Japan4.7Kialvatlanul tekerek tovább, majd Kashiwazaki városánál intek búcsút a Japán-tengernek, amely napok óta hű társam volt.

Tohoku
Honshu az ország legnagyobb és legnépesebb szigete, a gazdaság motorja, a fő-fő-fősziget. Szerencsére az északi régió – Tohoku –, egy kevésbé fejlett, gyérebben lakott rész, persze japán mércével nézve. Talán ezt a régiót sújtotta leginkább a márciusi katasztrófa, a keleti parton még mindig rengeteg lezárás, korlátozás van érvényben, az újjáépítés sajnos sokáig fog tartani.

 Japan4.1

Tohoku jellegzetes tengerpartja sziklán növő fenyőkkel.

 

A kompon próbálok érdeklődni, melyik útvonal lenne a legcélszerűbb dél felé. Néhány motoros beszél angolul, egyértelműen a nyugati partot ajánlják. Ők azért szeretik, mert gyorsabb, mint a Tohoku régió belsejében húzódó hegyek között kanyargó utak, ráadásul a Japán-tenger mentén található pihenőhelyeken ingyen megszállhat az utazó.

Kialakított pihenőhelyek ingyen? Nehéz elhinni, de mit veszíthetek?

 Japan4.2

A Kumano-tenger partján figyelmeztet egy teknős a földrengés veszélyeire.

 

A beszélgetés közben kiderül, hogy éppen most van a híres Nebuta Fesztivál Aomoriban, ők is oda tartanak. Ott találkozunk!

 Japan4.3

Az egyik legjelentősebb japán fesztivál, eredete a 8. századra tehető.

 

Fogalmam sincs ugyan a fesztiválról, de nem tudok nemet mondani nekik. Nagyon tetszik, ahogy a motorosok összetartanak, ráadásul a bicikliseket is egyenrangú félként kezelik. Hamar lelohasztják a lelkesedésemet, tudniillik ez kizárólag Hokkaidón jellemző, Honshu szigete már egy más világ, nincs üdvözlés, nincs barátkozás. Ezt is nehéz elhinni a Hokkaidón tapasztaltak után, de majd meglátjuk. Én csakazértis integetni fogok minden kétkerekűnek.

A hajnali ködben lassan kirajzolódik a kikötő, a város – Aomori. Minden sziget köddel fogad?

Aomori – Nebuta fesztivál
A kompot elhagyva próbálom a motorosok útbaigazítása alapján megtalálni a kempinget. Nem is igazi kemping ez, inkább egy olyan hely, amit a város ilyenkor kijelöl a fesztiválozók számára. A felvonulás csak este kezdődik, rengeteg időm van felderíteni a várost.

 Japan4.4

Haneto kosztümös emberek és dobok mindenütt Aomori utcáin.

 

Óriási, kartonból készült alkotások fogadnak szinte minden sarkon, rengeteg jelmezes ember mászkál az utcákon, valamint dobok, nagyobb dobok, és még annál is nagyobb dobok. A papírból készült műveket – nebutákat – fából, fémből és bambuszból épített állványzatra erősítik, ezek segítségével emelik, mozgatják őket. Szamurájok, történelmi alakok, kabukik, sárkányok, anime hősök a legkedveltebb témák, de reklámfigurák, sőt még üdítős vagy sörös palackok is készülnek a nagy eseményre.

Tulajdonképpen már sötétedés előtt elkezdődik a műsor. A csapatokat egy-egy kapitány irányítja hangosbeszélővel vezényelve. Rengeteg gyakorlás és nagyfokú összeszokottság szükséges a hatalmas tákolmányok mozgatásához. Van olyan monstrum, amelyet akár 40-50 ember emel a magasba, majd egyszerre lépdelve hordoz keresztül a városon. A megállás nagyon nehéz, az első sorban állók leguggolva, hanyatt dőlve, egész testükkel fékezik a papír-óriásokat.

 Japan4.5

Hangosbeszélős szabadedzés. "Kapsz egy pofont, ha nem figyelsz!"

