olaszorszag 2004 03 01

Minden út Rómába vezet.

9. nap (2004. augusztus 4. – szerda) A varázslatos Toscana

  • Poggibonsi – S. Dalmazio – Siena – Buonconvento – S. Quirico d’ Orcia - Radicofani
  • Táv: 100,72 km

Visszatértünk a főútra és az első faluban lévő Coopban vásároltunk reggelit. Pont nyitásra (8:00) érkeztünk. Ezek az olaszok aztán nem kapkodnak el semmit az biztos! Innen Sienába kanyargós, buckás, csöppet sem unalmas út vezet. Egy német bicajos túráscsapattal felváltva üldöztük egymást ezen a szakaszon. Olaszországban eddig is sok bicajossal találkoztunk, de főleg versenybicajon száguldó félprofi csoportok voltak. Igazi csomagos túrázókkal eddig még nem nagyon találkoztunk.

olaszorszag 2004 03 02

Siena csodálatos város! Elsőként a San Domenico templomot tekintettük meg, ahol (Sienai) Szent Katalinnak a szentélye található, majd áttekertünk a belvárosba. Hatalmas tornyú városházája és az előtte lévő ovális tér csodálatos és egyedi volt. Még a katedrálist tekintettük meg kívülről, majd ½ 11-kor elhagytuk a várost. Hosszú lejtőn ereszkedünk le az Arbia folyó völgyébe. 12 km-t tettünk meg viszonylag egyenesen, a völgyben, majd Sienától már a Rómába vezető történelmi utak egyikén a Via Cassián haladtunk. A viszonylag jó minőségű és vonalvezetésű útnak annyi előnye mindenképpen volt, hogy sokszor feltűntették Róma és az útvonalon lévő többi nagyváros távolságát, bár hozzá kell tenni, hogy Olaszországban fele sem igaz azoknak a kilométertávoknak, amelyeket az útjelző táblákon feltűntetnek. Nem egyszer történt velünk, hogy például egy „Venezia 32 km” útjelzőtábla után 5 km-rel a következő táblára bukkantunk: „Venezia 35 km”. Tehát csak a térképünkben bízhattunk, ami eddig nagyon pozitívan segítette túránkat.

Buonconventoban egy Coop árnyékában álltunk meg ebédelni. Hatalmas meleg volt délben, így a szokásos felvágott és száraz rossz minőségű olasz kenyér (ők már csak ilyet tudnak) egy jókora dinnyével is beújítottunk. Ahogy sziesztáztunk az egyik kisebb felhőből legnagyobb meglepetésünkre pár csepp eső hullott, de másodpercek alatt fel is száradt a tűzforró aszfaltról.
Délután is maradt a dimbes-dombos igazi „toszkán” terep, jókora emelkedővel és egy rövidke alagúttal is megspékelve. Oldalszelet kaptunk, ami ugyan jobb mint az eddig jellemző szembeszél, de azért zavart rendesen. Délután 5 óra felé kitikkadtan álltunk meg vízért egy benzinkútnál. Szerencsére sikerült folyadékot szereznünk, mert nagyváros nincs a közelben, s a délben vásárolt 3 l folyadékmennyiség már rég a múlté. Már előre vártam a következő szakaszt, hiszen a térkép szerint egy elég hosszú alagúton kell áthaladni egy 700 m feletti vonulat felett.

