riviera2014.1.1Oda jött egy rendőr és mondott valamit francia nyelven. A szemébe néztem és a következőkkel hoztam tudomására, hogy nem értem azt amit mond : „Komám, fogalmam sincs mit mondasz!"

Az alábbi túrabeszámoló az "Alpok-Expedíció 2014." túránk része volt,

A francia Riviéra
Igen korán, fél hat körül, még sötétben keltünk, hogy elkerüljük a találkozást azzal a két családdal, akiknek a földjére vertük fel a sátrat (a házaiktól 50-80m-re) éjszaka a vigasztalan esőben. A sátrat elhagyva rögtön feltűnt a tiszta felhőtlen idő, bár még csak pitymallott, a nap nem tette még tiszteletét. Közben körbenéztünk, hol is sikerült éjszakáznunk, és megállapítottuk, hogy jó közel a bérházakhoz,szinte a belvárosban. Pakolás után kitoltuk a bringákat azon a lyukon - a tuja fák között – melyen éjszaka beoldalogtunk és rögtön láttuk, itt bizony volt kerítés is, de valakik már teljesen letaposták a drótokat, ezért nem észleltük előző nap.

Ez még egy jó indok volt a korai indulásra. A cipők, és a ruhák egy része még „kellemesen" nedves volt a reggeli friss időben, ami haladásra ösztökélt bennünket. A GPS térképét követve szerettünk volna elérni Nizza tengerpartját, hogy a híres helyen nedvesek lehessünk, na nem az esőtől, hanem a „valószerűtlenül kék" tengertől.

A reggelihez Cobranco szeretett volna egy kis tejet, miegymást beszerezni, de hamar kiderült,hogy a franciák ugyanott tartanak a vasárnapi zárva tartás folyamatában,mint mi, illetve helyesbítek, ugyanis nálunk most vezetik be,addig náluk most készülnek eltörölni, persze a végeredmény jelen esetben ugyanaz. (hogy a rosseb egye meg)

Némi keringés tanácstalanság után elértük a tengert, bár nem a fürdős részt, hanem a Nizzától nyugatra lévő repülőtérnél. Innen már egyszerű volt rákeveredni a kerékpár-útra, ami először végeláthatatlanul vezetett a repülőtér mellett, ahol iszonyat mennyiségű repülő parkolt, majd átvitt a Var folyó hídján, egyenesen a „plázshoz". Az út nyugatról kelet felé vezetett, rajta kerékpár és futósáv is volt, balról pompás pálmák szegélyezték.

Most jövök rá, hogy nem is emlékeztem meg eddig a napi programról, tervekről, amit most pótolok. Nizza, tengerpart, fürdés, tengerpart,kikötő,tengerpart, Monte Carlo város, fürdés,majd a változatosság kedvéért újra tengerpart és a maradék szegény települések meglátogatása, melyek itt terülnek el a Cote d' Azur Riviera-n, majd estére át a pizzásokhoz. Tehát egész napra nézelődés fürdés volt az előírt terv. Ehhez elengedhetetlennek tűnt a jó idő, ami szerencsére reggelre elő is állt és már nyoma sem volt az esti borzalomnak.

riviera2014.1.2

Próbáltunk olyan helyet keresni, ahol fürdeni lehetne, de nem volt egyszerű a képlet, mert ugyan a part nagy része szabad strand volt, de az út kb. 5 m-rel magasabban haladt, mint a part és lépcsőn lehetett megközelíteni a vágyott tengert. Már annyira szerettük volna magunkat a habokba vetni, mint a három napja a Szaharában sínylődő sellő. Fent nem akartuk hagyni minden értékünket, mert voltak nem túl bizalomgerjesztő alakok, így csak az maradt, hogy le kellett vinni a bringákat a lépcsőn, ami ilyen korán jó kis reggeli tornának minősült.