 

Az igazi show azért sötétedés után indul, amikor a kivilágított nebutákkal fergeteges dobolás kíséretében vonulnak végig a városon. Bárki vásárolhat egy haneto kosztümöt, és részese lehet a műsornak. Megköszönöm az égieknek, hogy részese lehetek ennek a különleges hangulatú fesztiválnak, kevesebb, mint 12 óra leforgása alatt nebuta-függővé váltam.

 Japan4.6

Amint besötétedik, kezdetét veszi a látványos felvonulás.

 Japan4.7

A kivilágított óriási nebuták feledhetetlen látványt nyújtanak.

 

Micsi no eki – az útszéli pihenő
Megfogadom a motorosok tanácsát, Tohoku nyugati partját veszem célba, ahol a Japán-tenger mentén haladok majd délre. Az útszéli pihenők olyan népszerűvé váltak Japánban, hogy mára már bepecsételtethetünk az erre kialakított kis füzetünkbe. Az igazi fanatikusok úgynevezett micsi no eki túrára indulnak, azon versenyeznek, ki jut el több helyre, kinek van több pecsétje.

 Japan4.8

Naplemente a Japán-tengernél.

 

Szó szerinti fordításban azt jelenti, az út állomása. Eredetileg „csak" pihenőként szolgáltak, de szép lassan külön életet kezdtek élni ezek az állomások. Manapság ezek a helyek bemutatják az adott településre, környékre jellemző hagyományokat, szokásokat, ízeket, akár helyi kézművesektől is vásárolhatunk. Vannak olyan állomások, ahol múzeumot rendeztek be, máshol színház működik, rengeteg különböző termékkel, szolgáltatással, programmal várják az érdeklődőket, néhány ilyen pihenő igazi skanzenként funkcionál.

 Japan4.9

Pontosan az, aminek látszik. Japánban fontosak a fallikus szimbólumok, a termékenységet jelképezik.
Ez a jókora példány, egy micsi no eki bejáratánál várja a gyermekáldásért imádkozókat.

 

Így kell parkolóból kulturális központot kialakítani. Szerintem fantasztikus ötlet, és szemmel láthatóan jól működnek. Van egy íratlan szabály, miszerint a micsi no eki oltalmat nyújt a fáradt vándornak, diszkréten elvonulva a forgatagtól, napnyugtától napkeltéig felverhetjük a sátrunkat. Sajnos ezt a szabályt nem minden üzemeltető és rendőr tudja jól. Tohokun azonban speciálisan kialakított termekkel, hálókkal látták el ezeket az állomásokat, még sátrat sem kell állítani az itt éjszakázóknak.

Négy napig tart a pecsétvadászat mentes, micsi no eki túrám dél felé. Akita az egyetlen nevezetes helyszín útközben, de nem hagy mély nyomokat bennem a kutyáiról elhíresült város. A negyedik napon, rengeteg viszonzatlan integetés után, elhagyom Tohokut, és megérkezem Niigata tartományba. Niigata, a róla elnevezett régió legnagyobb városa, híres rizséről, és az ebből készült szakéról. Szeretném elkerülni a délutáni csúcsforgalmat, úgy számolok, hogy este 7 körül kelek át a városon, és 9-10 óra körül talán már sátrat állíthatok valahol a tengerparton.

 Japan4.10

Frissen a fáról. A gyümölcs olyan drága, hogy csak a "szedd magad" mozgalom keretein belül jutok hozzá.

 

Sapporo volt eddig az egyetlen metropolisz, de ott Tomo segítségével könnyen ment a tájékozódás. Niigata meghódításához nem kapok segítséget, de azért biztos megoldom valahogy. Itt akkor jobbra, majd a második elágazásnál balra, aztán egyenesen vagy két kilométert, a körforgalomnál kihajtok az első kijáraton, és hirtelen ismerős kereszteződéshez érek. Azt hiszem jártam már itt. Úgy másfél órája. Hogy az a... Újratervezés.

Szóval akkor itt nem jobbra, hanem balra, majd legalább három kilométer egyenesen, és a körforgalomnál tutira nem az első kijárat, inkább a második. Így már biztosan jó lesz. Hamarosan deja vu érzésem támad, mintha nem először látnám ezt a táblát...