olaszorszag 2004 03 03

No ezt várhattam! Pár kilométerrel az alagút előtt hatalmas elterelőtábla mutatja a kerülőirányt a hegyek felé! Nem volt választás, kattogtak a váltók, és irány a hegymenet. Hosszasan kanyargott az út felfelé a kopár sárgálló dombok között, majd egy rövid lejtő után egy várra lettem figyelmes. Ugye oda nem kell felmenni?! Dehogynem! Mire felértünk a váraljába annyi vizet kiizzadtunk amit csak egy tűzoltókocsival lehetett volna pótolni. A domboldalban szarvasmarhák legeltek, úgy tulajdonképpen be kell ismernem szép volt itt fenn, de ha nincs ez az útelterelés ezt soha nem tudtuk volna meg. S tulajdonképpen is óriási szerencsénk volt. A falu előtt egy falikút gyűjtőjében meg tudtunk fürödni, pedig már felfelé tekerve lélekben lemondtam a mai tisztálkodásról. Ívóvízkutat sem nehéz találni az olaszoknál, tehát ezzel sem lehetett gondunk. Mivel mindenünk megvolt, ami kellett, úgy döntöttünk, hogy ha már ilyen magasra fel kellett tekernünk, akkor itt fenn töltjük az éjszakát is. A falu alatt találtunk is egy alkalmas helyet, amint megtisztítottunk a szúrós bokroktól. A szél és a szárazság miatt nagy gondossággal talált cserépből megépített tűzhelyünkön készítettük el a mai „pastát” sonkás sajtos szósszal. Sátorunkból kiváló panoráma nyílt a völgyre, valamint a szemben lévő 1700 m magas hegyre, amelyiken szemmel láthatólag esett az eső! S mindeközben észre sem vettük: megvan az 1000. kilométer!!!

Eddig megtett táv: 1004,8 km

10. nap (2004. augusztus 5. – csütörtök) Édes majd sós víz

  • Radicofani – Aquapendente – Bolsenai-tó – Capodimonte – Marta – Tuscania – Tarquinia - Civitavecchia
  • Táv: 129,48 km

Hajnalban mi is kaptunk egy rövid esőt! Végre! Ez már nagyon kellett! A tegnap késő délutáni küzdelmünk többszörösen meghozta gyümölcsét. Ma jókora gurulással kezdtük a napot, 10 km-ig meg se kellett mozdítanunk a pedált. Leérve a folyóhoz viszont gyorsan el is hagytuk azt, s egy jókora emelkedő visszalendített minket a valóság mezejére.
Aquapendente után egy EuroSpar boltból hoztam reggelit. Furcsa egy vásárlás volt a mai. Beérve a boltba látom, hogy élelmiszer egy szál se, aztán percek múlva felfedezek egy liftet, ami levitt egy szintet. No itt már megkaptam amit akartam.

Finom reggeli után irány a Bolsenai-tó. Ez a kristálytiszta vizű „Lago di Bolsena” a legnagyobb itáliai krátertó, felülete 114 km2, legnagyobb mélysége 146 m. Nagyjából kör alakú, átmérője 10 km körül van. A tó igen gazdag halakban, különösen angolnában. A Via Cassia keletről kerüli a tavat, mi nyugatról egy jelentéktelen utacskán próbálkoztunk, mely közvetlenül a parton halad. 20 km-t tettünk meg a parton, közben ½ 11-től ½ 2-ig fürödtünk és strandoltunk egy jót. Ahogy elértük a tó déli oldalát, s Capodimonte városát a tó felől hirtelen viharfelhők közeledtek. Csak úgy csapkodtak a villámok. Gyorsan betekertünk a város biztonságos közegébe, de mindez csak ijesztegetés volt, jelentősebb eső nem esett.

Egy ideig filóztunk azon, hogy a tótól melyik úton közelítsük meg Rómát. Mivel mindketten nagyon vártuk már a tengert, úgy döntöttünk, hogy egy kis kerülő árán eltekerünk Civitavecchiába, s a tengerpart érintésével jutunk el az olasz fővárosba. „Bármerre mehetünk, hiszen minden út Rómába vezet!” – ahogy a mondás tartja. Első látásra úgy tűnt jó útvonalat választottunk, forgalmatlan, sima útszakaszok emelkedők nélkül a Marta folyó mentén, amely a tengerbe szállítja a Bolsenai-tó felesleges vizét. Ennek köszönhetően jó átlagot diktálunk, s csupán Tuscaniában állunk meg vizet felvenni.