A korai idő ellenére már volt néhány ázsiai egyed a vízben, és láthatóan jól érezték magukat. Ezen felbuzdulva mi is megmártóztunk az egyáltalán nem hideg vízben és élveztük a tenger hullámait. A tenger partja homokosnak semmiképpen nem nevezhető, sokkal inkább kellemetlen méretű kavicsok borították, de a környezet olyan szép volt, hogy ezen hamar túltettük magunkat.

Fürdés után, ott helyben elfogyasztottuk a reggelit, ami közben észleltem, hogy a kulacsomnak csak a hűlt helyét találtam. Ezt az információt Cobrancóval is megosztottam és bőszen mutogattam a vázon a hiány helyét és közben pingvineztem (a kezemet széttárva sután toporogtam). Azon tanakodtunk, hogy biztosan este, vagy reggel a kerítésen való átkeléskor hagyhattam el, amikor odajött egy francia hölgy és mutogatni kezdett a lépcső felé, ahol lehoztuk a bringákat. Egy idő után világossá vált, hogy azt mutogatja, hogy Ő ott látta a kulacsot. Gyorsan elmentem megnézni és tényleg meg is találtam, ezúton is csókoltatom.

Száradás után felöltöztünk és folytattuk utunkat kelet felé. Balról szebbnél-szebb épületek sorakoztak a tengerparti út mellett. Vasárnap lévén, sok bringás és „futó" hemzsegett a széles bordó aszfalton, azért tettem idézőjelbe a futó szót, mert ennyi gyógymozgású, antisportos embert én még nem láttam. A parti sétány házai, mi az, hogy „házai", palotái, mind megfizethetetlen többszintes luxusszállodák, lenyűgöző látványt nyújtottak a reggeli napfényben.

A 3 km hosszú part menti bringaút utolsó harmadától már az óváros házai kísértek minket. Ezen a részen a helyi bér-bringa rendszert néztük meg, jónak tűntek a kardános eszközök, bár ilyennel nem láttunk egyetlen embert sem közlekedni. A fürdős részt elhagyva véget is ért a sík rész, az út hol fel, hol lefelé vezetett. A kikötőt megkerülve majdnem eltévedtünk, de csak megtaláltuk a tovább vezető utat, ami rögtön 8-9% meredekséggel indított, és 70 m emelkedés után viszonylag síkká vált, na itt találtunk egy nyitvatartó boltot, ahol Cobranco bevásárolt. A pénztáros kérte tőle a Nizza kártyát, és mivel nem tudta felmutatni, kénytelen volt jó sok pénzt kifizetni, szemben a helyiekkel, akiknek jelentős kedvezményeket adtak (illetve az idegenekre vettetek ki egy helyiadó-jellegű valamit).

Ezen még elcsámcsogtunk egy kicsit,agyalva a „kerülőutakon",mármint,hogy érdemes lett volna felvenni a francia állampolgárságot,így jogosultá váltunk volna a Nizza-kártya kiváltására és akár majdnem 5 forint 50 fillért is lehetet volna spórolni 1 liter tejen. Az út jó magasan, közvetlenül a tengerparton vezetett és szenzációs kilátás nyílott a (valószerűtlenül) kék, nyílt tengerre, aminek fodrozódását is jól ki lehetett venni, melyeket a számolatlanul jövő-menő „yacht" okozott.

Némi nézelődés után egy nagy balos kanyar után vált láthatóvá Villefranche-sur-Mer település lélegzet elállító panorámája, amit meg is kellett örökítenünk.

riviera2014.1.3

Lent a többféle kék színben pompázó tengeren megszámlálhatatlan kis vitorlás ringott, fent a domboldalban hihetetlen magasságokig teljesen be volt építve minden talpalatnyi hely. Az öböl túl oldalát a St.Jean Cap Ferrat félsziget – a csúcsán világító toronnyal – választotta el a tengertől. Az öblöt megkerülve - a domboldalban kb. 80 m magasan haladó útról – irigykedve néztük a homokos tengerparton lubickoló népeket, sajnos nekünk erre itt nem volt esélyünk. Egy piros lámpánál megállva megrökönyödve láttuk, hogy a szinte függőleges hegyoldalba épített villából lifttel jönnek le „gazdagék" a partra.

