a többletenergiát, két félnapos és egy egész napos gyalogtúrát terveztem bele az első szakaszba. S hogy megérte-e? Lehet, hogy meglepően hangzik egy ilyen „ősbringástól”, de mikor Dia a bodø-i reptéren megkérdezte, hogy eddig mi az, ami a legjobban tetszett nekem az útból, rögtön rávágtam:

– A gyalogtúrák.

Gyönyörű Norvégia az útról nézve is. Izgalmasak a fjordok, a tenger alatti alagutak, ám az igazi élet az aszfalt után kezdődik. Itt érezhetjük saját kezünkkel a jégkorszak által simára borotvált hatalmas felületű sziklákat, itt süppedhetünk bele a talajt borító vastag zuzmórétegbe, s itt érezhetjük igazán át az északi ősvadon semmihez nem hasonlító varázslatos hangulatát. Ám amíg a norvég úthálózat számtalan alagútja és hídja révén megkímél minket a terep okozta kellemetlenségek tömkelegétől, itt a hegyekben igencsak hiányzik ez a luxus. A turistautak sziklásak, rögösek, s nagyon rosszul jelzettek errefelé. Néhol omladékos részek, néhol szétmállott, néhol patakok áztatta csúszós, sáros szakaszok, néha pedig apróbb sziklamászások váltogatják egymást a majdnem függőleges hegyoldalban. Minden lépést jól át kell gondolni, ha nem akarjuk kezünk-lábunk törni.

Útban a csúcsra fel

– A felső, lankásabb rész majd könnyebb lesz – reménykedtem, ám a valóság ismét rám cáfolt: cuppogós, mocsaras állóvizek, s makacs cserjével benőtt szakaszok váltakoztak. Mocsárjárás és bozótharc. Kész megkönnyebbülés volt csupasz sziklán gyalogolni, ám azt is gyorsan megtanultuk, hogy fekete zuzmóra nem lépünk, mert jobban csúszik, mint a jég.

Szinte megváltás volt elérni a meredek hegygerincet, melyen megkezdhettük az utolsó szakaszt felfelé. Egy apró hasadékban meredezik az Ördög-sziklája. Egy kiszakadt és beékelődött, beszorult szikladarab, melyre ki lehet mászni a mélység fölé. Nekünk is ott volt rajta a helyünk!

Sáros, átázott cipőkkel baktattunk tovább, bár ekkor még nem sejthettük, mi vár ránk ott fenn, a csúcson, de azt már régóta tudtuk, hogy megérte magukra hagyni egy kicsit a bringákat Svolvær határában és belekóstolni az igazi északi ősvadonba.

Flakstad, Lofoten 2015. július 5. éjfél előtt pár perccel

A széles homokos parton aranysárgán törtek meg az Atlanti-óceán hullámai. Aki csak képen látná, simán elhinné, hogy egy karibi naplementét lát mit sem sejtve arról, hogy ennek köze sincs a valósághoz. Hisz mögöttünk nem sokkal kopár, hófoltos hegyóriások merednek a fejünk fölé, s a naplementével is komoly gondok vannak. Július tizedikéig a Naplemente ugyanis ismeretlen fogalom errefelé. Ma először táborozunk olyan helyen, ahonnan hibátlan kilátás nyílik észak felé, eddig ugyanis a magas hegyek rendre elfedték előlünk az éjszakai napsugarakat. Szándékosan választottuk a sziget hűvösebb, szelesebb oldalát, nem szerettünk volna úgy hazamenni, hogy nem látjuk a sarkköri éjszaka bámulatosan szép fényjátékát: az éjféli Napot. A legfényesebb égitest itt ilyenkor egy ovális pályán mozog felettünk, melynek legalsó pontja is bőven a horizont felett van. Mi már órák óta élveztük ezt az alkonyhoz hasonlatos, különleges élményt. Van valami leírhatatlanul varázslatos a norvég éjszakában. A hegyek mögöttünk aranysárga színekben tündököltek, a madarak nagy csoportban suhantak végig a tenger felett, a sirályok ugyanúgy hangoskodtak, mint napközben. S biológiai óránk ádáz harcot vívott karóránkkal, mely már jó ideje azt jelezte: itt van a lefekvés ideje!

norvegia 02 10

Napozás - éjfélkor

De mi nem hallgattunk rá! Valami különleges, szinte megmagyarázhatatlan hangulat lett úrrá, az útszéli autóspihenő köré felépült kis táboron. Egyesek a tengerpart aranyló sziklái közt beszélgettek, mások a sátruk, vagy autójuk fedezékébe vonultak vissza. Mi pedig ahhoz a maroknyi csapathoz csatlakoztunk, akik a hosszú, homokos parton bolyongva élvezték a napsugarakat. Ez egy olyan éjszaka volt, mely a szó legszorosabb értelmében soha nem ért véget, hiszen valójában el sem kezdődött.