Útközben elhagytuk Toscana tartományt és átértünk Lazioba. Késő délután értük el Tarqinia városát, amely már csak 5 km-re fekszik a tengerparttól. Lepillantva a tenger felé olyat láttam, amit még soha. Félkör alakban hatalmas sötét felhőtömeg közelít a víz felől. Nem kellett sok neki és ki is tört a vihar. Recsegtek a pálmafák, futottak az esőtől elszokott olaszok amerre láttak. Mi egy Coop szupermarket menedékébe húzódva vészeltük a vihart, mely bő negyed óra alatt elvonult. Egy nagyforgalmú főút leállósávjában haladunk tovább. A levegő kissé lehűlt, de esőkabátban azért meleg volt, így visszaváltottuk pólóra. Azt reméltük, hogy ma esti szállásunk már a tengerparton lesz.

Persze ekkor még nem ismertük az olasz tengerpartot, s azt a tényt, hogy nem is oly egyszerű oda lejutni. Itt sem volt másképp, így csak vártuk a lehetőséget. Sorra próbálgattuk a tenger felé menő utakat, de egyik sem vitt le a partra. Diának közben sikerült egy kátyút telibetalálnia, így odavágta a gumit a felnihez. Kicseréltünk a belsőt. Már sötétedett, mikor Civitavecchia vitorláskikötőjében pillantottuk meg először testközelből a Tirrén-tengert. Nem volt egy szép látvány, de erről inkább a szemetelős olaszok tehetnek, mintsem a természet. Egy rámpán megfürödtünk benne esti mosakodás gyanánt, majd elhagyva a partot egy kis mellékút mentén egy erőmű közvetlen szomszédságában, villanyvezetékek alatt a bozótosban állítottuk fel sátrunkat. Mivel már sötétedet, egy szükségmegoldás volt. Az esőre való tekintettel ma este hideg kaját ettünk. Most már nem tartottuk olyan jó ötletnek azt, hogy lejöttünk a tengerpartra...

Eddig megtett táv: 1134,2 km

11. nap (2004. augusztus 6. – péntek) Minden út Rómába vezet

  • Civitavecchia – Ladispoli – RÓMA – Finoccio – St. Caesaro - Labico
  • Táv: 121,03 km

Undormány város ez a Civitavecchia! Mindenfelé kosz, szemét és kétes megbízhatóságú személyek sétálgatnak az utcákon. Még a tengerpartot sem „tisztelik” az olaszok, látszik, hogy nem szűkölködnek belőle. Maga a tenger látványa viszont szép, a nagy tengerjáró hajókkal a háttérben. Azonban nem sokáig gyönyörködhetünk a látványban, a poros úton Dia óriási durrdefektet kap. A hátsó kerék az áldozat, s nem tüske volt az is biztos: még a külső is sérült. Kb. 20 perc alatt megoldjuk a problémát, s reménykedünk, hogy nem nyílik szét a külső. Mindez közvetlenül a tengerpart mentén történik, így a szerelés után még a kezünket is meg tudjuk mosni a sós vízben. Aztán vissza a jó forgalmas főútra, most már nincs is olyan messze ez a Róma. Na meg hát a változatosság kedvéért ez az út is Rómába vezet!

Egy forgalmas tengerparti kisvárosban reggelizünk egy buszmegállóban, majd az „ólomkezelés” után egyhangúan folytatjuk utunkat. A szél persze a tegnapi vihar óta megváltoztatta az irányát, így szemből jön, de ezt már lassan kezdjük megszokni. A változást viszont az elmúlt napokhoz képest a hőmérséklet jelenti: kellemes 23 fok körül jár.

