izrael2015 04 01

Felsétáltunk egészen Dávid-vízesésig, mely 16 méteres magasságával kitűnik a többi közül.

En Gedi, a Holt-tenger partján

2015. április 3. – este 8 órakor

Felemásra sikerült ez a pihenőnap. A legnagyobb bajom az volt vele, hogy többet pihentem, mint amennyit szerettem volna. Sajnos rendre azt érzem, mióta betettük a lábunkat Izrael földjére, hogy újabb és újabb szabályokba ütközünk, melyek nem mindig úgy alakítják életünket, ahogy szeretnénk. A mai nappal elkezdődött ugyanis a pészah, a zsidók egyik legnagyobb, egyhetes ünnepe, melynek keretében az Egyiptomból való kivonulásról emlékeznek meg.

– A pészah a család ünnepe – mesélte még Efi Ma’anitban a közösen elköltött reggelink alkalmából. Ilyenkor összegyűlnek a családok, kicsik és nagyok s együtt ünnepelnek.

– S mire kell ügyelnünk? – kérdeztük.

– Pénteken egész nap nagyon nagy a forgalom az utakon, hisz mindenki hazafelé tart a családjához, este viszont senkit sem látunk majd. A családok ilyenkor együtt vannak, s esznek-isznak, jól érzik magukat. De a pészah egyben a kovásztalan kenyér ünnepe is, így egy hétig nem fogtok péksüteményt kapni a boltokban, helyette csak az ostyára emlékeztető pászka lesz.

– Ez nem túl jó hír nekünk. A bringához ugyanis kell az „üzemanyag”, s ennek az egyik alapja a kenyér! De majd megoldjuk.

A reggeli órákban még nem éreztük a „pészah szelét” a szokatlanul enyhe és sós holt-tengeri levegőben. A Nap – ahogy kell – felkelt Jordánia felől, s kilenckor már olyan meleg volt, mint nálunk júliusban. A nemzeti park szalmatetős főbejáratánál még csend honolt, mi voltunk az első vendégei. Szépen kiépített ösvényen sétáltunk be a kristálytiszta patak völgyébe. Kopár, vöröses sziklák magasodtak fölénk, ám az édesvíz egy igazi oázist varázsolt ide sokféle egzotikus növénnyel, rajtuk vidáman mászkáló szirtiborzokkal, akik szemmel láthatóan már megszokták az emberek közelségét. Tovább sétálva egyre meredekebb lett a szurdok, s a bővizű patak látványos vízeséseket formált. Felsétáltunk egészen Dávid-vízesésig, mely 16 méteres magasságával kitűnik a többi közül.

izrael2015 04 01

– Fürödjünk egyet – vetettem fel, bár tábla tiltotta a csobbanást.

Bimbynek nem kellett kétszer mondani, fél perc múlva már ott álltunk a hatalmas „zuhanyrózsa” alatt, s élveztük az intenzív hidromasszázst. A parkőrség azonban gyorsan kifigyelt minket, s egy egyenruhába öltözött fiatal lány határozott kérésére inkább egy másik, kisebb vízhozamú csobogót választottunk magunknak. Már majdnem dél lett, mire kipancsoltuk magunkat, bringára szálltunk és célba vettünk az innen 20 kilométerre, délre található Masszáda monumentális erődjét.

De – gondolván az ünnepre – Bimbyvel kettesben még felkaptattunk a dombon található kibucba, ahol egy kicsi és drága szupermarket várt minket. Az izraeli árakról eddig még nem ejtettem szót, pedig már első boltlátogatásomkor meglepődtem, hisz magyar szemmel nézve igencsak drágaság van errefelé. Ennek részben az lehet az oka, hogy a helyi fizetőeszköz (shékel) az utóbbi években nagyon sokat javult (2011-ben kiadott útikönyvem még 54 Ft/shékel árfolyamról számol be, a túra előtt pedig már csak 70 Ft körül sikerült váltanunk, s mivel a túra előtti hónapban mind az USA dollár, mind pedig az euró a csillagokban járt, azokkal sem lettünk volna kisegítve). Mindenesetre 350 Ft alatt nem lehetett másfél literes üdítőt kapni, ugyanekkora ásványvíz 200 Ft körül mozgott (bár magyar mércével ez nem is volt ásványvíz) a tej literje szintén 350 Ft körül mozgott, egy 750 grammos kenyér 700 Ft, a felvágottak és a sajtok pedig valahol közvetlenül a csillagos ég alatt helyezkedtek el. Sajnos az éppen termő helyi gyümölcsöket sem kaptuk meg az otthoninál kedvezőbb áron.

izrael2015 04 02

A fenti árak egy városi átlag szupermarket árai voltak, En Gedi eldugott kis boltja ennél jóval drágább volt. De így a 3. nap derekára már megtanultuk ezen túltenni magunkat, s nagy örömünkre még akadt egy mélyfagyasztott kenyér a frigóban, így nem kell a túra végéig a sajtostallér sajt nélküli íz- és formavilágú pászkán tengődnünk. Végre célba vehettük Masszádát, mely minden izraeli körútnak kötelező állomása kell, hogy legyen. Magasan, a Holt-tenger felett található elszigetelt fennsíkon épült erőd a zsidó hazaszeretet megnyilvánulásának egyik emblematikus helyszíne.  A közel 30000 főnyi római sereg három évig ostromolta az erődöt, végül egy rámpát építettek az falához, és azon keresztül törtek be. Ám ott bent csak halottakat találtak. Mivel a zsidók vallása tiltotta az öngyilkosságot minden férfi legyilkolta a családját, majd egymással végeztek. Végül tízen maradtak, majd sorsolás után egyikük leölte mind a kilencet, végül önmagával is végzett, hogy elkerüljék a rabszolgaságot.