Hajnali 5-re simán elhagyom Niigatát. Amúgy szándékosan tévedtem el újra, meg újra, kicsit muszáj volt tesztelnem a világítást. Hogy nem sikerül lepihennem? Nem tesz semmit, annyit micsi no ekiztem, hogy már rám fér egy átvirrasztott éjszaka. Úristen, mi lesz Nagoyában??!!

A Japán Alpok

Japan4.11

Egy tipikus 'alpesi' utcakép, a Japán Alpokban.

 Japan4.12

Üdvözlet a japán tiroli nadrágból!

 

Kialvatlanul tekerek tovább, majd Kashiwazaki városánál intek búcsút a Japán-tengernek, amely napok óta hű társam volt. Az időjárás, a kibírhatatlanul forró, és az elviselhetetlenül meleg között ingadozik, hiányozni fognak az üdítő tengeri lubickolások. A szárazföld belseje felé tartok, lassan elkezdődnek az igazi hegyek, a legmagasabb csúcsok, a Japán Alpok. Eddig sem volt könnyű a terep, de itt még komolyabb szintkülönbségekre kell számítanom. Az izzadságcseppek hólyagosra égnek a bőrömön, ahogy egyre beljebb jutok a hegyekbe, még jobban hiányoznak a hűs tenger hullámai.

 Japan4.13

Yudanaka Onsen gőzölgő gyógyfürdője. Majmoknak.

 Japan4.14

Ezt az onsent választom a sok közül. Igen, a medvék miatt.

 

Nozawaonsen egy híres fürdővároska, de sajnos csak holnapra érek a gyógyvizek Mekkájába. Fantasztikus érzés a forró, gyógyító onsen vizében áztatni megfáradt testemet. Kész újjászületés. Nem messze ettől a földi nirvánától van egy másik, sokkal híresebb fürdő: Yudanaka Onsen. Itt a majmok vették át az uralmat, mára igazi turistalátványosság lett a gőzölgő onsenben fürdőző állatok 'attrakciója'. Nincs kerítés, nincs rács, akár meg is érinthetnénk a majmokat, de azért nem árt az óvatosság, a japán makákók kiszámíthatatlanok is tudnak lenni.

 Japan4.15

Az illusztris fürdővendégek – japán makákók.

Japan4.16 

Dosojin bábuk fogadnak Nozawaonsen bejáratánál. A helyi hagyomány szerint, ők védelmezik a falut
és lakóit mindenféle bajtól. Nem is engedtek be egykönnyen...

 

Barack- és almaligetek között vezet az út Naganóba. A gyönyörű tájat enyhén szürreálissá teszi az egyesével becsomagolt gyümölcsök látványa a fákon. Elképzelni sem tudom, mennyi időt és energiát emészt fel ez a védekezés a madarak ellen, de legalább kezdem érteni a Fujinál is magasabb gyümölcsárakat. Naganóban rendezték az 1998-as téli olimpiát, de itt található a híres Zenko-ji buddhista templom is.

 Japan4.17

Nagano tiszteletre méltó nagytemploma, Zenko-ji. Mindössze 1300 éves.

 

A következő jelentős város, Matsumoto. Itt található a nemzeti kincsként számon tartott fekete kastély, amelyet színe miatt holló-várnak is neveznek. Véleményem szerint az egyik legimpozánsabb várkastély egész Japánban.

 Japan4.18

Matsumoto híres fekete várkastélya.

 

A 19-es úton folytatom az utam délre, amely a Kiso folyó völgyében kanyarog. Aki erre jár, ne hagyja ki a Nezame-no-toko nevezetű szurdokot, gigantikus sziklákon sétálgathat, aki nem fél a mélységtől.

Japan4.19

Alpesi tériszony garantálva a Nezame-no-toko szurdoknál.

Régi postavárosok helyezkednek el a völgyben, itt húzódik a híres Nakasendo, a hajdani útvonal Tokió és Kiotó között. Mi is bejárhatjuk egyes szakaszait a legendás útnak, amelyen régen kereskedők, szamurájok, gésák, sógunok, sőt maguk a császárok jártak. A folyó mentén haladva lassan magam mögött hagyom a hegyeket, és fenyegetően közeledik Japán negyedik legnagyobb városa, Nagoya.

A nemszép Japán

Japan4.20
A nemszép Japán.

