kreta16

A mai nap újabb komoly dombok várnak ránk.

8 óra előtt még a hálózsákunkból kémleljük a láthatárt, miközben a ház árnyékából kilép egy bácsi csacsijával. Kicsit megilletődünk, lévén, hogy zárt udvaron vagyunk, de nincs probléma a dologból, megemeli a kalapját és szívélyesen üdvözöl minket.

A mai nap újabb komoly dombok várnak ránk. Míg tegnap főként 3-400-as magasságokkal küzdöttünk, addig ma egészen 715 méterig fel kell kaptatnunk. Ráadásul a már említett 6 kilométeres földúton. A sziget ezen szegletében ugyanis akkora hegyek vannak közvetlenül a part mellett, és a főbb utak messze elkerülik a környéket.

Ahogy kimászunk a völgyből, olyan szelet kapunk a hegyek felől, mely legszívesebben a tengerig repítene minket. Hamar lekényszerülünk a nyeregből, s toljuk fel a gépeket a kavicsos, s egyébként nem túl rossz minőségű úton, de még így sincs könnyű dolgunk. Némelyik szembeszeles szakaszon szó szerint megállít minket a szél, s csak jókora erőlködés árán tudjuk továbbvonszolni járgányunkat. Így az egyre jobban kitárulkozó panorámát sem élvezzük annyira, mint a tegnapi napon, csak kósza pillantásokat veszünk a minket körülvevő sárga fűvel benőtt 1700-as csúcsokra.

kreta17

Egy óra alatt alig pár kilométert sikerül megtennünk, de a távolban végre feltűnik Drimiskos falucska (540 méteren), így van remény arra, hogy hamarosan reggelizni is tudunk. Be is érünk a hangulatos hegyvidéki település görögösen szűk és kanyargós utcácskáiba, melyeket végre újra aszfalt borít. Az irtózatos erejű szél elől egy buszmegállóba húzódunk be.

Reggeli után, friss forrásvízzel feltankolva már jóval nagyobb kedvvel indulunk a továbbra is emelkedő, de legalább aszfaltos, szerpentines úton. Már jó magasan járunk, a tenger halványkék csíkként húzódik a horizont szélén, az eddig fűvel és cserjével benőtt hegyek egyre sziklásabbak körülöttünk. Autók helyett csak kecskék járják az utat, ők viszont – mint Krétán szinte mindenhol – itt is sokan vannak. Kedvenc helyük a szalagkorlát mögötti árnyék.

Kanyar, kanyart követ majd átbukunk a 715 méteres hágón, s alattunk feltűnik a Galini-folyó völgye, melyben az északi partról érkező főút halad. Mi is ezen fogunk visszatérni a tengerpartra. Falatnyi utunk viszont most kivételesen nem „siet" elérni, jókora kanyarokkal, szép lassan ereszkedünk a méretes hegyekkel körülvett zöldellő völgy irányába.

Szerencsére a főúton sincsen eszeveszett forgalom, de itt már egy-két kamion is befigyel. 20 km-t ereszkedünk Aghia Galini üdülőfalucskáig, melynek szállodái lépcsőzetesen helyezkednek el a meredek partvonalon. Az üdülőhely színvonalát jelzi, hogy a helyi szupermarket nem éppen az olcsóbbak közé tartozik. A folyótorkolat mellett lévő kavicsos strand sem igazán a mi világunk: a temérdek bérelhető napernyő alatt nálunk jóval tehetősebb nyugati turisták töltik itt a szabadidejüket. Szerencsére senki nem botránkozik meg, hogy a só lemosására használatos zuhanyzót használom ruháim megtisztítására.

kreta18

Délután 4 órakor nekivágunk a Messzara-síkság előtti utolsó dombvonulatunknak. 2 km-en keresztül 10% emelkedő a 36 fokos hőségben olvadozó aszfalton több, mint izzasztó feladat. A tetőről aztán feltűnik a Geropotamosz-folyó termékeny síksága, mely bár szabad szemmel belátható méretű, mégis a nagyobbak közé tartozik a szigeten. Fentről elég bizarr kép fogad, szakadt régi fóliasátrak minden mennyiségben. Timbaki sem hasonlít az eddigi krétai városok hangulatára. Forgalmas, zajos, kereskedőváros jellege van, olyan amilyenből már jópárat láttunk Görögország szárazföldi részein. Itt viszont végre akad olcsó szupermarket, így újra feltölthetjük az élelmiszer-készletünket.