Mikor lekanyarodtunk a mellékútra, már magasan emelkedett fölénk az erőd. A hegy csúcsa valójában mindössze 50 méterrel található a tengerszint felett, ám innen, a Holt-tenger mínusz 400 méteres árkából igencsak magasnak tűnt.  Ahogy számítottunk rá – közelebb érve – hatalmas szögesdrót-kerítés feszült bele a sivatag egyhangúságába, s már felkészültünk, hogy leszurkoljuk 30 shékeles belépőjegyünket (felvonóval 70-be kerül), ám a hölgy udvariasan és nagyon határozottan közölte, hogy pészah miatt már zárva vannak. Egy kicsit furcsálltuk a dolgot, hiszen maga az ünnep csak este kezdődik, s – érdekes módon – az ennél kevésbé frekventált En Gedi Nemzeti Park egész nap nyitva áll, egy világhírű UNESCO-s helyszínen pedig délben mindenki szépen veszi a motyóját és hazaindul?

izrael2015 04 03

– Hát, lesz miért visszajönni – jegyeztem meg szomorúan ezt az örök igazságot.

A pálmafák árnyékában ebédelve még sóvárogva néztük Masszadát, mely szinte karnyújtásnyira volt, de mégis oly távol került, majd visszaindultunk En Gedibe.
Út közben azon tanakodtunk, mit csináljunk a délután hátralevő részében. Nekem hegyet mászni lett volna kedvem, ha már a Masszadát nem mászhattam meg, s – bár nem kitörő lelkesedéssel de – Bimbyék is támogatták az ötletem. A napi belépőnk még érvényes volt a nemzeti parkba, így újra felkapaszkodtunk a vízesések mentén, hogy a kijelölt túra-útvonalon felkapaszkodjunk a közeli csúcsokra. Ám a bürokrácia ismét közbeszólt. Az ösvény mellett kis tábla fogadott: 4 óra után már nem lehet felmenni, s gondoskodván arról, hogy ez be is legyen tartva, egy egyenruhás hölgy posztolt az árnyékban, s mindenkit visszafordított.

– Micsoda baromság ez – fakadtam ki – egy óra alatt megmásznánk a csúcsot, s zárórára bőven visszaérnénk!

Ám nem volt ilyen opció, így bosszúságomat a patak vizében hűtöttem le.

Estére aztán újra célba vettük a Holt-tenger lezárt strandját. A nap folyamán En Gedi után 5 kilométerre érintettünk egy másik, ennél jóval színvonalasabb létesítményt, ahol (jó pénzért) buszokkal szállították le az érdeklődőket a tenger partjára. Most már kezdtük érteni, miért nem éri meg kinyitni ezt az ingyenes komplexumot. Ma reggel óta azonban jelentős átalakuláson esett át a kis strand védelmi rendszere. Múlt éjszaka valaki teljesen átvágta a kerítést, így az útépítők bemérgedtek, s a lyuk befoltozása mellett jócskán megerősítették a kerítés gyenge pontjait. Még egy jó adag szögesdrótot is beépítettek. Egy kicsit tanakodtunk, hogy mitévők legyünk, de nem volt túl sok kedvünk új helyet keresni, pláne, hogy megtudtuk, hogy a tenger partján a kiépítetlen részeket azért sem szabad megközelíteni, mert a talaj láthatatlan lyukakat rejthet, ahová ha valaki beszakad, nem biztos, hogy élve kiszedik belőle.

izrael2015 04 04

Lemálháztuk gépeinket és a csomagokat szépen beadogattuk a kerítésen. A kemping a szokásos nyugodt arcát mutatta, csak pár arab srác „vendégeskedett”. Ma este is lementünk megmártózni a tenger sós vizébe. Ma nyugodt volt a víz, s már jóval kevésbé csípett, mint tegnap. Valószínű, hogy a kevés bringázás és a tegnap esti áztatás megtette gyógyító hatását. Fél órán keresztül élveztük Diával zavartalanul a lebegést, míg a mai nap a szokásosnál kisebb hatásfokkal pörgő Bimby a partról figyelt minket.

izrael2015 04 05

Estére irdatlan szélvihar kerekedett, de ez nem akadályozott meg minket abban, hogy a sátrunk előtt a hátunknak földnek vetve élvezzük az utolsó kellemesen enyhe, csillagfényes sivatagi éjszakánkat.