A Cap Ferrat félszigetet is kihagytuk, mert inkább Monte-Carlo-ra készültünk már. Persze,lett volna látnivaló a földnyelven is,mármint akiket leköt a hipergazdag bankárok,celebek /és még sorolhatnám/ luxusapartmanjainak látványa.

A következő település, Beaulieu-sur-Mer tengerpartjára valahogy sikerült lekeverednünk a sok nagy értékű autó között és megejtettük a második fürdést is, a nagyszerű strandon, ami szerencsére „Free"volt. Igaz a bringákat nem lett volna szabad levinni, mert tábla tiltotta, de mégsem hagyhattuk a bevándorlók prédájának.

A tengert itt már sokkal kisebb fájdalmak árán lehetett megközelíteni, mint Nizza-ban, mert ugyan kavicsos volt a part, de sokkal inkább hasonlítottak ezek a kavicsok a durva homokra, mint az öklömnyi kövekre. A strand egy kb. 150 m magas sziklafal alatt terült el, amire úszás közben nagyon szép rálátás nyílott és viszont a hegy tetején lévő villákból is a tengerre, de ezt nem tudtuk ellenőrizni, csak elképzelni. Az időjárásra továbbra sem lehetett semmilyen panasz, hiszen egyetlen felhő sem zavarta a napsütést. A fürdés után tovább indultunk – talán a túra legnagyobb durranása felé – a teljesen vadregényessé vált partmenti úton, amit balról függőleges sziklafal, jobbról a tenger határolt, néha nagyszerű alagutakkal fűszerezve. Ilyen szép környezetben haladtunk nézelődtünk, volt néha egy-egy tábla,hogy éppen milyen település következik,most hirtelen Eze és Cap d'Ail ugrik be,de szinte lényegtelen is, úgyis minden össze van épülve.

riviera2014.1.4

Aztán egyszer csak megérkeztünk Monaco-ba a Grimaldi család hercegségébe, valamikor vasárnap dél körül. Forgalom gyakorlatilag nem volt, valószínűleg a helyiek és a turisták is éppen ebédeltek, így teljesen magányosan próbáltuk megtalálni a belvárosba vezető utat. A szokásnak megfelelően a zebrák előtt puklikat alakítottak ki, hogy az autósok lassítsanak, ez nagyon szép gesztus a gyalogosokkal szemben, de az én kóláim nem szokták szeretni az ilyet. Igen megint elgurult, na nem a gyógyszerem, hanem a kólám, amit csak kis futás után tudtam megállásra bírni.

riviera2014.1.5

E kis közjáték után sikerült megtalálni az utat az uszodához, ahova több alagúton, körforgalmon át szerencsésen megérkeztünk, hogy az előre eltervezett útvonalon bejárjuk azt a várost, amit az F1 rajongók a TV-ből már valamennyire ismernek. Igen, a terv az volt, hogy az F1-es pályán végig megyünk, bejárjuk azokat a helyszíneket, amiket a verseny érint és ezzel gyakorlatilag minden fontos pontot érintünk is. Tehát az uszodánál nézelődtünk a bordó színű aszfalton állva, ahol az F1 boxutca szokott lenni, próbáltuk beazonosítani az utat, az ismert pontokat és meglepő módon sikerült is. A látvány fantasztikus volt, pompás épületek, az uszodán túl, jó 100 m-re tőlünk álltak a jachtok, mit jachtok, óriás hajók, melyek házméretűek voltak.

riviera2014.1.6

Minden adott volt a gazdagok számára egy kis maga mutogatásra, hiszen itt minden erről szól, nekem tetszett az amit láttam. Nem voltam irigy, hiszen képtelen voltam beleképzelni ebbe a miliőbe magamat, mint résztvevőt, persze kívülálló nézelődőként nem is kellett képzelődni hiszen ott voltam, abban a városban, utcában, amit eddig a csak a TV-ben láttam szájtátva.