 

Tanulva a Niigatai éjszakai bénázásomból, kora reggel indulok Nagoya leküzdésére. Félek tőle, mint a tűztől, de nem tudom elkerülni, mivel a közeli Suzuka fontos állomása a túrámnak. Nyüzsgő, lüktető, fiatalos város, állítólag szerethető is, de én csak szeretnék túl lenni rajta. A 40 °C önmagában is fáj, de a betondzsungelben egyszerűen elviselhetetlen. Ledobom a pólómat, így egy kicsit jobban érzem magam, ám a rend őrei megállítanak, és elmutogatják, hogy a meztelen felsőtest nem kívánatos a világ ezen részén. Egyáltalán nem szigorú a fellépésük, még nevetgélünk is egymás nyelvi fogyatékosságain. Rá kell jönnünk, hogy ők angolul, én pedig japánul nem tudok.

Immár felöltözve suhanok Nagoya ötvenhárom fokos aszfaltján, viszont boldogsággal tölt el, hogy nem tévedek el, folyamatosan tudok haladni. Sokkal gyorsabban jutok át a városon, mint reméltem, ugyanakkor olyan gigantikus iparvidék ez, ahol nincs jelentősége a város vége táblának.

 Japan4.21

Nagoya diszkrét bája.

 

Gyárak, üzemek, csarnokok, óriási ipari komplexumok, kikötők, raktárak, forgalmi dugók és büdös szmog mindenütt. Teljesen leszoktam már az integetésről is. Mindenkit bedarál az őrült forgalom, csupán egy lélektelen robotpilóta vagyok a sok közül, valahol a legszélső sávban. Nagyon kiábrándító vidék ez számomra, most szembesülök először az ipari nagyhatalommal. Szürke hangulatban érkezem Suzukába, a legendás versenypálya otthonába, ahol szeretném leróni kegyeletemet Daijiro Katoh emléke előtt.

 Japan4.22

Suzuka versenypálya, belépni szigorúan tilos.

 

Kedvenc motorversenyzőm ezen a pályán szenvedett tragikus balesetet, szeretnék némán tisztelegni a fal előtt, amely a vesztét okozta. Nincs szerencsém, nem lehet a pályára bemenni, hiába kérlelem a biztonságiakat. A Daijiro emlékére készült tetoválásom, sűrű hajlongásra készteti őket, elismerően veregetik a vállamat. Hai, Daijiro Kato, hai! Örülök, hogy így megértjük egymást, de nem tudom meggyőzni őket, csak a pályán kívülről intek búcsút. Isten veled Daijiro!

Hol fogok én sátorhelyet találni ebben az aszfaltbirodalomban? Forma-1 szállodák mindenütt, csodálkozva konstatálom a viszonylag olcsó árakat, de hamarosan kiderül, hogy a reklámozott tarifák 1 órára szólnak. Gyors matekozásba kezdek. Kialvatlansági faktor, szorozva a fáradtsági állandóval, plusz a csalódási együttható a pálya miatt, az annyi mint... Természetesen nem engedhetem meg magamnak a luxust.

Elhagyva a várost szemernyit sem változik a táj, pontosabban annak egyre jobban égető hiánya. Nemszeretem Japánban járok, zombiként taposom a pedált, majd megkoronázva az eddigi legnyomorultabb napot, majdnem sikerül becsekkolnom egy love hotelbe. Mondanom sem kell, nem angolul hívogat a 'love' felirat az épület homlokzatán, fogalmam sincs, miféle helyen próbálok megszállni. A két recepciós hölgy hevesen próbálja elmagyarázni, hogy ide nem egyedül, és legfőképpen nem aludni járnak a vendégek.

Mi jöhet még? Alvás biztosan nem, mert a végső elkeseredésemben egy közparkban felállított sátram szinte azonnal lebontatja valami gondnokféle. Mit keres itt hajnali fél kettő körül??? Lehet, hogy neki sincs hol aludnia? Egy padon kuporogva nézegetem a térképet, szinte el sem hiszem, hogy hamarosan kijutok a neonfények által övezett betonországból.

Kii-félsziget – turistamentes övezet

Japan4.23
Vigyázz, majmok az úton! Akár nálunk is lehetne ez a tábla, de itt az igaziakról van szó.