Az Iraklió irányába vezető út innen végső búcsút int a Líbiai-tengernek, mi viszont még maradni szeretnénk egy utolsó estére. Visszatekerünk Kokkiosz Pirgosz hosszú, köves strandjára, melynek az északi csücskében találunk alkalmas helyet az éjszakázásra. Ez a strand már csöppet sem emlékeztet sem a Hora Sfakion, sem pedig Préveli eszméletlen fürdőhelyeire. Bár tömeg itt sincs, csupán néhány helyi áztatja magát, a part itt igénytelenül szemetes és egyhangú. Végignézzük az utolsó krétai tengerparti naplementénket, hiszen a túlsó parton már a hegyek mögé fog nyugodni a Nap, majd – ahogy eddig Krétán megszokhattuk – szabad ég alatt térünk nyugovóra alig pár méterre a halkan morajló tengertől.

Másnap újra betekerünk Timbaki városába. Reggeli után egy ideig a síkságon haladunk, de mielőtt túlságosan kijönnénk a váltóink rendszeres használatának gyakorlatából, egy 4 km-es kitérőre vállalkozunk. Célunk a Messzara-síkság közepén, egy dombon található Fesztoszi palota romjainak megtekintése. Bimby továbbra sem hajlandó áldozni a kultúra oltárán, így Diával kettesben vesszük be a néhai palotát, melynek – habár a falai már nem állnak – fekvése mégis a legszebb a szigeten. A romokat sajnos a knossos-i palotával szemben eredeti állapotukban hagyták meg, így képzeletünkben nem igazán tud feléledni a majdnem 4000 éves, még a minószi korszakból származó építmény.

kreta19

A forgalmas Miresz városa után búcsút intünk a főútnak, s egy falatnyi, dimbes-dombos úton kaptatunk fel Zaros irányába. Útközben egy félkarú belga bringással is összehoz minket a sors. Hosszú idő után ő az első csomagos túrázó, akivel találkozunk. Megállva üdvözöljük egymást, s rövid eszmecsere után ki-ki folytatja a maga útját.

Pár kisebb domb takarása után végre feltűnik az Ida-masszívum, mely 2456 méteres csúcsával első a szigeten. Igaz, hogy mindössze 4 méterrel előzi meg a Fehér-hegyek legmagasabb csúcsát. A lábánál fekvő Zaros nevével már többször találkozhattunk, hiszen a szigeten kapható talán legnépszerűbb ásványvíz innen származik. Iszunk is egyet helyben a tikkasztó hőségben, majd nyomjuk tovább, hogy még szieszta előtt elérjük az utolsó hágónkat, melyen átkelve visszatérhetünk az északi partvidékre.

Egyre magasabban kanyarog utunk az olajfákkal beültetett dombok között, s egy rövid lejtő után nekiveselkedhetünk a szerpentinnek, melynek kanyarjai bár nem látszanak olyan szépen egymás alatt, mint Hora Sfakion környékén a kopár sziklás hegyoldalban, mégis van belőlük jópár. A forgalom viszont jóval nagyobb, mint amire számítottunk: a szűk úton elég sok kamion nehezíti az életünket.

Közvetlenül a hágó előtt kiépített pihenőhelyről csodálhatjuk az alattunk elterülő, meglepően zöld vidéket, s a belőle kiemelkedő kopár magashegység ormait. Ajia Varvara falucska közvetlenül a vízválasztón fekszik 640 méteren. A helyi általános iskola udvarán egy árnyékos padra telepedünk le. Ideális hely ez a sziesztára. Van kút, melyben hűthetjük italainkat a 36°C-os hőségben, van árnyék, s bár iskolaudvaron vagyunk, mégsem törnek ránk a közelgő tanévkezdéssel kapcsolatos rossz érzések, s Dia végre kimoshatja a sót a már csomókban lógó hajából.

kreta20

Még 30 km maradt Iraklióig. A forgalmas, kamionos főút helyett a tőle nyugatra futó, kicsit kanyargósabb és hosszabb, de szinte teljesen forgalmatlan mellékutat választjuk. Dia méltatlankodik csak, mivel az első rövid gurulás után újra kapaszkodni kell, de „ugyanúgy nullára megyünk, így legalább többet gurulhatunk" – bíztatom. S az út végül beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Magas gerinceken, gyönyörű panorámával, lassan veszítette a szintet, szinte néptelen apró falvakon át. Már legalább 15 km-rel érkezésünk előtt feltűntek a messzeségben Kréta 135 ezres fővárosának többnyire fehér házai. Alig fél óra múltán Krétán soha nem látott forgalomban bolyongunk a belváros szűk utcácskáin.