Az uszodában úszkálgattak a helyiek, turisták, de nekünk indulni kellett, hiszen már a mezőny elstartolt a felvezető körre, így mi is a lovak közé csaptunk és felálltunk a rajtrácsra. Mivel az első körünket lassúra terveztük, nehogy a gumik – a nagy igénybevételtől – túlhevüljenek, így a busz sávban indultunk el. A célegyenes még így kerékpárral is rövidnek tűnt, utána viszont olyan – 7-8%-os – emelkedőbe futottunk bele, ami a TV-n nem látszik ilyen durvának, a motor meg is küzdött vele rendesen, miközben a városban megállt a tömegközlekedés, mert a helyi csuklósbusz nem tudott minket megelőzni a záróvonal és a sok szembejövő miatt. Szóval hirtelen a figyelem középpontjába kerültünk, ami valljuk be Monacóban nem kis teljesítmény. Az emelkedő tetején megálltunk fújni egy kicsit illetve szemügyre venni a környéket.

riviera2014.1.7

Közvetlen előttünk terült el a kikötő, az említett luxushajókkal a háttérben pedig a hercegi palota trónolt a Kutyafej-félsziget tetején.

Tőlünk jobbra a város (Monte Carlo) jelentős épülettömbjei törtek az ég felé a sziklás domboldalban, a domb tetején pedig a radar fehér golflabdára emlékeztető gömbje kacsintott le ránk A kis pihenés után tovább indultunk a híres Casino és a Hotel du Paris épülete között vezető útnak, bár eleinte úgy tűnt, hogy nem lehet arra menni, mert egy halom marcona rendőr ott lófrált. Aztán mégis elhaladtunk mellettük, nagyon néztek minket, nem nagyon tudták a látványt hova tenni, mert Ferrari-n, Bentley-n, Porsche-n szocializálódtak, túrakerékpárost még nem láttak. Egy bal, majd egy jobb kanyar után értük el a Pazar teret, az előbb említett két épület között, ahol rengetegen fényképeztek, nézelődtek. Itt már a rend helyi őreinek is ismerős autók sorakoztak egymás mellett a parkolóban.

Cobranco kitalálta, hogy álljunk meg a járdán, (a Casino előtti kis téren elhelyezkedő zöld szigetet keretező járdáról van szó) Ő majd elmegy a füvészkertet megnézni levideózni, addig én ott vigyázzak a nagy értékű járműveinkre, nehogy a helyi csórók meglovasítsák. Én a megbeszéltek szerint álltam is mellettük, készen arra, hogy ha valaki feléjük nyúl, már ütök is a kezükre, de arra ami itt lejátszódott nem voltam felkészülve.

riviera2014.1.8

A tömegből (mármint a sok rendőr tömegéből) kivált egy szálfatermetű, fehér rövidujjú inget, hetyke sapkát viselő egyed, egyenesen odajött hozzám és a szemembe nézve mondott valamit – a számomra teljesen érthetetlen - francia nyelven. Én is a szemébe néztem és a következőkkel hoztam tudomására, hogy nem értem azt amit mond : „Komám, fogalmam sincs mit mondasz!"

Erre kicsit meglepődött, de azonnal váltott angolra és mutogatásra, és elmagyarázta, hogy a kerékpárok nem maradhatnak a járdán, mert „csak". Mondtam neki, hogy jól van, semmi baj és letoltam az egyik bringát a járda melletti szabad parkolóba egy szürke CLK Mercedes mellé és letámasztottam, majd indultam a másik bringáért, ha ez neki ilyen fontos, akkor legyen igaza.