 

4 óra körül hagyom el a padot, nem mintha kipihentnek érezném magam, de így éppen napfelkeltére érhetek oda, a házasság szentségét szimbolizáló sziklákhoz, amelyeket férj és feleségként köt össze a szimbolikus shimenawa kötél. Meoto Iwa, vagyis a szikla házaspár, a japánt teremtő két istent reprezentálja. Nem meglepő, hogy a felkelő nap országában szinte minden nevezetességet ebben a napszakban illik megpillantani, de az élmény kárpótol a korai kelésért.

 Japan4.24

Meoto iwa. Napfelkelte a sziklaházaspár társaságában.

 

Mindössze 20 kilométerre innen, Ise városában egy másik, nagy jelentőségű sintó emlékhely látható. Ise-szentélye, a sintoizmus egyik központja. Zarándokok millióit vonzza minden évben, de szerencsére nagy részük az év elején jön, senki sem zavarja meditálásnak álcázott bóbiskolásomat. Nem is találhattak volna ideálisabb „díszletet" a természetközpontú, ősi vallás szentélyének. Kevesebb, mint fél nap alatt több mint ezer év kontrasztja bontakozik ki.

 Japan4.25

A Kii-félsziget útjai fantasztikus vezetési élményt nyújtanak.

 Japan4.26

A forgalom is tökéletesen megfelel az igényeimnek.

 

A Kii-félsziget nem bővelkedik turistalátványosságokban, újra a nyugis, vidéki Japán tárul elém. Végre ismét sátorozhatok majd a micsi no ekik fedezékében. Jellegzetes hínár- és halszag váltja fel a tegnapi szmogot, nyoma sincs az őrült forgalomnak. Shingu városáig élvezem a Kumano-tenger társaságát, majd nyugatra fordulok, a félsziget belseje felé.

A forgalom egyre gyérebbé válik, ahogy a hegyek között araszolok felfelé. Beláthatatlan kanyarok, szűk alagutak, rémisztő mélységek késztetnek folyamatos koncentrálásra, a gyönyörködéshez meg kell állni.

 Japan4.27

Tanise függőhíd. "Csak az jöjjön, aki bírja, aki tudja, hogy végigcsinálja."

 

Talán nem véletlen, hogy éppen ezen az elhagyott vidéken található az egyik leghosszabb és legfélelmetesebb, kizárólag gyalogszerrel használható függőhíd. A 300 méter hosszú Tanise függőhídon maximum két ember fér el egymás mellett, de a görcsösen kapaszkodó, merevre zsibbadt tériszonybajnokokat képtelenség kikerülni.

 Japan4.28

Nehéz lett volna hatásosabban "befoltozni" ezt a lyukat az 54 méteres szakadék felett. Ismerve a japán precizitást, orosz vendégmunkásokat bérelhettek fel a munkára.

 

Szédítő az 54 méteres mélység, az állandó imbolygás pedig tovább fokozza komfortérzetünket. Fantasztikus a kilátás, de a fényképezéshez legalább egy kézzel el kell engedni a korlátot. Kíváncsi lennék, vajon hány kamera landolt eddig az alattunk húzódó Totsukawa folyóban?

 Japan4.29

Ezért a kilátásért megéri beimbolyogni a lyukas híd közepére.

 

Koyasan – "kolostor- és szerzeteshegyek"

Japan4.30
Nem szükségesek táblák Koyasan megtalálásához, mindegy milyen irányban, de mindig csak felfelé.

 

Nem akarnak „csillapodni" a hegyek, továbbra is felfelé haladok a folyóvölgyben, ráadásul vár rám egy több mint tíz kilométeres kaptató. Bárcsak ne várna. Szívesen elkerülném, de a 8 hegycsúcs ölelésében megbúvó Koyasan egy minden oldalról nehezen megközelíthető völgyben fekszik. Itt alapított templomot és egyben új vallást Kobo-Daishi, a japán buddhizmus atyja. A híres szerzetes Kukai néven látta meg a napvilágot, és nem véletlenül választotta új rendjének ezt a helyszínt a 9. században. A két hegylánc közé zárt település körüli csúcsok egy nyolcszirmú lótuszvirágot szimbolizálnak.