kreta21

Iraklió 1971-től Kréta fővárosa (előtte Hájna volt). Itt található a legforgalmasabb tengeri kikötő. Zsúfolt, zajos, betondzsungeles hatású város, szépnek első látásra nem mondható. Óvárosát velencei korszakból származó ódon városfal veszi körül, de ezen belül olyan kaotikus, hogy néha azt sem tudtam, hogy a tenger felé megyünk-e vagy sem. Nagy nehezen azért sikerült rálelnünk a város legnagyobb műemlékére, a kikötőben található 16. századi erődre (Rocca del Mare). A kikötő védőgátján pompás sétaút vezet több, mint két és fél kilométer hosszan, melyet többnyire a futók és bringások használnak. Ide már halandó turista nem sétál ki. Pedig pompás kilátás nyílik innen a városra, a kikötőre, valamint a várossal szemben található Dia szigetére. „Megint egy szakasz végére érkeztünk" – tudatosítom magamban, miközben a szomszédos félszigeten lévő repülőtérről a fejünk felett áthúzó gépeket tanulmányozzuk arra gondolván, hogy holnap este mi is egy hasonló gépmadárral hagyjuk el ezt a csodás szigetet.

Emellett a hajóforgalom is szokatlanul nagy, jönnek-mennek a Pireuszból a közeli szigetekről érkező hatalmas kompok, s azon tűnődünk, hogy hol a fenében fogjuk a mai éjszakát eltölteni. Felmerül az is, hogy maradjunk itt, s aludjuk a magas betonkorláton, de aztán leszavazzuk az ötletet.

kreta22

Estére visszatérünk a nyüzsgő városba. Megérkezésünket egy finom gyros-szal ünnepeljük, majd sétálunk még egy kicsit a forgalmas kis utcácskákban. Megtaláljuk a Venezelu teret. Itt található a híres Morosini-kút, mely a város jelképe, és az 1239-ben épült San Marco székesegyház, valamint a XVII. századi kétemeletes Loggia. Kezdünk rájönni, hogy mindaz, ami ebben a városban szép és maradandó, az olaszok keze munkáját dicséri, nem pedig a görögökét.

Lassan ráborul a városra az éj, mi pedig a félszigetre épült repülőteret vesszük célba. De nem a forgalmas és kivilágított utascsarnokában, hanem inkább a kifutópálya túloldalán lévő öbölben szeretnénk valahol megaludni. Nem túl biztonságos a napközben is kaotikus város utcáin bringázni az éj leple alatt, erre gyorsan rájövünk, miközben a forgalom még a délutánit is felülmúlja.

Egy kis bolyongás, s pár izzasztó domb megmászása után végre megtaláljuk az öbölbe vezető, éjszaka is nagyforgalmú utat. „Ez nem éppen egy olyan hely, amire számítottunk" – jegyzem meg gyorsan, miközben a domboldalból végigpillantok a kivilágított, homokos strandokkal és szállodákkal övezett tengerparton. A strandokon még így este is nagy az élet, szól a zene, s emberek tömege élvezi a tenger felől érkező enyhe nyári szellőt. Szerencsére a reptér felőli oldalon véget ér a fövenyes part, s egy lépcsőzetes sziklafal kezdődik, melynek oldalában találok elegendő majdnem vízszintes placcot a hálózsákok elhelyezéséhez. Itt már végre a 10-15 percenként leszálló gépeken kívül senki és semmi nem zavarja pihenésünket.

S elérkezett augusztus hó 5. napja. Mivel nem jutottunk át Gavdosra, egy nappal korábban ideértünk, így ma már elvileg csak a pár kilométerre lévő reptérre kellene átgurulnunk. A gépünk viszont csak az esti órákban indul, így nem lehet kérdés, hogy visszatérünk-e még egyszer Iraklióba.

kreta23

Fél kilenckor már majdnem lesüt minket a Nap a szikla oldaláról. A tengerben egy görög nyugdíjasklub tagjai áztatják magukat, folyamatos károgásukat messze viszi a szél. Eddig sem tetszett túlságosan a görög nyelv, de a mai reggel aztán végleg betette a kaput!

Reggeli után, alig fél óra múlva már a városban találjuk magunkat. Bolyongunk még egy kört a zegzugos sétálóutcákon, veszünk ajándékot az otthoniaknak, sőt még egy netcaféba is betérünk hírt adni magunkról, s képeket feltölteni. Ebéd után Diával fürdünk még egy utolsót a tengerben. Délután háromkor már nem igazán tud nekünk Iraklió belvárosa újat mutatni, így a már éjszaka bejárt úton a repülőtér felé vesszük az irányt. Gyorsan szétkapjuk a gépeket, így rengeteg szabadidőnk marad. Fél óra késéssel, este 10 óra után intünk búcsút a szigetnek, s kétórás repülőút vár ránk az észak-olaszországi Milano-Malpensa reptérig.

kreta24