Ahogy megfordultam láttam, hogy fogja a fejét és ingatja, gondoltam le akart esni és azért fogja, de nem, hanem most meg az volt a baja, hogy elfoglaltam a parkolót. Ekkor újra a szemébe néztem (mint Ruzsa Sándor a perzekutoréba) és eképpen szólottam : „Komám! Most már döntsd el mit akarsz!" Valószínűleg ezt a mondatot sem tudta dekódolni, de a látszatát is kerülni szerette volna annak, hogy nem Ő a főnök és arra utasított, vigyem vissza a bringát a járdára.

Miután visszaállítottam az eredeti állapotot, megkérdezte mikor megyünk el innen végre, a válaszomra miszerint „fájv minitsz„ kezdtek a homlokáról eltűnni az eddig egyre mélyebb ráncok, majd hátat fordított és kiállt az út közepére forgalmat irányítani. Várakozás közben nézelődtem, - volt látnivaló bőven – időként persze a rendőr felé is pislantottam és láttam, hogy sűrűn nézi, ott vagyunk e még. Én meg csak vártam Cobrancot, mert attól féltem, ha csak 5 másodperccel túllépjük az 5 percet, akkor ez a buzgómócsing riadóztatja a francia, vagy Monaco-i idegenlégiót, vagy rögtönítélő bíróságot alapít itt helyben és akkor végünk.

Szerencsére a füvészkert nem volt túl nagy, vagy akkumulátor adta meg magát, de 5 percen belül elhagytuk a tiltott zónát, de előtte még beállt egy Smart az előbbi parkolóhelyre, ahova a bringát akartam tárolni.

Innen legurultunk a Mirabo kanyarhoz egy eléggé lejtős úton, majd az „S" kanyarban elmerengtünk azon, hogy vajon az F1-ben ebben a teljes visszafordító kanyarban hogyan lehetett előzni, mert lehetett. (Cipész Miklós /Michael Schumacher/ többször is megtette, amit nagyon élveztem) A kanyar csúcspontjáig ért le a Casino épülettömbje, ami annál inkább meglepő, mert idáig jöttünk vagy 500 m-t.


A kanyarból legurultunk a tengerpartra, ahol jobbra fordulva kezdődött az alagút a szálloda alatt. Előzetesen nem tudtuk be szabad-e ide nekünk mennünk, de a helyszínen úgy döntöttünk, igen, be szabad. Az alagút végig egy húzós jobb kanyarból állt, de meglepően rövid volt és máris kibukkantunk a kikötőbe vezető lejtős szakaszra.

Annyi különbség volt az F1-hez képest, hogy nem volt meg a sikán, hanem csak sima utca volt. Még tettünk egy-két kanyart és máris az uszoda túloldalán jártunk és két hajtásnyi után meg is álltunk a Rascasse kanyarnál (az étteremnél), ahol Schumi nem kis sumákságról tanúságot téve az időmérő utolsó percében látványosan megállt, nehogy Alfonsó jó kört tudjon menni. Hát nem is tudott, de ez a húzás nem tetszett a versenybíróknak és Schumi rögtön az utolsó helyen találta magát. Aztán legközelebb már nem bízta a véletlenre,odavágta az orrát/mármint az autójának/,ezzel kész tények elé állitva a „konkurrenseket".

riviera2014.1.9

Innen még befejeztük a kört (hogy legyen mért időnk), Cobranco még átsétafikált egy fotó erejéig a túloldalon parkoló Fanchiohoz, illetve csak a szobrához, ugyanis az ötszörös világbajnok legenda már rég az igazak örök álmát alussza. Majd visszafordultunk és az alagúton újra átkelve próbáltuk kelet, észak-kelet felé a tengerparton elhagyni a hercegséget.

Közben persze azon járt az eszünk, hogy jó lenne fürödni is egyet, egyrészt mert meleg van, másrészt meg jó lesz ezzel eldicsekedni itthon. (Na jó ezt a második indokot most költöttem, mert bár Cobranco soha nem hazudik, de Istvánpisti néha igen...)