Egyhangú, egyenes szakaszok következnek, a tengerpart ott van tőlünk párszáz méterre, mégsem látunk belőle semmit. Ennyi erővel az Alföldön is tekerhetnénk. Dia mérgelődik folyton, hogy a tegnap cserélt új első gumija „ugrál”. Egy benzinkútnál szemrevételezzük, s mivel az igazítás során sem sikerül helyrehozni a „Tesco Gazdaságos” gumit, így belerakunk egy alig foltozottat.

Mire delet üt az óra már elég közel járunk Rómához. Még a szieszta előtt ebédelünk. Ekkor próbáljuk ki először a Gasossa nevű üdítőital különlegességet, ami első látásra ásványvíznek tűnt, később az íze alapján viszont inkább a citromos limonádéra emlékeztet. Nem messze járunk Fiumicinotól, Róma első repterétől, így percenként suhannak el felettünk a leszálló repcsik. Rövid pihenő után útra kelünk, és egy kétsávos autópályaszerű egyenes úton betekerünk Rómába.

olaszorszag 2004 03 01

Rögtön a városhatárt jelző táblánál megálltunk és fényképezkedtünk, majd rövid tájékozódás után a Szent Péter térre hajtunk. Bámulatos a Bazilika, de a hosszú sor miatt nem kíséreljük meg a megnézését, ezt majd az utolsó napokra tartogatjuk. Vizet veszünk fel, majd átkelve a Teverén a Colosseumhoz hajtunk. Mint minden nagyvárosban itt is találunk jó kis macskaköves szakaszokat, Róma azonban az előzetes híresztelések ellenére viszonylag nyugodt városnak tűnik számomra. De lehet, hogy már annyira megszoktam a vad olaszok állandó tülkölését, hogy meg sem hallom? A Colosseum szintén lenyűgöző látvány, így kívülről is.

Egy fél órácskát pihenünk, majd indulunk tovább délnek. Nagyon hosszú a kivezető út és forgalmas is. Vacsorát még Rómában egy Lidlben veszünk, nagy szerencsénk, hogy megálltunk, mert olyan futózápor köszönt ránk, hogy csak na. Szerencsére hamar eláll és folytathatjuk utunkat. Közben főutat egyre jobban megtöltik a munkából hazafelé igyekező autósok, így egyre nagyobb lesz a dugó. Az olaszok nem úgy reagálnak a forgalomtorlódásra, mint felénk. Ha az út szélessége engedi, a sávjelzésektől függetlenül rögtön beállnak legalább 2 sorba egymás mellé, így nekünk a padkán is alig jutott hely. Na meg a sok lámpa. Már 7 óra is elmúlt mire elhagytuk az összefüggő lakott települések láncolatát.

olaszorszag 2004 03 04

Egy elég szűk völgyben haladtunk egy vasútvonallal párhuzamosan. Szerencsénkre még naplemente előtt találtunk egy kutat, egy jókora vízgyűjtővel, ahol megfürödhettünk. Letérve a főútról megmásztam a völgy egyik oldalát, s a fennsíkon egy jókora nyugis táborhelyet találtam. Nagy nehezen – egyesével – feltoltuk a bicajokat a zárt rétre, s itt sátoroztunk. Ismét hideg vacsit ettünk: májkrém, sonka és nápolyi volt a menü.

Eddig megtett táv: 1255,2 km

12. nap (2004. augusztus 7. – szombat) - Monte Cassino szerpentínjein

  • Labico – Valmontone – Frosinone – Melfa – Aquino – Cassino – Monte Cassino
  • Táv: 133,83 km

Reggel visszatértünk a főútra. Rövid tekerés után megnyugodhattunk a reggelinket illetően, egy hatalmas „Ipercoop” tábla jelezte számunkra a biztos élelmiszerfelvételi lehetőséget. Reggel még a napon reggeliztünk, de aztán oly hirtelen elkezdett emelkedni a hőmérséklet, hogy örültünk minden kis árnyéknak. Itt délebbre jócskán megváltozott a táj összetétele. Az erdőket felváltották a kopár hegyek, apró szúrós növényekkel, a mezők helyén sziklák meredtek, a városok főként magasan a hegyek oldalában épültek. Egyszerű kőépületek, igazi „délies” stílusban. Utunk távol a tengertől két magas hegyvonulat közötti völgyben zajlott kevés emelkedővel, viszonylag jó terepen.