Hosszú évszázadokon át, a világtól szinte teljesen elzárva éltek itt a szerzetesek. Az elszigeteltség persze alaposan megváltozott, amikor 2004-ben a világörökség részének nyilvánították Koyasant. Manapság kizárólag felpakolt biciklivel tűnik elérhetetlennek ez a szent hely, de minden csepp izzadságot megér. Sok arcát mutatta Japán az elmúlt egy hónap során, de ez egy merőben új, spirituális élmény. Kolostorok, pagodák és templomok alkotják a völgy nagy részét, az utcákon fapapucsos szerzetesek csoszognak.

 Japan4.31

A szerzetesek bárkivel szívesen beszélgetnek, és nagyon király papucsot viselnek.

 

Óriási cédrusok tövében, ősi sírok és műemlékek között kanyarog az ösvény Kobo Daishi mauzóleumához. A legenda szerint a szerzetes pontosan az általa megjövendölt napon távozott az élők sorából. Mások szerint mély meditálásba merült, és élve temetette el magát az úr 835. évében, április 22-én. Úgy tartják, Kukai azóta sem halt meg, bármikor felkelhet elmélyült állapotából, és ezért nap mint nap lehet ételadományokat látni a síron. Az biztos, hogy éhes lenne...

 Japan4.32

Cédrusok és ősi sírok között visz az út Kobo Daishi sírjához.

 

Akárhogy is, a levegőben terjengő tömjén és a kabócák szűnni nem akaró éneke közepette a nagy szent szelleme szinte tapintható. Tovább fokozható az ezoterikus élmény, amennyiben egy kolostorban foglalunk szállást. Sajnos, ezt nem a 3000 jenből gazdálkodók pénztárcájához mérik. Hiába, meditálásból a szerzetesek sem tudnak megélni. A legautentikusabb csomag tartalmaz tradicionális, buddhista ételeket, közös meditációt, és egy hajnali imát a szerzetesekkel együtt. Ha ezt Kobo Daishi látná...

 Japan4.33

Ilyen padon akár egész éjszaka is kuporognék.

 

Képtelen lennék itt vadkempingezni, egyszerűen nem vinne rá a lélek, így hát nekivágok az utolsó felvonásnak Honshun. A keleti szirmokon, eddigi túrám leggyilkosabb hegyi szakaszán jutottam be a lótuszvirágba, remélem nyugati irányban sem szelídebbek a hegyek.

 Japan4.34

Még a hitetleneket is hatalmába keríti a hely szelleme.

 

A méltóságteljes búcsú nem tart sokáig, alig hagyom el a várost, őrült lejtő kezdődik. Nincs időm bámészkodni, elidőzni a táj szépségében, pillanatok alatt félelmetes sebességgel száguldok. Tövig behúzott fékkarral is csak enyhe lassulás érződik, képtelen lennék hirtelen megállásra. Alapvetően imádom a kígyóként tekergőző szerpentineket, a pedálig döntött biciklit a hajtűkanyarokban, a közeledő korlátot, a levágott kanyaríveket, mindent.

 Japan4.35

Egy idő után már meg sem lepődünk az ilyen szobrokon, de könyörgöm, vajon mennyi az az idő??

 

Koyasan szerpentinjei minden képzeletet felülmúlnak. Fordított a helyzet, mint általában a közutakon, itt az autók és buszok tartanak fel engem. Sokan inkább lehúzódnak, ahogy a torz vigyorral közeledő biciklist megpillantják a tükörben. Félre négykerekű népség, itt én vagyok a király! Halkan jegyzem meg, ehhez a száguldáshoz szükség van a tökéletes minőségű japán utakra. Alig egy szempillantásnak tűnik a 10 kilométernyi mámor, legszívesebben azonnal visszafordulnék egy újabb körre. Nincs repeta, megpróbálok estére Wakayama kikötőjében lenni, ahol a szokásos forgatókönyv szerint, éjszakai komppal hajtom végre az újabb szigetváltást.

 Japan4.36

Újabb 1700 kilométer.

 

Honshutól persze nem végleg köszönök el, jövök én még a fő-főszigetre.

 Japan4.37

Újabb éjszakai komp.

 

Vége a 4. résznek, folytatása következik. További képek és kapcsolat a szerzővel, Horváth Zoltánnal a Fotozoo facebook oldalán.