A végeláthatatlan pálmasorral és szállodákkal szegélyezett úton haladtunk, mindenféle egzotikus autók között, amikor jobbra láthatóvá vált a strand, (a Hotel Le Formentor előtti tengerparton) amire egy kis rámpa vezetett le, mellette tábla, ami tudatta, hogy csak 3,5tonna alattiak mehetnek be. Nem nagyon értettem, hogyan lehetnek ekkora tömegű lények, talán elefántfürdető hely is van itt, vagy a jólét okozta kövérség? Biztos ami biztos legurultunk, de olyan tömeg volt, hogy néhány perc kóborlás és helykeresés után visszafordultunk és újra az úton mentünk tovább. Ha egy borsót leejtettünk volna, akkor az biztosan nem a földre, hanem egy napozó nőre esett volna.

riviera2014.1.10

Fájó szívvel és fürdés nélkül indultunk el újra, és szinte észrevétlenül elhagytuk Monaco-t, mikor észbe kaptunk hirtelen visszafordultunk, mert nem akartunk úgy elmenni, hogy nem fürödtünk a gazdagok tengerében. Visszamentünk egy keveset és kb. 5 m-rel Monaco vége előtt találtunk egy strandot, igaz nem homokos parttal, hanem kavicsossal, de úgy gondoltuk nekünk jó lesz ez is. Pompás ebéddel egybekötött többszöri fürdőzést ejtettünk meg a látványosan hullámzó tengerben, a MONTE CARLO BAY HOTEL tőszomszédságában.

A pompás ebéd egy 2 éves ukrán olajos-halkonzerv volt,aminek már három éve lejárt a szavatossága, mert ugye, ha már ilyen elit helyen vagyunk,a gasztronómiának is adjuk meg a módját.

Az élvezkedés után érzékeny búcsút vettünk a fényűző helytől, - ahol mi nem űztük a fényt,inkább szívtuk magunkba, Cobranco már olyan sötét volt, alig tudtam megkülönböztetni az afrikai menekültektől – és indultunk tovább Menton felé.

Monaco-t egy jó kis szerpentinen keresztül hagytuk el, ugyanis az út kb. 80m magasan vezetett, ide kellett felkapaszkodnunk, ami fürdés és ebéd után nehezünkre esett, de fentről a fantasztikus látvány vigasztalt, gyönyörködhettünk benne,hogy "kőgazdagék" miként múlatják az időt és nem mellesleg volt időnk elgondolkozni azon is, milyen igazságos az élet.

Néhány kanyar után visszatekintve megcsodálhattuk a tenger és a hegy közé szorult hercegség pompás panorámáját.

riviera2014.1.12

Megérkeztünk Mentonba, az utolsó francia városba, ezen a településen túl valahol olasz területre vezet utunk.

Itt is óriási pálmák szegélyezték az utat, majd rövid idő után letértünk a parti útra, ahol szemügyre vettük a – szinte a látóhatárig terjedő – strandot, ami nem tűnt nagyon elitnek, mindenhol kisebb kövek, sziklák és rengeteg ember borította.

Ahogy mentünk a strand mellett a nagy forgalomban, egyszer csak feltűnt egy Casino épülete. Ennek sem a nagysága, sem a cizelláltsága nem volt fogható a Monaco-ihoz. Amíg ezen merengtünk, egyszer csak azt vettük észre, dacára annak, hogy még Franciaországban vagyunk és nem az olaszoknál, hogy egy dugó közepén állunk. Ennek is volt valami előnye, mivel így tovább élveztettük a tenger látványát. A sor nagy nehezen haladt, a strandok sorát egy középkori rondella zárta, utána már csak a vitorlás és yacht kikötő húzódott több száz méteren keresztül.

riviera2014.1.13

A másik oldalon a szokásos többszintes „luxusbodegák" a hozzájuk tartozó növénykülönlegességekkel telerittyentett parkokkal. Hazudnék, ha azt mondanám, rosszul néztek ki.

Innen már nem volt messze az olasz határ, sőt már látótávolságba is került, de ami azon túl következett, az már egy másik történet...

Írta: Istvánpisti

Videó: Cobranco