kalandozasok hodmezovasarhelyen 01 15

Öt nap, öt bejárt túraútvonal.

Be kell vallanom férfiasan, most először vagyok Hódmezővásárhelyen. Terveim szerint öt nap alatt bejárok és bemutatok 6 lehetséges túra útvonalat, amelynek kiindulópontja ez az alföldi mezőváros. (Ha az időjárás is úgy akarja.)

kalandozasok hodmezovasarhelyen 01 02

Mielőtt azonban nekiesnénk a nagyobb bringázásnak, ismerkedjünk meg magával a várossal.

Hódmezővásárhely Csongrád megyében található. A megye második legnagyobb népességű városa, területét tekintve szintén büszkén viseli második helyét.

Területe az ősidők óta lakott volt, mivel már az akkori időkben is forgalmas kereskedelmi utak találkozásánál feküdt. A jelenlegi város a 15. században alakult meg Hód és Vásárhely települések összeolvadásával. A század végén kapta mezővárosi rangját.

A törökök ideiglenes (150 éves) hazánkba költözését követő és a 19. századig tartó zivataros évek nem tettek jót ennek a városnak sem. A 20. század elején is csak egy (igen) nagy falunak számított. Ezt a jellegét a mai napig megőrizte, hiszen a város képet széles utak, nagy terek és nagy fák jellemzik. Ami igen élhetővé teszi. Jellemző a városra, hogy itt szinte mindenki kerékpárral közlekedik.

kalandozasok hodmezovasarhelyen 01 03

A vasútállomás

Öt napos itt tartózkodásomat mivel kezdhetném, ha nem a városbejárását kerékpárral. Jó lesz egy kicsit képbe kerülni, hogy mi merre található itt.

kalandozasok hodmezovasarhelyen 01 04

A boldog békeidők emlékére, amikor a magyar tenger még nem a Balaton volt

Kiindulópontnak a vasútállomást szemeltem ki. Az állomás épülete nem valami impozáns, de a sínek között a távolba elnézve érezve a talpfákon az évek során elcsöpögött olaj kesernyés szagát fura hangulat fog el. Azon sem lepődnék meg, ha befutna a Fiumébe tartó gőzös, hiszen itt futott az Alföld-Fiume vasútvonal, ahogy ezt egy tábla is hirdeti az állomás falán.

kalandozasok hodmezovasarhelyen 01 05

A malom épülete, több utam során elhaladtam mellette.

kalandozasok hodmezovasarhelyen 01 06

Valamiért vonzott a malom, -ez a jobb napokat is látott üzemépület - fantasztikus hangulatot áraszt a környezete

A vasútállomásról elindulva, a Hódtó utcán kezdem a város meghódítását, ez a bevásárlóközpontok utcája. A központhoz közeledtemet balkéz felől egy téglafal jelzi. Ez volt a korabeli árvízvédelmi fal, amely a várost körülvevő Hód-tótól védte a várost. A fal mellett a belső oldalon egy aprócska skanzen fogad, (érdemes egy kicsit a fal másik oldalán is szétnézni) majd a Hősök tere következik.

kalandozasok hodmezovasarhelyen 01 07

A város látképét meghatározza ez a téglafal, amelynek árvízvédelmi szerepe volt. Háttérben a református gimmnázium, amelynek...

kalandozasok hodmezovasarhelyen 01 08

... falához kerékpárt támasztani tilos, ahogy a tábla is hirdeti.

kalandozasok hodmezovasarhelyen 01 09

A falon belül rejtőznek a város építészeti emlékei. mint pl ez a Skanzen

kalandozasok hodmezovasarhelyen 01 13

A Hősök tere a falon kívül kapott helyet

Itt jegyezném meg, hogy a város igazi kerékpáros város. Amikor a hírek a budapesti hatalmas bringás közlekedés fejlődésről szólnak, a vásárhelyiek sírva röhöghetnek ezeken. A várost keresztül-kasul átszelik és behálózzák a kerékpárutak. Az összeset be sem tudtam járni. A kereszteződéseknél az autósok már messziről lassítanak és átengedik a bringást (és a gyalogost is). Itt aztán van közlekedés kultúra.

kalandozasok hodmezovasarhelyen 01 10

Nem, ez nem Hollandia, ez egy igazi bringás P+R parkoló. (Szemben a másik oldalon egy nagyobb és fedett van.)
Ilyenek találhatók a főbb buszmegállók és a vasútállomások mellett.

A Hunyadi utcán a forgalommal szemben a kialakított kerékpárúton folytatjuk utunkat. A következő kereszteződésnél balra fordulva már el is érnénk a központot, de mi inkább hajtsunk tovább egyenesen a Lázár utcáig, és azon forduljunk balra, és a Dr Rapcsák András úton ismét balra fordulva a városka egyik legszebb utcácskáján - ami már csak a bringásoké és a gyalogosoké - jussunk el a Kossuth térre a városháza elé. Jól nézzük meg ezt a teret, mert ez lesz a következő túráink kiindulópontja.

kalandozasok hodmezovasarhelyen 01 14

A Dr Rapcsák András úton szépen megférnek a gyalogosok és a bringások

kalandozasok hodmezovasarhelyen 01 01

A Kossuth tér, háttérben a városháza impozáns tornyos épületével.

kalandozasok hodmezovasarhelyen 01 11

Bringával a városban

Az alábbi képeken a város egy-egy számomra érdekes látnivalóját láthatjátok, amely itt található a központban. Ha felkeltette a figyelmedet, látogasd meg a várost. Minden titkát nem tettem közszemlére.

kalandozasok hodmezovasarhelyen 01 12

A térség tipikus lakóháza a kocka házasítás előttről

kalandozasok hodmezovasarhelyen 01 15

A zsinagóga

kalandozasok hodmezovasarhelyen 01 16

A Tornyai jános Múzeum előtt található, ez a jó pofa szobor

kalandozasok hodmezovasarhelyen 01 17

Bakay-kút (az Alföld első artézi kútja)