Frosinone a következő nagyvárosunk, járási székhely. Érdekessége, hogy a város egyik fele a völgyben, másik fele egy jókora dombon van, még ebéd előtt felmásztunk. Megérte feljönni, visszanézve jócskán látszott utunk, na meg persze a város is. Itt fenn pihentünk egyet, majd továbbindulva az első marketféleségnél ebédeltünk. Mázli volt, épphogy elértük zárás előtt. Dia egy jókora dinnyét is vett, ami ebben a melegben mennyei csemege. A bolt mellett találtam egy pár poros műanyag széket, itt ebédeltünk. Egyre több a mocsok és a szemét errefelé. Régi szokásunkhoz híven 3-ig sziesztáztunk, majd kezdetét vette a délutáni műszak. A táj jellege változatlan maradt. Következő kitérőnk kb. 5 óra tájékán Aquinoba volt, Szent Tamás szülővárosába. Megnéztünk a róla elnevezett templomot, s mivel más érdekességet nem találtunk visszatértünk a 6 km-es kerülőből a főutunkra. Innen már sejlett a látóhatár szélén a híres monte cassino-i apátság. Oda még fel kell mennünk ma!

Kb. 6 óra tájékán elértük Cassino városát. Nem teketóriáztunk rögvest nekivágtunk a 8 km-es szerpentinnek, hogy meghódítsuk a kolostort. Még az első kilométeren megszabadultunk az üdítős palackjainktól, ezek megvárnak minket lefelé jövet. Jókora kanyarokkal kúszott fel utunk a kopár hegy oldalán. Lassan teltek a kilométerek. Egyre jobb lett a kilátás Cassinora, ugyanakkor jóval felettünk még látszott utunk nyomvonala, az apátság viszont nem nagyon.

olaszorszag 2004 03 05

Kb. 1 óra kellett mire végre elértük a második világháború jeles helyszínét. A kolostor ekkortájt teljesen elpusztult, mivel a németek egyik fő támaszpontja volt. Mára teljesen helyreállították, szép a kilátás és a világháborús hősök emlékművel található itt. Az apátság már zárva volt, s mivel időnk is fogytán volt, elindultunk lefelé. Útközben egy rövid zuhéj elkapott minket, s már nagyon közeledett a záróra a boltokban is. Pedig holnap ismét vasárnap lesz!

Még épphogy sikerült bevásárolnunk, habár rendes boltot nem találtunk, csupán egy-két koszos supermercatot, ami amúgy is 10-ig nyitva van. A táborhelykeresés viszont ismét nehézségekbe ütközött. Elvégre jókora város ez a Cassino. Már-már sötétedett mire elhagytuk a helyet. Egy mellékútra rátérve próbáltunk szerencsét, de igazándiból nyugis hely nem akadt. Egy aprócska patakban fürödtünk meg, majd a közeli – lakóházakkal övezett – telken húztuk meg magunkat. Még egy szögesdrót-kerítés alatt is át kellett bújnunk. Ez aztán megint egy „jó” táborhely. Mindegy, maradtunk a régi, mindig bevált jelszónál: „egy éjszakára ez is megteszi”. Sőt még tüzet is gyújtottunk, hisz már napok óta nem ettünk meleg kaját. A szokásos előre gyártott tészta volt a menü, ezúttal csirkepaprikás szósszal. Este még a kutyákkal gyűlt meg a bajunk, de egy határozott mozdulattal sikerült őket jobb belátásra bírnom.

Eddig megtett táv: 1389,0 km